Legfrissebb a Hard Rockon
Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.
A Pokolgép ‘Éjszakai bevetés’ című albumának 35 éves jubileuma adta az apropót egy olyan metálfesztiválhoz a Barba Negrában, amelynek ünneplő résztvevője volt a Totális Metál, az Akela és a Stress, meg persze a lelkes közönség.
Pick Down – Marconák, de vajból van a szívük
Nemrég jelent meg a digitális szolgáltatóknál az orosházi Pick Down ‘Tükörszív’ című EP-je, de a fiúk olyan jó fejek voltak, hogy az előfizetéssel nem rendelkezőknek a YouTube-on is elérhetővé tették.
Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future
A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.

Legutóbbi kommentek
- steelheart66 on Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.: “Debrecen, Békéscsaba, Barba Negra, Miskolc kipipálva. Idén végig megyünk velük az országban. Ezt a showt nem lehet elégszer látni, nem…” máj 22, 18:42
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “A Sin City és a Riff Raff tényleg nem túl gyakori tőlük” máj 22, 09:54on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “No! Ez egy remek hír. A setlist is rendben van, bár a Power Up albumról lehetne több dalt is játszani,…” máj 20, 20:00on
- Bon Jovi – A Living Proof rá az élő példa, hogy mindig van remény: “No! Ez a dal nagyon rendben van. Remélem a műtét után hamarosan újra tud turnézni. Nem kell minden másnap. Lehet…” máj 20, 19:55on
- Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!: “Szevasztok! Ma 10 óra után már a birtokomban volt az új album minden verzióban (CD, Bakelit). Négyszer hallgattam ma meg…” ápr 26, 20:30on
Powerwolf – Témába vágó videó
A farkasembernek öltözött power metal banda, a Powerwolf Anglia erdeiben forgatott horrorisztikus klipet a bedburgi vérfarkas néven elhíresült sorozatgyilkosról és annak kivégzéséről.
AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné
Nyolc év kihagyás után elindult az AC/DC aktuális turnéja, amelynek középpontjában a lassan négy éve megjelent ’POWER UP’ album áll.
Deep Purple – Képek a hordozható ajtó mögül
A Deep Purple július 19-én megjelenő új albumának első előzeteséhez készült videóklip forgatásáról publikált néhány fotót a zenekar.
Serj Tankian – A System Of A Down-énekes újabb sz@r napja
A.F. Day címmel új dalt mutatott be Serj Tankian, az A.F. Day az „Another Fucking Day” rövidítése, egy mámoros, punk hatású rockdal, melyet még a System Of A Down korai éveiben írt az énekes.
Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!
Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.
Rock And Roll Hall Of Fame – Ozzy másodszor lesz halhatatlan!
Jelöltből a beiktatandók közé került Ozzy Osbourne, aki a Rock And Roll Hall Of Fame-nek köszönhetően másodszor lesz halhatatlan! Ez kicsit olyan, mint Amerikában a kétszeres életfogytiglan, csak ellenkező előjellel.
The Flower Kings – Hamarosan hallhatjuk a legjobb élő felvételüket
A Flower Kings május közepén új koncertkiadvánnyal jelentkezik, de a zenekarvezető Roine Stolt szólókarrierjéből is érkeznek újrakiadások az idén, elsőként a 30 éve megjelent ’The Flower King’ jelent meg vinylen.
A divideD lesz Bruce Dickinson előzenekara
Nem is lehetett volna jobb előzenekart választani Bruce Dickinson elé, mint a divideD, melyben Jósa Tamás, az Iron Maidnem énekese a frontember.
Joyful Night: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2024. 03. 22.
A LOTS Music blues-rock tavaszának első fellépője Sari Schorr volt, aki alaposan feltette a lécet a „fesztiválnak” azzal, hogy rávert egy kört a tavalyi Analog-koncertjére, pedig az se volt semmi.
Glenn Hughes – Személyesen invitál a budapesti koncertre
Személyesen üzent Budapestnek az április 30-án nálunk fellépő Glenn Hughes. Az énekes-basszusgitáros a ‘Burn’ 50. évfordulóját ünneplő turnéjával érkezik a Barba Negrába.
Azahriah esete a System Of A Downnal
Tegnap éjjel különösebb felhajtás nélkül megjelent Azahriah új albuma, amelyen a stílusszörfözés közben sikerült megidéznie a hibernált System Of A Downt és egy kicsit a Rammsteint is.
Nanowar Of Steel – Nem sötét lóként érkeznek
A Das Rote Pferd német nyelvű, western hangulatú videójával jelentkezett a Nanowar Of Steel, akik április végén Budapesten is tiszteletüket teszik, a szintén olasz Trick Or Treat társaságában.
Mandoki Soulmates – Az árral szemben
„Ez nem egy békés ellenállás, nem egy love parade-szerű tiltakozás” – mondja új daláról Leslie Mandoki, aki már levetette az ‘Utopia For Realists’ idealizmusát. A We Stay Loud talán a legkeményebb rockdal a 3 hét múlva megjelenő albumon, az ’A Memory Of Our Future’-ön.
Dan Patlansky – A hetedik
A cím hatásvadász lopás József Attilától és persze Hobótól, de akkor is hetedszer lép fel hazánkban Dan Patlansky, aki az Analog Music Hallban mutatja be szombaton a márciusban megjelent remek új albumát.
