Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.

A Megadeth teljesítménye sokban függ attól, hogy a főnök milyen hangulatban és formában van, láthatóan nagyon jól érezte magát, ennek köszönhetően egy igen erős bulit kaptunk MegaDave csapatától! Az Archaic jó kis felvezetés volt, úgy érzem, bárhol megállnák a helyüket, még ezzel a felforgatott felállással is.

Könnyen jött, könnyen ment: Winger – A38 Hajó, 2024. 06. 11.

Az utolsó pillanatban ugrottam be a 2 hónapja telt házas műsorra Dzsó barátom helyett az A38 Hajóra. A Winger koncertje annyira jó volt, hogy nagyon gyorsan elröpült az idő, rövid beteljesüléseként e 34 éve tartó plátói szerelemnek. Ahogy a dal is mondja: „easy come, easy go”.

Sting tizennegyedszer – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 05. 31.

Sting 3.0 néven, trió felállásban futó turnéjának budapesti állomásán a Police- és Sting-életmű parádésan áthangszerelt válogatását hallhattuk, amelyben bőven akadtak ritkábban hallott darabok, illetve egy új dal, ami nálunk debütált.

Legfrissebb a Hard Rockon

David Gilmour – Két pont közt

David Gilmour – Két pont közt

Ősz elején érkezik az egykori Pink Floyd-gitáros ötödik stúdióalbuma ’Luck And Strange’ címmel. A Montgolfier Brothers Between Two Points című dalának feldolgozásában David Gilmour gitárszólója teszi fel a koronát a lánya által énekelt szomorkás darabra.

bővebben
Def Leppard – Pont, mint 73-ban

Def Leppard – Pont, mint 73-ban

A Def Leppard új kislemezdala, a Just Like 73 már streamelhető és letölthető, a 70-es évek glam rock slágerei által ihletett számban a hamarosan Budapesten is felbukkanó gitároslegenda, Tom Morello közreműködik.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Subscription Form (#3)
Meghalt Felkai Miklós

Meghalt Felkai Miklós

A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után hagyott itt minket. 73 éves volt.

bővebben
Deep Purple – Újabb képek a zenekar albumából

Másfél hónap van hátra az új Deep Purple-stúdióalbum, az ’=1’ megjelenéséig. A veterán rockerek szeretik a képeket, hiszen a Pictures Of Home és a Picture Of Innocence után megírták a Pictures Of You című dalukat is, melyhez most már videóklip is van.

bővebben
Mark Knopfler: One Deep River

Mark Knopfler: One Deep River

Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!

bővebben
Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok

A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.

bővebben
Tool – Szombaton eldördült a startpisztoly

Hannoverben kezdte meg a Tool 16 állomásos európai turnéját, a műsorukról készítettünk egy lejátszási listát, amely valószínűleg keveset fog változni június 13-ig, amikor a Budapest Arénában lépnek fel a Night Verses társaságában.

bővebben
Vörös Attila is fellép holnap a Jelusickkal!

Dino Jelusick (Whom Gods Destroy, Michael Romeo, Trans-Siberian Orchestra, Whitesnake, Dirty Shirley) orgánumától lesz hangos holnap, május 24-én az Analog Music Hall. A Jelusick vendégeként Vörös Attila is beugrik pár dalra, előttük az Asphalt Horsemen izzítja a hangulatot.

bővebben
Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future

A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.

Kritikák

The Flower Kings: Live In Europe 2023

The Flower Kings: Live In Europe 2023

A Flower Kings ’Live in Europe 2023’ című új élő lemezén egy dolgot sajnálok csak, hogy az anyagon nem a teljes show hallható, a felvétel minősége azonban kárpótol, ez egy igazi „szuvenír” a FloKi-rajongóknak.

bővebben
Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future

Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future

A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.

bővebben
Ayreon: 01011001 – Live Beneath The Waves

A negyedik élő Ayreon-műsort bemutató kiadvány felülmúlta a várakozásaimat. Látványos színpadi produkció és meghökkentő díszlet emelte magasabb szintre az önmagában is kiváló zenét, a kamerák tökéletesen visszaadták a koncert hangulatát.

bővebben
Transatlantic: The Absolute Whirlwind

Transatlantic: The Absolute Whirlwind

A ’The Absolute Whirlwind’-del a Transatlantic 25 éves működésének a legjobb formáját dokumentálta. Két est, két konceptalbum, egyedi megközelítésben. Engem teljesen elvarázsolt. Ez a tökéletes MorseFest-élmény!

bővebben

Interjúk

„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról

Újabb dal a ’Vérrel írva’ című lemezről, még mindig csak az előszelek fújnak, hetek, hónapok, lassan már évek telnek el úgy, hogy a Hét Jel második lemezét várjuk. Közben persze a tartalmak folyamatosan érkeznek, ahogy most is. A Vállalni kell új dal, megint egy új zenei aspektus, és megint egy szokatlan klip, volt tehát miről kérdezni Pócsi Pistit.

bővebben
„Mindig akadnak elégedetlen rajongók” – Interjú Roger Gloverrel

Egy kicsit hektikusan indult a kapcsolatfelvétel a Deep Purple basszusgitárosával, mert amikor a recepciós úriember kapcsolta a számot, nem a célszemély szólalt meg: „Bocsánat, ez rossz szoba, hívd újra a recepciót! Én Ian Gillan vagyok.” Második kísérletre végül beszédbe tudtam elegyedni Mr. Gloverrel.

bővebben
„A píszí világ zavar annyira, hogy a szövegben is megemlítsem, de nem ezzel kelek és fekszek” – Interjú a Tankcsapdával

Kilenc hónap után új dallal jelentkezett a Tankcsapda. Ennek apropójából a banda kétharmadával beszélgettünk egy hosszú és fárasztó nap végén, nem sokkal a videó hivatalos premierje előtt. Szóba kerültek a dal és a videó születésének körülményei, megtudhatjuk, mi a véleménye a srácoknak erről a píszí világról, miért nem headbangel Sidi a koncerteken, mi történt Laci iskolás korában megnyert ezüstérmével, mi várható a dal élő premierjét is magába foglaló Budapest Park-os koncerten és pár szót ejtettek az év hátralévő részéről is.

bővebben

Koncertbeszámolók

Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.

Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.

A Megadeth teljesítménye sokban függ attól, hogy a főnök milyen hangulatban és formában van, láthatóan nagyon jól érezte magát, ennek köszönhetően egy igen erős bulit kaptunk MegaDave csapatától! Az Archaic jó kis felvezetés volt, úgy érzem, bárhol megállnák a helyüket, még ezzel a felforgatott felállással is.

bővebben
Könnyen jött, könnyen ment: Winger – A38 Hajó, 2024. 06. 11.

Könnyen jött, könnyen ment: Winger – A38 Hajó, 2024. 06. 11.

Az utolsó pillanatban ugrottam be a 2 hónapja telt házas műsorra Dzsó barátom helyett az A38 Hajóra. A Winger koncertje annyira jó volt, hogy nagyon gyorsan elröpült az idő, rövid beteljesüléseként e 34 éve tartó plátói szerelemnek. Ahogy a dal is mondja: „easy come, easy go”.

bővebben

Ajánló

Def Leppard – Pont, mint 73-ban

Def Leppard – Pont, mint 73-ban

A Def Leppard új kislemezdala, a Just Like 73 már streamelhető és letölthető, a 70-es évek glam rock slágerei által ihletett számban a hamarosan Budapesten is felbukkanó gitároslegenda, Tom Morello közreműködik.

bővebben
Tom Morello – Szétgitározza az Akváriumot

Tom Morello, akinek innovatív gitárjátéka a Rage Against The Machine-ben, majd az Audioslave-ben szembement a gitárvirtuóz definíciójával, szólóprojektjével érkezik július 1-jén Budapestre, az Akvárium Klubba.

bővebben