Evanescence – Sanctuary: Menedék a bennünk dúló viharban

Öt év után új albummal tért vissza az Evanescence. Amy Lee ezúttal is a félelmeit, kétségeit, veszteségeit és a gyógyulás kérdéseit énekli ki magából, miközben a zenekar klasszikus, sötét-drámai világát modern elektronikával és súlyosabb hangzással frissítették fel. És bár több mint húsz év telt el a ‘Fallen’ óta, hamar kiderült: az alapvető kérdések nem tűntek el – csak Amy Lee lett idősebb. Ahogy mi is.

A hazai súlyos zene rég kinőtte a kis klubokat: Thy Catafalque, Lazarvs, The Southern Oracle – Budapest Park, 2026. 09. 30.

A Thy Catafalque, a Lazarvs és a The Southern Oracle más-más irányt képvisel, ezért érdekes párosításnak – pontosabban hármasnak – ígérkezett a Budapest Park programja. A három zenekarban van annyi közös vonás, hogy egyazon estén fellépve nem kioltották, hanem felerősítették egymást. És ahogy telt az idő, az őszi délutánból este lett, a három zenekarral együtt a hangulat is szépen átalakult.

Már rendelhetők jegyek Henrik Freischlader tavaszi koncertjére

Henrik Freischlader megújult zenekarral és friss műsorral tér vissza Budapestre: jövő május 22-én az Analog Music Hall koncerttermében játszik a zseniális blues-rock gitáros. De beszámolónk még az idei fellépéséről szól.

Legfrissebb a Hard Rockon

Nickelback – 10 év után újra Budapesten

Nickelback – 10 év után újra Budapesten

A Nickelback ma jelentette be 2027-es ‘Everything Under The Sun Tour’ nevű koncertsorozatát, a turnén különleges vendége a Don Broco lesz. Jó hír a magyar rajongóknak, a zenekar 10 év után Budapestre is visszatér: június 29-én a Budapest Arénában játszanak.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Subscription Form (#3)
Deep Purple – A ki nem mondott dolgok

Deep Purple – A ki nem mondott dolgok

A Deep Purple az eredeti kiadáson nem szereplő Things I Never Said című dallal folytatja a ’Rapture Of The Deep’ album évfordulós újrakiadásának beharangozását, az anyag kívül-belül megújult és egy egész lemeznyi bónusszal jön ki augusztus 29-én.

bővebben
Ozzy Osbourne szelfizik Rod Stewart koncertjén

Ozzy Osbourne szelfizik Rod Stewart koncertjén

Rod Stewart támadások kereszttüzébe került egy mesterséges intelligencia által készített videó miatt, amelyet az amerikai turnéján valójában tisztelgésnek szánt elhunyt zenei ikonjai előtt. Ozzy Osbourne valamennyi képkockán szerepel.

bővebben
Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.

Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.

Ez az este nem pusztán múltidézés volt. Inkább egy afféle híd a ’90-es évek nyers, ipari metáljának nosztalgikus emléke és a jelenkor polírozott profizmusa között. A Fear Factory és a Machine Head is megmutatta, hogy lehet méltósággal, mégis duzzadó erővel élni a saját legendájukkal. Talán másképp, mint régen, de semmiképp sem gyengébben.

bővebben
Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató

Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató

52 év után pénteken megjelent a The Original Alice Cooper Group új lemeze ’The Revenge Of Alice Cooper’ címmel, az aznap esti lemezbemutatón Ozzy Osbourne emlékére Johnny Depp-pel közösen nyomták el a Paranoidot, majd az egykori zenésztársakkal a School’s Outot.

bővebben
Helloween – Skyfall 2.0?

Helloween – Skyfall 2.0?

8 és fél perces eposszal folytatja új lemezének promóját a Helloween. A Universe (Gravity For Hearts) felvonultatja a germán heavy metal zenekar minden erősségét, ahogy korábbi monumentális nótáik, mint a Halloween, a Keeper Of The Seven Keys vagy a 2021-es Skyfall.

bővebben
Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!

Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!

A tunéziai Myrath és kiadója, az earMUSIC hat stúdiólemez után látta megfelelőnek az időt egy válogatásalbum kiadására. A bónusz koncertfelvételt is tartalmazó ’Reflections’-t a ’Legacy’ klasszikusával, az új hangzású Believerrel népszerűsítik.

bővebben
Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.

Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.

A Queens Of The Stone Age feszes ritmusai közé becsempészett elszállós részektől aki nem mozdul meg, az nem is él, a múlt szombati Budapest Park-koncertet sokáig fogjuk emlegetni. A felvezető So Good energiabombája méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig nagyon odatették magukat a lemenő nap perzselésében.

bővebben
Elhunyt Ozzy Osbourne

Elhunyt Ozzy Osbourne

Ozzy Osbourne, a Sötétség Fejedelme, a Black Sabbath frontembere, a metálvilág legikonikusabb alakja nincs többé. 76 évet élt.

bővebben
Ahonnan nem lehetett elkésni: Mother Mother, Stone Sober – Akvárium Klub, 2025. 07. 01.