Két színpadon is megállták a helyüket: Beyond The Black, Ankor – Barba Negra, 2024. 04. 10.
Az Ankor fiatalos metalcore muzsikájának most a dallamosabb felét hozta el, ami talán jobban passzolt a headliner banda stílusához, a Beyond The Black múltkor a Reden, most a Blue-n mutatta meg, miért az egyik legkeresettebb német frontlányos zenekar jelenleg.
Body Count – Dupla lemezbemutató a Budapest Parkban
A Body Count 6 év után ismét a Budapest Parkba szólítja rajongóit. Az Ice-T vezette legendás banda a Covid miatt még a 2020-as ’Carnivore’ albumát se tudta bemutatni, de már az új ’Merciless’-ről nevezték el a turnéjukat.
Tele van a város előjelekkel: Vörös István – MOMKult, 2024. 04. 13.
Az ‘Előjelek’ album kerek évfordulója tiszteletére Vörös István olyan bulit rittyentett a Prognózis 2 nagylemeze köré, hogy még mindig tele van a fejem előjelekkel. Az ünneplésből egykori szerzőtársa és billentyűse, Jankai Béla se maradhatott ki!
Guano Apes – Sokan akarják kiengedni a gőzt, a belső vadállatot
A Guano Apes ‘Free The Monkey‘ turnéja majdnem minden állomásán telt házas vagy nagyobb helyre került át. Így tettek a magyar szervezők is, miután a november 16-i koncertre fél évvel korábban elkeltek a jegyek, az Akvárium Klubból a Barba Negra Red Stage-re költöztették az előadást.
The Rolling Stones: Hackney Diamonds – Deluxe Edition
A kellőképpen promótált új Rolling Stones-lemez, a ’Hackney Diamonds’ természetesen megjelent egy másik, kibővített verzióban is, ez a CD a zenekar lelkes rajongóinak kötelező, azonban a koncertlemezeik közt nem lett kiemelkedő.
Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!
Aki látta a Rain On The Graves videóklipjét, annak nem volt nehéz kimatekoznia, hogy a House Band Of Hell-koncertek Bruce Dickinson titkos felkészülési bulijait takarják Hollywoodban. És ha már kiderült a turpisság, megnéztük, mikkel készült a ma induló turnéra a Pokol Házi Zenekara.
Utazz a Zorall-lal és a From The Skyjal Dunaszerdahelyre!
Április 26-án újabb állomásához érkezik a Zorall tavaszi turnéja, melyre a From The Sky kíséri el a zenekart. A két banda dunaszerdahelyi koncertjére ráadásul velük együtt utazhatsz!
A rádióban hallott „pop-rock banda”: Mr. Big, Jared James Nichols – Barba Negra, 2024. 04. 07.
Aki csak a rádióból ismerte a Mr. Biget, az is megkapta a maga To Be With You-ját, de a többség Paul Gilbertért, Eric Martinért és főleg Billy Sheehanért ment a Barba Negrába. Előttük Jared James Nichols mutatta meg, hogy miért választotta nagykövetének a Gibson.
Bruce Dickinson – Fény derült a titokra, pénteken indul a turné
Kitudódott, hogy a Los Angeles-i Whisky A Go Góban lesz Bruce Dickinson turnéjának bemelegítő, úgynevezett „secret gig”-je, így most már nyilvánosan is hirdetik a jegyeket a pénteki bulira. Lássuk, hogy készül Bruce és csapata a ‘The Mandrake Project’ koncertsorozatára!
Mondom, szombaton, nem Sabaton: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2024. 04. 06.
Tommy Johansson, nemrég még a Sabaton gitárosa, most Gary Moore örökzöld klasszikusait játszotta felszabadultan Vámos Zsolttal, Tommy Katonával és a többi meghívott zenésszel. Nem volt tank a színpadon, de így sem maradt el a nagy durranás.
Egy álom válik valóra, Mike Portnoyjal érkezik Budapestre a Dream Theater
Sokan 14 éve várják ezt a hírt, szóval kicsit olyan ez, mint egy valóra vált álom, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik, és a zenekar alapításának 40 évfordulóján Budapestre is ellátogat. James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess november 1-jén játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.
Vörös István – 21. századi békedal
Nemrég osztotta meg vadonatúj szerzeményét Vörös István, a Kézről kézre refrénjének szövege és dallama is ismerős lehet a Prognózis-rajongóknak, ám ez már egy teljesen új nóta, és ahogy az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutatja, a világ mai állására reflektál. Exkluzív telefoninterjúnkban a szerző mesélt a dal születésének körülményeiről.
Black Country Communion – Láthatáron az ötödik
A Black Country Communion nem cifrázza túl a lemezcímeket, akárcsak példaképük, a Led Zeppelin, a júniusban érkező ötödikbe, a ‘V’-be sem kell túl sokat belegondolni, annál inkább érdemes elmerülni a Red Sun szövegében.
Tommy Johansson búcsúja a Sabatontól
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa már Budapesten van, készül a mai Gary Moore-Emlékestre, de közben feltett egy videót a YouTube-ra, melyben korábbi zenésztársainak mond köszönetet az együtt töltött évekért a God Gave Rock And Roll To You dallamai közepette.
