Kellenek néha ilyen esték is, amikor semmi sem „őszinte és kőkemény”, vagy „elvont és művészi”, csak egyszerűen átfolynak rajtunk a slágerek és jól érezzük magunkat. Ráadásul a két kedvenc magyar énekesem egymás után lép fel, akikben közös, hogy szeretnek nosztalgiázni is, akár az Iron Maidnem énekeseként, akár a Gary Moore-Emlékesteken.
Kiss Zoli vezetésével a FullJovi kezdett hétkor egy másfél órás programmal, ahogy Csillag Zoli barátom szokta mondani „blues-teltház” előtt, azaz szinte tele volt az A38, de szellősen, lehetett mozogni, táncolni, jól érezni magunkat, nem kellett „heringben csápolni”.
Mivel idén 40 éves a ‘Slippery When Wet’, gondoltam egy merészet, talán végigjátsszák a klasszikus albumot, de a megemlékezés kimerült a merch-standon árult Slippery When Wet-es FullJovi-pólóban. Persze így is eljátszották a fél lemezt, annyira tele van klasszikusokkal, kezdték mindjárt a Raise Your Handsszel, kezeket fel, indulhat a parti!
Ismerős arc volt még Liszi, azaz Nagy Zsolt billentyűs, akivel Zoli már a ZBB-ben is együtt játszott, és Derzsi Zsolt szólógitáros, aki a Szandi Rock Bandben Alapi Istvánt váltva hasonló nosztalgikus emlékeket ébreszt játékával.
A csapat pikantériája, hogy együtt játszik apa és fia, a basszusgitáros ugyanis Zsolt édesapja, Derzsi Simon basszusgitáros, de az igazi közönségkedvenc Czinege Imre ritmusgitáros volt.
Nagy László dobos látványosan hozta Tico Torres nem mindig könnyű témáit.
Különösen imádtam az It’s My Life ballada verzióját Liszi zongora intrójával, mely persze az első refrén után átcsapott az eredeti stílusba, a Richie Sambora szólólemezéről eljátszott kakukktojást, a Stranger In This Townt, mely felszínre hozta Kiss Zoli bluesosabb énjét, és ahol végre jól szólt a gitár is, ami a koncert első felében meglehetősen alul volt keverve, és az I’d Die For You-t, mely váratlanul jött szembe a nagy klasszikusok között.
Nagyon hiányoltam viszont a Shot Through The Heartot, mely szerintem az első lemez legnagyobb nótája, de arról be kellett érnünk a befutást jelentő Runawayjel.
A Wanted Dead Or Alive-nál előkerültek a cowboykalapok is, a ráadásban meg még a FullJovi logó is szárnyra kapott a Livin’ On A Prayer alatt.
Profi előadás, eredeti hangnemben, amit az igazi csapat már nem tud produkálni, úgyhogy aki nemcsak Jon Bon Jovin akar elalélni, az jobban jár a tökéletes másolattal. Látványban nem akartak megfelelni az eredetinek, mint például a KISS Forever Band, ennek ellenére rengeteg fiatal lány tombolta végig a koncertjüket, akik még tervben sem voltak a nagy korszakban, amikor a Born To Be My Baby született, mégis teljes átéléssel táncolták végig a dalokat.
Raise Your Hands / Bad Medicine / It’s My Life / I’d Die For You / Have A Nice Day / Dry County / Runaway / Born To Be My Baby / Stranger In This Town / These Days / Keep The Faith / Wanted Dead Or Alive / You Give Love A Bad Name // Always / Livin’ On A Prayer
Fél órás szusszanás, és rekedtre üvöltött torkunk gargalizálása után jött a Thunderdome – vagy hivatalos nevén Thunderdome: Movie Night – Jósa Tomival, és rátettek még egy lapáttal, újabb másfél órás tombolás kezdődött, időben ugyanúgy ugrálva, mint az előző banda, de stílusilag kicsit szerteágazóbban.
Igen, belecsöppentünk a 80-as évek rádiórockja által leuralt filmzeneslágerek világába, amibe azért keveredett néhány váratlan vendég Chad Kroeger vagy Chester Bennington személyében.
Meglepő módon azonban nem a 80-as évekkel kezdtek, bár a Wig Wam 2010-es slágere nagyon is beleillett ebbe a világba, Kenny Loggins Danger Zone-ja viszont már iskolapéldája volt annak, amiről ez az este szólt, ahogy Jude Cole Back To Schoolja is.
Jósa Tamás mellett Várfi István billentyűs és Somogyi Remig gitáros volt még ismerős a Gary Moore-Emlékestek világából, nem véletlenül volt ott Csillag Zoli is a nézőtéren, megjegyezve viccesen, hogy ez egyfajta spin-offja az általa összeállított műsoroknak.
Ványi Sándor volt a másik gitáros és Marton Bence a basszer, Gazsi Máté dobolt, így hasonló felállást produkáltak, mint az előző zenekar, de ők még bedobtak két vokalistát Jenei Georgina és Nagy Melissza személyében, akik nemcsak tökéletesítettek a korhű hangzáson, de optikai tuningnak se voltak utolsók.
A nosztalgia pedig áradt, ‘Vissza a jövőbe’, ‘Rocky IV’, ‘A menekülő ember’, ‘Beverly Hills-i zsaru’, ‘Flashdance’, az embernek kedve támadt egy vasárnapi mozimaratonhoz. Az énekes persze végig vitte a prímet, igazi frontemberként, de én azért Somogyi Remig villanásait vártam legjobban, aki a szokásos szerénységével játszotta le a legnagyobb szólókat is, néha egyenesen be kellett lökdösni középre, a dobogóra.
Jósa mindent is elénekelt Limahltól Tina Turneren át Axl Rose-ig, igaz is, nagy poén volt „a Terminátor 2 tulajdonképpen a You Could Be Mine hosszúra nyúlt videóklipje” mondata.
Játszottak Aerosmitht (bár azt sose bocsátom meg Bűdi Szilárdnak, hogy rádiós műsorvezetőként azt mondta, az I Don’t Want To Miss A Thing miatt szeretjük az Aerosmitht, nem az olyan nóták miatt, mint a Kings And Queens), de előkerült a Linkin Park a 2007-es ‘Transformers’-ből és a Nickelback énekesének, Chad Kroegernek a dala is a 2002-es ‘Spider-Man’-ből. A szuperhősök szuper új dalokat érdemelnek.
Az igazi meglepetés a Genesis Invisible Toucha volt, ami nem is igazán filmzene, az 1986-os ‘Mona Lisa’ filmben az In Too Deep szerepelt, ennek ellenére nagyon élveztük.
A háttérben a dalokhoz kapcsolódó filmrészleteket vetítettek, ez tette kompletté az előadást, és ez volt egyben a helyszínválasztás legnagyobb hibája is: az A38 alacsony belmagassága miatt a vetítés nagy részét kitakarta a zenekar. Két dalnál tértek el az alapvető elképzeléstől: ‘A sebhelyesarcú’-ból játszott Push It To The Limitet a 80-as évek akciófilm-jeleneteinek tiszteletére adták elő, a ‘A karate kölyök’-ből beemelt Young Hearts alá meg a csókjeleneteket vágták össze.
Összességében jól szórakoztunk, a FullJovi műsora egységesebb volt, a Thunderdome-é változatosabb, de ez az alapkoncepciók különbözőségéből adódott. Úgy jártam, mint paraszt bácsi a viccben: arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.
Do You Wanna Taste It? – Wig Wam (‘Peacemaker’ 2022) / Danger Zone – Kenny Loggins (‘Top Gun’ 1986) / The Heat Is On – Glenn Frey (‘Beverly Hills Cop’ 1984) / Back To School – Jude Cole (‘Back To School’ 1986) / No Easy Way Out – Robert Tepper (‘Rocky IV’ 1985) / The Power Of Love – Huey Lewis & The News (‘Back To The Future’ 1985) / Push It To The Limit – Paul Engemann (‘Scarface’ 1983) / Invincible – Pat Benatar (‘The Legend Of Billie Jean’ 1985) / Young Hearts – Commuter (‘The Karate Kid’ 1984) / Restless Heart – John Parr (‘The Running Man’ 1987) / Invisible Touch – Genesis (‘Mona Lisa’ 1986) / You Could Be Mine – Guns N’ Roses (‘Terminator 2: Judgment Day’ 1991) / Maniac – Michael Sembello (‘Flashdance’ 1983) / I Don’t Want To Miss A Thing – Aerosmith (‘Armageddon’ 1998) / Hero – Chad Kroeger (‘Spider-Man’ 2002) / What I’ve Done – Linkin Park (‘Transformers’ 2007) / The Touch – Stan Bush (‘The Transformers: The Movie’ 1986) / We Don’t Need Another Hero – Tina Turner (‘Mad Max Beyond Thunderdome’ 1985) / The NeverEnding Story – Limahl (‘The NeverEnding Story’ 1984) / Ghostbusters – Ray Parker Jr. (‘Ghostbusters’ 1984)
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Mahunka Balázs
Videók: Pankotai Zsolt és Jósa Tamás YouTube-csatornája
Köszönet a két kiváló zenekarnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások