Az állati, a művészi és a 3+2: Beast In Black, Sonata Arctica, Frozen Crown – Barba Negra, 2026. 11. 01.

A Beast In Black állati nagy bulit csapott, Kakko elművészkedte a Sonata Arctica előadását, a Frozen Crown meg 3+2 felállásban lépett színpadra, szerencsére annál sokkal jobb zenével.

My Chemical Romance – Két lemez, egy feltámadás

Feloszlás, feltámadás, majd újabb várakozás: a My Chemical Romance történetében bőven akadt fordulat. Gerard Way és társai 2010 óta nem jelentkeztek új stúdióalbummal, a régi lemezek viszont sorra kapnak új kiadást. Most két egészen eltérő darab került a lemezjátszómra: a színes, posztapokaliptikus világba repítő ‘Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys’ jubileumi deluxe változata és az egykor búcsúnak szánt ‘May Death Never Stop You’ dupla vinylje. Az egyik új tartalommal csábít, a másik a zenekar legjobb pillanatait gyűjti össze.

Félsz? Inkább élj, és függj a rock and rolltól: Junkies, Stallion – A38 Hajó, 2026. 10. 22.

Az A38 Hajón ünnepelte a Junkies az ‘SX7’ album megjelenésének 25. évfordulóját, az estét pedig a Stallion koncertje vezette fel. A két zenekar egészen más oldalról közelítette meg a rock and rollt, de szenvedélyből egyiknél sem volt hiány.

Legfrissebb a Hard Rockon

My Chemical Romance – Két lemez, egy feltámadás

My Chemical Romance – Két lemez, egy feltámadás

Feloszlás, feltámadás, majd újabb várakozás: a My Chemical Romance történetében bőven akadt fordulat. Gerard Way és társai 2010 óta nem jelentkeztek új stúdióalbummal, a régi lemezek viszont sorra kapnak új kiadást. Most két egészen eltérő darab került a lemezjátszómra: a színes, posztapokaliptikus világba repítő ‘Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys’ jubileumi deluxe változata és az egykor búcsúnak szánt ‘May Death Never Stop You’ dupla vinylje. Az egyik új tartalommal csábít, a másik a zenekar legjobb pillanatait gyűjti össze.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Delain – Sztárénekesekkel felturbózott album érkezik

Delain – Sztárénekesekkel felturbózott album érkezik

A Tankcsapda útjára lépett a Delain. Ahelyett, hogy új énekest kerestek volna a távozó Diana Leah helyére, olyan sztárokat hívtak a készülő albumra, mint Marko Hietala, Sharon Den Adel, Anneke Van Giersbergen, Fabienne Erni, Patty Gurdy és Noa Gruman. Egy részük a turnén is bemutatkozik, és talán egyikük lesz az új frontember.

bővebben
Devin Townsend – A moly háborúja

Devin Townsend – A moly háborúja

Devin Townsendnek annyira jól sikerült legutóbbi albuma, hogy lassan ráragad a Moly becenév. A ’The Moth’ első élő előadását megörökítő koncertfilm november 6-án jelenik meg, de a War Beyond Words már a harmadik ízelítő belőle.

bővebben
Sleep Token: Even In Arcadia Instrumental

Sleep Token: Even In Arcadia Instrumental

A névtelenség misztikumába burkolózó Sleep Token tavasszal meglepte rajongóit, amikor a streaming platformokon elérhetővé tette 2025-ös, ‘Even In Arcadia’ című stúdióalbumának instrumentális változatát. A történet azonban itt nem ért véget: nyár végén limitált példányszámú dupla vinylen is megjelent a kiadvány, elsősorban a gyűjtők nagy örömére.

bővebben
Subscription Form (#3)
80 éves korában elhunyt Dolly Parton

80 éves korában elhunyt Dolly Parton

80 éves korában elhunyt Dolly Parton, az amerikai zene egyik legismertebb és legszerethetőbb alakja. Bár elsősorban a country királynőjeként emlegették, hatása a rockzenében is érezhető volt, 2022-ben pedig bekerült a Rock And Roll Hall Of Fame-be.