Mr. Big – Így játsszák ma a ‘Lean Into It’-et
2023-ban Japánban indult el a Mr. Big búcsúturnéja, mely most vasárnap ér Budapestre. A tokiói Budokanban felvett koncertről az Alive And Kickin’ után a Just Take My Heart került terítékre.
Deep Purple – Júliusban jön az új lemez
A brit hardrock-legenda, a Deep Purple nyár közepére ígéri 23. stúdióalbumát, amellyel ősszel Európa-turnéra indulnak, vendégük a Jefferson Starship.
Három az egyben: Uriah Heep, Saxon, Judas Priest – Stadthalle, Bécs, 2024. 04. 01.
Három veterán banda, a Judas Priest, a Saxon és a Uriah Heep három jó új albummal, ez még ennyi évtized után is megdobogtatta a szívemet. A lelkemben maximális zenei élménnyel mentem haza még úgy is, hogy a Saxon nem jó napot fogott ki.
Zártosztály – Talfi hazatér
Tavaly novemberben jelent meg a Zártosztály ‘Hazatérek’ albuma, és idén a bakancsos EDDA billentyűse, Barta Alfonz „Talfi” is hazatér Amerikából, hogy 2 koncert erejéig erősítse a csapatot.
Ayreon – Ajándék a születésnapostól
Május 17-én jelenik meg az új Ayreon-koncertlemez, amelynek főszereplője a 2008-as ‘01011001’ konceptalbum, az anyag második előzetesét a saját születésnapjára időzítette Arjen Lucassen.
Gary Moore-Emlékest – Biztos kezekben az a Gary Moore Signature gitár
A Run For Power – Gary Moore Memorial Band gitárosa, Vámos Zsolt is játszik – vagy ahogy zenésztársa, Kiss Zoli énekes konferálta fel egyik évben: „Vamos a la playa” – a Gary Moore-Emlékest 2024-en az Analog Music Hallban.
Arénabuli kicsiben: Hooligans, Z!ENEMi – Barba Negra, 2024. 03. 16.
A Z!ENEMi rap metalja szórakoztató volt, de nem az én világom. A felturbósított Hooligans pedig betartotta a szavát, alaposan bemutatta a ‘Fekete szivárvány’-t és egy feszes, hosszú, látványos, jól megszólaló lemezbemutatót tartott.
Látvány nélkül is szerethető a szörnykaraván: Lordi, All For Metal – Barba Negra, 2024. 03. 23.
A Lordi – talán a különleges programjának köszönhetően – most egy igen jó arcát mutatta meg, az All For Metal pedig újabb lépést tett a naggyá válás rögös útján, bebizonyítva, hogy ismert panelekből is lehet élvezetes produkciót nyújtani.
Acceptebb az Acceptnél: U.D.O., Tailgunner – Barba Negra, 2024. 03. 27.
A Tailgunner nem volt ellenfél, az U.D.O. viszont touchdownnal győzött. Nem volt se „Balls”, se „Shark”, se Für Elise, de volt Udo Dirkschneider és Peter Baltes, nem láttam csalódott arcokat a koncert után.
Alapi István a „gitárgyárban”
Alapi István aktuális amerikai útja során gyárlátogatáson vett részt, megnézte, hogy az általa is használt Ernie Ball Music Man gitárok hol és hogyan készülnek.
Scorpions – Hamarosan indul a turné
A ‘Love At First Sting’ teljes végigjátszását tervezi a Scorpions, a 40 éves album lemezbemutató turnéjáról egy japán koncert felvételét osztották meg hangulati felvezetésként, és a próbatermükbe is betekinthetünk.
Jordan Rudess – Mesterséges intelligencia valódi zenésznek
A Dream Theater-billentyűs Jordan Rudess új dallal jelentkezett, amelyet a mesterséges intelligenciát is alkalmazó Moises applikáció segítségével komponált. A dal az év második felében megjelenő Rudess-szólóalbum előfutára.
“Memento vivere” a nagykedd üzenete: Depeche Mode, Deeper – MVM Dome, 2024. 03. 27.
8 hónapon belül a második telt házas koncertet adta Budapesten a Depeche Mode, amelyet 16 ezer rajongó láthatott az MVM Dome-ban, a bemelegítésről a chicagói Deeper gondoskodott.
Mr. Big – Nagy úr végső hajrája húsvét után egy héttel fut be Budapestre
Április 7-én, vasárnap ér a Barba Negrába a Mr. Big búcsúturnéja, Eric Martin, Paul Gilbert és Billy Sheehan mellett Nick D’Virgilio lép fel, és talán lesz egy ötödik tagja is a zenekarnak.
Változnak az idők: Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain – Barba Negra, 2024. 03. 08.
Nőnapon 2 énekesnővel és 2 basszusgitárosnővel a színpadon egy igazán jó estét rittyentett a 3 zenekar. Az Infected Rain stílusa nálam nem talált utat, de intenzitásban nem volt hiány, ellenben a Dragonforce színpadképe és látványvilága, valamint dallamosabbá válása nagyon bejött. Az Amaranthe pedig egy „szokásosan” jó koncertet adott.
