Legfrissebb a Hard Rockon
Megjelent a Kollektív Alternatív Zeneműhely harmadik nagylemeze
A 2008 óta Budaörsön működő Kollektív Alternatív Zeneműhely – amely egy zeneiskola és egy zenekar közötti képzeletbeli tér közepére pozicionálja önmagát – kiadta harmadik albumát.
Black Label Society – Zakk Wylde zenekara lemezbemutatót tart Budapesten
Bár Zakk Wylde sűrűn megfordul mostanában mifelénk a Panterával, a Black Label Society élén 2015-ben járt utoljára hazánkban. A Barba Negrában júniusban a banda márciusban megjelenő ‘Engines Of Demolition’ lemezét mutatják be.
Alter Bridge – Albumbemutató a Barba Negrában
Megjelent az Alter Bridge új albuma, amelyet január 28-án élőben is bemutatnak Budapesten, a koncert vendége lesz a Daughtry és a Sevendust.
Deep Purple – Ördögi új nótát mutatott be a zenekar
A Deep Purple ma bemutatott Diablo című új kislemezén a Grammy-díjas gitáros-énekes, Keith Urban folytat gitárpárbajt Simon McBride-dal. A vasárnap esti klippremierig egy rövid beszélgetést hallhatnak a rajongók a zenekarral, a premier alatt pedig Roger Glover válaszol a kérdésekre. Koncert októberben.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Az Ellis Mano Band bemutatkozása hazánkban – Analog Music Hall, 2025. 03. 01.
Kellemes hétvégi bárhangulat az Analogban az Ellis Mano Band lelkes közönségével. Ezek teszik örömtelibbé az életet. Ennél csak akkor sikerült volna jobban a kiváló svájci blues-rock banda első hazai fellépése, ha telt házat csinálnak.
Wendigo – Új dal 15 év után, koncert 2 hét múlva
Tavaly márciusban Bátky Zoltán 50. születésnapi koncertjére 13 év szünet után összeállt a Wendigo, de a srácok nem álltak le, és új dalt mutattak be, aminek lesz folytatása, illetve március 29-én koncerteznek az Instantban.
Dee Snider 70 éves
Ma van Dee Snider 70. születésnapja, aki – bár mozgalmas pályafutása során több formációban is megfordult – a világhírt a Twisted Sisternek köszönheti.
Avantasia: Here Be Dragons
Nem rossz az új Avantasia-lemez, ha nem is a legjobb, ahogy sokan hangoztatják. Minden benne van, ami a korábbi lemezeken, csak valahogy kevésbé kreatívan, a többszereplős metálopera duettlemezzé silányult. Ennek ellenére imádom a dalokat, a felét simán beválogatnám a koncertműsorba, és szerintem meg is teszik.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”
Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet
The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.
VeszprémFest 2024 – Pop, rock, soul, opera és dzsessz 5 napba sűrítve
Gregory Porter, Toto, Paloma Faith, Milky Chance, José Cura és Snétberger Ferenc lép fel az idei VeszprémFesten, utóbbi egyenesen háromszor!
Alestorm – Kanadai felvételek színesítik a feldolgozást
Az Alestorm a nyári fesztiválturné előtt egy kicsit hűvösebb helyen forgatott felvételekből vágott össze videót az új EP egyik feldolgozásdalához.
Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok
A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.
Babymetal – Újabb sztárcsapattal kollaboráltak
Sok nagy névvel dolgozott már együtt a Babymetal, most Németországra esett a választásuk, és legújabb dalukhoz az Electric Callboy legénységét szemelték ki partnernek.
Tarja – Sötétbe borítja a karácsonyunkat
Tavaly év végén jelent meg a finn énekesnő, Tarja Turunen legújabb szólóalbuma, amelynek 2024-es turnéja pár nappal szenteste előtt Budapestet is érinti.
Csak 16 húr, 88 billentyű és a hang: Anneke van Giersbergen – MOMkult, 2024. 05. 19.
Anneke van Giersbergen ezúttal kedvenc rock- és metáldalait adta elő komolyzenei hangszerelésben újragondolva a MOMkult színpadán. Csak egy zongora, egy vonósnégyes és az ő hangja. Csodás zenei élmény volt.
Corey Taylor – Slipknot- és Stone Sour-dalokkal felturbózott műsor a Barba Negrában
Corey Taylor koncertezett már hazánkban a Stone Sourral, a Slipknottal négyszer is, de a szólózenekarával először lép színpadra nálunk, a szeptemberben megjelent szólóalbumát mutatja be június 5-én a Barba Negrában, vendég a dán Siamese.
Henrik Freischlader – Az idei év kimaradt, de jövőre talán duplázik
A 2012 óta hazánkban rendszeresen megforduló Henrik Freischlader turnéjából idén kimaradtunk, de jövő év április 5-én újfent tiszteletét teszi az Analog Music Hall színpadán. És talán az sem véletlen, hogy éppen egy nappal Gary Moore születésnapja után lép fel bandájával.
Bring Me The Horizon – Új album, disztópikus képekkel
Nem semmi, ahogy minden előzetes beharangozás nélkül megjelent pénteken a Bring Me The Horizon új albuma, a ‘POST HUMAN: NeX GEn’. Bezzeg a június 17-i koncertjüket nem hallgatják el! Tali a Budapest Parkban!
Tool – Szombaton eldördült a startpisztoly
Hannoverben kezdte meg a Tool 16 állomásos európai turnéját, a műsorukról készítettünk egy lejátszási listát, amely valószínűleg keveset fog változni június 13-ig, amikor a Budapest Arénában lépnek fel a Night Verses társaságában.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Omega – Új kislemez CD-n
A GrundRecords az Omega legutóbbi albuma, a ’Testamentum’ vinylverziójának kiadásával egy időben egy három számból álló kislemezt is megjelentet CD formátumban.

Megjelent Kőváry Péter karácsonyi lemeze
A Royal Rebels- Stoned- és ex-Neo-frontember elkészítette rockos hangvételű karácsonyi lemezét, ami a GrundRecords gondozásában jelent meg. A tavalyi nagysikerű kislemez után ezúttal egy 12 dalos kiadvánnyal jelentkezett az énekes.

Pokolgép – Hazai kiadásban csapódik be újra a ’Metálbomba’
2015 decemberében egy német kiadónál jelent meg a Pokolgép 12. stúdiólemeze, amely most a GrundRecordsnak köszönhetően megkapja a megérdemelt új, hazai kiadását. Persze felújított formában és bónuszdalokkal.

VeszprémFest 2022 – Hat nap, hat világhírű előadó
Az esemény szervezői közzétették a jövő évi fesztivál illusztris névsorát.

C.A.F.B. – Új középlemezt hoznak a Nagy Karácsonyi PunkÜnnepre
A kétnaposra nőtt Nagy Karácsonyi PunkÜnnepen kétszer is fellép a zenekar, akik a nemrég megjelent ’Totálkor’ című anyagukat is bemutatják.




















