Elb…ott egy év van ismét a zenészek és a zenerajongók mögött. Mire a koncertbiznisz elkezdett volna levegőt kapni a hosszú fuldoklás után, a koronavírus ismét rátehénkedett tonnás seggével a zeneipar légzőszervére. A zenészek a kényszerű szobafogságban ismét kompenzálni próbáltak, felszínen maradni, fokozódott az online aktivitás, a jelenlét a közösségi médiában. Ez sok rajongó számára hozta elérhető közelségbe a kedvenceket, akik befejeztek régen félretett ötleteket, kidolgoztak újakat, sok új anyag született 2021-ben.

Szőke József (Dzsó)

01. The Pineapple Thief: Nothing But The Truth
02. Foy Vance: Signs Of Life
03. Evergrey: Escape Of The Phoenix
04. Steve Lukather: I Found The Sun Again
05. Rivers Ablaze: Devoid Dying Sun
06. Tom Jones: Surrounded By Time
07. TANYC: Tanyc
08. Hooligans: Zártosztály
09. Leprous: Aphelion
10. Devin Townsend: The Puzzle / Snuggles

A bevezetőben emlegetett elb…ott egy év hozott jó pár teljesen szükségtelen kottagrafomániás kontraprodukciót is, de ilyesmi az én listámon nyilván nem szerepel. 37 közel egyenrangú album került be az idei zenei világbajnokságom egyetlen halálcsoportjába, de a végén csak 10 maradhatott, 10 Hegylakó.
A The Pineapple Thief lemeze remek lenyomata a zenekar gazdag életművének és annak az évnek, amelyben egy olyan koncertalbum lett nálam a listavezető, amelyet közönség nélkül vettek fel egy stúdióban, mégis több emberhez jutott el livestreamelve, mint a banda bármelyik turnéjának teljes nézőszáma. Az idei mindössze 4 koncertem egyike is hozzájuk fűződik, de az olyan volt Alex Henry Fosterrel, hogy a fal adta a másikat. Az északír folkénekes Foy Vance dallamorgiát varázsolt az új albumára, az Evergrey élettel teli súlyosságot, Steve Lukathertől viszont többet vártam, de ez legyen magánügy, mert most is nagyot alakított. A Rivers Ablaze ’Devoid Dying Sun’-jának experimentális metálját egyedülállónak érzem az idei felhozatalban, Tom Jones feldolgozásalbumát pedig egy 82 éves zseni briliáns megmozdulásának. TANYC – azaz Carmen Tannich Wallner – debütáló albuma kivételesen egyedi keveréke Katie Mehlua, Patti Smith és a Beatles hangzásának, a Hooligans pedig bátran lépte át a királylányos árnyékát. Nagyot alkotott a Leprous a hetedik albumával a progmetál és a popzene határán nagyszerű dallamokkal egyensúlyozva, Devin Townsend pedig suttyomban két ambient sorlemezt is kiadott egyszerre december elején, hangsúlyozva, hogy a ’The Puzzle’ káosza és a ’Snuggles’ nyugalma egyfajta átkötés az ’Empath’ és a jövőre érkező még újabb album között.

Csiki Gábor (CsiGabiGa)

01. Helloween: Helloween
02. Michael Schenker Group: Immortal
03. Dennis DeYoung: 26 East Vol. 2
04. U.D.O.: Game Over
05. Iron Maiden: Senjutsu
06. Ronnie Atkins: One Shot
07. Accept: Too Mean To Die
08. Avatar: Fényre várva
09. Griff: Feltámadás
10. Paul Gilbert: Werewolves Of Portland

Saga: Symmetry
Jeff Scott Soto: The Duets Collection Vol. 1

2021 a nagy visszatérések ünneplése volt számomra. Mind közül a Helloweené tetszett legjobban, 6 évet kellett várni a reunion első albumára, de megérte. Schenker is visszatért az MSG névhez, bár a lemezen szereplő énekesek nagy száma ezt nem indokolta. Dennis DeYoung a Styx nagy korszakának muzsikájához kanyarodott vissza, az U.D.O. ingája pedig a túl acceptesre sikeredett ‘Steelfactory’ és a túl teátrális szimfonikus lemez, a ‘We Are One’ után végre visszatért az alaphelyzetbe, az énekes szólóbandájának jól bevált stílusához. És akkor még nem beszéltem Ronnie Atkinsről, aki kvázi a sírból tért vissza, és már a második szólólemezénél tart. Igaz, az idei listára még az első került fel. A magyarok közül két nagy visszatérő lemezt üdvözölhetek, az Avatar és a Griff feltámadását. Bár egyik sincs olyan jó, mint a debütalbumuk, az irány nagyon is üdvözlendő. A gitárlemezek közül az idén duplázó Paul Gilbert „vérfarkasos” lemeze verte le Andrey Smirnoffot és a Smith / Kotzen duót a listáról. Megemlítenék még két válogatáslemezt: a Sagáé zseniális akusztikus átdolgozásokat tartalmaz, Sotóé pedig fantasztikus duetteket.