Ahonnan nem lehetett elkésni: Mother Mother, Stone Sober – Akvárium Klub, 2025. 07. 01.

A Mother Mother első magyarországi koncertjén elképesztő energia áradt a színpad felé, amit a banda tagjai felerősítve sugároztak vissza. A klubkoncertek hangulata kiegészült valami plusszal, amit nehéz szavakba önteni. A bemelegítésért felelős Stone Sober duóval kicsit kibabrált egy törölt repülőjárat, de a rövidített műsoruk is nagyon izgalmas volt.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét

Pár napja a Rose Tattoo lemondta fellépését a belgiumi Alcatraz metálfesztiválon Angry Anderson kórházba kerülése miatt. Ha abban bíztunk, csak egy-két koncert esik ki kisebb probléma miatt, csalódnunk kellett, az Európa-turné teljes hátralévő részét törölték.

bővebben
A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A múlt árnyékában, a jövő küszöbén: Nevermore, Wolf – Barba Negra, 2026. 07. 30.

A Nevermore újjáélesztésével – Warrel Dane zsenije nélkül – pont annyi esélye volt a sikernek, mint a teljes kudarcnak, de a budapesti koncert végére kiderült, hogy nem egy nosztalgiaprojektről van szó, hanem tényleg Nevermore-koncerten érezhettük magunkat. A felvezető Wolf pedig a tradicionális heavy metal egyik legmegbízhatóbb képviselőjeként sikeresen mutatkozott be a magyar közönség előtt.

bővebben
Michael Schenker Group – Ne add el a lelked!

Michael Schenker Group – Ne add el a lelked!

‘Don’t Sell Your Soul’ címmel jelenik meg a Michael Schenker Group új lemeze október 3-án, ahogy azt a wackeni fellépésén a gitáros bejelentette. A címadó dalhoz készített videóklip mellé a jó hír: jövőre jön a ‘My Years With UFO Tour’ második európai köre.

bővebben
Neal Morse – Járatlan úton

Neal Morse – Járatlan úton

Neal Morse új szerzői albummal jelentkezik ‘Never Been Down This Road’ címmel, amelyet – a MorseFest-koncertfelvételek történetében először – Angliában rögzített hatlemezes kiadvánnyal kapcsol össze.

bővebben
Alestorm – Végre nemcsak Budapesten

Alestorm – Végre nemcsak Budapesten

Bobo (Bodor Máté) hazatér Miskolcra, és hozza kacsás haverjait is. Az Alestorm Miskolcon kezdi Európa-turnéját novemberben, Budapest ezúttal kimarad. A körút állandó vendégei a Lutharo és hazai büszkeségünk, a Roses Of Thieves.

bővebben
Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek

Dream Theater – Új élmény szemnek és fülnek

Két hét múlva kezdi meg Észak-Amerikában új turnéját a Dream Theater, ahol először szólal meg teljes egészében a ’Parasomnia’. A sorozatra készít fel a csapat legújabb stúdióvideója, a turnén pedig már a képregényszerű grafikus albumot is be lehet szerezni.

bővebben
A Testament és a modern káosz

A Testament és a modern káosz

Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.

bővebben
Robbie Williams – Még van néhány jegy!

Robbie Williams – Még van néhány jegy!

Tavaly novemberben jelentette be a Live Nation Magyarország, hogy Robbie Williams visszatér Budapestre legújabb turnéjával, szeptember 12-én beveszi az MVM Dome-ot a brit popfenegyerek. A bemelegítésről az angol The Lottery Winners gondoskodik.

bővebben
Deep Purple – A ki nem mondott dolgok

Deep Purple – A ki nem mondott dolgok

A Deep Purple az eredeti kiadáson nem szereplő Things I Never Said című dallal folytatja a ’Rapture Of The Deep’ album évfordulós újrakiadásának beharangozását, az anyag kívül-belül megújult és egy egész lemeznyi bónusszal jön ki augusztus 29-én.

bővebben
Ozzy Osbourne szelfizik Rod Stewart koncertjén

Ozzy Osbourne szelfizik Rod Stewart koncertjén

Rod Stewart támadások kereszttüzébe került egy mesterséges intelligencia által készített videó miatt, amelyet az amerikai turnéján valójában tisztelgésnek szánt elhunyt zenei ikonjai előtt. Ozzy Osbourne valamennyi képkockán szerepel.

bővebben
Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.

Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.