Legfrissebb a Hard Rockon
Bon Jovi – A Living Proof rá az élő példa, hogy mindig van remény
A Bon Jovi előző, igen depressziós lemeze után itt a legújabb dal, a Living Proof, mely a 80-as évek varázsát hozta vissza a zenekarba, Jon hangszálműtétje után reménykedhetünk, hogy koncertteljesítménye is javul, és talán még Richie Sambora is visszatérhet a zenekarba.
Winger – Alig több mint 100 jegy maradt!
Harmadszor, egyben utoljára lép fel hazánkban június 11-én a Winger. Az A38 Hajón megrendezésre kerülő koncertre 37 éves pályafutásuk nagy sikereit és az igencsak erősre sikerült új album bemutatását ígérik.
Powerwolf – Témába vágó videó
A farkasembernek öltözött power metal banda, a Powerwolf Anglia erdeiben forgatott horrorisztikus klipet a bedburgi vérfarkas néven elhíresült sorozatgyilkosról és annak kivégzéséről.
AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné
Nyolc év kihagyás után elindult az AC/DC aktuális turnéja, amelynek középpontjában a lassan négy éve megjelent ’POWER UP’ album áll.
Deep Purple – Képek a hordozható ajtó mögül
A Deep Purple július 19-én megjelenő új albumának első előzeteséhez készült videóklip forgatásáról publikált néhány fotót a zenekar.
Serj Tankian – A System Of A Down-énekes újabb sz@r napja
A.F. Day címmel új dalt mutatott be Serj Tankian, az A.F. Day az „Another Fucking Day” rövidítése, egy mámoros, punk hatású rockdal, melyet még a System Of A Down korai éveiben írt az énekes.
Whom Gods Destroy – „Ésszel tesszük a dolgunkat!”
A Whom Gods Destroy rövidesen megkezdi a második album munkálatait, erről Derek Sherinian mondott el néhány dolgot, amelyet Yas Nomura basszer playthrough videóival illusztrálunk.
Ayreon: 01011001 – Live Beneath The Waves
A negyedik élő Ayreon-műsort bemutató kiadvány felülmúlta a várakozásaimat. Látványos színpadi produkció és meghökkentő díszlet emelte magasabb szintre az önmagában is kiváló zenét, a kamerák tökéletesen visszaadták a koncert hangulatát.
Tigrisvadászat analóg módon: Tygers Of Pan Tang, The Trousers – Analog Music Hall, 2024. 05. 09.
Vadásztál már élő tigrisre? Mi igen, és hatalmas élmény volt! Igaz, hogy a Tygers Of Pan Tang már több mint 45 éves, de a NWOBHM illusztris képviselője még egyáltalán nem fogatlan, sőt! Mély nyomokat hagyott a közönségben. A The Trousers pedig ízelítőt adott abból, mitől is olyan népszerűek Európa-szerte. És még „analóg módon” behangolni sem felejtettek el.
iLAND – Egy kiállítás képei
Az iLAND 2022-ben megjelent albumának borítóját tervező Szurcsik József kiállításán forgatott új klipet a zenekar a Műcsarnokban.
All For Metal – A valkűrök belovaglása
Nem, Richard Wagnernek semmi köze az All For Metalhoz, a Burning Witches énekesnőjének és az Induction gitárosának annál több. A Valkyries In The Skyhoz ráadásul látványos videót varázsolt a Silent Village, akik a Scorpions-feldolgozásuk klipjét is készítették.
Bruce Springsteen – Dübörög az európai turné
Múlt vasárnap bivalyerős műsorral startolt el Bruce Springsteen 26 állomásos európai stadionturnéja a walesi Cardiffban, a koncert kívánságlista-szerű programja meghallgatható Spotify-listánk segítségével.
Rock And Roll Hall Of Fame – Ozzy másodszor lesz halhatatlan!
Jelöltből a beiktatandók közé került Ozzy Osbourne, aki a Rock And Roll Hall Of Fame-nek köszönhetően másodszor lesz halhatatlan! Ez kicsit olyan, mint Amerikában a kétszeres életfogytiglan, csak ellenkező előjellel.
The Flower Kings – Hamarosan hallhatjuk a legjobb élő felvételüket
A Flower Kings május közepén új koncertkiadvánnyal jelentkezik, de a zenekarvezető Roine Stolt szólókarrierjéből is érkeznek újrakiadások az idén, elsőként a 30 éve megjelent ’The Flower King’ jelent meg vinylen.
A divideD lesz Bruce Dickinson előzenekara
Nem is lehetett volna jobb előzenekart választani Bruce Dickinson elé, mint a divideD, melyben Jósa Tamás, az Iron Maidnem énekese a frontember.
Joyful Night: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2024. 03. 22.
A LOTS Music blues-rock tavaszának első fellépője Sari Schorr volt, aki alaposan feltette a lécet a „fesztiválnak” azzal, hogy rávert egy kört a tavalyi Analog-koncertjére, pedig az se volt semmi.
Glenn Hughes – Személyesen invitál a budapesti koncertre
Személyesen üzent Budapestnek az április 30-án nálunk fellépő Glenn Hughes. Az énekes-basszusgitáros a ‘Burn’ 50. évfordulóját ünneplő turnéjával érkezik a Barba Negrába.