Márki Miklós (Bigfoot)

01. Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
02. Iron Maiden: Senjutsu
03. Accept: Too Mean To Die
04. Joe Bonamassa: Time Clocks
05. Gov’t Mule: Heavy Load Blues
06. Layla Zoe: Nowhere Left To Go
07. Elephant9: Arrival Of The New Elders
08. Amberjack: High Road
09. Santana: Blessings And Miracles
10. Cactus: Tightrope

Sajnos erre az évre is maradt a fotelrocker életstílus, bár szórványosan egy-egy koncert lezajlott, ez még mindig messze van a rock and roll normális működésétől. Lemezeket viszont szorgalmasan készítettek kedvenceink, azért jó lett volna látni is őket a színpadon. Steve Hackett már az év elején kiadta számomra a legjobbat, mely sokkal inkább klasszikus zenemű, mint rockalbum. Az Iron Maiden végleg elkötelezte magát a többtételes, hosszú dalok mellett, bár sokan húzták a szájukat a ’Senjutsu’ miatt, én bírom ezt az érett korszakukat. Az Accept ugyan hangulatra egy elég sötét lemezt hozott össze, a múltba visszarévedő Udo-szerű dallamokat kiválóan eltalálták. Joe Bonamassa a ’Time Clocks’-szal újfent megerősítette helyét a blues klasszikus előadói közt, mint ahogy Warren Haynes is a Gov’t Mule első, velejéig blues albumával.  Layla Zoe újra bizonyította, hogy nagy torok, míg az instrumentális trió, az Elephant9 albuma visszafogottabb volt a megelőző dupla koncertnél, de hangszeres fantáziákban így sem szenvedtek hiányt. A magyar Amberjack teljesen új felállással vágott neki az új albumnak, és a változás őket igazolta. Santana nem latinrock-lemezt adott ki, de az előző évek bizonytalankodása után egy sokféle irányba kalandozó, színvonalas anyaggal állt elő. Végül a Cactus is felfért a listámra, a szokásos nyers, kemény blues-rockjával, melyben ugyan újdonság nem hallható, de tőlük ezt az őserejű muzsikát várjuk. Remélem, jövő év végén már a legjobb koncerteket is csokorba szedhetem!

Kárpáti Szabolcs (karpatisz)

01. Transatlantic: The Absolute Universe
02. Liquid Tension Experiment: Liquid Tension Experiment 3
03. Dream Theater: A View From The Top Of The World
04. From The Sky: Rex
05. Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
06. Iron Maiden: Senjutsu
07. NMB: Innocence & Danger
08. Anneke van Giersbergen: The Darkest Skies Are The Brightest
09. Jordan Rudess: A Chapter In Time
10. Nad Sylvan: Spiritus Mundi

Ez a lista egy lenyomat arról, hogy az évben milyen albumok hatottak rám, hangulatuk és érzelmi töltetük által. A tudat, hogy megint beszűkített keretek között élhettük a mindennapjainkat, csalódást okozott, de a zeneipar kreativitása, a 2020-as karantén idején íródott anyagok megérkezése kárpótolt. A 2021-es év valósággá váltotta azokat a reményeimet, amiket már az előző listámban említettem. Úgy látszik, a szupercsapatoknak kedvezett a globális üresjárat. Ismét letette névjegyét a Transatlantic, a Liquid Tension Experiment, az Iron Maiden, és még rengeteg zenekart sorolhatnék. A nagyágyúk mellett azért jó, ha az ember nyitott füllel jár szűkebb közegében is, hazai viszonylatban az év meglepetésének tartom a From The Sky bemutatkozását. A koncertélet részleges beindulása idén azért biztató jel, de a 2022-es évtől azt várom, hogy most már igenis rendeződjön vissza minden, legyenek végre nemzetközi koncertek mindenféle korlátozások és feltételek nélkül. Ezt az iszonyatos mennyiségű anyagot, amit kedvenceink letettek az asztalra, élőben is meg kell mutatni az embereknek. Talán csak egyetlen kívánságom maradt: Devin Townsend karanténkiadványai nagyon jók voltak, de nem a hagyományos ösvényen haladtak, várom az ‘Empath’-vonal folytatását, és hogy jövő májusban őt is láthassam élőben.

Kovács Levente (Savafan)

01. Powerwolf: Call Of The Wild
02. Beast In Black: Dark Connection
03. Arion: Vultures Die Alone
04. Helloween: Helloween
05. Metalite: A Virtual World
06. Rhapsody Of Fire: Glory For Salvation
07. Circus Of Rock: Come One, Come All
08. The Night Flight Orchestra: Aeromantic II
09. Eclipse: Wired
10. Running Wild: Blood On Blood

A listám első helyezettje a megjelenéskor szinte semmilyen nyomott nem hagyott bennem, 1-2 daltól eltekintve nem éreztem azt, hogy ez egy olyan letaglózó lemez, mint az előző, de az év végére szépen lassan beérett. Sajnos a koncertek hiánya miatt az idei kiadványoknak sanyarú sorsuk lesz, mire be tudják mutatni a zenekarok, egy részét a közönség már el is felejti. De majd az élet eldönti, hogy lesznek-e köztük klasszikusok és mennyi nóta fog bebetonozódni a műsorokba. Szerintem egyébként igen erős volt az idei felhozatal, nehezen tudtam „csak” tízes listát összeszedni, elég jó albumok maradtak ki. A jövőt tekintve nagyon várom 3 nagy kedvencem albumát, a másfél éve halasztó Theocracyt, az idei év elejére ígért Ghostot, melyet a turnéhalasztások miatt nem jelentettek meg és a mindig minőséget szállító Sabatont. De biztosan lesz meglepetés, ami akár nagy neveket is lesodorhat a listáról, mint ahogy az idén is történt.

