Új albumra készül a finn thrash metal alakulat, akik a megjelenés előtt jelentették be, hogy változás történt a csapat felállásában.

Lost Society – A Santa Cruz egykori dobosával erősítettek

Ma, február 21-én kerül boltokba a Lost Society negyedik stúdióalbuma ’No Absolution’ címmel, ami vélhetően vízválasztó lesz a csapat karrierjében. A zenekar ugyanakkor nemrég jelentette be, hogy Ossi Paananen dobossal elváltak útjaik, helyére pedig Tapani “Taz” Fagerström érkezett, aki korábban a Santa Cruzban dobolt. Paananen távozásának okairól nem sokat tudni, de az biztos, hogy barátságban váltak el egymástól a zenészek.

 

 

IDE kattintva pár dalt meghallgathatsz a ma érkező albumról.

Megosztás