Rengetegen bizakodnak abban, hogy ősszel minden visszaáll a normális kerékvágásba a koronavírus-járvány után, azonban egy amerikai egészségügyi szakértő szerint ebben nem érdemes reménykedni.

koronavírus

A The New York Timesnak nyilatkozott nemrég Dr. Ezekiel “Zeke” Emanuel, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójának egyik kiemelt tanácsadója. A szakember a következőképpen vázolta fel a helyzetet a gazdaság visszaállításával kapcsolatban: „A gazdaságot szakaszosan kell visszaállítani, és ennek úgy kell kezdődnie, hogy a munkahelyeken is tartják egymástól a távolságot az emberek, ami azt eredményezi, hogy elsőként a kevésbé veszélyeztetettek térhetnek majd vissza a munkájukhoz. Az olyan helyek indulhatnak újra korábban, ahol tudják tartani a másfél méteres távolságot, vagyis bizonyos építkezéseken, gyárakban és irodákban. A nagyobb összejöveteleknél – ami konferenciákat, koncerteket és sporteseményeket jelent – nem tudom, hogy mire alapoznak az emberek, amikor azt mondják, hogy ezeket átütemezik 2020 októberére. Úgy gondolom, hogy ezek a dolgok térnek vissza legkésőbb. Ha reálisan gondolkodunk, akkor legkorábban 2021 őszéről beszélünk. Az olyan éttermek esetében, ahol az asztalokat el lehet különíteni egymástól, ott talán hamarabb is beszélhetünk indulásról.”

A szakember hozzátette, hogy az elkövetkező időszakban a tesztelésnek és kontaktkutatásnak nagy szerepe lesz, ugyanis ezeknek köszönhetően a fertőzötteket hatékonyabban el lehet különíteni.

Megosztás