Losonczi Péter (Losi)

01. Evergrey: Escape Of The Phoenix
02. Swallow The Sun: Moonflowers
03. Brainstorm: Wall Of Skulls
04. Accept: Too Mean To Die
05. Gojira: Fortitude
06. Hooded Menace: The Tritonus Bell
07. 1914: Where Fear And Weapons Meet
08. Exodus: Persona Non Grata
09. Bornholm: Apotheosis
10. Terra Odium: Ne Plus Ultra

Összegezve az idei évet, stúdiólemezek megjelenéséből nem volt hiány. Elég nehéz volt összeállítani ezt a listát, mert sokkal több említésre méltó lemezt ismertem meg, mint ami felfért volna rá. Ez még annak ellenére is így van, hogy sokkal kevesebb időm volt a zenehallgatással foglalkozni, mint amennyit szerettem volna. Ezt sajnos minden évben elmondhatom magamról, de úgy érzem, a hétköznapok mókuskereke most túl sok energiámat emésztette fel. Szerencsére az Evergreyben nem kellett csalódnom, sőt még talán rá is tudtak tenni egy lapáttal az eddigiekre, és ugyanezt tudom elmondani a Swallow The Sun idei alkotásáról is, amely csodásan foglalja zenébe a mérhetetlen bánat szépségét. Az Exodus hozta a tőle elvárható minőségi thrash metalt, amire már rég ki voltam éhezve, a honi Bornholm pedig újabb szintet lépett, és újra egy olyan albumot mutattak be, ami nemzetközi szinten is kimagasló. A Terra Odium volt az idei év meglepetése számomra. A néhai Spiral Architect zenészeit és Steve Di Giorgiót is a fedélzeten tudó banda egy olyan komplex progresszív metál mesterművet hozott össze, hogy csak lestem, de hasonló érzéseim vannak a listáról lecsúszott Obscura ’A Valediction’ című albumának hallgatása közben is. Számomra az idei év csalódását a Helloween szállította. Persze jó az új album, és sokan (köztük én is) a karjukat odaadnák, ha életükben egyszer össze tudnának hozni egy ilyen korongot, de ennek ellenére sem érzem benne azt az őszinte tüzet, amit vártam, és ezért sokkal kevesebbet pörgött, mint azt előzetesen gondoltam volna.

Soós Tamás (Tomka)

01. Iotunn: Access All Worlds
02. Téveszme: A legszórakoztatóbb nyomor (EP)
03. Greenleaf: Echoes From A Mass
04. Witherfall: Curse Of Autumn
05. Thy Catafalque: Vadak
06. Dordeduh: Har
07. Der Weg einer Freiheit: Noktvrn
08. Bishop Gunn: Gypsy Cadillac
09. Walking Papers: The Light Below
10. The Black Keys: Delta Kream

Kiss László (TAZ)

01. Evergrey: Escape Of The Phoenix
02. Trivium: In The Court Of The Dragon
03. Architects: For Those That Wish To Exist
04. Ad Infinitum: Chapter II – Legacy
05. Wig Wam: Never Say Die
06. Eclipse: Wired
07. Heart Healer: The Metal Opera by Magnus Karlsson
08. Smith / Kotzen: Smith / Kotzen
09. Tremonti: Marching In Time
10. Limp Bizkit: Still Sucks

Valamiért idén nagyobb kedvvel szemezgettem kedvenceim közül, rég nem hallott koncertfelvételeket, lemezeket poroltam le az új albumok helyett. Talán ez annak is köszönhető, hogy nincs olyan mozgolódás a járványhelyzet miatt, mint 2020 előtt, bár az is igaz, hogy ebben az évben nem volt olyan mértékű koncertínség, mint tavaly.
A fentiek ellenére nem volt nehéz egy tízes listát összehoznom, aminek nyertese az Evergrey lett, akik elképesztően ihletett formában vannak már évek óta. Meglepően jó lemezt szállított le az Architects és az Ad Infinitum is, kicsit erősebb dobásra számítottam nagy kedvencemtől, az Eclipse-től, de olyan meglepetéseket is tartogatott 2021, mint Richie Kotzen és Adrian Smith közös albuma, valamint a Limp Bizkit nem várt lemeze. Remélhetőleg jövőre több nemzetközi koncerten csápolhatunk, mint idén.