Legfrissebb a Hard Rockon
Deep Purple – Máris új albumot terveznek
Még meg sem jelent a ‘Splat!’, Ian Paice, a Deep Purple dobosa – és egyetlen megmaradt alapító tagja – már arról beszélt, hogy közben születnek az ötletek a következő lemezhez.
Megadeth – További bónuszok a búcsúalbumhoz
A Megadeth pénteken megjelent utolsó stúdiólemezéhez plusz két bónuszdal is elérhető két különböző albumverzión.
Joel Hoekstra’s 13 – Sztárparádé a negyedik albumon is
A Joel Hoekstra’s 13 összeállítása az új lemezen: Vinny Appice, Tony Franklin, Derek Sherinian, Girish Pradhan és persze ő maga. Már a harmadik előzetes is meghallgatható a február 27-én megjelenő új stúdióanyagról.
Edguy – Búcsúznak
Tíz évvel az utolsó színpadra lépése után úgy tűnik, végleg elköszön az Edguy zenekar. 2027-ben búcsúturnéra indulnak (eddig) egyetlen állomással, ahová kevesebb mint egy nap alatt elfogyott minden jegy.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Halestorm – Háromszor is fellépnek idén Budapesten
A Halestorm zenekart kétszer is láthatjuk pár hét múlva az Iron Maiden vendégeként, de az ősz folyamán – fennállásuk során először – headliner show-val térnek vissza hozzánk a Bloodywood társaságában.
Nemcsók Tomi – Menekülés a pszichopaták világából
Nemcsók Tomi egy punk-rock stílusban alkotó zenész, aki a Pszichopaták földjén című dalában az életének nehézségeiről írt.
Dalriada – A holló az új békegalamb
A háborút legyőző mitologikus alakról, a Hollóról szól a május 23-án megjelenő új Dalriada-album, a ’Magvető’ második kislemezdala.
25 éves jubileumi koncert: Depresszió, Rómeó Vérzik – Barba Negra, 2025. 04. 12.
A Depresszió évfordulós koncertjének műsora szépen átívelte az elmúlt 25 évet és utalt a folytatásra, a 30 éves Rómeó vérzik remekül vezette fel az estét.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
28-án irány Alsóörs: jövő héten indul a TÁBOR Fesztivál!
Kevesebb mint egy hét, és indul a TÁBOR Fesztivál. A frisslemezes Korpiklaani, a szinte mindig telt házat hozó Toy Dolls és a szintén újlemezes Stratovarius izmosítja a kínálatot a hazai sztárok mellett.
Brother Belmont – Jósa Tamás alteregója önálló életre kel
Jósa Tamás (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) egy több műfajt megjárt, tapasztalt zenész, aki ezúttal szólóprojektjével, a Brother Belmonttal kerül a figyelem középpontjába. Új kislemeze, a Sunwind Sonata a közelgő bemutatkozó album előfutára, klipje Miamit idézi.
David Bowie: Rock ’N’ Roll Star!
Ez a posztumusz David Bowie-anyag nem a Modern Love-on nevelkedett rádióhallgatóknak készült. A ’Ziggy Stardust’ album 1972-es megjelenése óta az anyag mondanivalója mit sem kopott, Bowie zsenialítása Ziggyt halhatatlanná tette.
Frost* – Életmentő rádióadás a jövőből
Eredeti felállásban, azaz Craig Blundell dobossal kiegészülve készítette el az októberben megjelenő dupla konceptalbumát a Frost*, amely a pandémia közben kiadott anyaguk, a ’Day And Age’ folytatása.
One Last Time?!: Rod Stewart – MVM Dome, 2024. 06. 22.
Adósok vagyunk Rod Stewart MVM Dome-os koncertjének képeivel, most pótoljuk a tartozást egy lejátszási lista kíséretében.
Három a metál igazság: Sonata Arctica, Firewind, Serious Black
Erős power metal programra készülhetünk október 9-én: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is lemezbemutatót tart a Barba Negra színpadán.
Rumours Of Fleetwood Mac az Erkel Színházban
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, maga Mick Fleetwood is áldását adta a formációra. A banda szeptember 21-én az Erkel Színházban megidézi a kultikus formáció varázslatos dalait.
A Leprous elsüllyedt hajója
Az Einar Solberg vezette Leprous ismét feszegeti a progresszív műfaj határait a két hét múlva megjelenő új albumuk videós előzeteseivel, amelyekből a szerdaival együtt már három is készült
Radar – Új klippel vezetik fel a ’Soha nem elég’ című jubileumi nagylemezt
A Radar zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, a szeptember 6-án megjelenő jubileumi albumuk második előfutáraként debütál a címadó Soha nem elég egy videóklip kíséretében.
„A valódi zenére kell koncentrálni” – Interjú Jordan Rudess-szel
Jordan Rudess-szel, a Dream Theater „varázslójával” készült interjúnkban a szeptemberben érkező szólóalbumáról és DT-s aktualitásokról is szó esett.
Maratoni mészárlás: Summer Hell – Barba Negra, 2024. 07. 06.
Elég mozgalmasra és töményre sikeredett, amit az Exodus, az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Noble Victory és a KillerSick összehozott az idei Summer Hellen, egy perc pihenőt sem hagytak a kíméletlen zene híveinek, de kellett már egy ilyen maratoni mészárlás.
Neal Morse, a későn érő
A kétrészes ’Joseph’ rockopera után Neal Morse csendesebb vizekre evezett, ismét személyes indíttatású szólólemezt készített, amelyről a holnapi megjelenés előtt már két dalt is közzétett.
Ozzy Osbourne – Újabb dal Post Malone-nal: It’s A Raid
Holnap kerül boltokba Ozzy Osbourne új lemeze, amiről már a negyedik előzetes dal is kikerült a netre. A szóban forgó tételt Post Malone közreműködésével adja elő Ozzy.
Stone Sour – „Mindig is jobban szerettem a The Wicked eredeti változatát”
Újabb demó landolt a Stone Sour YouTube-oldalán, ezúttal a The Wicked a főszereplő. A említett tétel eredetileg bónuszként kapott helyett a ’Stone Sour’ album digipackes csomagolású verzióján.
Khymera – A második dal az új albumról: The First Time
Március elején jelenik meg a Dennis Wardhoz köthető dallamos rockbanda új lemeze, amiről már a második dal is meghallgatható a folytatásban.
Joe Satriani – Klipen a Nineteen Eighty
Klipet készített új dalához Joe Satriani. A gitáros áprilisban érkező albumával májusban hazánkba is ellátogat.
Epica / Apocalyptica – Ősszel hozzánk is eljönnek közös turnéjukkal (x)
Október 25-én egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra Music Club színpadán: közös – double headliner – turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok szimfonikus metal csapata, az Epica.
Pineapple Thief – Ősszel az A38 Hajón játszanak (x)
Készülő új lemezével Budapesten is fellép ősszel a The Pineapple Thief.
Marcus Miller – Ismét eljön hozzánk a legendás basszusgitáros (x)
Július 15-én szintén egy visszatérőt köszönhetünk a Budapest Park színpadán: Marcus Miller egy igazi jazzlegenda, aki olyanokkal zenélt együtt, mint Herbie Hancock vagy Miles Davis.
Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – A Budapest Parkba érkezik a Pink Floyd dobosa
Június 22-én a Pink Floyd mindenkori dobosának zenekara, a Nick Mason’s Saucerful Of Secrets a Pink Floyd korai időszakának dalaival érkezik hazánkba.
KK’s Priest – Judas Priest K.K. Downingtól
A Judas Priest egykori gitárosa alaposan belehúzott, színpadi visszatérése, önéletrajzi könyve után itt az újabb dobás a KK’s Priest képében. A csapatba Les Binks és Tim „Ripper” Owens is bekerült.
Allen/Olzon – Never Die: a második dal a hamarosan érkező albumról
Alig több mint két hét múlva jelenik meg Russell Allen és Anette Olzon közös lemeze, amiről már a második dal is meghallgatható a folytatásban.
Nils Patrik Johansson – Pár nap múlva jön az album, itt egy új dal: Freakshow Superstar
Hamarosan új szólólemezzel jelentkezik a Lion’s Share és az Astral Doors frontembere, amiről már a második dal is meghallgatható.
At Night I Fly – A Riverside előtt melegítenek
Tavaly decemberben jelent meg a hazai progresszív metal csapat első nagylemeze, a ’Mirror Maze’. A BZ és Horváth András által dirigált négyes lehetőséget kapott, hogy március 15-én ők léphessenek elsőnek színpadra a Barba Negra Music Clubban.
Smackbound – Wintersun, Stratovarius és Tracedawn tagok egy új csapatban
A Helsinkiben dolgozó Smackbound egy metalcsapat, melyet Netta Laurenne hívott össze még 2015-ben. Teemu Mäntysaari (Wintersun) gitáros volt az első, aki csatlakozott, majd utána érkezett a dobos Rolf Pilve (Wintersun, Stratovarius) személyében, billentyűsnek Vili Itäpelto (Tracedawn) csatlakozott, végül Yli-Jaskari (Tracedawn) basszerossal lett teljes a formáció.
FEZEN 2020 – Érkezik a Danzig és a Cro-Mags (x)
Két amerikai zenekarral bővítette idei fellépőlistáját a FEZEN. A már korábban bejelentett Amon Amarth, Anthrax, Death Angel mellé érkezik a Danzig és a Cro-Mags is. A szervezők ígérik: a java még hátravan.
Rókaisten szűkmarkú volt a műsoridővel: Babymetal, Skynd – Gasometer, Bécs, 2020. 02. 11.
Most valószínűleg sokan meglepődnek, hogy mit keresek én egy Babymetal-koncerten. Mennyire távol van ez a fajta muzsika attól, amit kedvelek! De vannak vadhajtásaim és vannak dalok, amik baromira tetszenek.
Ozzy Osbourne – Elhalasztotta tavaszi turnéját kezelése miatt
Egy korábbi interjúban Sharon Osbourne már említette, hogy hamarosan Svájcban fogják kezelni Ozzyt, most pont emiatt döntött úgy az énekes, hogy inkább lemondja májusban induló észak-amerikai turnéját.
Steve Howe – Áprilisban jön az új szólóalbuma
Új szólóanyaggal jelentkezik a Yes gitárosa, Steve Howe. A zenész ráadásul áprilisban önéletrajzi könyvet is kiad.
Pearl Jam – Superblood Wolfmoon: a második dal az új lemezről
Már a második dal is meghallgatható a Pearl Jam új lemezéről, ami március végén kerül boltokba. Az új tétel címe Superblood Wolfmoon.
Lillian Axe – Külön, de mégis együtt
A New Orleans-i hard rock alakulat – a Louisiana Music Hall of Fame tagjai –, a Lillian Axe bejelentette, hogy különválnak útjaik Brian C. Jones énekessel, de továbbra is együtt dolgoznak.
Sonny Landreth – Dalpremier: Don’t Ask Me
Pénteken jelenik meg az amerikai slide-gitáros új stúdióalbuma, amelyhez a harmadik kislemezes dalt is bemutatta a kiadványt gondozó Mascot Label Group.
Alice In Chains – Jerry Cantrell szólóalbumon dolgozik
A gitáros azt üzente, hogy dolgozik az új anyagán, ami jó hír, bár kicsit meglepő, hiszen a 2002-es ’Degradation Trip’ óta nem született önálló munkája.
Thy Catafalque: Naiv
Kátai Tamás vendégei segítségével töretlenül halad előre, most egy dallamosabb, játékosabb és felszabadultabb irányba fordult, aminek az eredménye nem kevésbé zseniális, mint ami eddig is jellemezte művészetét.
Tesla – Videón a What You Give
Pár napja még csak audió változatban tesztelhettük a What You Give-et, most azonban videóval együtt mutatta be a sacramentói gárda, hogyan játszották 2019 júniusában az Abbey Road stúdióban a szóban forgó dalt.
Me And That Man – Új dal Ihsahnnal: By The River
Március végén jelenik meg a Nergal nevéhez köthető Me And That Man új lemeze, amiről már a sokadik dal hallgatható meg a folytatásban. A szóban forgó tételt az Emperor főnökével, Ihsahnnal készítette Nergal és csapata.
Ulver – Az első dal az új albumról: Russian Doll
Új dallal jelentkezett az Ulver. A norvég csapat nemcsak európai turnéra készül ebben az évben, hanem új lemezre is, a szóban forgó tétel erről az anyagról származik.
Takács Árpád – Az első dal az Éjfény főnökének szólólemezéről: Álomeső
Pár napja került boltokba a veszprémi power/thrash metal banda új albuma, amit Takács Árpád szólólemeze követ hamarosan a sorban. Erről hallgatható meg a folytatásban az Álomeső.
A fantasy világ krémje vonzotta a közönséget: Gloryhammer, Nekrogoblikon, Wind Rose – Barba Negra, 2020. 02. 07.
Az első meglepetés akkor ért, amikor beértem a terembe és már az előzenekarok alatt is igen nagy tömeg fogadott. Nem gondoltam volna, hogy a Gloryhammernek ekkora rajongói bázisa alakult ki itthon.
Shakra – Fireline: a harmadik kislemezes dal
Február végén landol a lemezboltokban a Shakra új albuma, aminek már harmadik előzetes dala is lecsekkolható a folytatásban.
H.E.A.T – Tízperces ízelítő az új lemezből
Az earMUSIC a H.E.A.T új lemezéből is közzétett egy bőséges ízelítőt, úgyhogy lehet készülni ezerrel a svéd banda albumára, mely jövő héten kerül boltokba.
We Sell The Dead – Hallgass bele az összes dalba!
Napokon belül megjelenik a We Sell The Dead új albuma, aminek most az összes dalába belekóstolhatsz a kiadónak köszönhetően.
Reece – Bemutatta első dalát a márciusi albumról
Erős Accept-hatásokat felvonultató dallal mutatkozott be az ex-Accept énekes és ex-U.D.O. gitáros (Andy Susemihl) közös produkciója. A dal címe Metal Voice, de lehetne akár D-Train Remake is.
Lindsey Buckingham – Ismét színpadra áll
A Fleetwood Macből történő nem éppen békés távozása és a tavaly februári szívműtéte után újra színpadra áll Lindsey Buckingham.
Black Swan – Megjelenésre friss klip dukál: Make It There
Tegnapelőtt jelent meg a Frontiers Music istállójában kialakított szupercsapat debütáló lemeze. A boltokba kerülésre időzítve jelent meg a harmadik önálló dal a kiadó YouTube-oldalán.
Akusztikus est két felvonásban: Eric Martin, Snakebite – Analog Music Hall, 2020. 01. 31.
Eric Martin nyolcadszor járt Magyarországon, ebből egyszer sajnos a Keleti pályaudvaron lépett fel (pontosabban le a vonatról), és onnan egyenesen Ferihegyre vezetett az útja, hogy Budapest kihagyásával folytassa L’Hospitalet de Llobregatban a 2010-es európai szólóturnéját.
Harem Scarem – „Végre sikerült a következő szintre lépnünk”
Új albummal jelentkezik március elején a Harem Scarem. A kanadai csapat már a második kislemezes dalt is bemutatta az anyagról.
Demons & Wizards – Klipen a Wolves In Winter
Már a harmadik dal is meghallgatható a Demons & Wizards jövő héten érkező új albumáról. A szóban forgó tételhez Jon Schafferék ráadásul klipet is forgattak.
Machine Head – Új dallal jelentkeztek: Circle The Drain
Év elején számoltunk be arról, hogy a rövidesen új Machine Head-dalokat hallhatunk. Az első már meg is érkezett, melyet a Nuclear Blast osztott meg a világhálón.
Biff Byford – Dal- és klippremier: Me And You
Jövő héten jelenik meg a Saxon frontemberének első önálló lemeze, amelyről már a harmadik dal is elérhető lett. A hozzá készült klip a YouTube-on debütált.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Henrik Freischlader – Kislemez pipa, magyar dátum pipa, album folyamatban
Novemberben az Analogba látogat Henrik Freischlader, aki az idén vadonatúj kislemezzel jelentkezett. Az őszi ‘Bring Back The Time Tour 2022’ turnéra azonban várhatóan a nagylemeze is elkészül.

Felkai Miklós életműkoncertje ÚJ HELYSZÍNEN!
Pénteken adtunk hírt Felkai Miklós holnapi életműkoncertjéről, amely technikai okok miatt ÚJ HELYSZÍNEN, a székesfehérvári FEZEN Klubban kerül megrendezésre!

Megjelent Felkai Miklós ’New Age’ című lemeze
A GrundRecords gondozásában érkezett ’New Age’ címmel Felkai Miklós negyedik instrumentális gitáralbuma, amit a Hard Rock Magazin oldalán ismerhetsz meg először. A megjelenés kapcsán egy interjú is készült vele.

Scorpions-koncertre féláron?
Majdnem. Bizonyos szektorokba most 9900 forintért lehet jegyet kapni a Scorpions május 30-i koncertjére a Budapest Arénába. És nem is olyan rossz helyek azok!

Pennhurst – Küzdelem a démonnal
Elkészült a budapesti zenekar legújabb klipje, a Megsebzett. A tavaly megjelent ’Őrizetlenül’ lemez második videója egy horrorisztikus történetet követ végig.


























































