Sonata Arctica

Az Akvárium KisHall elnevezésű termében még sosem voltam, ráadásul – ha emlékeim nem csalnak – teljesen akusztikus előadáson se voltam még soha, így mindjárt dupla premier esett a koncertektől hemzsegő időszak végére. Talán nem véletlen, hogy egy ilyen különleges eseménnyel zártam le ezt a periódust, a sok zúzás után jól esett ez a kis extra buli. Az estét nyitó svéd zenekarral már találkozhattunk itthon, a Myrath előzenekara volt 2020-ban a Dürer Kertben.

Eleine

Az akkori Eleine-buliból két dologra emlékeztem, egyrészt furcsa volt egy svéd szimfonikusmetál-zenekar énekesnőjét, Madeleine Liljestamot hastáncos ruhában látni, másrészt a Rammstein-feldolgozás emlékezetesre sikeredett.


Eleine

Nem egy ülős akusztikus buli volt, az tény, a három hangszeres folyamatosan váltogatta a helyét a rendelkezésre álló szűk területen, mondhatni felszántották a színpadot, az annak elejére kitett dobogóknak köszönhetően a játékuk látványos körítést kapott, gyakran azon vagy azt használva játszottak a srácok.

Eleine

Az énekesnő nagyrészt a színpad közepén tartotta a kontaktot a közönséggel, a szűk fotósároknak köszönhetően ez nem is volt nehéz dolog, szinte karnyújtásnyi távolságra volt a nézőktől.

Eleine

Ahhoz képest, hogy akusztikus show volt, a gitárosok és a basszusgitáros veszett headbangelés közepette tolták le a műsor nagy részét, nem éreztem azt, hogy ez valami szolid koncert. Igazából csak a hangszerelés mondott ellent a látványnak.

Eleine

Az énekesnő szerint a pandémia alatt sem tétlenkedtek, és mivel ez is egy halasztott turné volt, adta magát a dolog, hogy közben pár nótát rápakoljanak akusztikus kivitelben egy ’Acoustic In Hell’ nevet kapó EP-re. Nos, a teljes program erre az anyagra fókuszált, az este elhangzó dalok mindegyike helyet kapott az idén megjelent középlemezen.

Eleine

A dalokban elhangzó hörgős részekért a gitáros, Rikard Ekberg volt felelős, aki ezeket nagyon jól is hozta. Az egyedüli „mozdulatlan” tag a dobos Jesper Sunnhagen volt, aki cajónján ült végig.

Eleine

A fényekkel igen bensőségesen bántak, inkább csak hangulatvilágítást kaptak a svédek, viszont cserébe nagyon jól szóltak. Ugyan akusztikus gitárokon játszottak a srácok, de iszonyat jól volt hangosítva, legalábbis nekem nagyon tetszett a hangzásuk.

Eleine

A múltkori koncerten az említett feldolgozás volt a csúcspont, most az Ava Of Death talált be nálam nagyon. A koncert után meghallgattam az eredeti verziót, de az akusztikus sokkal jobban bejött.

Eleine

Ahogy a klipen, úgy itt is az instrumentális részeknél veszett propellerezésbe kezdett az egész banda, nem létező hajammal én is elkezdtem.

Eleine

Az utolsó két dal is beindította az egyébként sem unatkozó közönséget. A záró Death Incarnate szóösszetételt Rikard betanította nekünk, így könnyen tudtuk üvölteni, amikor sor került rá. Nekem ez az akusztikus verzió jobban tetszett, mint a korábbi találkozásunk. A saját részük után nem sokkal már kint álltak a merch pultban és vélhetően nem véletlenül láttam több Eleine-pólós rockert, mert jó ideig sorbanállás volt a tagokhoz egy közös fotóra, dedikálásra vagy csak pár szóra.

Enemies / Whisper My Child / Memoriam / Hell Moon / Ava Of Death / All Shall Burn / Death Incarnate

Sonata Arctica

Pont 10 éve írtuk egy beszámolóban, hogy az akkori igen jó koncert különleges része volt az akusztikus blokk. Azóta találkoztunk még párszor, és a fellépések minősége eléggé hullámzó volt. Voltak kifejezetten élvezetes előadások, de sajnos többször betegség vagy más probléma húzta keresztül a zenekar tervét egy jó bulival kapcsolatban.

Sonata Arctica

Most az egyszerűség jobb minőséget hozott, sokkal jobbat! Szinte csurig telt a terem, mikor a banda besétált és mindenki leült valamire, ki egy bárszékre, ki egy cajónra.

Sonata Arctica

Mindenféle lacafaca nélkül belekezdtek a The Rest Of The Sun Belongs To Me című, egyébként pörgős nóta lassabb verziójába. Tony Kakko szinte a buli elején ráborult a mikrofonra és csak nagy ritkán engedte el a két kezével szorongatott technikát. Elsősorban az instrumentális részeknél, vagy amikor a közönségre volt bízva a szöveg, amit amúgy egészen gyakran tettünk meg magunktól is.

Sonata Arctica

Volt egyfajta különleges hangulata az estének, mintha csak a barátainak zenélt volna a zenekar. Némely dal előtt Tony mesélt a dalhoz kapcsolódó dolgokról vagy a dal születésének körülményeiről, vagy csak felelevenített valamilyen személyes emléket, történetet. Viszont nagyon jó formában volt, rég hallottam ennyire felhőtlenül és hibamentesen énekelni.

Sonata Arctica

Mondhatni nagyon jót tett neki ez a fajta előadásmód. Egy normál koncerten szinte fel-alá vágtat egész idő alatt, itt tényleg csak az énekre tudott fókuszálni. Idén két album formájában jelentette meg a zenekar legnagyobb slágereit akusztikus verzióban, természetesen a műsor ezen dalokból lett összeválogatva. A lemezen is van több olyan nóta, ami eleve egy ballada, azok csak szépen át lettek hangszerelve, de nekem a pörgősebb tételek átdolgozása tartogatott nagyobb meglepetéseket. Mert a Letter To Dana és a Tallulah párosa nagyon szép volt, a dal nagy részét mi énekeltük, de ezek alapból lírai tételek.

Sonata Arctica

Ráadásul Tommy Portimo dobos a Letter alatt átült a cajónról egy kisebb méretű dobszerkó mögé, így olyan érzésem volt, mintha egy normál koncerten lettem volna, csak Elias Viljanen gitáros az elektromos gitár helyett egy akusztikus hangszert vett volna kézbe. Amolyan félig akusztikus dalok voltak ezek. Nekem jobban bejöttek az olyan tételek, mint például a remek átdolgozást kapó A Little Less Understanding, melyben Elias egy bendzsózott. Nem láttam, csak hallottam, mert az ülős koncert nagy hátránya volt, hogy ugyan magas vagyok, de így is szinte csak fejeket láttam a zenekarból, annyian voltunk.

Sonata Arctica

Ahhoz kétség sem férhet, hogy nekem az a hármas okozott hatalmas örömöt, amikor a méretes diszkográfiájukból három kedvenc tételem érkezett, ezeknél a szöveget szinte az egész terem egy emberként énekelte. A Victoria’s Secret különlegessége az volt, hogy az egész zenekar levonult, kivéve Eliast, és úgy adták elő párban Tonyval. A Full Moon alatt pedig szinte mindegyik „runaway” résznél a teljes zenekar elhallgatott és csak a mi hangunkat lehetett hallani.

Sonata Arctica

A Wolf & Raven után a teljes zenekar levonult a színpadról, majd Kakko csak a billentyűs Henrik Klingenberg társaságában jött vissza, ám a folytatás előtt Henrik megviccelte az énekest. Belekezdett a Hull a pelyhes dalba, de pár taktus után abbahagyta, Tony ki is nézett rá, hogy ez mi, majd jót nevetett, mi viszont Henrik leállása után tovább énekeltük a karácsonyi dalt, Tony pedig tapssal jutalmazta kreativitásunkat.

Sonata Arctica

A Shamandalie-t kettesben adták elő, hogy a többiek rá tudjanak készülni a tökéletes lezárásra. Előtte még Elias elmesélte, hogy a Covid alatt kezdett el kíváncsiságból bendzsón játszani. A Flag In The Ground hangzása ezzel a hangszerrel olyan volt, mintha a Steve ’N’ Seagulls adta volna elő, főleg ami a refrént illeti. Baromi hangulatos volt és nagyon szórakoztató.

Sonata Arctica

Zárásként talán a legnagyobb slágerük érkezett, aminek második felében már Tony is elfelejtette, hogy akusztikus, ülős bulin van, az instrumentális résznél veszett headbangelésbe kezdett. A dal végén felállt, elpakolta a bárszékét és a kis asztalt, amin a program és a folyadékpótlása volt, majd egy kis monológ keretében felvezette a Vodka dalt, amolyan extra ráadásként. Itt már mintha rendes koncerten lettünk volna, állva tapsoltatta a közönséget és a szövegmentes részeknél jött a terpeszállásban headbeangelés.

Sonata Arctica

Az Akvárium NagyHall termében a koncerttel egy időben Paddy and the Rats buli volt, a szünetekben keveredett is a két közönség, de az a műsor hamarabb ért véget és a nyitott bejárati ajtóban többen is megálltak belehallgatni az utolsó két dalba. Meglepődve nézték, mekkora hangulat uralkodik egy akusztikus bulin. Ugyan olyan embereket láttam a közönség soraiban, akikkel nem nagyon szoktam találkozni más koncerteken, de iszonyat jó hangulatot tudtunk teremteni, amit egyébként a zenekar is érezhetett, mert szinte folyamatosan mosolyogtak, és ez a fajta hozzáállás ránk is gyorsan átragadt.

Sonata Arctica

Így lett ez egy nagyon jó hangulatú, picit családias esemény, amin a finnek egészen jól szóltak, pedig a srácok szinte folyamatosan cserélgették a hangszereiket és Henrik is szinte folyamatosan változó hangokat csalt ki a billentyűkből. Egyedül Pasi Kauppinen ragaszkodott basszusgitárjához, ő viszont végig jó kis alapot rakott a többiek muzsikája alá.

The Rest Of The Sun Belongs To Me / I Have A Right / Tonight I Dance Alone / Letter To Dana / Tallulah / As If The World Wasn’t Ending / A Little Less Understanding / Fort The Sake Of Revenge / Half A Marathon Man / On The Faultline / Victoria’s Secret / FullMoon / Wolf & Raven // Shamandalie / Flag In The Ground / Don’t Say A Word / Vodka

Kicsit kétkedve indultam el erre az estére, több kétség is gyötört. Egyrészt, hogy a finnek éppen milyen formában lesznek, mivel a hazai buli a több mint egy hónapja tartó turné egyik utolsó állomása volt, másrészt milyen formában lesz Tony hangja. Harmadsorban pedig azt se tudtam, mennyire fogom élvezni egy tisztán akusztikus koncert dalait, pláne egy ennyire tömény időszak után. Nos, meglepően élvezetes volt az egész este, nagyon pozitív csalódás volt a finnek produkciója, úgy tűnt, nagyon jól áll nekik ez a fajta, picit nyugodtabb előadásmód. A hangulatra sem lehet panasz, szinte végig eufórikus állapotban volt a közönség, a bensőségesebb előadásmódnak köszönhetően a zenekar és mi sokkal jobban tudtunk együttműködni. Mondanám, hogy volt olyan kedvencem, ami rákerült a dupla akusztikus lemezre, de nem játszották el élőben, ám az egész este hangulata engem is magával ragadott és nagyon élveztem ezt a különleges előadást, nem maradt hiányérzetem.

Szöveg és fotók: Savafan
Köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!

Megosztás