bővebben
Van Halen: Live In New Haven 1986

Van Halen: Live In New Haven 1986

Bár a Van Halen ‘Live In New Haven 1986’ koncertlemeze sokak számára ismerős lehet a VHS-korszakból ‘Live Without A Net’ címmel, a 2026-os újrakiadás mégis mérföldkőnek számít a zenekar diszkográfiájában, mert az audioanyag hivatalos, feljavított hangzású fizikai kiadása eddig hiányzott a rajongók gyűjteményéből.

bővebben
Meghalt a ZZ Top dobosa

Meghalt a ZZ Top dobosa

A hír sajnos igaz, Billy Gibbons egyedül maradt a nagy csapatból. Dusty Hill basszusgitáros 2021-es halálát követően mostantól a dobos, Frank Beard is az égi felállást erősíti.

bővebben
Asia – Mintha indigóval készült volna

Asia – Mintha indigóval készült volna

Bár az Asia eredeti felállásából már csak Geoff Downes billentyűs játszik a csapatban, de a hangzás olyan, mintha indigóval másolták volna a korai lemezekről. November 6-án jön az ‘Indigo’, melyről 2 dalt már bemutattak. Egy-egy tételben Steve Howe és Mike Portnoy játéka is felcsendül.

bővebben
Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Pár napja a Rose Tattoo lemondta fellépését a belgiumi Alcatraz metálfesztiválon Angry Anderson kórházba kerülése miatt. Ha abban bíztunk, csak egy-két koncert esik ki kisebb probléma miatt, csalódnunk kellett, az Európa-turné teljes hátralévő részét törölték.

bővebben
A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A Nevermore újjáélesztésével – Warrel Dane zsenije nélkül – pont annyi esélye volt a sikernek, mint a teljes kudarcnak, de a budapesti koncert végére kiderült, hogy nem egy nosztalgiaprojektről van szó, hanem tényleg Nevermore-koncerten érezhettük magunkat. A felvezető Wolf pedig a tradicionális heavy metal egyik legmegbízhatóbb képviselőjeként sikeresen mutatkozott be a magyar közönség előtt.

bővebben
Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét

Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét

Deák Bill Gyula ismét országjárásra indul. A magyar blues ikonja augusztus 7-én Balatonfüreden kezdi meg a Rossz vér turnét, amelynek során az év végéig 15 városban lép színpadra. A koncertsorozat különlegessége, hogy számos állomáson olyan kiváló vendégzenészek csatlakoznak hozzá, mint Tátrai Tibor, Ferenczi György, a Rackajam, a Godfater, a Blues Company, Borlai Gergő vagy Gotthárd Mihály.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Delain – Sztárénekesekkel felturbózott album érkezik

Delain – Sztárénekesekkel felturbózott album érkezik

A Tankcsapda útjára lépett a Delain. Ahelyett, hogy új énekest kerestek volna a távozó Diana Leah helyére, olyan sztárokat hívtak a készülő albumra, mint Marko Hietala, Sharon Den Adel, Anneke Van Giersbergen, Fabienne Erni, Patty Gurdy és Noa Gruman. Egy részük a turnén is bemutatkozik, és talán egyikük lesz az új frontember.

bővebben
Devin Townsend – A moly háborúja

Devin Townsend – A moly háborúja

Devin Townsendnek annyira jól sikerült legutóbbi albuma, hogy lassan ráragad a Moly becenév. A ’The Moth’ első élő előadását megörökítő koncertfilm november 6-án jelenik meg, de a War Beyond Words már a harmadik ízelítő belőle.

bővebben
Sleep Token: Even In Arcadia Instrumental

Sleep Token: Even In Arcadia Instrumental

A névtelenség misztikumába burkolózó Sleep Token tavasszal meglepte rajongóit, amikor a streaming platformokon elérhetővé tette 2025-ös, ‘Even In Arcadia’ című stúdióalbumának instrumentális változatát. A történet azonban itt nem ért véget: nyár végén limitált példányszámú dupla vinylen is megjelent a kiadvány, elsősorban a gyűjtők nagy örömére.

bővebben
Til The End – új videóklip és beszélgetés a zenekarral

Til The End – új videóklip és beszélgetés a zenekarral

Új videóklippel jelentkezett a nemzetközi felállású melodic death metal zenekar, a Til The End: október 28-án debütált az Awaking című dalhoz készült videó. A friss megjelenés remek alkalmat kínál arra, hogy egy kicsit közelebbről is megismerjük a csapatot, amely szeptember 11-én adta ki tízdalos, azonos című bemutatkozó nagylemezét a Lifeforce Records gondozásában. 

