Legfrissebb a Hard Rockon
Dream Theater – A gépezet (nélkülünk) megy tovább
A Dream Theater már a második előzetest mutatta be a november végén érkező új koncertfilmjéből. A Barstool Warrior megosztása mellett azt is bejelentették, hogy korábbi terveikkel ellentétben nem térnek vissza Európába 2026-ban.
Judas Priest – War Pigs Ozzyval
A Judas Priest nem tudott ott lenni a ‘Back To The Beginning’ koncerten, kárpótlásul a most megjelent War Pigs-feldolgozásban Ozzy Osbourne énekel duettet Rob Halforddal.
Újra öttagú az Accept
Az Accept elbúcsúzik Uwe Lulistól és visszatér a hagyományos kétgitáros felálláshoz.
Graham Bonnet Band – Koncertlemez karácsonyra
A Graham Bonnet Band ‘Lost In Hollywood Again’ címmel dobja piacra legfrissebb koncertfelvételét december 12-én, melyről természetesen a nagy Rainbow-slágert, a Since You’ve Been Gone-t mutatták be elsőként.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…” okt 21, 10:12
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Black Country Communion – A turné utolsó koncertje videón
A Black Country Communion idei koncertkörútja sajnos elkerülte hazánkat, de az ARTE Concert rögzítette a turné utolsó fellépését a Hellfesten.
Chevelle – Új album kompromisszumok nélkül
Tegnap kijött a Chevelle 3 évig ígérgetett 10. albuma – az anyag megjelenését a kiadóváltás igencsak megnehezítette –, de úgy tűnik, hogy érdemes volt várni az érlelési folyamattal.
From The Sky – Lemezbemutató a Mirror és a Live Life Hard társaságában
Nagyszabású koncerttel indul az októberi hosszú hétvége, ugyanis dupla lemezbemutató koncertet ad a From The Sky és a Mirror, előttük a Live Life Hard lép fel a Barba Negra Blue-n. Ha időben kapcsolsz, majdnem ingyen juthatsz be a bulira!
Pink Floyd – Folytatódik az ünneplés
A Pink Floyd újabb kiadványokkal ünnepli a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének 50. évfordulóját. A tavasszal megjelent díszdoboz tartalmát, az újramaszterizált hanganyagot külön-külön, CD-n, LP-n és Blu-ray lemezen is beszerezhetjük október 13-tól.
Progrock-közösség: Riverside, At Night I Fly – Barba Negra, 2023. 09. 24.
Az At Night I Flyt is lelkesen fogadta a Barba Negra közönsége, de a Riverside kizenélte a lelkét és ezt a hallgatóság maximálisan értékelte. Ahogy Mariusz Duda frontember megjegyezte, ugyan ez volt a nyitóbuli, de lehet, hogy a turné legjobb koncertjét játszották le.
The Flower Kings – Új lemezével tér vissza Budapestre a svéd progrock csapat
A Roine Stolt nevével fémjelzett Flower Kings majd’ 30 éve indult. A szeptemberben megjelent ’Look At You Now’ lemezükkel érkeznek október 11-én a budapesti A38 Hajóra.
Within Temptation a Barba Negrában
Most októberben jelenik meg a Within Temptation ‘Bleed Out’ című albuma, de csak jövő októberben turnéztatják meg. Viszont a jó hír, hogy ezúttal Budapest is bekerült a célállomások közé.
Serenity – Az új tag is kiereszti a hangját
Magnum opust alkotott a Serenity zenekar az énekes elmondása szerint. Eddigi legbombasztikusabb dalukat írták meg a november elején megjelenő albumra, melyben az idén leszerződtetett Marco Pastorino gitáros énekel duettet Georg Neuhauserrel.
Jethro Tull – Új értelmezésben a ‘RökFlöte’
Az Ian Anderson vezette Jethro Tull legutóbbi lemeze, a ‘RökFlöte’ alternatív keverésű változatban is elkészült. A Bruce Soord által készített új mixet csak a digitális platformokon találhatjuk meg.
„Aztawhateveryousaid”: Ben Granfelt, Son Henry – Analog Music Hall, 2023. 09. 30.
A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.
Amaranthe – Kielégíthetetlen a csapat étvágya
Az Amaranthe zenekart a csillagok közé repítette régi harcostársuk, Patric Ullaeus rendező, akivel újra együtt dolgozva egy látványos videót készítettek legújabb dalukhoz, az Insatiable-hez.
KISS – 3 dal és 100 ezer ember
Gigantikus show-val nyitotta meg tegnap a KISS az ausztrál focibajnokság (AFL) döntőjét a gigantikus méretű Melbourne Cricket Groundban.
Steven Wilson – Megjelent a ’The Harmony Codex’
Ma jelent meg Steven Wilson legújabb albuma ’The Harmony Codex’ címmel, amely a címadó dal klipjével debütált. A teljes anyag végighallgatható streaming előfizetés nélkül is Wilson YouTube-csatornáján.
Trevor Rabin – Egy régi-új dal az 1995-ös oklahomai merénylet áldozatainak emlékére
Már csak egy hét van hátra Trevor Rabin (Yes, ARW) ’Rio’ című szólólemezének a megjelenéséig. A harmadik kislemezdalnak választott Oklahoma szövegét az 1995-ös terrorcselekmény inspirálta.
Europe – A régi idők felelevenítése
Korábban John Norum úgy fogalmazott, „itt az ideje visszatérni a klasszikus stílusunkhoz”. Ha a Hold Your Head Up nem is egy Final Countdown 2, kétségtelen, hogy a pörgős tempójú rockdal a korai Europe elemeit idézi, a klipjében is keverednek az archív felvételek a friss stúdiómunkálatok képeivel.
Rolling Stones – Stevie Wonder és Lady Gaga az új dalban
A Rolling Stones új albumának második előzetese hamisítatlan bluesy hangulatot áraszt, hab a tortán Lady Gaga és Stevie Wonder vendégszereplése.
Kóbor János – Testamentum filmbemutató
A Magyar Zene Háza mutatja be október 13-14-én az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekese előtt tisztelgő Dér András-filmet, amely a ’Testamentum’ album képi továbbgondolása. Az eseményt ingyenesen megtekinthető fotókiállítás kíséri.
Poets Of The Fall – Barba Negra, 2023. 09. 02.
A finn melodic rocker Poets Of The Fall idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból alaposan megturnéztatják életművüket Európa-szerte. A koncertkörút második állomása a Barba Negra volt, a show-t Kovács Levente dokumentálta képriportjával.
Ben Granfelt – Lassan már hazajár Magyarországra
Nem először érkezik szombaton hazánkba Ben Granfelt, a Wishbone Ashben és a Leningrad Cowboysban is megfordult finn gitáros, akit a Gary Moore-emlékesteken való fellépésein kívül a Going Home című slágere miatt is imádunk. 4 Gary Moore-tiszteletadás és 2 szólókoncert után szeptember 30-án az Analog Music Hallban harmadszor játszik saját bandájával.
A Metal Battle Hungary legjobbjai trióban érkeznek Székesfehérvárra
Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a Mirror, a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst és az idei Wacken Metal Battle Hungary győztese, ezáltal a világ legnagyobb metálfesztiválját is megjárt Tiansen.
Julian Sas – Hendrix, Beck és Gallagher nyomdokában Budapesten
A holland gitáros Rory Gallagher, Jimi Hendrix és Jeff Beck játékát tekinti fő inspirációinak, így a hetedszer Magyarországra, ezúttal az Analog Music Hallba érkező Julian Sas koncertprogramjában nem véletlenül szerepel többek között a Hendrix interpretációjában népszerűvé vált Hey Joe, Gallagher egyik kedvenc feldolgozása, a Bullfrog Blues vagy a Beck által is gyakran játszott Don Nix-klasszikus, a Going Down.
Devin Townsend – Jön a kibővített ’Infinity’
Devin Townsend az év végén sem hagy minket lemez nélkül! A ’Devolution Series’ harmadik kiadványa után 25 éves jubileumi újrakiadást kap az ’Infinity’, természetesen bónuszokkal megpakolva.
Spock’s Beard – Vissza az NDV-korszak első lemezéhez
Időutazásra hív minket a Spock’s Beard. Jubileumi kiadásban jelenik meg hamarosan a 20 évvel ezelőtti ’Feel Euphoria’ című lemezük, amelyen már Nick D’Virgilio volt az énekes.
Steven Wilson – Napsütötte őszi akusztika
Steven Wilson folytatja a jövő pénteken megjelenő ’The Harmony Codex’ népszerűsítését. Az újdonságon hallható 10 friss szerzemény közül a What Life Brings a negyedik kislemezdal.
Tankcsapda – Feketére festik a kék Dunát
Az idei évben már másodszor jelentkezett új dallal a Tankcsapda zenekar, akik élőben vadiúj látványvilággal körbevéve mutatják be a Budapest Parkban a friss szerzeményt.
Theocracy – Az énekes kedvenc dala
Az összes Theocracy-dalt figyelembe véve minden idők személyes kedvenceként aposztrofálta az új lemez címadóját a banda főnöke, Matt Smith.
The Flower Kings – Elstartolt a turné
A hétvégén tartotta a svédországi Uppsala városában a Flower Kings a nemrég megjelent ’Look At You Now’ kétnapos bemutatóját. A két napon két különböző műsorral léptek színpadra, de azért ezek alapján nagyjából belőhetjük, mire számíthatunk Budapesten.
Alestorm – Budapesten dolgoznak a következő kiadványukon
Jövő tavasszal új anyaggal jelentkezik az Alestorm legénysége, akik ezúttal Budapesten rögzítik ötszámos EP-jüket.
AC/DC – Phil Rudd nem léphet be az Egyesült Államokba
A múlt héten beszámoltunk róla, hogy az AC/DC ugyan fellép a Power Trip fesztiválon, de dobosuk, Phil Rudd nem vesz részt a koncerten. Kiderült, miért.
Grymheart – Itt a harmadik tétel, lemez szűk egy hét múlva
A magyar Grymheart zenekar debütlemeze nemsokára megjelenik, de előtte még egy friss tételhez készítettek videóklipet, melyben lehull a csuklya és az álarc a zenészekről.
Pattern-Seeking Animals – Mesterséges intelligencia készítette a legújabb klipet
Folytatódik az egykori Spock’s Beard-tagokat tömörítő Pattern-Seeking Animals zenei és tudományos kalandja. Az október végén érkező ’Spooky Action At A Distance’ című lemezükről már a második kislemezt mutatták be.
Architects, Sleep Token, Heriot – Budapest Park, 2023. 08. 02.
A hype nem tévedés. A pusztítás pedig várható volt, de az estén volt még egy kiemelkedő szereplő, a közönség. A Heriot abszurditása után örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem a Sleep Token első hazai fellépésének, és nagyra értékelem az Architects energiadús műsorát is. A nyár egyik kiemelkedő koncertjét láthattam.
Serenity – A Temperance társaságában érkeznek, szinte ingyen
Holnap lesz a ‘Symphonic Metal Nights 2023’ a Sirenia, az Amberian Dawn, a Dark Sarah és a Rexoria részvételével, de már bejelentették a jövő évi fellépőket is. A Serenity és a Temperance közös turnéjának magyarországi állomására regisztrációs jeggyel akár 999 forintért be lehet jutni.
PAIN – Álhírek a médiában
Új nótával jelentkezett a Peter Tägtgren vezette PAIN zenekar, akik hat év után indulnak újra turnézni, november 1-én Budapesten is fellépnek az Ensiferum társaságában, bejelentették a további fellépőket is a hazánkban már többször megfordult svéd Eleine és a most bemutatkozó, szamurájmetált játszó japán RYUJIN személyében.
Black Veil Brides – 10 évet vártak, hogy végre klipet kapjon a dal
November 20-án másodszor lép fel hazánkban az amerikai Black Veil Brides, akik a közelgő turné előtt, meglepetésként visszanyúltak egy tíz évvel ezelőtt megjelent dalukhoz, a Lost It Allhoz, és friss élő felvételekből összevágott videót készítettek hozzá.
Steve Hackett – Megjelent a ‘Foxtrot’-ot bemutató élő felvétel
Pénteken jelent meg Steve Hackett koncertkiadványa, amin a legendás Genesis-album, a ’Foxtrot’ előadását hallhatjuk, amit az ötvenéves jubileum alkalmával rögzítettek 2022-ben.
Nőnapon érkezik Budapestre az Amaranthe-DragonForce co-headline turnéja
A „dupla koncert” kifejezés a bakelitek őskorában a két lemez hosszúságú koncertfelvételeket jelentette. Manapság az egyre gyakoribb co-headline turnékra mondhatjuk ugyanezt. Ilyen dupla koncertre készül a svéd Amaranthe és az angol Dragonforce is 2024. március 8-án a Barba Negrában.
G3 az eredeti felállásban
2024-ben újra turnézik az instrumentális gitárcirkusz, ezúttal a Joe Satriani-Steve Vai-Eric Johnson – vagyis az 1996-os eredeti – felállás vág neki a világnak.
