Egy korábbi interjúban Sharon Osbourne már említette, hogy hamarosan Svájcban fogják kezelni Ozzyt, most pont emiatt döntött úgy az énekes, hogy inkább lemondja májusban induló észak-amerikai turnéját.

Ozzy Osbourne – Márciusban már új lemezen szeretne dolgozni

Elhalasztotta májusban induló észak-amerikai turnéját Ozzy Osbourne. Az énekes a sokadjára átütemezett körutat a következő okok miatt törölte ezúttal: „Hálás vagyok, hogy mindenki türelmes, ugyanis szar évem volt. Sajnos nem tudok Svájcba menni áprilisig, hogy elkezdhessem a kezelést, mely hat-nyolc hetet vesz igénybe. A turnét nem akarom elkezdeni, majd törölni a bulikat az utolsó pillanatban, ez nem lenne fair a rajongókkal szemben. Inkább kapják vissza most a jegyek árát, és amikor majd elindulok az észak-amerikai turnémra, akkor ők vehetnek először jegyet a koncertekre, vagyis azok, akiknek volt korábban belépőjük ezekre a bulikra.”

A pótlásról egyelőre nincs hír, azonban ez a döntés nem érinti az őszi európai koncerteket, ahol a Judas Priest kíséri az énekest. Ozzy egyébként pénteken adja ki új szólólemezét ’Ordinary Man’ címmel.

Megosztás