Legfrissebb a Hard Rockon
Devin Townsend – Új dal két verzióban
Színházba illő előadásban láthatjuk Devin Townsendet új lemezének második felvezetőjében, amelynek nemcsak az albumverzióját, de a nagyzenekarral és kórussal elkészült változatát is megismerhetjük.
Angus McSix története összefonódik a Rhapsody Of Fire eposzával
Fordulatos az Angus McSix története. Angus McFife megváltoztatta a nevét McSixre, miután elhagyta a Gloryhammert. Most, hogy távozott saját bandája éléről, Adam McSix vette át a stafétát, az I Am Adam McSix című dalban a Rhapsody Of Fire legénysége is támogatja.
Tankcsapda – 8 tagú zenekarrá változnak
‘Örökké tart’ névre keresztelt dupla show-t ad hazánk legnépszerűbb rockzenekara, a Tankcsapda. A két koncert különlegessége, hogy az új lemezt feljátszó gitárosok közül hatan is jelen lesznek rajtuk.
Kristoffer Gildenlöw – Konceptalbum a legfurcsább fajról
Kristoffer Gildenlöw – a Pain Of Salvation és a Dilemma egykori, a Kayak jelenlegi basszusgitárosa – már a hatodik szólólemezével jelentkezik májusban, az anyag témája az emberi lét.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Dirkschneider & The Old Gang – 4 év után jön a nagylemez
Jön az első nagylemez a bandától, amiben több Accept-zenész van, mint az Acceptben vagy az U.D.O.-ban! Az It Takes Two To Tango a ‘Babylon’ albumot vezeti fel. Egész jól.
Junkies: Tabu 25 éves jubileumi újrakiadás
25 éves album, 25 éves szövegek, 25 éves dallamok. A Junkies tagjai nemigen hitték, hogy 25 év múlva is lehet aktuális. Pedig az.
Lakkcipőt és fehér farmert felvenni, indulhat a tánc: The Night Flight Orchestra, Metalite – Dürer Kert, 2025. 02. 13.
Szerencsésnek érzem magam, hogy a Metalite itt kapcsolódott be a turnéba és végre élőben láthattam őket, nem is okoztak csalódást. A The Night Flight Orchestra pedig megint igazi partihangulatot varázsolt a Dürer falai közé. Ezzel a légitársasággal bármikor elszállnék…
Machine Head – Drasztikus megoldás szerelmi bánatra
Megérkezett a második kislemez a három hét múlva megjelenő Machine Head-lemezről, az ’Unatøned’-ról. A Bønescraper a szerelmi csalódások feldolgozásáról szól.
Polgár Péter: Iron Maiden Antológia 1975-1979
Az utóbbi években olyan információk láttak napvilágot a zenekar karrierjéről – főleg a korai időkről –, melyeket a szerző másképp írt le köteteiben. Ezért antológia sorozatában megpróbálja pontosítani a zenekar történetét.
Five Finger Death Punch – Jason Hook nélkül jönnek Budapestre (is)
Nem tudja befejezni a Five Finger Death Punch európai turnéját a csapattal Jason Hook. A gitárost decemberben műtötték epehólyag problémák miatt, és felépülése a jelek szerint nem volt teljes.
Epica – Nyár végén jön az új album
Egy friss interjúban a zenekar főnöke, Mark Jansen gitáros elárulta, hogy még idén megjelenik a csapat új lemeze, a 2016-os ’The Holographic Principle’ folytatása.
Pretty Maids – Jön a ’ Future World 30’ koncertlemez áprilisban
‘Maid In Japan – Future World Live 30th Anniversary’ címmel jelenteti meg a Frontiers Music a dán zenekar koncertfelvételét CD+DVD, Blu-ray, LP és digitális formátumban.
Hardline – Második nóta a jövő héten megjelenő koncertlemezről
Február 14-én jelenik meg a Hardline tavalyi fellépését megörökítő ‘Life [Live]’, amiről ezúttal a 2012-es ‘Danger Zone’ nyitódalát, a Fever Dreamst nézhetjük meg. És még mindig várjuk Deen Castronovo nagy pillanatait!
Éjfény – Február 14-én jön az új lemez, utána pedig Takács Árpád szólóalbuma
Jövő héten kerül boltokba a veszprémi power/thrash metal banda új albuma, ami mellett a zenekar vezetője, Takács Árpád egy másik remek hírt is megosztott.
Thy Art Is Murder – Brutális este jövő héten öt fellépővel (x)
Kemény deathcore estének nézünk elébe február 12-én: Thy Art Is Murder, Carnifex, Fit For An Autopsy, Rivers Of Nihil és I Am koncertek egy este a Barba Negra Music Club színpadán!
Riverside – Újra négytagú felállásban fordulnak rá az új lemezre
Hivatalosan is a Riverside tagja lett Maciej Meller, aki ez elmúlt években a koncerteken segítette ki a lengyel csapatot. A gárda ugyanakkor azt is bejelentette, hogy hamarosan stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék új lemezüket.
Judas Priest – Elkezdtek dolgozni az új albumon
Egy Twitteren posztolt fotóval tudatta a nagyvilággal a Judas Priest gitárosa, Richie Faulkner, hogy elkezdtek dolgozni a csapat új lemezén.
The Unity – Az első dal a márciusban érkező lemezről: We Don’t Need Them Here
Harmadik albumát szállítja le a Gamma Rayből ismert Henjo Richter és Michael Ehré nevével fémjelzett The Unity. A lemezről az első dal már meg is hallgatható.
Mytra – Megjelent a ’Logos’ album, dalpremier: The Artificers
Megjelent az elektronikus, progresszív és death metalos elemeket, domináns szintetizátordallamokat és effekteket sci-fi ihlette dalszövegekkel tálaló Mytra második nagylemeze. A ’Logos’ szerdától országosan kapható a februári HammerWorld Magazin mellékleteként minden újságárusnál, illetve digitálisan is elérhető a legtöbb népszerű online felületen.
S.D.I. – Klipen a Freeride
31 év után, január végén jelent meg a német veteránok új albuma, amiről a csapat most a Freeride-ot mutatta be klippel együtt.
Action – Itt az új felállás első dala: Üsd ki!
A tavaly év végén doboscserén átesett zenekar új dallal jelentkezett, egyúttal egy kicsit más arcát is felvillantja.
Richie Kotzen – Részletes dallista és az első dal a születésnapi albumról
Ma jelent meg a bársonyos hangú gitárvirtuóz szerzői kiadású szólóalbuma, a ’50 for 50’, melyet 50. születésnapja alkalmából készített. A jeles nap alkalmából a Billboard oldalán debütált a Devil’s Hand című dal.
K.K. Downing – Szólóalbumra készül
A Judas Priest egykori alapító-gitárosa épp a stúdióban ügyködik, és Andy Gould producer segítségével első szólóalbumának felvételeit igyekszik összerakni. A jövendő anyag az Explorer1 Music Group kiadásában jelenik meg.
Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Koncertfelvételt adnak ki
A Pink Floyd egykori dobosa új formációjával a zenekar korai korszakának dalait játssza, és pár éve nagy sikerrel turnéznak. Nick Mason és csapata úgy gondolta, eljött az ideje egy élő kiadványnak.
Godsticks – „A saját belső démonainkkal való küzdést helyeztük előtérbe”
A Darran Charles (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Dan Nelson (basszusgitár), Gavin Bushell (gitár) Tom Price (dob) felállású progresszív rock zenekar ötödik stúdiólemeze február 7-én lát napvilágot. A folytatásban két új dalt máris meghallgathatunk.
Candlemass – A kirakós egyik hiányzó darabja: The Pendulum
Március végén új EP-vel jelentkezik a Candlemass. A csapat kiadványán nem vadiúj dalok, hanem a ’The Door To Doom’ időszakából származó kiadatlan szerzemények kapnak helyet.
Theory Of A Deadman – Megjelent a hetedik album
A magát szimplán Theorynak vagy TOAD-nak is nevező kanadai altpop-rock bandának pénteken jelent meg új stúdiólemeze a Roadrunnernél ’Say Nothing’ címmel, hajtás után megtekinthető a legújabb, nagyon komoly témával foglalkozó videójuk.
Kalevala – Télzáró pogány ünnepély a Dürer Kertben (x)
Az Asgaardian Events nemzetközi stábjának szervezésében és az Old Buso Productions támogatásával visszatér Budapestre a méltán népszerű Kalevala Oroszországból, és három kontinensről hoz magával különleges vendégeket. A népies vonal mellett ezúttal a sötétebb atmoszférájú pogány metalé lesz a főszerep a Dürer Kert kistermében február 16-án.
In Extremo – Magyar banda melegít nekik Bécsben
A Paddy And The Rats nyit az In Extremo jubileumi turnéjának bécsi állomásán. A részleteket a folytatásban találod.
Egypercesek #53: British Lion, DeWolff, Angellore, Jake Shimabukuro, Szemző Tibor
Januári szemezgetésünk eredménye: Van itt másodosztályú angol csapat az Iron Maiden-főnök passziójának köszönhetően, de van holland pszichedelikus rockbrigád, francia szimfonikus doom metal, még a tavaly felfedezett The Hu-nál is furcsább rockzene hawaii nemzeti hangszerén, az ukulelén és magyar filmzene Szemző Tibor tollából. Bírod a gyűrődést? Hajrá!
Def Leppard – A korai évek mementója
Március 20-án megjelentetnek egy ötlemezes dobozt ‘The Early Years 79-81’ címmel. Az első két album remaszterelt verzióján kívül tartalmazni fog háromlemeznyi kiadatlan felvételt is, melyek közül a Rock Brigade egy korai verzióját mutatták be kedvcsinálónak.
Dave Mustaine – „Száz százalékosan rákmentes vagyok”
Dave Mustaine londoni koncertjén elárulta, hogy októberben megszabadult a halálos kórtól. A Megadeth frontemberénél tavaly diagnosztizáltak torokrákot, hamarosan azonban már a színpadon láthatjuk a Papp László Budapest Sportarénában.
Bill Ward – Egy dal a kiadatlan ’Beyond Aston’ című szólólemezéről: Powder On The Moon
Az utóbbi időben aktivizálta magát a Black Sabbath egykori dobosa, Bill Ward. Szólózenekarával két dalt is megosztott tavaly ősszel, most pedig itt a Powder On The Moon is, mely dalt arra a szólólemezre szánt, ami sosem jelent meg.
Michael Schenker – Majdnem együtt dolgoztak David Coverdale-lel
A Rock Candy Magazine legújabb számában Michael Schenker címlapinterjút adott. Ebben mesélt a David Coverdale-lel felmerülő együttműködés lehetőségéről, mely végül nem valósult meg.
Shakra – A második dal az új albumról: Turn The Light On
Február végén jelenik meg a Shakra új lemeze, amiről a svájci rockerek már a második dalt is leszállították.
Pure Reason Revolution – Közel tíz év után jelentkeznek új stúdióalbummal
Tavaly nyáron Jon Courtney és Chloë Alper ismét életre keltették a Pure Reason Revolutiont, és több mint nyolc év kihagyás után újra színpadra álltak. Az InsideOut Music és a csapat nagy örömmel jelenti be, hogy a következő nagylemez április elején jelenik meg.
Gloryhammer – A Nekrogoblikon és a Wind Rose társaságában lépnek fel jövő héten a Barba Negrában (x)
Már csupán egy hetet kell várni február 7-ig, amikor az Angus McFife és Zargothrax intergalaktikus csatáját epikus űr-fantasy metalba foglaló Gloryhammer a Nekrogoblikon és a Wind Rose törpjeivel szövetkezve foglalják el a Barba Negra színpadát.
A húszas éveim első fesztiválja: Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe – Papp László Budapest Sportaréna, 2020. 01. 22.
A címben szereplő három név egyenként is nagykiadós tömegmozgalom, egyetlen estébe betolni őket pedig alighanem a legnagyobb eddigi Hammer-húzás, szépen teltházas is lett a show, ráadásul a BS-ben!
ZZ Top – Pár hónapon belül megjelenhet az új album
A texasi trió legutóbbi sorlemeze 2012-ben jelent meg ’La Futura’ címmel. Miközben tavaly éppen fennállásuk ötvenedik évét ünnepelték, még új dalokra is maradt idejük, ezt pedig Billy F. Gibbons most megerősítette.