bővebben
The Flower Kings: Hope

The Flower Kings: Hope

A Flower Kings hozza a tőle megszokott minőséget, de a ‘Hope’-on sokkal jobban érezhető, hogy Roine Stoltnak kiváló partnere lett Lalle Larsson zeneszerzőként is. A billentyűs új ízt hozott a több mint 30 éve működő zenekar életébe.

bővebben
80 éves korában elhunyt Dolly Parton

80 éves korában elhunyt Dolly Parton

80 éves korában elhunyt Dolly Parton, az amerikai zene egyik legismertebb és legszerethetőbb alakja. Bár elsősorban a country királynőjeként emlegették, hatása a rockzenében is érezhető volt, 2022-ben pedig bekerült a Rock And Roll Hall Of Fame-be.

bővebben
Van Halen: Live In New Haven 1986

Van Halen: Live In New Haven 1986

Bár a Van Halen ‘Live In New Haven 1986’ koncertlemeze sokak számára ismerős lehet a VHS-korszakból ‘Live Without A Net’ címmel, a 2026-os újrakiadás mégis mérföldkőnek számít a zenekar diszkográfiájában, mert az audioanyag hivatalos, feljavított hangzású fizikai kiadása eddig hiányzott a rajongók gyűjteményéből.

bővebben
Meghalt a ZZ Top dobosa

Meghalt a ZZ Top dobosa

A hír sajnos igaz, Billy Gibbons egyedül maradt a nagy csapatból. Dusty Hill basszusgitáros 2021-es halálát követően mostantól a dobos, Frank Beard is az égi felállást erősíti.

bővebben
Asia – Mintha indigóval készült volna

Asia – Mintha indigóval készült volna

Bár az Asia eredeti felállásából már csak Geoff Downes billentyűs játszik a csapatban, de a hangzás olyan, mintha indigóval másolták volna a korai lemezekről. November 6-án jön az ‘Indigo’, melyről 2 dalt már bemutattak. Egy-egy tételben Steve Howe és Mike Portnoy játéka is felcsendül.

bővebben
Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Pár napja a Rose Tattoo lemondta fellépését a belgiumi Alcatraz metálfesztiválon Angry Anderson kórházba kerülése miatt. Ha abban bíztunk, csak egy-két koncert esik ki kisebb probléma miatt, csalódnunk kellett, az Európa-turné teljes hátralévő részét törölték.

bővebben
A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A Nevermore újjáélesztésével – Warrel Dane zsenije nélkül – pont annyi esélye volt a sikernek, mint a teljes kudarcnak, de a budapesti koncert végére kiderült, hogy nem egy nosztalgiaprojektről van szó, hanem tényleg Nevermore-koncerten érezhettük magunkat. A felvezető Wolf pedig a tradicionális heavy metal egyik legmegbízhatóbb képviselőjeként sikeresen mutatkozott be a magyar közönség előtt.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Foo Fighters: Your Favorite Toy

Foo Fighters: Your Favorite Toy

A Foo Fighters szép csöndben kiadott egy következő sorlemezt mindenféle speciális extra marketingkörítés nélkül. Az eredmény abszolút rendben van. 10 új dal korhű lenyomata a világban zajló folyamatoknak, valamint a zenekar és Dave Grohl magánéletének.

bővebben
Haken: in a fever dream (EP)

Haken: in a fever dream (EP)

A megújuló Haken zenéje meggyőző, a lemezen ott van minden, ami miatt ezt a zenekart egykor megszerettem. Kíváncsian várom, hogy ez a négyes milyen teljesítményt nyújt élőben szeptember 29-én a Dürer Kertben.

bővebben
Ayreon: 30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time

Ayreon: 30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time

A második „best of” Ayreon-koncertfilm látványban rá tudott verni a korábbiakra, de a filmet látva nem múlt el bennem az érzés, hogy ez most egy jól kimért, biztonsági játék volt. A zenészek és az énekesek hozták a korábbi megszokott formát, kevés meglepetést tartogatva. Kíváncsian várom, hogy az elkottyantott 2027-es folytatásban mi lesz.