Azahriah esete a System Of A Downnal
Tegnap éjjel különösebb felhajtás nélkül megjelent Azahriah új albuma, amelyen a stílusszörfözés közben sikerült megidéznie a hibernált System Of A Downt és egy kicsit a Rammsteint is.
Nanowar Of Steel – Nem sötét lóként érkeznek
A Das Rote Pferd német nyelvű, western hangulatú videójával jelentkezett a Nanowar Of Steel, akik április végén Budapesten is tiszteletüket teszik, a szintén olasz Trick Or Treat társaságában.
Mandoki Soulmates – Az árral szemben
„Ez nem egy békés ellenállás, nem egy love parade-szerű tiltakozás” – mondja új daláról Leslie Mandoki, aki már levetette az ‘Utopia For Realists’ idealizmusát. A We Stay Loud talán a legkeményebb rockdal a 3 hét múlva megjelenő albumon, az ’A Memory Of Our Future’-ön.
Dan Patlansky – A hetedik
A cím hatásvadász lopás József Attilától és persze Hobótól, de akkor is hetedszer lép fel hazánkban Dan Patlansky, aki az Analog Music Hallban mutatja be szombaton a márciusban megjelent remek új albumát.
Két színpadon is megállták a helyüket: Beyond The Black, Ankor – Barba Negra, 2024. 04. 10.
Az Ankor fiatalos metalcore muzsikájának most a dallamosabb felét hozta el, ami talán jobban passzolt a headliner banda stílusához, a Beyond The Black múltkor a Reden, most a Blue-n mutatta meg, miért az egyik legkeresettebb német frontlányos zenekar jelenleg.
Body Count – Dupla lemezbemutató a Budapest Parkban
A Body Count 6 év után ismét a Budapest Parkba szólítja rajongóit. Az Ice-T vezette legendás banda a Covid miatt még a 2020-as ’Carnivore’ albumát se tudta bemutatni, de már az új ’Merciless’-ről nevezték el a turnéjukat.
Tele van a város előjelekkel: Vörös István – MOMKult, 2024. 04. 13.
Az ‘Előjelek’ album kerek évfordulója tiszteletére Vörös István olyan bulit rittyentett a Prognózis 2 nagylemeze köré, hogy még mindig tele van a fejem előjelekkel. Az ünneplésből egykori szerzőtársa és billentyűse, Jankai Béla se maradhatott ki!
Guano Apes – Sokan akarják kiengedni a gőzt, a belső vadállatot
A Guano Apes ‘Free The Monkey‘ turnéja majdnem minden állomásán telt házas vagy nagyobb helyre került át. Így tettek a magyar szervezők is, miután a november 16-i koncertre fél évvel korábban elkeltek a jegyek, az Akvárium Klubból a Barba Negra Red Stage-re költöztették az előadást.
The Rolling Stones: Hackney Diamonds – Deluxe Edition
A kellőképpen promótált új Rolling Stones-lemez, a ’Hackney Diamonds’ természetesen megjelent egy másik, kibővített verzióban is, ez a CD a zenekar lelkes rajongóinak kötelező, azonban a koncertlemezeik közt nem lett kiemelkedő.
Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!
Aki látta a Rain On The Graves videóklipjét, annak nem volt nehéz kimatekoznia, hogy a House Band Of Hell-koncertek Bruce Dickinson titkos felkészülési bulijait takarják Hollywoodban. És ha már kiderült a turpisság, megnéztük, mikkel készült a ma induló turnéra a Pokol Házi Zenekara.
Utazz a Zorall-lal és a From The Skyjal Dunaszerdahelyre!
Április 26-án újabb állomásához érkezik a Zorall tavaszi turnéja, melyre a From The Sky kíséri el a zenekart. A két banda dunaszerdahelyi koncertjére ráadásul velük együtt utazhatsz!
A rádióban hallott „pop-rock banda”: Mr. Big, Jared James Nichols – Barba Negra, 2024. 04. 07.
Aki csak a rádióból ismerte a Mr. Biget, az is megkapta a maga To Be With You-ját, de a többség Paul Gilbertért, Eric Martinért és főleg Billy Sheehanért ment a Barba Negrába. Előttük Jared James Nichols mutatta meg, hogy miért választotta nagykövetének a Gibson.
Bruce Dickinson – Fény derült a titokra, pénteken indul a turné
Kitudódott, hogy a Los Angeles-i Whisky A Go Góban lesz Bruce Dickinson turnéjának bemelegítő, úgynevezett „secret gig”-je, így most már nyilvánosan is hirdetik a jegyeket a pénteki bulira. Lássuk, hogy készül Bruce és csapata a ‘The Mandrake Project’ koncertsorozatára!
Mondom, szombaton, nem Sabaton: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2024. 04. 06.
Tommy Johansson, nemrég még a Sabaton gitárosa, most Gary Moore örökzöld klasszikusait játszotta felszabadultan Vámos Zsolttal, Tommy Katonával és a többi meghívott zenésszel. Nem volt tank a színpadon, de így sem maradt el a nagy durranás.