Nils Patrik Johansson – Az első dal az új szólólemezéről: Baseball League
Bemutatta első kislemezdalát a Lion’s Share és az Astral Doors frontembere, Nils Patrik Johansson. A svéd énekes február végén adja ki legújabb szólólemezét ’The Great Conspiracy’ címmel.
H.E.A.T – „Ez a lemez a ’Tearing Down The Walls’ és az ’Address The Nation’ kombinációja, csak súlyosabban”
Három hét múlva jelenik meg a H.E.A.T új lemeze, a srácok pedig nem fukarkodnak az ízelítőkkel, ugyanis a folytatásban már a negyedik dal, a Dangerous Ground hallgatható meg.
Stone Temple Pilots – A címadó dal érkezett harmadikként
Már csak egy hét van hátra az akusztikus STP-studióalbum érkezéséig, a folytatásban a Perdida című dalt hallgathatjuk meg.
Fleshgod Apocalypse – Három év után ismét Budapesten koncerteznek
Idén ősszel – a 2017-es buli után – visszatér hozzánk az olasz extrém metal csapat. Ezúttal a ’Veleno’ albumhoz kapcsolódó turné keretében jönnek.
King Solomon Hicks – Dalpremier: What The Devil Loves
A feltörekvő gitárvirtuóz március közepén jelentkezik debütáló lemezével, melyet a Mascot Label Group dob piacra. A ’Harlem’ címmel érkező korong tartalmából a második kislemezes dal már elérhető.
Open Road Fest 2020 – Itt az első 15 fellépő (x)
A hazai rockzenei élet színe-java képviselteti magát a 21. Harley-Davidson Open Road Festen, köztük olyan legendás zenekarok, mint a Tátrai Band, a P.Mobil, Deák Bill Gyula, a Lord, a Bikini, de érkezik a Ganxsta Zolee és a Kartel, az Anna and the Barbies, Péterfy Bori és a Love Band és a Vad Fruttik is.
Gary Moore: Live From London
A koncert maga tízpontos volt, de a megvágott anyag miatt levonok egyet a kiadványtól. És még jószívű voltam.
Tarja Turunen – Ősszel a Barba Negrába jön
Két év után ismét visszatér Budapestre Tarja Turunen. A finn énekesnő tavaly kiadott ’In The Raw’ című lemezét hozza el hozzánk.
Vandenberg – A gitáros újjászervezi régi bandáját Ronnie Romeróval
A Vandenberg visszatért! Maga az ember, Adrian Vandenberg soha nem volt távol, de a nevét viselő együttes is visszatért, több mint három évtizedes távollét után. A csapat 2020-as változatában Ronnie Romero énekel, de Whitesnake-béli zenésztársa, Rudy Sarzo is szerepet kapott.
Legfrissebb a Hard Rockon
Egy kívülálló szemével: Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolance – Budapest Sportaréna, 2024. 07. 09.
Teljesen beszippantott a 5FDP-életérzés, amit megelőzött az Ice Nine Kills igazán beteg horror musical előadása, a Malevolence közepes produkcióját viszont még a technikai malőrök is sújtották a Budapest Sportarénában.
Dream Theater – Portnoy az új fiú szerepében
A Dream Theater jelenlegi működéséről és a készülő új albumról is mesélt az ötös régi-új dobosa, Mike Portnoy. Angolul tudók pedig a budapesti koncert után akár a csapat legsikeresebb lemezének regényváltozatát is elolvashatják.
40 éves Mayhem-jubileum Vágtázó Halottkémekkel megspékelve
Szeptember 4-én a budapesti Barba Negra Red Stage színpadán koncertezik az idén 40 éves Mayhem. Csihar Attiláék előtt a Vágtázó Halottkémek fűtik fel a sátrat, így bízhatunk abban, hogy a norvégok frontembere ismét beáll hozzájuk egy dalra, ahogy 2019-ben, a Fekete Zaj fesztiválon tette.
Let Lenny Rule: Lenny Kravitz – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 07. 30.
