Sok víz lefolyt a Dunán, amióta a dilis amerikai bagázs egy frankó estét adott ugyanezen deszkákon. Azóta egy karizmatikus tag távozott a bandából és szinte a koncertig titok volt, kivel pótolják. Mivel folyamatosan keresik a megfelelő személyt a bandába, így jelenleg egy beugró basszerrel érkeztek.
A magas szórakoztatási faktorral rendelkező „Párduc” előtt még egy kis walesi bandát néztünk meg. A Florence Black stílusa nagyon távol állt a főszereplőétől. Semmi csillogás, semmi viccelődés, semmi szatirikus kikacsintás, csak sima rockzene. Azt nem mondanám, hogy az én világom, de a közönség egész jól fogadta a trió produkcióját.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Tristan Thomas énekes-gitáros erőtől duzzadó hangja jó formában volt, a mikrofonhoz kötöttség miatt a közönséget nem tudta feltüzelni fizikailag, de a dalok és az előadásmód megtette ezt magától.
Perry Davies dobos jól láthatóan végigmosolyogta a bulit, mivel a dobcucca nem megalomán stílusban fogant, így az egész előadás alatt tökéletesen látható volt. Játéka üdítően hatott, elég nagy vehemenciával tolta le az egészet.
Az elmaradt Whitesnake-koncert miatt épített kifutót ezért elsősorban Jordan Evans basszusgitáros járta be a legtöbbször, aki engem külsőre a kreatoros Frederic Leclerqre emlékeztetett.
2022-t írunk, mindent áthat az, hogy nyoma legyen annak, amit csinálunk, így a koncert egésze alatt az egyik technikus srác a színpadon lebzselt, belerondítva a látványvilágba, és egy fényképezőgéppel a nyakában, illetve egy telefonnal a kezében rögzítette, vagy élőben közvetítette a koncertet. A hármas produkciójának sikerült a glamrockereket is feltüzelni, azt hiszem, ez mindent elmond a zenéjük minőségéről.
Zulu / Bird On A Chain / The Deep End / Pierrepoint / The Ride / Breadfan / Sun & Moon
Rockkoncert, stand-up show, sztárban sztár tévéműsor, paródiaest, minek nevezzük a Steel Panther koncertjét? Mondjuk szimplán azt, hogy egy baromi szórakoztató zenés este volt, mert ezek mindegyikét láthattuk/halhattuk július első napján. A Goin’ In The Backdoor számmal kezdtek a srácok, és kiderült, hogy a korábbi tippünk beigazolódott, Lexxi Foxx basszusgitáros helyét Budapesten Spyder foglalta el.
A játékával semmi gond nem volt, megszólalásban tökéletesen hozta a kötelezőt, de a színpadi megjelenésből nagyon hiányzott Lexxi fazonja, piperkőc viselkedése, feltűnő jelensége, pózai, melyek gyakran voltak az énekes és a gitáros cinkelődéseinek tárgyai. Most ezek az egymásnak beszólogatások szinte teljesen két emberre korlátozódtak, Michael Starr és Satchel szívatta egymást egész este alatt.
Rögtön a második nóta után egy teljes dalnyi időt elpofáztak, ami alatt – mint kiderült, a show részeként – a dobos, Stix Zadinia többször is fel akart állni a motyója mögül, hogy neki mindene fáj és levonul. Csak a technikusa hathatós erőszakosságának köszönhetően folytatta a műsort, legalábbis így tűnt kívülről.
Bevallom én is azt hittem, hogy valami gond volt vele, mert baromi jól hozta a figurát, talán a két stand-upos műsora alatt nem is tűnt fel mindenkinek. A koncert után jót nevetve mesélte, hogy ez is csak egy geg volt, de ezek szerint jól sikerült.
Satchel a nagy adok-kapok alatt többször említette, hogy ez a második otthona, mert a rokonsága innen származik. A kifutónak hála rendszeres vendégek voltak elöl, a nézők kézzel fogható távolságba kerültek, ennek meg is lett az eredménye, a közönség szinte végigtombolta az estét. Sajnos a kifutónak megvolt a hátránya is. Mivel nem raktak ki lámpákat a végére, ahogy sötétedett, egyre kevesebbet lehetett látni az ott történtekből. Csupán a színpadról kiszűrődő fények adtak egy kis háttérvilágítást a tagoknak.
A programban egymás után jöttek a kötelező tételek, a friss lemezről összesen csak egy tétel került bele a műsorba. Michael Starr hangja nagyon jó formában volt, sem a pózok, sem a poénok nem zavartak ebbe bele.
Satchel kiállt a kifutóra és belekezdett egy ismert riffbe. 3 évvel ezelőtt már láttuk, milyen, amikor a zenekar Ozzyt játszik, most is a Crazy Train volt soron, és míg az ikonikus riffre figyeltünk, Starr megszabadult hajpántjától, tupírozott rőzséjétől és Ozzyvá vedlett, annak jellegzetes csoszogásával. Két technikus kísérte a mikrofonhoz, hogy tökéletesen hozza a mestert mind hangban, mind mozgásban, de közben érezhető volt, hogy nem az öreg kifigurázásáról szólt ez a tétel, hanem a tisztelet jeleként fogták fel. A dal végére előkerült egy plüssdenevér is, aminek a feje természetesen Michael szájában végezte.
A levonulása sem volt olyan egyszerű, konkrétan fingja nem volt az énekesnek, hogy igazából mit keres ott, de még maradt volna. Úgy kellett levezetni a színpadról. A dal amúgy az egyik legnagyobb kedvencem Ozzy szóló munkásságából, így nekem ez duplán hatalmas élmény volt.
Satchel amellett, hogy egy igazi poénbomba, remek gitáros is, ezt minden egyes alkalommal megtapasztalhattam, és a gitárszólója is élményszámba ment, mert nem egy hagyományos tekerést mutatott be, hanem beállt a dobszerkó mögé és a világ legismertebb nótáinak jellegzetes riffjei alá nyomta az ütemet a lábdobon. A végén kezébe került egy dobverő is, és mint a zenebohócok, gyakorlatilag egyszemélyes zenekarként funkcionált. Turnéról turnéra változik a program, most egy Scorpions / Metallica / Judas Priest / Iron Maiden egyveleg volt soron.
A Weenie Ride-ra felhívtak egy lányt, aki nem Oklahomából származott, mint a korábbi pesti bulin, és a balladát neki énekelték. Itt még jobban kijött, hogy Michaelnek mennyire jó hangja van.
A dal végén a lány még maradt, és még további 16 – vagy több – lányt hívtak fel mellé a 17 Girls In A Row dalhoz. Ez is bevált és sokszor látott poén tőlük, így nem volt meglepetés. Ugyan a magyar nőket tartják a világon a legszebbeknek, de itt nem ült annyira a poén, mert nem voltak elég bevállalósak és a „Mutasd a cicid” felszólításra nem engedelmeskedett egyik lány sem, szemben más Steel Panther-bulikkal.
Viszont az egyik lány elkérte Satchel gitárját, majd teljes egészében elnyomta a dalt, a közönség és a zenekar legnagyobb meglepetésére. Egy pár nappal későbbi interjúban olvastam, hogy a magyar Nest Of Plagues zenekar gitárosa, Kövecses Evelin készült a lehetőségre, bár nem volt biztos benne, hogy lesz alkalma rá, hogy bemutassa, mit tud. Amikor mégis lehetőséget kapott, élt vele, és hatalmas ovációval jutalmazták a nézők.
A koncert elejétől már fel-feltűnt egy hatalmas rózsaszín felfújható pénisz, ami a Community Property dalban vált igazi főszereplővé, feldobták a színpadra, a banda pedig kapva kapott az alkalmon és a műsor részévé tette.
Levonulás előtt a kedvencemmel, a Death To All But Metal számmal távoztak az első lemezről. Nem ez volt az egyetlen a bemutatkozó albumukról, a ’Feel The Steel’-ről, sőt, az volt a legmeglepőbb a programban, hogy a 13 évvel ezelőtt megjelent korong képviseltette magát a legtöbb tétellel, mellette a másodikként piacra dobott ’Balls Out’-ról nyomták a legtöbbet.
Kis pihenő után már csak két dalt kaptunk a ráadásban, de azok igazi partihimnuszok voltak, egy ilyen este kötelező darabjai. Az a kisgyerek, aki apuci nyakában ült végig, remélhetőleg nem tud angolul, mert ennyire fiatalon ilyen dalokkal készülni a lefekvéshez… A Gloryhole végén addig nem fejezték be a dalt és a koncertet, amíg Starr kalapját rá nem dobta Satchel gitárnyakára, Spyder mikrofonállványára, majd Stix dobverőjére, ami csak sokadik próbálkozás után sikerült.
A Steel Panther mit sem vesztett vonzerejéből, a dalok fogósak, a szövegelős performanszok viccesek, az egész előadás ugyan profi módon előre megtervezett, de mégis spontánnak hat, és nagyon szórakoztató. Én ezt várom el egy koncerttől, hogy legyen szórakoztató. Vélhetően legközelebb is az lesz, és akkor megint találkozunk!
Goin’ In The Backdoor / Tomorrow Night / Asian Hooker / All I Wanna Do Is Fuck / Fat Girl / Let Me Cum In / Crazy Train / Gitárszóló / Weenie Ride / 17 Girls In A Row / Party Like Tomorrow Is The End Of The World / Community Property / Death To All But Metal // Party All Day / Gloryhole
Szöveg és fotók: Savafan
Külön köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások