Legfrissebb a Hard Rockon
Ossian – Jubileumi koncertkiadvány és arénakoncert
Az Ossian május elején a négy évtizedes pályafutását átölelő és megünneplő jubileumi koncertalbumot ad ki, jövőre pedig a Budapest Arénában zárják az évfordulós sorozatot.
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.
Újra megjelentek az EAST legendás albumai
Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.
NMB: L. I. F. T.
A ’L. I. F. T.’ az NMB konceptlemezei közül a legkönnyebben fogyasztható és a legszerethetőbb. Ez az öt zenész ha néhány évenként összehoz egy olyan minőségi albumot, mint ez, én akkor nagyon boldog és elégedett leszek!
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett, Alan Walker – Koncertjegyek 20% kedvezménnyel!
Ma 10 órakor indul a Live Nation Magyarország karácsonyi ajándékjegy-akciója, amelyben a Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett és Alan Walker jövő évi nagykoncertjeire lehet kedvezményes belépőket váltani.
Brainstorm – Új kiadó, új lemez, új tag, zajlik az élet
Hosszú idő után újra hallat magáról a német Brainstorm zenekar, akik februárban új kiadójuk első lemezével jelentkeznek. Az indiai ihletésű album első előzetese a sasfejű, embertestű lényről, Garudáról szól.
Dirkschneider – Vendégénekesekkel vették fel újra az ikonikus albumot
Sabaton, Saxon, Helloween, Kreator, Amaranthe, Twisted Sister, KK’s Priest. Mi a közös ezekben a nevekben? Hogy az énekeseik közreműködnek az Udo Dirkschneider zenekara által újra felvett, ‘Balls To The Wall Reloaded’ című lemezen. Az Accept-album 40 éves jubileumát ünnepli – némileg megkésve – jövő évi turnéjával is az együttes.
Az Ismerős Arcok és a Republic közös dala
Nem én vagyok címmel mutatott be új dalt az Ismerős Arcok, a dolog pikantériája, hogy a Republic néhány tagja is csatlakozott a felvételhez és a videókliphez.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
40 éves a Prognózis ‘Előjelek’ albuma
Koncerttel ünnepli Vörös István, hogy a Prognózis legelső nagylemeze, az ‘Előjelek’ betöltötte a negyvenet. Mi pedig kielemeztük kicsit, mitől is volt olyan különleges ez az album.
For All We Know – Dal az apa-fiú kapcsolatról
Ruud Jolie (Within Temptation) progresszív csapata, a For All We Know egy hónap múlva új albummal jelentkezik. A Lifeline kislemezdal egy olyan kamasz története, aki úgy érzi, mindig csak útban van az apjának.
Omega Testamentum – Bemutatták az első saját dalukat
Az Omega zenei örökségét ápoló formáció, az Omega Testamentum a február 15-i közönségtalálkozón mutatta be első saját szerzeményét, melyhez videóklip is készült. Élő bemutató február 23-án a Barba Negrában.
Mobilmánia – Távozott Gamsz Árpád
Több mint hét év után elhagyta a Mobilmániát Gamsz Árpád, a zenekar frontembere, erről egy rövid videóüzenetet tettek közzé a legnagyobb közösségi oldalon.
AC/DC – Három újabb dátummal gazdagodott a turné
Az AC/DC 8 év után indul újabb turnéra Európában. Pénteken kezdődött a jegyértékesítés, de máris 3 újabb koncertet jelentettek be a nagy érdeklődés miatt.
4,5 órányi Transatlantic a 2022-es MorseFestről!
A Transatlantic 2022-es MorseFest-műsora, ahol két egymás utáni napon a teljes ’The Whirlwind’ és ’The Absolute Universe’ megszólalt, megjelenik Blu-rayen. Mike Portnoy szerint „ez a Transatlantic élő felvételei közül a legmonumentálisabb!”
Helloween – „Happy, happy RPM”
A Reigning Phoenix Music (RPM) kiadóval szerződött le a Helloween a következő nagylemez elkészítésére, 2025-re várható a megjelenés, jöhet a „Keeper Of The Seven Guys” – vagy bármilyen más című – lemez a héttagú csapattól, ám az idei fesztiválszezonban ne nagyon számítsunk rájuk!
A Fates Warning akusztikus világa az új North Sea Echoes-dalban
A North Sea Echoes a Fates Warning kreatív magjának számító Jim Matheos és Ray Alder új formációja. A debütáló albumuk jövő pénteken jelenik meg, amelyről zaklatott képi világú videóval kísért újabb előzetest tettek közzé.
Lordi – Előzenekaruk egy Scorpions-feldolgozással készül
Márciusban újra Budapestet fogja rémisztgetni a finn Lordi, előzenekaruk, az All For Metal pedig a a 40 éve született Scorpions-klasszikus, a Rock You Like A Hurricane feldolgozásával hangolódik a turnéra.
Måneskin – Akusztikusan is szenzációsak!
A tavaly Európa arénáiban koncertező Måneskin akusztikusan adott elő 2 dalt a japán The First Take stúdiójában, ezek egyike a ’Rush!’ novemberi újrakiadásának kislemezslágere, a Honey (Are You Coming?) volt. Idén a Nova Rock fesztivál 3. napjának headlinerei lesznek. Are you coming?
Saxon: Hell, Fire And Damnation
Az utóbbi időben a Saxon nekem kezd olyan lenni, mint a Motörhead és az AC/DC. Hosszú ideje nem változtatnak semmit a jól ismert metálzenéjükön, és ebben van az erősségük, ezért szeretem őket. Bár Biff hangján már hallatszik a kor, még mindig hiteles dalnoknak tartom.
Insane Hellride Fest – Alestorm-zenész érkezik a Yukba
Extrém metál ámokfutás lesz május végén a pokoli zenék őskriptájában, ahol Gareth Murdock Alestorm-basszusgitáros másik zenekara, az Imperial Demonic is fellép.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Dalriada – Megérkezett a Betyár-altató
A Mihaszna Film közreműködésével készült el a Dalriada legfrissebb videóklipje. A Betyár-altató a március 19-én megjelenő ’Őszelő’ nagylemez első klipes dala.

Shirley – Új lemezszerződés, új videóklip
A tatabányai hard rock csapat nemrég írt alá a GrundRecordshoz, a készülő nagylemezük már az ő gondozásukban jelenik meg. Addig is jöjjön tőlük előzetesként a klipes Értem én című daluk.

The Devil’s Trade – Rendhagyó kollaboráció egy dán testvérpárral
Makó Dávid az LLNN és John Connor zenekarok magját alkotó Sejersen-fivérekkel dolgozott együtt, hogy elkészítse új, indusztriális hatású dalát, amely egy korábbi szerzeményén alapul.

Barta Tamás – Felkerült a YouTube-ra a legendás gitárosról szóló dokumentumfilm
Elérhetővé tették a legnagyobb videómegosztó platformon a ’Siess haza, vár a mama’ című dokumentumfilmet, amely az LGT tragikus körülmények között elhunyt gitárosának az életét mutatja be. Az alkotás csak február 16-ig tekinthető meg.

Burning Sun Fanzine – Wolf Hoffmann a kilencedik szám címlapján
Wolf Hoffmann-nal címlapon megjelent a Burning Sun Fanzine kilencedik száma. A tartalomról a folytatásban olvashatsz többet.




