Egy álom válik valóra, Mike Portnoyjal érkezik Budapestre a Dream Theater
Sokan 14 éve várják ezt a hírt, szóval kicsit olyan ez, mint egy valóra vált álom, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik, és a zenekar alapításának 40 évfordulóján Budapestre is ellátogat. James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess november 1-jén játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.
Vörös István – 21. századi békedal
Nemrég osztotta meg vadonatúj szerzeményét Vörös István, a Kézről kézre refrénjének szövege és dallama is ismerős lehet a Prognózis-rajongóknak, ám ez már egy teljesen új nóta, és ahogy az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutatja, a világ mai állására reflektál. Exkluzív telefoninterjúnkban a szerző mesélt a dal születésének körülményeiről.
Black Country Communion – Láthatáron az ötödik
A Black Country Communion nem cifrázza túl a lemezcímeket, akárcsak példaképük, a Led Zeppelin, a júniusban érkező ötödikbe, a ‘V’-be sem kell túl sokat belegondolni, annál inkább érdemes elmerülni a Red Sun szövegében.
Tommy Johansson búcsúja a Sabatontól
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa már Budapesten van, készül a mai Gary Moore-Emlékestre, de közben feltett egy videót a YouTube-ra, melyben korábbi zenésztársainak mond köszönetet az együtt töltött évekért a God Gave Rock And Roll To You dallamai közepette.
Mr. Big – Így játsszák ma a ‘Lean Into It’-et
2023-ban Japánban indult el a Mr. Big búcsúturnéja, mely most vasárnap ér Budapestre. A tokiói Budokanban felvett koncertről az Alive And Kickin’ után a Just Take My Heart került terítékre.
Deep Purple – Júliusban jön az új lemez
A brit hardrock-legenda, a Deep Purple nyár közepére ígéri 23. stúdióalbumát, amellyel ősszel Európa-turnéra indulnak, vendégük a Jefferson Starship.
Három az egyben: Uriah Heep, Saxon, Judas Priest – Stadthalle, Bécs, 2024. 04. 01.
Három veterán banda, a Judas Priest, a Saxon és a Uriah Heep három jó új albummal, ez még ennyi évtized után is megdobogtatta a szívemet. A lelkemben maximális zenei élménnyel mentem haza még úgy is, hogy a Saxon nem jó napot fogott ki.
Zártosztály – Talfi hazatér
Tavaly novemberben jelent meg a Zártosztály ‘Hazatérek’ albuma, és idén a bakancsos EDDA billentyűse, Barta Alfonz „Talfi” is hazatér Amerikából, hogy 2 koncert erejéig erősítse a csapatot.
Ayreon – Ajándék a születésnapostól
Május 17-én jelenik meg az új Ayreon-koncertlemez, amelynek főszereplője a 2008-as ‘01011001’ konceptalbum, az anyag második előzetesét a saját születésnapjára időzítette Arjen Lucassen.
Gary Moore-Emlékest – Biztos kezekben az a Gary Moore Signature gitár
A Run For Power – Gary Moore Memorial Band gitárosa, Vámos Zsolt is játszik – vagy ahogy zenésztársa, Kiss Zoli énekes konferálta fel egyik évben: „Vamos a la playa” – a Gary Moore-Emlékest 2024-en az Analog Music Hallban.
Arénabuli kicsiben: Hooligans, Z!ENEMi – Barba Negra, 2024. 03. 16.
A Z!ENEMi rap metalja szórakoztató volt, de nem az én világom. A felturbósított Hooligans pedig betartotta a szavát, alaposan bemutatta a ‘Fekete szivárvány’-t és egy feszes, hosszú, látványos, jól megszólaló lemezbemutatót tartott.
Látvány nélkül is szerethető a szörnykaraván: Lordi, All For Metal – Barba Negra, 2024. 03. 23.
A Lordi – talán a különleges programjának köszönhetően – most egy igen jó arcát mutatta meg, az All For Metal pedig újabb lépést tett a naggyá válás rögös útján, bebizonyítva, hogy ismert panelekből is lehet élvezetes produkciót nyújtani.
Acceptebb az Acceptnél: U.D.O., Tailgunner – Barba Negra, 2024. 03. 27.
A Tailgunner nem volt ellenfél, az U.D.O. viszont touchdownnal győzött. Nem volt se „Balls”, se „Shark”, se Für Elise, de volt Udo Dirkschneider és Peter Baltes, nem láttam csalódott arcokat a koncert után.
Alapi István a „gitárgyárban”
Alapi István aktuális amerikai útja során gyárlátogatáson vett részt, megnézte, hogy az általa is használt Ernie Ball Music Man gitárok hol és hogyan készülnek.
Scorpions – Hamarosan indul a turné
A ‘Love At First Sting’ teljes végigjátszását tervezi a Scorpions, a 40 éves album lemezbemutató turnéjáról egy japán koncert felvételét osztották meg hangulati felvezetésként, és a próbatermükbe is betekinthetünk.
Jordan Rudess – Mesterséges intelligencia valódi zenésznek
A Dream Theater-billentyűs Jordan Rudess új dallal jelentkezett, amelyet a mesterséges intelligenciát is alkalmazó Moises applikáció segítségével komponált. A dal az év második felében megjelenő Rudess-szólóalbum előfutára.
