Legfrissebb a Hard Rockon
Foo Fighters – Új videó, új album
Pénteken jelent meg a Foo Fighters tömör, tízdalos albuma, amely a zenekar pörgősebb, kissé punkos gyökereihez nyúl vissza, továbbá ez az első lemez, amelyen az új dobos, Ilan Rubin játszik.
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Török Ádám kanadai koncertfelvételének ősbemutatója
Novemberben érkezik a ’Török Ádám 75’ sorozat harmadik része, az ’Esőcseppek’ és a ’Keszthelyen ma lenni jó’ után a ’Vissza Vancouverbe’ CD jelenik meg, melynek nyilvános bemutatójára 2025. november 6-án várják az érdeklődőket.
Operation: Mindcrime – The Final Chapter: Geoff Tate, Inner Vitriol – A38 Hajó, 2026. 04. 15.
Milyen volt Geoff Tate Operation: Mindcrime-koncertje az A38-on? Egy utazás volt egy hajón, ami nem ment sehova – mégis mindenkit visszavitt oda, ahol ezek a dalok először igazán számítottak. A vendég Inner Vitriolról pedig gyorsan kiderült, hogy nem csak kötelező bemelegítésről van szó, egyértelműen túlmutattak a tipikus előzenekari szerepen.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Mandoki Soulmates – „Ne álmodd az életed, hanem éld az álmaid!”
A Mandoki Soulmates új videóval jelentkezett, amelyben Leslie Mandoki édesapja utolsó tanácsán alapuló személyes története elevenedik meg. A dal a ’A Memory Of Our Future’ albumon jelent meg májusban, az anyagot november 29-én audiofil vinyl verzióban újra kiadják.
Pénteken a Dead Daisies és Mike Tramp egy színpadon!
November 15-én újra találkozhatunk a Dead Daisies zenekarral, előttük Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.
Fygura – Arcok élettelen tárgyakban
A szerkesztőség postaládájában landolt a Fygura projekt pársoros üzenete a Pareidolia című új dal kíséretében, amelyet nem tartunk meg magunknak.
Helloween 40 / Beast In Black 10 a Budapest Sportarénában
A Helloween 40 éves jubileumi turnéjára a 10 éves Beast In Blacket kérte fel különleges vendégnek, a páros október 26-án foglalja el a Budapest Sportarénát. Molnár Máté szerint büszkén csatlakoztak ikonjaik jubileumi turnéjához, feladva saját kerek évfordulós terveiket.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
Kezdj el gyanakodni, ha a nézőtér tele van zenészekkel: Steve Gadd Band – Erkel Színház, 2023. 11. 06.
Budapesten kezdte 9 állomásos európai turnéját Steve Gadd, akinek zenekara a következő nagyágyúkból állt: Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler. Az eseményre forgatási engedélyt kapott a szervező JazzFest Budapest, ebből két részletet megmutatunk a koncertbeszámolóban.
Elég színes ez a fekete szivárvány: Hooligans – Budapest Aréna, 2023. 12. 28.
A 27 éves Hooligans régi nagy slágerei is helyet kaptak a közel 140 perc alatt a Budapest Aréna színpadán, de a stílusváltás ikonikus dalai is megszólaltak, és egy olyan pazar körítést adtak hozzá a srácok, amire még én is elégedetten csettinthettem.
iLAND – Új klippel köszöntik az új évet
Nemhiába fázott annyit Takáts Tamás és Dorozsmai Péter a Dunán, igazán különleges hangulatú új videó készült az iLAND zenekar debütáló albumának egyik dalához.
„Schuster Lóránt vagyok, még élek”: P. Mobil, Mudfield – Veszprém Aréna, 2023. 12. 16.
A P.Mobil 50. évfordulós országjáró koncertsorozata elérte a Veszprém Arénát is, a zenekar vendége volt Tunyogi Bernadett és a Mudfield.
Deep Purple – Jövőre folytatják
A Deep Purple ma is a világ egyik legaktívabban koncertező zenekara, nemrégen fejezték be az idei turnét és már most kész van a jövő nyári fellépések menetrendje.
Arch Enemy – Év végi meglepetés