Tankcsapda – Budapest tetején forgattak
Pesten megjelent Isten, ez az új Tankcsapda-dal címe, amihez nemrégiben forgattak videót, a dal élő premierje a szeptemberi Budapest Park-os koncerten lesz.
Hoekstra/Gibbs – Akusztikus műsorral jön a Whitesnake gitárosa
Joel Hoekstra, a Whitesnake gitárosa és Brandon Gibbs, a nálunk kevésbé ismert Devil City Angels énekes-gitárosa akusztikus duó formációban ad koncertet az S8 Underground Clubban. Előttük Marco Pastorino (Temperance, Serenity) és a The Spider Accomplice játszik, a magyarokat a Jósa & Gellér Akusztik (Rockstars Not Dead) képviseli.
Cradle Of Filth – Nekromanta fantáziák a Dürer Kertben
Nagy várakozás övezi a Dani Filth vezette Cradle Of Filth ‘Necromantic Fantasies’ elnevezésű turnéját, mely 2024. március 6-án érkezik Budapestre, az early bird jegyek a bejelentés órájában elfogytak. Az amerikai horrorpunkénekes, Wednesday 13 Murderdolls-programmal fokozza a hangulatot, az olasz Sick N’ Beautiful játszik nyitózenekarként a Dürer Kertben.
Phil Campbell And The Bastard Sons – Nagy a pörgés
Nagyüzem van az ex-Motörhead-gitáros Phil Campbell zenekarának háza táján. Az idén kétszer is felléptek nálunk, hamarosan indul az új album európai promóciós turnéja, az új anyag debütáló videójához pedig már „behind the scenes” kisfilm is készült.
Legfrissebb a Hard Rockon
Korábban kezd Ian Paice és a Purpendicular a Gastroblueson!
Az eredetileg meghirdetett 21:30 helyett 20:00-kor lép színpadra július 4-én (MA!) a Purpendicular zenekar – amelynek állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa – a 33. Gastroblues Fesztiválon, a paksi ASE Sportcsarnokban.
Child Of Fortune – Koós Réka és Alapi István közös zenekarban
Az EDDA Művek gitárosa körül mindig történik valami! Child Of Fortune néven debütált Alapi István és Koós Réka közös produkciója, angol nyelvű, négydalos EP lemezük már végighallgatható.
Nincs kétség, Egységben az Erő: Santana – MVM Dome, 2025. 06. 11.
Noha Santana már 12. alkalommal játszott Magyarországon, az alkalom most is egyedi volt. A törzsi alapokon nyugvó folyamatzenét és a verze-refrén váltakozásból álló dalokat játszó “két” Santana (és persze a csodálatos zenekar) egységben vitte sikerre a koncertet.
Ghost: Skeletá
A Ghost új lemezének dalai mind tökéletességig finomított, simára csiszolt ékkövek, már-már a sterilséget súrolják, nekem hiányoznak azok a kiemelkedően dallamos, azonnal emlékezetbe vésődő szerzemények, amik az ’Imperia’ vagy a ’Prequelle’ albumokon megtalálhatók.
Egyszerűen megunhatatlan: Tom Jones – MVM Dome, 2025. 06. 28.
85 év ide vagy oda, Sir Tom Jones jellegzetes csibészes mosolyával az arcán olyan természetességgel csinálta végig a koncertet, mintha a színpad lenne az otthona és csak úgy szeretetből énekelne kicsit a családjának. Két szám között sokszor sztorizott, mintha egy kedves nagypapa mesélne az unokáinak. Nagyon szerethető koncert volt, köszönjük a fantasztikus élményt!
Mázsás málházás négy felvonásban: Wall Of Sleep, Magma Rise, At Night I Fly, Devil Seed – Barba Negra, 2025. 06. 08.
A doom metal sötét, mégis felemelő ünnepe volt ez, amelyből mind a négy zenekar, a Wall Of Sleep, a Magma Rise, az At Night I Fly és a Devil Seed is maximálisan kivette a részét.
Duran Duran – Régi válogatás új köntösben
A júniusi európai turné előtt jelent meg a Duran Duran 1998-as ’Greatest’ című válogatásalbumának újrakiadása. A CD mellett most először találkozhattunk vele vinylen, mégpedig dupla lemezes kiadásban, fehér színben.
Rockmaraton – Ingyenes bérlet a Dunai Vasmű elbocsájtott dolgozóinak
A Rockmaraton unortodox módon INGYEN megnyitja kapuit a Dunai Vasmű unortodox módon utcára került dolgozói előtt, nagy tisztelet jár minden érintettnek!