“Memento vivere” a nagykedd üzenete: Depeche Mode, Deeper – MVM Dome, 2024. 03. 27.
8 hónapon belül a második telt házas koncertet adta Budapesten a Depeche Mode, amelyet 16 ezer rajongó láthatott az MVM Dome-ban, a bemelegítésről a chicagói Deeper gondoskodott.
Mr. Big – Nagy úr végső hajrája húsvét után egy héttel fut be Budapestre
Április 7-én, vasárnap ér a Barba Negrába a Mr. Big búcsúturnéja, Eric Martin, Paul Gilbert és Billy Sheehan mellett Nick D’Virgilio lép fel, és talán lesz egy ötödik tagja is a zenekarnak.
Változnak az idők: Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain – Barba Negra, 2024. 03. 08.
Nőnapon 2 énekesnővel és 2 basszusgitárosnővel a színpadon egy igazán jó estét rittyentett a 3 zenekar. Az Infected Rain stílusa nálam nem talált utat, de intenzitásban nem volt hiány, ellenben a Dragonforce színpadképe és látványvilága, valamint dallamosabbá válása nagyon bejött. Az Amaranthe pedig egy „szokásosan” jó koncertet adott.
Legutóbbi kommentek
- Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.: “Debrecen, Békéscsaba, Barba Negra, Miskolc kipipálva. Idén végig megyünk velük az országban. Ezt a showt nem lehet elégszer látni, nem…” máj 22, 18:42on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “A Sin City és a Riff Raff tényleg nem túl gyakori tőlük” máj 22, 09:54on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “No! Ez egy remek hír. A setlist is rendben van, bár a Power Up albumról lehetne több dalt is játszani,…” máj 20, 20:00on
- Bon Jovi – A Living Proof rá az élő példa, hogy mindig van remény: “No! Ez a dal nagyon rendben van. Remélem a műtét után hamarosan újra tud turnézni. Nem kell minden másnap. Lehet…” máj 20, 19:55on
- Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!: “Szevasztok! Ma 10 óra után már a birtokomban volt az új album minden verzióban (CD, Bakelit). Négyszer hallgattam ma meg…” ápr 26, 20:30on
Kritikák
Ayreon: 01011001 – Live Beneath The Waves
A negyedik élő Ayreon-műsort bemutató kiadvány felülmúlta a várakozásaimat. Látványos színpadi produkció és meghökkentő díszlet emelte magasabb szintre az önmagában is kiváló zenét, a kamerák tökéletesen visszaadták a koncert hangulatát.
Transatlantic: The Absolute Whirlwind
A ’The Absolute Whirlwind’-del a Transatlantic 25 éves működésének a legjobb formáját dokumentálta. Két est, két konceptalbum, egyedi megközelítésben. Engem teljesen elvarázsolt. Ez a tökéletes MorseFest-élmény!
The Rolling Stones: Hackney Diamonds – Deluxe Edition
A kellőképpen promótált új Rolling Stones-lemez, a ’Hackney Diamonds’ természetesen megjelent egy másik, kibővített verzióban is, ez a CD a zenekar lelkes rajongóinak kötelező, azonban a koncertlemezeik közt nem lett kiemelkedő.
For All We Know: By Design Or By Disaster
A ’By Design Or By Disaster’ lezárja a For All We Know eddigi munkásságát, a koncepciót, amely a dalok témáiban és a lemezborítókon jól követhető. A harmadik albumon is nagyszerű szerzeményeket kapunk, amelyeket szívesen hallanék élőben is, de sajnos ez a tagok elfoglaltsága miatt kérdéses.
Whom Gods Destroy: Insanium
Az apollói örökséget hátrahagyva Derek Sherinian és Ron ’Bumblefoot’ Thal továbblépett, a Whom Gods Destroy inkább azoknak lesz kedves, akik a technikás, komplex és kísérletezőbb vonalat szeretik. Ez a bemutatkozó első lépés ígéretes, kíváncsian várom, hogy élőben mire lesznek képesek.
Interjúk
„A From The Sky csillagai most állnak igazán együtt az égen” – Interjú a From The Sky zenekarral
A februári HammerWorld Magazin mellékleteként jelent meg a budapesti szimfonikus extrém metál csapat, a From The Sky második lemeze, az ’Antarktika’. Az ötösfogat vasárnap fellép Geoff Tate előtt, egy héttel később pedig A Dal című tévéműsorban is. A két fellépésről és a zenekar szakmai munkájáról beszélgettünk a csapat tagjaival.
„A jó dalok mellett a jó csapatmunka a Beast In Black sikereinek titka” – Interjú Molnár Mátéval, a Beast In Black basszusgitárosával
Fennállásának legnagyobb turnéjára készül a Beast In Black zenekar, akik monstre koncertkörútjuk keretén belül hazánkba is eljutnak március közepén. A turné előtti napokban beszélgettünk a zenekar magyar basszusgitárosával, Molnár Mátéval. Szóba került a legutóbbi lemez fogadtatása, a pandémia alatti tevékenységük, a turnézás, a család és persze Máté különleges hangszerének története is.
„Ez egy kísérleti játszótér, minden megengedett” – Miniinterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel megálmodójával
Pócsi István nemcsak a Barba Negra programigazgatója, hanem a Hét Jel nevű projekt alapítója is, amelyben tucatnyi élvonalbeli rockzenésszel álmodja tovább egykori zenészélményeit. Az Áldozni készül című friss szerzemény kapcsán a régen beígért második albumra is rákérdeztünk.
„Akármit csinálsz, szeretni is, utálni is fogják” – Interjú Lzzy Hale-lel, a Halestorm frontemberével
A novemberi koncert előtt ProblemChild kollégánknak lehetősége volt beszélgetni Lzzy Hale-lel, a Halestorm énekes-gitárosa régi ismerősként üdvözölte riporterünket.
Barba Negra – Az őszi nagy bulikat már az új helyen rendezik meg
Október közepétől már Csepelre kell utaznunk, ha a Barba Negrába akarunk menni koncertre. Úgy tűnik, hogy a csepeli Barba Negra Red Stage premierje az október 16-i Arch Enemy-Behemoth-Carcass-Unto Others fesztiválja lesz.
Ian Gillan – „Nem unatkozom!”
Javában zajlik a Deep Purple turnéja, ahol Simon McBride helyettesíti Steve Morse-t a gitáros poszton. Ian Gillan a legújabb tapasztalatairól mesélt egy interjúban, amelyből néhány érdekes részletet kiragadtunk.
Koncertbeszámolók
Joyful Night: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2024. 03. 22.
A LOTS Music blues-rock tavaszának első fellépője Sari Schorr volt, aki alaposan feltette a lécet a „fesztiválnak” azzal, hogy rávert egy kört a tavalyi Analog-koncertjére, pedig az se volt semmi.
Két színpadon is megállták a helyüket: Beyond The Black, Ankor – Barba Negra, 2024. 04. 10.
Az Ankor fiatalos metalcore muzsikájának most a dallamosabb felét hozta el, ami talán jobban passzolt a headliner banda stílusához, a Beyond The Black múltkor a Reden, most a Blue-n mutatta meg, miért az egyik legkeresettebb német frontlányos zenekar jelenleg.
Tele van a város előjelekkel: Vörös István – MOMKult, 2024. 04. 13.
Az ‘Előjelek’ album kerek évfordulója tiszteletére Vörös István olyan bulit rittyentett a Prognózis 2 nagylemeze köré, hogy még mindig tele van a fejem előjelekkel. Az ünneplésből egykori szerzőtársa és billentyűse, Jankai Béla se maradhatott ki!
A rádióban hallott „pop-rock banda”: Mr. Big, Jared James Nichols – Barba Negra, 2024. 04. 07.
Aki csak a rádióból ismerte a Mr. Biget, az is megkapta a maga To Be With You-ját, de a többség Paul Gilbertért, Eric Martinért és főleg Billy Sheehanért ment a Barba Negrába. Előttük Jared James Nichols mutatta meg, hogy miért választotta nagykövetének a Gibson.
Mondom, szombaton, nem Sabaton: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2024. 04. 06.
Tommy Johansson, nemrég még a Sabaton gitárosa, most Gary Moore örökzöld klasszikusait játszotta felszabadultan Vámos Zsolttal, Tommy Katonával és a többi meghívott zenésszel. Nem volt tank a színpadon, de így sem maradt el a nagy durranás.
Ajánló
Wacken Metal Battle Hungary – Döntő
Auraleak, Bloody Holly And The RicketZ, Evolette, Mhorai, Nest Of Plagues, Pennhurst, PLASTICOCEAN, Skybeast, Tre Lunatic és Türböwitch. Május 26-án ez a 10 zenekar csap össze a Barba Negrában a Wacken Metal Battle Hungary döntőjében a Wacken Open Air fellépési lehetőségért és a Rockmaraton exkluzív vendégszereplésért.
Tool – Mit játszanak Budapesten?
Május 25-én, Hannoverben startol el a Tool 16 állomásos európai turnéja, a transzcendentális metálcirkusz június 13-án éri el a Budapest Arénát. Bedobunk egy lejátszási listát a közösbe, a legutóbbi koncertjükön ez volt a műsor. Nem gyenge…
Freedom Call – „Ezüstlakodalom” helyett happy metal party Budapesten
A happy metal feltalálója, a német Freedom Call idén lett negyedszázados, és az együtt töltött 25 évet – ezüstlakodalom helyett – ‘Silver Romance’ című új lemezükkel ünneplik, mellyel Budapestre is eljönnek a glam metalt játszó Night Laser kíséretében.
Sleep Token – „Novemberben Európa összegyűlik egy istentiszteletre”
A kultikus maszkos metálbanda, a Sleep Token tavaly még csak az Architects előtt hevítette fel a hangulatot, idén már önálló arénaturnét hirdettek Európában, melybe az MVM Dome is belefért.
Anneke van Giersbergen – Vonósnégyesre átdolgozott rockhimnuszokkal érkezik
Szólókarrierje újabb fejezetét mutatja be május 19-én Anneke van Giersbergen. A ‘Heavy Strings Tour’ keretében többek között Guns N’ Roses, Foreigner és Mastodon klasszikusokat ad elő vonósnégyessel és zongorakísérettel a MOMkult színháztermében.