U.D.O.

Szerencsések az Accept-rajongók, mert az utóbbi 20 évben hol a gitáros, Wolf Hoffmann vezette anyazenekar, hol az egykori énekes, Udo Dirkschneider nevét viselő U.D.O. bukkan fel Magyarországon. Az Accept 9-szer (legelső alkalommal még fej fej mellett a két alapító a 2005-ös Sziget fesztiválon) lépett fel eddig nálunk, az U.D.O. szerdán 15. alkalommal adott koncertet hazánkban, és akkor még nem számoltam a 2 Dirkschneider-estet, ahol Udo és csapata kizárólag régi klasszikus Accept-nótákkal szórakoztatta a közönséget. És nyáron jön az anyabanda tizedszer is, a 30. jubileumi Rockmaratonra.

Tailgunner

Az U.D.O. szerdai koncertje előtt a Tailgunner viharzott be a Zorba’s Dance hangjaira. Érdekes választás volt a görög népzenei ihletésű, Mikis Theodorakis által írt filmzene, mint intró, nem láttam benne koncepciót.

Tailgunner

Egy olyan bandát láttunk, akik a korai Iron Maiden nyomdokaiba akarnak lépni a 21. században. Igazi NWOBH a 80-as évek elejéről. 2024-ben! Még volt is egy ilyen kedvencem annak idején, a Heavy Pettin. Ma már túlléptem ezen.

Tailgunner

Hosszú rőzsék, bongyor frizurák, sztreccs cicanacik, (Iron Maiden-póló, és persze a ‘No Prayer For The Dying’-dal ihlette zenekarnév, ha valaki nem venné a lapot), és az a borzalmas lemezborító a háttérmolinón!

Tailgunner

Úgy néztek ki, mint valami gimis haverokból összeverbuválódott társulat, de keresztül-kasul rohangálták a színpadot, gyakran cserélgetve helyeiket, a színpadi show tehát rendben volt, még ha nem is igazán egyedi.

Tailgunner

A műsor közepén egy nem túl figyelemkeltő gitárszólóval rövidítették meg a dalok számára rendelkezésre álló időt, de a végén az In The Hall Of The Mountain King befejezésre legalább felkaptam a fejem.

Tailgunner

Craig Cairns a Tim Kanoa Hansen vezette Inductionnek is a frontembere, számomra az ő zenéjük sokkal meggyőzőbb volt, de az első fellépésükön beugró énekessel jöttek, mert épp Tailgunner-turnén volt a srác. Én nem is értem, miért ezt választotta a másik helyett.

Tailgunner

A hangzás elég furán jött ki a nagysátorban: minél közelebbről néztem, annál kásásabb volt az egész, a keverőnél már az elfogadhatóság határán volt, de legjobban akkor szólt, mikor ki akartam menni, hogy elég volt belőlük, az ajtókilincset fogva hallottam őket végre tisztán.

Tailgunner

A „legjobb számuk” a 40 perces műsort záró Painkiller volt, a Judas Priest-feldolgozásban Cairns bizonyította, hogy nem véletlenül vetett rá szemet egyszerre két banda is. A közönség szerencsére jobban fogadta be zenéjüket, mint én – a magyar rajongói klub még zászlót is dobott közéjük –, hallottam olyanról, aki az előzenekar miatt ment ki még Pozsonyba is megnézni a párost.

Guns For Hire / White Death / Beast In The Night / Warhead / Revolution Scream / Crashdive / Painkiller

U.D.O.

Az U.D.O. viszont tarolt. És az AC/DC Thunderstruckja is jobb volt felvezetésnek, mint a Zorba. Bár a ‘Touchdown’ nyitódala, az Isolation Man pont annyira nem szívem csücske, mint a Starlight a ‘Breaker’-ről, amivel a Dirkschneider-koncerteket kezdik, de legalább hamar túlestünk rajta.

U.D.O.

Az új lemez frontborítójáról a rögbilabda volt két helyen is az attrap a hangfalak előtt, a háttérmolinón pedig a hátsó borítóról ismert kép: a pályára vonuló játékosok hátulról, mezszámmal és névvel.

U.D.O.

Udo fia, Sven Dirkschneider a háttérből irányította az előadást, de egyáltalán nem vonult háttérbe. Tűpontosan nyomta az alapokat „kivirágzott” dobszerelésén, legalábbis engem holmi virág- vagy szegfűgombacsokorra emlékeztettek a vékony görbe szárakon álló, egy kötegbe gyűjtött cintányérjai. Közben rendre besegített a vokáloknál, és a ráadásban még szólót is énekelt!

U.D.O.

Amikor először lépett fel együtt a jelenlegi két gitáros, Dee Dammers és Andrey Smirnov, előbbinek rövid haja volt, utóbbinak meg hosszú. Dee többnyire ritmusozott vagy az ikergitárszólóknál segített be, míg Andrey Wolf Hoffmannhoz hasonlóan egyedül vitte a hátán a műsor gitárshow részét. Ahogy egyre hosszabb lett Dee frizurája és megkurtult Andreyé, úgy egyenlítődött ki a műsoron belüli szerepük is – bár én továbbra is Andreyt tartom a jobbnak, Wolf fiatalabb kiadásának a blues alapú metálszólóival –, ma már nagyjából egyenértékű a koncerten a két húrnyűvő.

U.D.O.

Ott volt Peter Baltes, egykori Accept-alapító basszusgitáros, hosszú sörényét ezúttal lófarokba fogva, és bár 2022-ben már láttuk őt beugróként, most először játszott az U.D.O. teljes értékű tagjaként. Rövid basszusszólója vezette fel a Metal Never Diest, vokáljával és persze már magával a jelenlétével is sokat hozzátett az este sikeréhez.

U.D.O.

Csak halkan jegyzem meg, érdekes lenne, ha visszahívnák Stefan Kaufmannt ritmusgitározni, akkor már 3 ex-Accept-zenész lenne újra egy csapatban (volt már ilyen a Dirkschneider & The Old Gangben), de a jelenlegi felállásba nemigen férne bele, legfeljebb harmadik gitárosként, ahogy az anyabanda nyomja mostanában, turnégitárossal vastagítva a hangzást az ikergitárszólók alatt.

U.D.O.

És persze a főhős, Udo Dirkschneider, aki újra elővette katonai szerkóját, bár a szűk zubbony helyett ezúttal a pocakját szabadon hagyó terepmintás kabátban nyomta a dalokat a smirglihangú metáltörpe.

U.D.O.

Nagyon jó setlist volt, 4 szám az új albumról és 3 a legelsőről, az ‘Animal House’-ról, ez adta az időkeretét a daloknak, a köztes lemezekről 1-1 számot mazsoláztak (a ‘Steelhammer’-ről 2-t), nagyjából egyenlő arányban osztoztak a Smirnov előtti és a vele készült dalok, a korai művekben rendre Dee kapta meg a szólólehetőséget, ezért is éreztem kiegyenlítettnek kettejük „párharcát”.

U.D.O.

Talán csak annyiban jutott több Andreynek, hogy neki volt egy önálló szólója a Fight For The Right közepén, a Metal Heart Für Elise-szólójához hasonlóan ő Mozart Török indulóját építette be a dalba, és ebből rittyentett aztán egy rövid bemutatót a közönség reakcióit kiprovokálva, mint Wolf az Acceptben.

U.D.O.

A nagyérdeműt egyébként többször is megénekeltették az Accept ihlette csordavokálokban, mint a Forever Free és persze a rengeteg dallamos refrénben sem maradt egyedül Udo, a Never Cross My Way, az Independence Day, a They Want War vagy a One Heart, One Soul ezer torokból visszhangzott, nemcsak Peter, Andrey és Sven segítette az énekest.

U.D.O.

Úgy látszik, a Judas Priest idei lemeze megihlette a fellépőket, a Tailgunner a Painkiller feldolgozásával idézte meg a brit metálikonokat, Udo pedig Rob Halford Metal God-os robotmozgásával közeledett Peter felé a Man And Machine alatt.

U.D.O.

A Fast As A Sharkot idéző Touchdownnal zárták a másfél órás főműsort este 10-kor, de ott volt még a félórás ráadás! Ezek a dalok már legalább annyira klasszikussá érlelődtek, mint az Accept legnagyobb slágerei: I Give As Good As I Get, Holy, They Want War és Animal House. És a zenészek felszabadultságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy Smirnov már egy fej fölötti gitárszólót is megengedett magának az utolsóban.

U.D.O.

A végén meg hab volt a tortán a We Will Rock You feldolgozás Udo szólólemezéről, mely az I’m A Rebelt váltotta a programban. A metálosított változatot Udo adta elő, majd a közönség ovációja közepette a végén belekezdtek a Queen-féle, pusztán dobkíséretes verzióba, melyet Sven énekelt. Először azt hittem, playbackről megy az ének, mert nem láttam a mikrofont Udo szája közelében, de aztán rá kellett döbbennem, a fiú hangja mennyire hasonlít az apjáéra.

U.D.O.

Nagyon jó este volt, az egyetlen, ami nem tetszett, az állandó kivonulások, majd az újabb és újabb intrók a 2-3 számos blokkok előtt. És ha már Judas Priest-ihletésről beszéltem, ez már a britek ’Epitaph’ turnéján se tetszett.

Isolation Man / Break The Rules / Forever Free / Metal Machine / Never Cross My Way / Independence Day / The Wrong Side Of Midnight / Fight For The Right / Heart Of Gold / In The Darkness / Man And Machine / Pain / Metal Never Dies / One Heart, One Soul / Touchdown // I Give As Good As I Get / Holy / They Want War / Animal House / We Will Rock You

U.D.O.

A Tailgunner nem volt ellenfél, az U.D.O. viszont touchdownnal győzött. Nem volt Balls To The Wall, de volt Metal Never Dies, nem volt Fast As A Shark, de ott volt helyette a Touchdown, és nem volt Für Elise se, csak Török induló, valamint az Accept által a távozó énekesnek átengedett dalok az ‘Animal House’ lemezről. És persze ott volt Udo Dirkschneider és Peter Baltes, szóval nem láttam csalódott arcokat a koncert után.

Szerző: CsiGabiGa
Fotók: TT (Török Tamás)
Köszönet a lehetőségért a Livesoundnak!

Megosztás