bővebben
Bruce Springsteen: Live From Asbury Park, 2024

Bruce Springsteen: Live From Asbury Park, 2024

30 dal, bő 3 óra, és hamisítatlan 70-es évekbeli életérzés Bruce Springsteen debütalbumának 50 éves (na jó, 51) évfordulóján a 75 éves énekestől. 12 ütőhangszeres, 5 fúvós biztosítja azt az aréna rockba oltott americana feelinget, és teszi felejthetetlenné azt a fesztiválhangulatot, melyet New Jersey tengerpartján, az első lemez címét is adó Asbury Parkban rögzítettek 2024-ben. Csak az a kár, hogy 1 Blu-rayt nem tettek a 3 CD mellé.

bővebben
Flea: Honora

Flea: Honora

A Red Hot Chili Peppers-basszer Flea megmutatta tehetségét, kreativitását trombitán, jazzhatásoktól hemzsegő első szólóalbumán. Zenéje nem könnyed, mégis megéri a ráfordított időt, mert a feltárulkozó dallamok, a hangszerek rezdülései igazi analóg élményt adnak. Nem egyszeri hallgatásra alkotott mű, olyan zenekedvelőknek való, akik nem zárkóznak el a jazz világától.

bővebben

Interjúk

„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról

„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról

Újabb dal a ’Vérrel írva’ című lemezről, még mindig csak az előszelek fújnak, hetek, hónapok, lassan már évek telnek el úgy, hogy a Hét Jel második lemezét várjuk. Közben persze a tartalmak folyamatosan érkeznek, ahogy most is. A Vállalni kell új dal, megint egy új zenei aspektus, és megint egy szokatlan klip, volt tehát miről kérdezni Pócsi Pistit.

bővebben
„Mindig akadnak elégedetlen rajongók” – Interjú Roger Gloverrel

„Mindig akadnak elégedetlen rajongók” – Interjú Roger Gloverrel

Egy kicsit hektikusan indult a kapcsolatfelvétel a Deep Purple basszusgitárosával, mert amikor a recepciós úriember kapcsolta a számot, nem a célszemély szólalt meg: „Bocsánat, ez rossz szoba, hívd újra a recepciót! Én Ian Gillan vagyok.” Második kísérletre végül beszédbe tudtam elegyedni Mr. Gloverrel.

bővebben
„A píszí világ zavar annyira, hogy a szövegben is megemlítsem, de nem ezzel kelek és fekszek” – Interjú a Tankcsapdával

„A píszí világ zavar annyira, hogy a szövegben is megemlítsem, de nem ezzel kelek és fekszek” – Interjú a Tankcsapdával

Kilenc hónap után új dallal jelentkezett a Tankcsapda. Ennek apropójából a banda kétharmadával beszélgettünk egy hosszú és fárasztó nap végén, nem sokkal a videó hivatalos premierje előtt. Szóba kerültek a dal és a videó születésének körülményei, megtudhatjuk, mi a véleménye a srácoknak erről a píszí világról, miért nem headbangel Sidi a koncerteken, mi történt Laci iskolás korában megnyert ezüstérmével, mi várható a dal élő premierjét is magába foglaló Budapest Park-os koncerten és pár szót ejtettek az év hátralévő részéről is.

bővebben

Koncertbeszámolók

Ajánló

Rammstein – Tűzben égett Mexikóváros

Rammstein – Tűzben égett Mexikóváros

November 4-én a magyar mozikban is átélhetők a Rammstein ‘Live In Mexico City’ című koncertfilmjében 4K felbontásban fel-felcsapó 20 méteres lángnyelvek, november 20-tól pedig ötféle fizikai formátumban beszerezhető a lemezboltokban a kép- és hanganyag.

bővebben
Mozivásznon Ozzy Osbourne és a Black Sabbath búcsúkoncertje!

Mozivásznon Ozzy Osbourne és a Black Sabbath búcsúkoncertje!

Október 28-án hazánkban is megtekinthető Ozzy és a Black Sabbath tavalyi nagy dobása, a ‘Back To The Beginning’. A Sötétség Hercege hírnevéhez méltó lezárást adott életművének: mindössze 17 nappal váratlan halála előtt, 2025. július 5-én szülővárosában, a birminghami Villa Park Stadionban, 40 ezer rajongó előtt lépett fel egykori zenekarával, a Black Sabbathtal, valamint sok más kiváló előadóval a rock- és metalzene világából.

bővebben