Új EP-vel jelentkezett a germán metalcsapat, a ‘Virus Of A Modern Time’ című 30 perces anyagról a címadó dalt hallgathatjuk meg.

Axxis

Az Axxis azon német rockzenekarok egyike, amelyek továbbra is képesek lépést tartani az idővel – a zenekar több mint három évtizedes története ellenére is –, talán még jobban, mint valaha. A jelenlegi globális helyzet miatt félbeszakították következő albumuk stúdiómunkálatait, és pénteken kiadták a ‘Virus Of A Modern Time’ című digitális EP-t.

 

 

Ez a ‘Prometheus Brain Project’ című színházi darabhoz írt zenei anyagon alapul, amelyben Bernhard Weiß és Harry Oellers (az Axxis énekese és billentyűse, egyben állandó szerzőpárosa) voltak felelősek a zenei megvalósításért. A színdarab premierje 2007 októberében volt a memmingeni Landestheater Schwabenben.

A modern színpadi elképzelésben a görög istenség, Prometheus a főszereplő. A görög mitológiában Prometheus volt a „mindentudó”, a „jövőbe látó”, aki ellopta a tüzet az égből és lehozta az embereknek.

„Azonnal erre a darabra gondoltam, ahogy a koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket követtem – mondta Bernhard Weiß. – Végül is a színpadon adtuk elő a jelenetet, mely most valósággá vált. És nem csak azért, mert a ‘Virus Of A Modern Time’ című színjátéknak van egyfajta jövőbelátó szerepe, ha úgy tetszik. Tizenhárom évvel ezelőtt ez a színjáték megmutatta, hogy a prometheusi ajándék mennyire központi szerepet kapott az emberi létben. Egy olyan képet ábrázolt, amelyben az ember, mint »globális szereplő« a Földet egyetlen nagy faluvá változtatta. Az emberiség ősi reménye beteljesült, hogy minden ember összejött, ugyanakkor egyre erősebb az a szörnyű bizonyosság, hogy az ember elpusztíthatja önmagát is, ha minden összejön. Egyre inkább istenként viselkedik, nukleáris fenyegetéseket, globális konfliktusokat kreál és végül egy vírust készít, amely gyorsan elterjed az egész világon.”

„Az emberek csak azt látják, amit látni akarnak, de nem veszik észre, mit csinálnak az információval – folytatta az énekes. – Amikor a darabra és dalokra gondoltam, amelyeket akkoriban írtunk, úgy éreztem, hogy a prófécia beteljesült. Tehát spontán módon úgy döntöttünk, hogy a dalokat digitális EP-ként kiadjuk.”

Dallista:

01. Babylon
02. Boats Of Hope
03. Last Eagle
04. Mother Money
05. Virus Of A Modern Time
06. Virus Of A Modern Time (Long Video Version)
07. War Games

Axxis

Megosztás