Ez az este nem pusztán múltidézés volt. Inkább egy afféle híd a ’90-es évek nyers, ipari metáljának nosztalgikus emléke és a jelenkor polírozott profizmusa között. A Fear Factory és a Machine Head is megmutatta, hogy lehet méltósággal, mégis duzzadó erővel élni a saját legendájukkal. Talán másképp, mint régen, de semmiképp sem gyengébben.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Arch Enemy: Blood Dynasty

Arch Enemy: Blood Dynasty

A ’Blood Dynasty’ összességében jó lett, minden dalban van valami kapaszkodó, mindegyiket telepakolták kitörölhetetlen dallamokkal, amelyek miatt újra és újra elindítod. Egy aprócska gond van csak vele, hogy már minden másodperce ismerős.

bővebben
Avantasia: Here Be Dragons

Avantasia: Here Be Dragons

Nem rossz az új Avantasia-lemez, ha nem is a legjobb, ahogy sokan hangoztatják. Minden benne van, ami a korábbi lemezeken, csak valahogy kevésbé kreatívan, a többszereplős metálopera duettlemezzé silányult. Ennek ellenére imádom a dalokat, a felét simán beválogatnám a koncertműsorba, és szerintem meg is teszik.

bővebben
Jordan Rudess: Permission To Fly

Jordan Rudess: Permission To Fly

Jordan Rudess egy olyan lemezt készített, amin a dalok nagy része bárki számára érthető és könnyen befogadható, hála a kiváló énekesnek, Joe Payne-nek, de nem hiányoznak belőle a korábban megszokott egyéni stílusjegyek sem.

bővebben
Deep Purple: =1

Deep Purple: =1

Úgy tűnik, a Deep Purple-nél az újrakezdés lemezei mindig nagyot ütnek. Megint letettek egy olyan anyagot az asztalra, amiről sokáig beszélni fog az utókor (mint Doktor Bubóról). Ahogy a tavalyi koncertről szóló beszámolóban fogalmaztam: Simon McBride szinte katalizátorként felpörgette az öregeket.

bővebben
Simone Simons: Vermillion

Simone Simons: Vermillion

Arjen Lucassen és Simone Simons megtalálta a közös nevezőt, a ’Vermillion’ egy változatos és kellemes album lett, a dalok akár színpadon is megállhatják a helyüket.

bővebben

Interjúk

Karanténinterjúk: Tadeusz Rieckmann (TÝR)

Karanténinterjúk: Tadeusz Rieckmann (TÝR)

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és mivel élik túl a járványhelyzetet. Tadeusz Rieckmann, a Dalriada egykori és a TÝR jelenlegi dobosa mesél arról, miért vannak ambivalens érzései arról, hogy milyen lesz a zeneipar a járvány után.

bővebben
Karanténinterjúk: Bogdán Gomilko (Livesound)

Karanténinterjúk: Bogdán Gomilko (Livesound)

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek, most pedig koncertszervezők is elmondják, hogyan élik meg a járványhelyzetet. „Sajnos erre a helyzetre senki sem gondolt, és persze, hogy ilyen forgatókönyv nincsen” – mondta Bogdán Gomilko.

bővebben
Karanténinterjúk: Áron András „Apey”

Karanténinterjúk: Áron András „Apey”

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Áron András megpróbál mindenkit lebeszélni a Spotify használatáról, és azt is elárulja, hogyan sült el, hogy tavaly elhagyták az Apey & the Pea nevet.

bővebben
Karanténinterjúk: Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

Karanténinterjúk: Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

Új interjúsorozatot indítottunk, amelyben kedvenc rock- és metalzenészeink mondják el, hogyan élik meg, és mivel élik túl a járványhelyzetet. Simon Bálint, az Ivan & The Parazol dobosa mesélt arról, hogy vett egy elektromos dobot, de megkérdeztem arról is, volt-e köze Beke István hétvégén bejelentett távozásának ehhez a megrekedt állapothoz.

bővebben

Koncertbeszámolók

Nőnapi csokor, nemcsak nőknek: Dynazty, Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2025. 03. 08.

Nőnapi csokor, nemcsak nőknek: Dynazty, Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2025. 03. 08.

A Trick Or Treat turnékezdése jól sikerült, még egy dalpremiert is kaptunk a remek műsorban, a Nanowar Of Steel nem érdemtelenül játszik nálunk mindig telt házak előtt, a Dynazty pedig nagyon beérett, egy remek frontemberré váló énekessel és biztos kezű zenészekkel mutatta meg, miért imádják a magyarok őket. Bízom benne, a legközelebbi magyar dátumon már mindannyian rendes hosszúságú programmal jönnek, mert sok jó dal maradt az öltözőben.

bővebben

Ajánló

Manowar – 25 év után újra Budapesten!

Manowar – 25 év után újra Budapesten!

2002 előtt többször is megfordult a Manowar Magyarországon, azóta viszont egyszer sem. Ennek az áldatlan állapotnak vet véget a Livesound azzal, hogy 2027 januárjában elhozza őket a Budapest Arénába.

bővebben
A Perfect Circle – Először Magyarországon

A Perfect Circle – Először Magyarországon

A Tool álláshalmozó énekesének van két másik bandája is, de se az A Perfect Circle-lel, se a Pusciferrel nem járt még nálunk. Az előbbi hamarosan változni fog, június 15-én a Budapest Parkban lép fel az A Perfect Circle, múlt héten elstartolt az Európa-turné.

bővebben