Thy Catafalque: Naiv

Naiv dolog ezt a zenét naivnak nevezi. Ugyan a naiv művészeti stílus jellemzője, hogy az alkotók nem iskolákban tanulták művészetük csínját-bínját – hanem saját maguktól, így nem rendelkeznek ugyanazzal a tudással, mint képzett pályatársaik –, mégsem nevezhetők hobbistáknak vagy „vasárnapi művészeknek”, hiszen ugyanaz a passzió űzi őket is alkotásra. Ugyanakkor érthető, hogy Kátai Tamás ezt a címet adta a legújabb Thy Catafalque műnek, hiszen azon túl, hogy Tamás beleillik a „naiv művész” fogalmába, ez a lemez épp olyan játékos, sokszínű, változatos és gyermekien varázslatos, ami ennek a zsánernek sajátos jellegzetessége.

Mindezen túl, a ’Naiv’ talán az egyik legkönnyebben befogadható alkotása Tamásnak, amiben a metal már csak mint egy adalék a számtalan stíluson átívelő zenének. Habár jazz, folk és világzenei elemek is megszólalnak megannyi hangszeren – köztük rézfúvós, vonós vagy éppen különleges ütősökön –, a dalok mindig dallamosak és könnyen értelmezhetőek maradnak. Ezúttal nincs negyedórás dalmonstrum és a legkeményebb szerzemények is bővelkednek olyan melódiákban, amikbe bárki belekapaszkodhat. Ezek a dallamok többször is folk muzsikából eredeznek, és ami újdonság, hogy a magyar folklóron kívül az arab világ népzenéje is hatást gyakorolt néhány dalra. Ez is jól érzékelteti, hogy Katai milyen remek dalszerző, akinek stílusa instant felismerhető, de nem önismétlő. Nyitott az újdonságokra és merészen csempészi bele művészetébe hatásait a Slayertől a világzenén át a Kalákáig.

A Thy Catafalque-ban mindig is nagy szerepe volt a vendégzenészeknek. A jelen névsorra pillantva láthatjuk, hogy most minden korábbinál népesebb társulat segítette Tamást. Itt van Kónya Zoltán és Réti Balázs az egykori Gire-ból, a Sear Bliss kiválósága, Pál Zoltán harsonázik, Jelasity Péter szaxofonozik, Szabó Sándor kenafuvolán játszik, Drótos Gábor (Gutted) vonós hangszereket és klasszikus gitárt szólaltat meg, Marilú Theologiti csellón, illetve Kobza Vajk údon teszi hozzá a magáét a muzsikához. Külön elismerés illeti Horváth Martinát (SallyAnne, Nulah) aki visszatérő vendég a Thy Catafalque háza táján. Martina nemcsak tökéletesen érti Tamás művészetét, hanem képes egy egyedi ízt egy varázslatos hangulatot adni a daloknak. Mesterien sikerült a Kaláka Embersólyom című átirata, de még ennél is csodálatosabbak azok a harmóniák és érzelmek, amikkel Martina a Napúttat szövi be. Hozzá hasonlóan Vasvári Gyula is egy olyan különleges fogaskereke lett a Thy Catafalquegépezetnek, ami nélkül aligha lenne a Szélvész ennyire elsöprő erejű befejezése ennek a remek korongnak. Nagy kár, hogy Gyula a perihelionos elfoglaltságai mellett most csak egy dalban tudott szerepet vállalni, hiszen az ő orgánuma és dallamai remekül illeszkednek Kátai Tamás világába.

A sokrétű és színes muzsika atmoszféráját remekül adja vissza az eklektikus és beszédes borító, ami Tamás kedvesének, Irene Sáiz Guerrerónak a keze munkáját dicséri.

Összegzés:

Kátai Tamás vendégei segítségével töretlenül halad előre, most egy dallamosabb, játékosabb és felszabadultabb irányba fordult, aminek az eredménye nem kevésbé zseniális, mint ami eddig is jellemezte művészetét. A Thy Catafalque még mindig korunk egyik legizgalmasabb zenei projektje.

 

Pontszám: 9

Megjelenés: 2020
Kiadó: Season Of Mist
Weblap: thycatafalqueuk.bandcamp.com/
Stí­lus: ambient metal
Származás: Magyarország

Zenészek:

Kátai Tamás – ének, gitár, basszusgitár, citera, darbuka, programozás

Vendégzenészek:

Horváth Martina – ének
Vasvári Gyula – ének
Kónya Zoltán – ének
Réti Badó – fretless basszusgitár
Kobza Vajk – úd
Drótos Gábor – cselló, brácsa, hegedű, klasszikus gitár
Marilú Theologiti – cselló
Pál Zoltán – harsona
Jelasity Péter – szaxofon
Szabó Sándor – kena fuvola
P. W. Hermann – beszéd

Dalcí­mek:

  1. A bolyongás ideje
  2. Tsitsushka
  3. Embersólyom
  4. Számtalan színek
  5. A valóság kazamatái
  6. Kék madár (Négy kép)
  7. Napút
  8. Vető
  9. Szélvész
Megosztás