Vatai Levente - Jack

Fontosnak tartjuk, hogy interjúsorozatunkban megszólaltassunk eltérő műfajt képviselő, s kevésbé ismert előadókat is, hiszen a zeneiparba begyűrűző válság elérte ezen szegmens résztvevőit is. A hazai punk-grindcore szcéna egyik legjelesebb képviselője a Jack, melynek frontembere, Vatai Levente a jövővel kapcsolatosan eléggé szkeptikus véleményt fogalmazott meg: „Az eddigi világnak egyszer s mindenkorra vége.” Nem kímélte a profitorientált zenebiznisz szereplőit sem: „A megélhetési zenészek picsogása szánalmas!”

Hogy éled meg a járványhelyzetet?

Az elején abszolút nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek az egésznek. Mostanra az a keserű felismerés lett úrrá bennem, hogy innentől bármi megtörténhet, ennek az eddigi világnak egyszer s mindenkorra vége.

Mivel töltöd a napjaidat?

Szigorú a napirend, mert a 3 gyerekeket tanítani kell, plusz lekötni őket valamivel, mellette a tanári melót intézem. Délután jut idő kis lazulásra, zenehallgatásra, de estére olyan vagyok, mint a rongy. (nevet)

Tudtok valamilyen zenekari munkát végezni?

Igen, elkezdtük összerakni az új nagylemezt, eddig 7 dal alapja összeállt. Mivel két vidéki és két pesti tag van, így teljesen kizárt egyelőre a normális személyes próba, így ez az online ötletelés megy. Emellett két 7″-es közös (split) bakelitlemez (Jack – Sete Star Sept, Jack – Niyazov) megjelenését intézem.

Mi hiányzik a legjobban a járvány előtti időkből?

A próbák, koncertek, de mindenekelőtt a személyes kontaktus a barátokkal.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány? Milyen gazdasági következményekkel számolsz?

Igazából minket, underground zenekarokat ez nem érint. (nevet) Általánosságban szerintem a szervezők, zenekarok nagy rohammal fognak bulikat lekötni, ha már újra mehetnek a rendezvények, azon lesz komoly ütközés. A megélhetési zenészek picsogása szánalmas, mert minden ember el tud menni a nehezebb időszakokban kétkezi munkát vállalni és nincs ebben semmi szégyen. Gazdaságilag viszont hatalmas kiesés lesz ez az időszak, rengeteg munkanélkülivel, bizonytalansággal.

Vatai Levente - Jack

Milyen zenéket hallgatsz?

Az új Vader lemez naponta lemegy egyszer legalább, azon kívül Beastie Boys, rengeteg grind, punk, hardcore. És természetesen a gyerekekkel becsúszik néha egy-egy Alma együtteses darálás is. (nevet)

Karanténinterjúk korábbi részei:

#23 Nagy Gábor „NG”

#22 Köteles Leander (Leander Kills, Amigod)

#21 Lukács Peta
(Bikini, European Mantra, Ocean Hills)

#20 Hartmann Kristóf
(Hammer Music, Hammer Concerts, RTN-Touring)

#19 Gidófalvy Attila (Karthago)

#18 Gellér Tamás (Rockstars Not Dead)

#17 Scholtz Attila (Cry Free)

#16 Medvegy László (Concerto Music)

#15 Molnár Máté (Beast In Black)

#14 Alapi István

#13 Hobo

#12 Kóbor János

#11 Török Ádám

#10 Gábor András (Ozone Mama)

#9 Dudás Ivett (Tales of Evening)

#8 Tadeusz Rieckmann (TÝR)

#7 Bogdán Gomilko (Livesound)

#6 Áron András „Apey”

#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

#4 Rudán Joe

#3 Paksi Endre

#2 Zeffer András

#1 Bátky Zoltán

Megosztás