Ian Paice és a Purpendicular a Gastroblueson!
A Purpendicular zenekar – amelynek állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa – július 4-én, a 33. Gastroblues Fesztivál keretében fellép a paksi ASE Sportcsarnokban.
Elhunyt Mick Ralphs
Mick Ralphs, a legendás Bad Company és a Mott The Hoople rockegyüttesek egyik alapítója, gitárosa és dalszerzője 81 éves korában hunyt el. Nem érhette meg, hogy a Bad Companyt 2025 novemberében beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be.
Jean-Michel Jarre csütörtökön a Budapest Arénában
Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene doyenje június 26-án (holnapután) a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel, ez lesz a hetedik magyarországi koncertje. A várható műsor playlistbe csomagolva a cikkben!
The Damn Truth – „Amikor titeket hallak, érzem a Zep 1 szellemét”
Ritkán esik meg, hogy kanadai előadó eljusson Magyarországra, a The Damn Truth a maga Led Zeppelint idéző vintage rock stílusával pedig igazi csemege a rockzene szerelmeseinek. Az Asphalt Horsemen melegít nekik az Analog Music Hallban július 24-én.
Kutyaharapást szőrivel: The Winery Dogs, SFV – Barba Negra, 2023. 10. 28.
Második alkalommal érkezett Budapestre Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy power triója, a Winery Dogs. Lehengerlő műsoruk sokáig emlékezetes marad. Reméljük, igaz a hír, hogy filmre vették a Tilburgben adott koncertjüket, így ha nem is folytatják ebben a formában, kutyaharapást szőrivel alapon legalább videón újraélhetjük produkciójukat! A szupersztárok előtt a fiatalokból álló hazai formáció, az SFV nyerte el a közönség szimpátiáját.
The Rolling Stones – Keith még nem gondol a befejezésre
Keith Richardsot évtizedek óta kérdezik a Rolling Stones végéről, ám a jelek szerint a jó öreg Keith nyolcvanévesen sem hajlandó leengedni a függönyt. Az új lemez promójának részeként egyébként a Barca Stones-logós pólóban lépett pályára a Real Madrid elleni rangadón.
Till Lindemann – Nyers hús a díszdobozban
Till Lindemann a szokásos meghökkentő videói kíséretében vezeti fel november 17-én megjelenő új lemezét, de amin még jobban megdöbbentünk, az a limitált díszdobozos kiadás tartalma volt. 24 állomásos Európa-turnéja sajnos elkerüli Budapestet.
Neal Morse – Januárban jön a József-rockopera második része
Neal Morse álomfejtő Józsefről szóló rockoperáját a Frontiers Music adta ki augusztusban. A történet második része január 12-én jelenik meg, amelyről az első kislemezdalt már meghallgathatjuk.
Hooligans – Budapest Aréna, új album, új dal
A sorrend pont fordított, mert a héten kijött a Hooligans új stúdióanyagának első kislemezdala egy tökös klip kíséretében, aztán még az idén megjelenik az új album, az év utolsó csütörtökén pedig nagykoncert a Papp László Budapest Sportarénában.
A katarzis határán mozogva: In The Woods…, Saturnus, The Foreshadowing – Dürer Kert, 2023. 10. 23.
Az olasz The Foreshadowing doom metalja életet lehelt a nézőseregbe, a Saturnus búskomor világa engem jobb kedvre derített, az In The Woods… pedig szerencsére arról az albumról játszott sokat, ami nálam betalált, így egy igazi underground hangulatú este volt, amelyből bármikor repetáznék.
U.D.O. – Budapesten is beviszik a touchdownt
Német, svájci és cseh dátumokkal jelentették be augusztusban az Udo Dirkschneider – és most már Peter Baltes – nevével fémjelzett U.D.O. Európa-turnéját. Ám örömmel tapasztaltuk, hogy többek közt budapesti dátummal is kiegészült a jövő tavaszi koncertsorozat.
Pattern-Seeking Animals – Videóval mutatkozott be az új album
Tegnap adták ki a Spock’s Beard zenészeiből alakult Pattern-Seeking Animals negyedik nagylemezét, a megjelenésre időzítették a Clouds That Never Rain című dalhoz készült klip közzétételét.
„Régi dalok, nagyon régi dalok és újak”: Henrik Freischlader, Markuz Walach – Analog Music Hall, 2023. 10. 22.
Henrik Freischlader ismét Gary Moore szellemét varázsolta az Analog színpadára. Semmi azonosság, csak a feeling, de az nagyon.
A bemelegítésről Markuz Walach “one man bandje” gondoskodott.
Öt évtizeden átívelő együttműködés: a Beatles utolsó dala
A Now And Then az utolsó Beatles-dal, amit még John Lennon írt és énekelt fel a 70-es években, George Harrison 1995-ben feljátszotta a gitársávokat hozzá, Paul McCartney és Ringo Starr pedig befejezte 2022-ben. És megjelenik a jövő héten.
PAIN – Indusztriál, folk-, szimfonikus és szamurájmetál egy este
Telt házas koncertekkel zajlik a Peter Tägtgren nevével fémjelzett PAIN zenekar őszi, ’I AM’ című turnéja, méghozzá igen meggyőző és változatos estét ígérő társaságban. A Dürer Kertben fellép velük jövő szerdán a finn folkmetál igazi nagyágyúja, az Ensiferum, a dark symphonic metalban utazó, szintén svéd Eleine, az észak-európai hordához egy japán szamurájmetál csapat csatlakozik a Ryujin személyében.
The Rolling Stones – Így szól élőben a Sweet Sounds Of Heaven
Egy hete jelent meg a Rolling Stones új albuma, a ‘Hackney Diamonds’, máris bemutatták róla a talán legjobb dal élő verzióját.
Jövőre újra koncertezik a Pretty Maids
Ha már a nagy visszatérések kerültek szóba a Dream Theater kapcsán, Ronnie Atkins is visszatért a Pretty Maids élére és be is jelentették az első koncerteket.
Szavak nélkül: 5 Seconds Of Summer – Papp László Budapest Sportaréna, 2023. 10. 10.
A tavalyi Budapest Park-os buli után nálunk is szintet lépett a 5 Seconds Of Summer, a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet, a show-ról Török Hajni fotói tudósítanak.
Mike Portnoy újra a Dream Theater tagja
Ma 16 órakor érkezett az a bejelentés, amelyre senki sem számított! A Dream Theater rövidesen Mike Portnoy dobossal kezdi meg 16. lemezének munkálatait.
The Rolling Stones: Hackney Diamonds
Nagyon erős anyaggal jelentkezett a Stones. Jó, a producer Andrew Watt és a hangmérnökök munkája se elhanyagolható, valamint a közreműködők névsorában fellelhető sztárparádé sem, de Mick és Keith is rendesen odatette magát, már ami a dalírást illeti.
Világslágerek világsztároktól, akusztikusan: Hoekstra & Gibbs, The Spider Accomplice, Marco Pastorino, Jósa & Gellér Akusztik – S8 Underground Club, 2023. 10. 10.
Tökéletes kezdésről gondoskodott a magyar páros, az olasz Marco szerintem sokkal jobb annál, mint ahogy azt sokan gondolják, az amerikai duó nagy meglepetése volt az estének, a két főhős pedig igazi profi, nagyon tudják, mi kell a népnek.
Mike Mangini – „Fizikáról dalszöveget írni egyáltalán nem szórakoztató”
Szerzői kiadásban lát napvilágot a Dream Theater-dobos Mike Mangini első szólólalbuma, amelynek második kislemezdala tegnap jelent meg a világhálón szöveges videó kíséretében.
Az NLP és Hundred Sins közös dala
Fehér Holló és Kovács Zoltán (Zeller), a No Last Page két frontembere a Banana Records KEMP dalszerző táborában ismerkedett meg Hundred Sinsszel. Hollóék vendégként végigkísérték őket az idei koncertszezonban, most pedig közös dalt adtak ki Backroom címmel.
Sabaton – Magyarországon is bemutatják az animációs filmjüket
Mérföldkőhöz érkezett a Sabaton zenekar ’History Rocks’ elnevezésű projektje, amelynek központi eleme a csapat utolsó lemezének történetét elmesélő animációs film bemutatója, és amit a magyar rajongók november 11-én láthatnak Budapesten.
Glenn Hughes – Jövőre másodszor is eljön a jubileumi ‘Burn’-nel
Glenn Hughes, a Deep Purple egykori basszusgitárosa és énekese bejelentette a ’Burn’ 50 éves jubileumi turnéjának európai szakaszát, melynek keretében 2024. április 30-án visszatér Budapestre, ezúttal a Barba Negrába.
The Rolling Stones – Ma megjelent az új album!
18 év után adott ki új dalokat tartalmazó korongot a Rolling Stones olyan közreműködőkkel, mint Paul McCartney, Bill Wyman, (korábbi felvételről) