Interjúsorozatunkban rockzenészek, koncertszervezők mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Móczán Péter utoljára majdnem három éve állt színpadon, amikor az East életműkoncertjét adta a Papp László Arénában. Azóta is nagyon elfoglalt, igaz nem rockerként, hanem filmesként, így ebben a beszélgetésben kevesebb szó esett a rockzenéről.
Hogy éled meg a járványhelyzetet?
Nekem az elmúlt két hónap nagyon sok munkával telt, ugyan most nem a zenekar dolgaival, vagy a komponálással voltam elfoglalva, hanem egy új filmünk befejezésekor, az utómunkák idején, a stúdióban ért el bennünket a járvány. Van egy cégem, az EPS Produkciós Iroda, amellyel rendszeresen készítünk többek között dokumentumfilmeket televíziók számára. Én pedig producerként már közel harminc éve veszek részt a filmjeink megvalósításában. Az új filmünket április közepén fejeztük be, nem volt megállás, a hétvégéken is dolgoztunk, nagyon szorított bennünket a határidő. Hamarosan több csatornán is lehet majd látni, és ha eljön az ideje, többet is mondhatok róla. Annyit azért elárulhatok, hogy egy izgalmas, fordulatos, érzelmes, történelemmel átszőtt dokumentumfilm született.
Bár az East jelenleg hibernált állapotban van, azért megkérdezem, a zenész énedre milyen hatással van ez a helyzet?
2017. október huszonharmadikán volt az utolsó East-koncert, jelenleg az sem biztos, hogy fel fogunk-e még lépni, azóta mással vagyok elfoglalva. Annyira el kellett mélyülnöm az új filmünk dolgaiban, hogy zenészként, szerzőként igazából nem voltak hatással rám az elmúlt hetek szörnyűségei. Minden gondolatomat a film kötötte le. Persze az embert nagyon is megérintették a késő esti híradók képsorai, az olaszországi teherautó-konvoj az egymásra rakott koporsókkal, vagy a kihalt Time Square, hála istennek, nálunk kevesebb áldozattal sikerült átvészelni a legnehezebb heteket. Az East jó ideje nem egy folyamatosan működő zenekar, ezért sem láthattak minket az elmúlt időben. Többeket viszont láttam a tévében vagy más módon megmutatkozni, és nagyon tisztelem őket azért, hogy tartják a lelket azokban, akiknek hiányoznak, akik jegyet váltottak a koncertjeikre, de nem tudtak elmenni. Könnyebb a lelke az embernek, ha hall egy olyan zenét, ami hozzá közel áll.
Mint zenész, tudtál valami kreatív munkát végezni?
Ezt a filmet tavaly év eleje óta csináljuk. Az utolsó hónapokban került arra sor, hogy a film zenéjével foglalkozzunk, ami ezúttal nem „írott zene”, hanem az általam válogatott meglehetősen különböző, de a történetet sajátosan illusztráló zeneművek részleteiből szerkesztettem, John Cage-től Gadó Gáborig. Találtam egy csodás egyházi darabot, Gregorio Allegri: Miserere mei, Deus című művét, amelynek egy részlete a filmben is elhangzik. Nagyon megszerettem, már vagy két hónapja majd minden nap végén meghallgatom. Nagyon is illik a mostani érzéseimhez. A kórusmű az 1600-as évek első felében született. Történetéhez tartozik, hogy a zenét és a kottáját a Vatikán saját tulajdonának tekintette, így hosszú évekig nem kerülhetett ki az egyházi környezetből, csak a szertartásokon lehetett hallani. Aztán úgy 120 év elteltével Mozart egy ilyen alkalommal meghallotta a művet, és annyira megérintette a zene, hogy emlékezetből lekottázta. Amikor ma hallgatjuk ezt a művet, akkor a Mozart által leírtakat halljuk.
A rockzene élő műfaj, koncerteken érvényesül igazán. Több zenész és zenekar adott online koncerteket, például a Tankcsapda is, és júniusban az Omega is egy ilyen megmozdulásra készül. Mit gondolsz ezekről a kísérletektől?
Ez pont olyan, mint amikor focimeccset szerveznek egy üres stadionban. Lehet persze jól focizni ott is vagy egy tornateremben is, de a sport és a közönség összetartozik, és ugyanez érvényes szerintem a rockzenére is. Lehet jó zenét jól játszani ilyen körülmények közt is, de a hatása egészen más lesz, mint a koncerteken. Persze jó stúdiókörülmények közt, amit az Omega és a Tankcsapda bizonyára meg tud oldani, lehet akár emlékezetes a televízió vagy a számítógép monitorja előtt ülők számára, de ez nem koncert. Talán nem is koncertet kellene imitálni egy stúdióban, vagy egy próbateremben, hanem filmeseket vagy színházi alkotókat bevonva, valami olyat csinálni, amitől ez más lesz, mint egy koncert. Talán a helyszín is lehet más, olyan, ami önmagában is jelent valamit, mint a megszokott koncerthelyszínek, vagy stúdiók.
A legnagyobbaktól is láthatunk, hallhatunk ilyen felvételeket, de azt nem tudom megítélni, hogy azok számára, akik otthon a képernyő előtt ülnek, mit jelent ez a helyzet. El kell telnie egy kis időnek, hogy kiderüljön. És amikor ismét közönség előtt állhatnak színpadra a zenekarok, meg fogjuk tudni, mit jelentett ez a mindenki számára nehéz időszak.
Ha belegondolsz, a Pink Floyd már 1972-ben hasonló dolgot művelt, amikor elmentek Pompeiibe és az üres amfiteátrumban játszottak.
Nagyon jó példa. Ők mindig is keresték a nem szokványos koncerthelyszíneket, és ennek a másik véglete, amikor 1994-ben a bécsújhelyi repülőtéren játszottak óriási tömeg előtt.
Mi változott meg az életedben a járvány előttiekhez képest?
A járvány keresztülhúzta egy utazásunkat, amelyre évek óta készültem, ugyanakkor nem panaszkodom, mert eljutottam az elmúlt években szinte mindenhova, ami fontos számomra. A Szentföldre készültünk áprilisban, ám márciusban kiderült, hogy a járvány miatt nem utazhattunk Izraelbe. Remélem, ősszel összejön!
Nem vagyok egy számítógép előtt üldögélő ember, ám most arra kényszerültem, hogy zenét találjak az új filmünkhöz, és közben nagyon sok más jó muzsikára is leltem. Ezt például a helyzet is hozta, mert ilyenre régóta nem szakítottam időt, pedig kellene, mert olyan ez, mint az olvasás vagy a múzeumba járás. Az Eastnek nagyon sok felvétele fenn van a YouTube-on, és eddig egy árva fillér jogdíjat sem fizettek, viszont cserébe rengeteg más muzsikához hozzáférhetek. Hát ki is fogom használni, de a reklámok alatt becsukom a szememet és bedugom a fülemet.
Milyen hatással lesz ez a járvány a zenei életre?
Bár ki nem állhatom a zeneipar szót, de ha a dolog üzleti részéről beszélünk, akkor úgy gondolom, sokan belebukhatnak a járvány okozta helyzetbe. A koncertszervezőknek vissza kell fizetni az eladott jegyek árát, miközben a szervezésbe és a reklámba invesztálni kellett, és közben úgy tervezni a jövőt, hogy nagyon sok a bizonytalanság. Ez egy olyan helyzet, ami mindenkinek vis maior – a nézőnek, a zenekarnak, a koncertszervezőnek egyaránt. A rockzene túl fogja élni ezt a válságot, hiszen annyit pofozták, és mégis él, de a koncertszervezők közül a kisebbek elvérezhetnek, ám a tőkeerős nagyok ki fogják gazdálkodni.
A zenészek is nehéz helyzetben vannak, mert a zenekarok bevételének jelentős része a koncertekből származik, ez most már két hónapja nincs, és nem is lehet látni, hogy mikor indulhatnak újra a fellépések. Kétféle zenész van: aki írja és játssza a zenét, a másik pedig csak játssza. Az utóbbi nem kap szerzői jogdíjat, neki ez nagyon nehéz időszak. A szerző, akinek a dalait a rádiók és a tévék is játsszák, a kiadványokból is befolynak jogdíjak, kevésbé érzi meg a koncertek elmaradását.
Ha valaki ilyen nehéz helyzetbe kerül, tudom, szörnyen hangzik, de akkor valami más munkát kell találnia. Amikor mi Szegeden kezdtük a pályánkat – persze azt akkor még nem tudtuk, hogy egyszer ez egy pálya lesz –, hozzászoktunk, hogy a zenélés mellett dolgozunk. Fel sem merült bennünk, hogy a zenéből bármilyen jövedelmünk származhat, de a gitárt, az erősítőt, a dobot meg kellett venni. Nem azt akarom mondani, hogy velem egyidős nyugdíjas korú rockzenészek álljanak neki munkahelyet keresni, de a fiataloknak egy jól megválasztott munka lehet a biztosítéka a zenei pályájuknak.
A már említett egyházi muzsika mellett még milyen zenéket hallgatsz mostanában?
Régi dolgokat, bár a YouTube-on sok érdekes újdonságot is találok. Sok CD-m, hanglemezem van, igaz, már százszor meghallgattam ezeket, de a leggyakrabban talán a Pink Floyd ’Wish You Were Here’ albuma, a Genesis ’Duke’-ja, a Mahavishnu Orchestrától az ’Apocalyse’ és az SBB 1. és 3. albuma kerül elő. Szeretném a basszusgitárosok figyelmét felhívni az SBB első lemezén hallható torzított basszusszólóra Józef Skrzek elővezetésében, 1974-ből, amely szerintem páratlan a maga nemében. Ezek mellett sok komolyzenét – leginkább Mahlert, Bartókot, Rachmaninovot, Chopint – hallgatok, meg régi jazz-lemezeket Miles Davistől Keith Jarrettig. Bár a televízióban ritkán szoktam klasszikus zenei műsorokat nézni, inkább élőben koncerteken, de újabban rákaptam a Mezzo csatornára, mert különleges, jó dolgokat látok-hallok. Pár hete egy lengyel operafelvétel, néhány nappal később egy szintén lengyel barokk zenekar koncertjét sikerült elcsípnem, fantasztikus minőségű előadások voltak.
(A fotók Mernyó Ferenc képei, az 1978-as fotó Móczán Péter archívumából való.)
A Karanténinterjúk korábbi részei:
#26 Szűcs „Tüdő” Attila (Judas Best, Bad Joke)
#22 Köteles Leander (Leander Kills, Amigod)
#21 Lukács Peta
(Bikini, European Mantra, Ocean Hills)
#20 Hartmann Kristóf
(Hammer Music, Hammer Concerts, RTN-Touring)
#19 Gidófalvy Attila (Karthago)
#18 Gellér Tamás (Rockstars Not Dead)
#16 Medvegy László (Concerto Music)
#15 Molnár Máté (Beast In Black)
#9 Dudás Ivett (Tales of Evening)
#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)
Móczán Péter egy okos ember…