Úgy látszik, az ünnepi időszak is hozhat meglepetéseket. 9 év közös munka után távozott az Arch Enemyből Jeff Loomis, a megüresedett gitáros posztra Joey Concepcion érkezett.
Delain – Itthon is bemutatkozik az új felállás
Visszatért a Delain! A több milliós online hallgatottsággal bíró, több mint 20 éve alapított holland szimfonikusmetál-zenekar év elején robbant be ismét ‘Dark Waters’ című új lemezével és megújult tagsággal. A csapat pár hét múlva a svájci Illumishade-del együtt Budapesten is fellép: január 27-én játszanak a Barba Negra Blue Stage-en.
Battle Beast – Februárban Budapestre érkezik a cirkusz
A finn Battle Beast zenekar szinte mindegyik lemezével eljutott Magyarországra valamilyen módon, és nem lesz ez másként a tavaly megjelent ’Circus Of Doom’ esetében sem, európai körútjuk második felében egy rutinos, de hazánkban még sosem járt zenekart, a Saint Deamont, és a fiatal, de nemrég már Budapesten is bemutatkozott Inductiont hozzák magukkal.
55 isteni blues-rock gitáros
Géczi László, hazánk elismert blues szakírója ’The Future’s Guitar Gods Of Blues-Rock’ címmel a napokban jelentette meg angol nyelven az Amazonnál legújabb könyvét, amelyben a műfaj 55 fiatal gitárnyűvőjének zenei pályafutását mutatja be életük érdekes fordulataival, lemezeik szubjektív értékelésével.
Vörös István – Mégsem lesz nagy hepaj!
Vörös István betegsége miatt a ma estére meghirdetett Óévi Nagy Hepaj elmarad, az „esőnap” időpontjáról később egyeztetnek.
Bill 75 képekben
Majdnem megfeledkeztünk Deák Bill Gyula életműkoncertjéről, amelyet 75. születésnapja alkalmából adott a Papp László Budapest Sportarénában. Az esemény vendége volt Caramel és Hirleman Bertalan.
Hazatértek a Zártosztályról
A Gyere őrült című EDDA-szám ihlette zenekarnévvel főként a ‘80-as évekbeli EDDA-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup, a Zártosztály is eljutott arra a pontra, amikor saját számokat tartalmazó albummal jelentkeztek. A ‘Hazatérek’ című lemez nótái közül néhány már klipként vagy szöveges videóként a YouTube-on is elérhető.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Jónás Tamás – Számára ilyen az ősz
Bár már javában tombol a nyár, Jónás Tamás az őszre készül. Új EP-je, az ’Autumn’ legalábbis ezt az évszakot mutatja be, egészen a tél beköszöntéig. Ha egy kis lehűlésre vágysz instrumentális poszt-rock / neo-prog zenével, akkor hallgasd meg a szóban forgó művet!

Ian Paice – Deep Purple klasszikusokkal érkezik januárban
Bár augusztusban megjelenik a Deep Purple soron következő lemeze, a ’Whoosh’, a lemezbemutató turné azonban csak jövő május végén indul. Így bőven előttük ér ide Ian Paice kedvenc Deep Purple tribute zenekarával, a Purpendicularral.

Solaris – Elhalasztották a negyvenéves jubileumi koncertet
Nincs egyedül a Solaris azzal, hogy kulcsfontosságú koncertjüket kellett elhalasztani a kialakult helyzet miatt, ám cserébe egy részletet megosztottak a készülő ‘Nostradamus’ DVD-ből.

Junkies – Dal- és klippremier: Mindenkit utálok
Tudtátok? A Junkies zenéje 25 éve ‘Káros az egészségre’! Ennek örömére újra felvették a teljes lemezt. Egy új dallal és klippel is jelentkeztek, ami nem lesz rajta a lemezen, pedig a folyamatos utálkozás is erősen káros az egészségre.

Együtt az Omen-család!
Igazi családias dalt készített az Omen, melyben nemcsak a korábbi énekesek, Bivi és Kori énekelnek együtt Stulával, de ott penget Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt, valamint Vörös Gábor basszusgitáros is A család című nótában.




