Lenny Kravitz sallangoktól mentes, laza rockzenéje még mindig igazi értéket közvetít közönségének, és bizony megőrjíti a rajongóit. Ez volt a negyedik magyarországi fellépése.
Jordan Rudess – Történet a Hold árnyékából
A harmadik előzetest mutatta be Jordan Rudess a szeptemberben megjelenő új lemezéről. A Dream Theater billentyűse ezúttal is egy AI alapú alkalmazást vetett be, a Lightricks segítségével készítette el a Shadow Of The Moon videóját.
Plini – Ötödször Magyarországon
Plini, a Strandberg gitárok ausztrál varázslója ismét az A38 színpadán lép fel, ezúttal az idei Tool-turnévendég Night Verses társaságában.
A Rise Against ismét a Budapest Parkban
A chicagói punk-rock zenekar, a Rise Against utoljára két éve járt Budapesten, de augusztus 13-án az Ignite társaságában visszatérnek hazánkba, hogy a Budapest Park színpadán régi, jól ismert dalaikkal és legutóbbi nagylemezük, a ’Nowhere Generation’ folytatásaként kiadott kislemez dalaival örvendeztessék meg a hazai rajongókat.
Summer Hell – A Deicide invitálása egy pokoli estére
Holnap a Barba Negrában lép fel a Deicide zenekar, Kevin Quirion gitáros személyesen invitál minket az idei Summer Hell fesztiválra, ahol az Exodus, az Abbath, az Aborted, a Misery Index, a Skeletal Renmains, valamint a magyar Noble Victory és KillerSick társaságában koncerteznek.
Avantasia – Nem áprilisi tréfa lesz a látogatásuk
Új lemezen dolgozik a Tobias Sammet vezette Avantasia, a részletek jövő év elején látnak napvilágot, az európai turnékörben biztosan lesz budapesti dátum!
Opeth – Visszatérés a húszas évek világába
Csütörtökön még csak a Wacken Open Air közönsége hallhatta a hírt, azóta azonban az Opeth hivatalosan is bejelentette, hogy október 11-én megjelenik az új albumuk.
Arch Enemy – Új dallal hangolnak az októberi koncertre
Az Arch Enemy új dallal jelentkezett, amelyben már az új felállást hallhatjuk, a Dream Stealerhez a híres zenei rendező, Patric Ullaeus készített hivatalos videót.
Summer Hell – Ez lesz ám a pokoli nyár!
A 2021-ben útjára indult Summer Hell idén minden eddiginél súlyosabb nevekkel zúzza szét a Barba Negra színpadait. Az Exodus mellett az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Misery Index és a Skeletal Remains lép fel, a kétszínpados eseményhez két hazai csapat, a Noble Victory és a KillerSick csatlakozik.
Pattern-Seeking Animals – Itt a Here Is My Autumn a májusi albumról
A Ted Leonard (ének, gitár), Jimmy Keegan (dob, ének), Dave Meros (basszusgitár) és John Boegehold (billentyűs hangszerek) felállású progresszív rock csapat májusban jelentkezik új lemezével. Az InsideOut Music megosztotta az első felvezető tételt a ’Prehensile Tales’-ről.
H.E.A.T: H.E.A.T II
Jól tették a svéd srácok, hogy visszakanyarodtak ahhoz, amiben a legjobbak és nem kísérleteznek tovább olyan utakkal, melyeket nem nekik találtak ki. Új lemezük túlzás nélkül az eddigi legjobb anyaguk, ebben a műfajban pedig nehéz lesz idén lekörözni őket, talán lehetetlen vállalkozás is ez bárki számára.
Myrath – Így szólt a Believer a karthágói fesztiválon
Az earMUSIC vállalta be, hogy nemzetközi terjesztéssel mindenhova eljuttatja a tunéziai csapat első DVD-jét április 17-i megjelenéssel. A kiadó folytatja a kisfilmek közzétételét, ezúttal a ’Legacy’ egyik himnuszát láthatod.
Axel Rudi Pell – Optimistán állnak hozzá a helyzethez
Április 24. helyett május 8-án jelenik meg Axel Rudi Pell új lemeze, a ’Sign Of The Times’. Ma viszont a második kislemez jelent meg róla, a Wings Of The Storm, melyet audióklipként mutattak be a YouTube-on.
Pearl Jam – Megjelent az új album, itt a Quick Escape
Megjelent a Pearl Jam új albuma. A csapat hét év után szállított le új lemezt, amiről most nemcsak a harmadik előzetes tétel, a Quick Escape hallgatható meg, hanem az összes dal.
Jazz Sabbath – Újabb dal az ötven év után érkező debütalbumról: Changes
Természetesen szó sincs ötven év várakozásról, mindössze egy őrült sztorit csapott első lemezéhez a Jazz Sabbath vezére, Adam Wakeman. A szóban forgó albumról egyébként most a Changes hallgatható meg.
Trivium – A második dal az új lemezről: What The Dead Men Say
Egy hónap múlva jelenik meg a Trivium új albuma, amiről klippel együtt gördült le a második kislemezes dal.
Hartmann – Áprilisban jubileumi válogatás jön
Április 17-én jelenik meg Oliver Hartmann szólóbandájának 15 éves jubileumi összefoglaló albuma, melyen 15 dal lesz hallható, 5 új nóta, 5 feldolgozás és 5 koncert változat. Az egyik feldolgozást dobták be csalinak…
Mike LePond’s Silent Assassins – „A történelem és az old-school, zúzós metalriffek házassága epikus és erőteljes”
Májusban jelenik meg a Symphony X basszerének harmadik saját lemeze. A ’Whore Of Babylon’-ról az első dal máris meghallgatható Dracul Son címmel.
Stone Sour – A Made Of Scars korai verziója is megérkezett
Továbbra is a ‘Come What(ever) May’ demóiból csemegézhetünk, már az ötödik dalt hallhatjuk erről a lemezről.
Testament – Chuck Billy megkönnyebbülten beszélt a koronavírus-fertőzöttségéről
Jimmy Kay, a kanadai The Metal Voice riportere nemrég beszélt a Testament frontemberével, Chuck Billyvel. Billy beszélt a zenekar új albumáról, a ‘Titans Of Creation’-ről, valamint a pozitív koronavírus-tesztjéről és a folyamatos felépüléséről.
Vandenberg – Bemutatta első új szerzeményét
Év elején jelentette be a holland ex-Whitesnake gitáros, hogy újjászervezi régi bandáját, mellyel David Coverdale-hez csatlakozása előtt készített három albumot. Ma osztotta meg az első dalt, a Shadows Of The Night címűt az új anyagból.
The Sign – „Tékozló fiú vagyok minden alkalommal, amikor ott keresem a feltétlen szeretetet, ahol az nem található”
Ismét egy mély mondanivalójú dallal örvendezteti meg fiatalokból és idősebbekből egyaránt álló közönségét a The Sign. A miskolci garázsbandából lett profi zenekar ezúttal Szikra-díj nyertes Tékozló című szerzeményéhez forgatott klipet.
BPMD – A Napalm Records égisze alatt jön ki a Blitz / Portnoy / Menghi / Demmel alakulat első albuma
Véget ért a tavaly nyár óta tartó várakozás, ugyanis tényleg egy lemezzel jelentkezik majd a Bobby Blitz (Overkill), Mike Portnoy (Sons Of Apollo), Mark Menghi (Metal Allegiance) és Phil Demmel (Vio-Lence) négyes BPMD néven.
Babymetal – Megérkezett az új DVD és Blu-ray előzetese
Május 13-án jelenik meg a Babymetal új koncertfilmje, ami a ’Live At The Forum’ címet kapta és DVD, illetve Blu-ray formátumban is megjelenik. Egy rövid előzetest meg is osztottak róla kedvcsinálónak.
Rock And Roll Hall Of Fame – Novemberre halasztották a beiktatási ceremóniát
Mint annyi más eseményt, a Rock And Roll Hírességek Csarnokának bővítését sem tudják az eredeti, május másodikai időpontban megtartani Clevelandben, a Public Hallban az ismert ok miatt.
Joe Satriani – Egy évvel elhalasztotta a turnéját
Alig pár órája írtuk az új klipjével kapcsolatban, hogy a május 8-i koncertdátumot még nem törölték. Ám ma délután került ki Joe honlapjára, hogy a teljes turnét átszervezik 2021 tavaszára.
King Crimson – Elhunyt Bill Rieflin
59 éves korában elhunyt a King Crimson dobosa, Bill Rieflin. A zenész rákkal küzdött az elmúlt időszakban, mely végül legyőzte szervezetét.
Joe Satriani – Dalpremier: Big Distortion
Két és fél hét van még hátra a legendás gitáros új nagylemezének boltokba kerüléséig. A ’Shapeshifting’ tartalmából most a második önálló dal is felkerült a netre.
István Alapi’s Quarantine Project – Három dal az Edda gitárosának projektjétől
Nem unatkozik Alapi István sem a karantén idején, ugyanis összerakta új projektjét, amivel már három dalt be is mutatott.
Whitesnake – Coverdale operációja miatt törölték az idei turnét
Nincs szerencséje a Whitesnake-nek ebben az évben. Már korábban lemondták a japán turnét a koronavírus járvány miatt, most azonban arra kényszerültek, hogy az idei teljes koncertsorozatot töröljék Amerikában és Európában.
Alexi Laiho – „Miért ne játszhatnám a a Children Of Bodom dalait?”
A Children Of Bodom egykori frontembere a finn Kaaos TV-nek nyilatkozott új együtteséről, a Bodom After Midnightról. Ebben szóba került az új csapat repertoárja is.
Hollywood Rose – Videóüzenet: #maradjotthon
A koronavírus megelőzése érdekében rengeteg zenész hirdeti a közönségének, hogy maradjon mindenki otthon. A Hollywood Rose ezt készülő új dalának speciális klipjével mondja el.
Eclipse of the Sun – Dalpremier: Brave Never World
A hazai epikus doom/death metal csapat második albuma április 25-én jelenik meg az orosz Satanath Records kiadásában. A ’Brave Never World’ című korongról a második dal is elérhető lett, ezúttal a címadót tesztelhetjük.
Steve ’Zetro’ Souza – Az Exodus énekese szerint Will Carroll jobban van
A napokban láttak napvilágot azok a hírek, miszerint a Death Angel dobosa intenzívosztályon fekszik, miután megbetegedett a ’The Bay Strikes Back’ turnén, vélhetően a koronavírus miatt. Az Exodus énekese, Steve ’Zetro’ Souza egy friss videóüzenetben nemrég úgy fogalmazott, hogy a dobos már jobban van.
Bonfire – Klipen egy új dal: The Devil Made Me Do It
Egy hét múlva jelenik meg a Bonfire új albuma, amiről a germán csapat már bemutatta a második dalt is, melynek címe The Devil Made Me Do It.
Devin Townsend – Új dal a Quarantine Projecttől: Stampys Blaster!
Új felvételt osztott meg a rajongókkal Devin Townsend. A kanadai zenész a Quarantine Projecten keresztül már öt felvételt tett közzé az utóbbi időben.
Shinedown – Új dal az ’Amaryllis’ lemez idejéből: Atlas Falls
Új, korábban sosem hallott dalt mutatott be a Shinedown. A csapat a felvételből befolyó összeget a Direct Relief nevű nonprofit szervezetnek utalja át, mely az egészségügyben dolgozóknak segít a koronavírus elleni harcban.
Pair o’ Dice – Új dal és videóklip: Emlék
A már hétéves soproni zenekar nem tétlenkedik idén sem. Ezúttal legújabb dalukhoz készült videóklip, aminek témája egy személyes rossz emléket boncolgat.
Dalriada – Szeptemberben érkezik az ’Őszelő’, európai turné a Týr és az Arkona társaságában
A Dalriada továbbra is dolgozik következő nagylemezén, az ’Őszelő’ 10 friss dallal várhatóan szeptemberben érkezik a Nail Records gondozásában.
King Solomon Hicks: Harlem
King Solomon Hicks bemutatkozó albuma erősre sikeredett. Végre valaki a huszonéves generációból, aki nem előre felvett zenei alapokra próbál valamit ráizzadni.
Mystery Gang – Újrafelvett dalokkal jelent meg a válogatásalbumuk
Megjelent az ‘50-es évek rock’n’roll és rockabilly zenéjének hangulatát fantasztikusan eredeti érzéssel hozó Egri Péter énekes-gitáros vezette Mystery Gang ‘Rockin’ Anthology’ című új lemeze, melyen a legjobb dalokat a stúdióban frissen, élőben újra felvéve hallhatjuk. Három dalt már meg is osztottak ezek közül.
Alice Cooper – Már majdnem kész az új albuma
Hamarosan a végső simításokra kerül sor Alice Cooper új lemezén. Az énekes a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet használja fel arra, hogy befejezze soron következő stúdióalbumát.
A rock- és metalzenészeket sem kíméli a koronavírus
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a Testament énekesének, Chuck Billynek. Rajta kívül az utóbbi napokban több másik rockzenészről is kiderült, hogy megfertőződött a vírussal.
Mad Robots – Dal- és klippremier az új lemezről: Peculiar Ways
Peculiar Ways címmel új dallal jelentkezett a korábban Room Of The Mad Robots néven zenélő csapat. A ’Pareidolia’ című friss lemez várhatóan az áprilisi HammerWorld Magazin ajándék CD mellékleteként jelenik meg.
Vega – „Ez a 2020-as év stadion rockja”
Kösd be magad és kapaszkodj erősen, a Vega visszatért karrierje legjobb albumával! A ‘Grit Your Teeth’ szédítő magasságokba és csikorgó mélységekbe vezet. A címadó dal szöveges videóján pedig máris tesztelheted, mennyire igaz a címben szereplő állítás.
Tovább fertőzi a zeneipart a koronavírus
Sajnos a koronavírus elleni leghatékonyabb védekezés egyelőre az otthon maradás. És ez a csomagokra is vonatkozik. A nemzetközi határzárak azt eredményezték, hogy a nemzetközi kereskedelem is lassan leáll, a kiadók nagykereskedelmi raktárai bezárnak és a tavaszra tervezett lemezmegjelenéseket is elhalasztják.
Flat Earth – Az első dal a második lemezről: Draining By Your Flame
Új dallal jelentkezett az egykori HIM és Amorphis zenészekre épülő Flat Earth. A csapat ősszel hozza ki második stúdióalbumát.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Djabe – Augusztusban Steve Hackett-tel turnéznak
Többszöri halasztás után végre megvalósul a közös fellépéssorozat. Steve Hackett gitárost – a rocktörténet egyik legjelentősebb zenekarának, a Genesisnek meghatározó tagját – közel két évtizedes munkakapcsolat köti össze a Djabe zenekarral. 2003 óta Steve számtalanszor közreműködött a zenekar fellépésein és albumain.

Lamb Of God – Már az új lemez dalait is hallhatjuk az augusztusi koncerten
Augusztus 10-én, tizenkét év után ismét fellép Magyarországon a Lamb Of God, az őszre időzített ’Omens’ című új lemezükről a Nevermore-hoz készült klip. A velük érkező Kreator új lemeze már tegnap megjelent, és ők is kihoztak egy klipet ez alkalomból.

The Rasmus – Ősszel új album és lemezbemutató turné
Ma debütált a Rasmus ősszel megjelenő új albumának címadó dala, a Rise. A finn zenekar alig egy hónappal a lemez szeptember 23-i megjelenése után, október 17-én Budapesten is fellép.

Infected Rain – Az All Hail The Yetivel jönnek nyár közepén
Két lendületes és modern csapat várja a városban maradókat augusztus 16-án az Analogban: az Infected Rain és az All Hail The Yeti egyaránt sodró lendületű, kőkemény, de egyben modern és látványos koncerttel készül, új lemezüket bemutatva.

Brass Against – Még van pár jegy az akváriumos koncertre!
A múlt héten a Tool előtt bemelegítő Brass Against 11 nap után ismét fellép Budapesten, a telt házasnak ígérkező bulira az Akvárium rendszerében már elkelt minden jegy, de még nincs minden veszve!


































































































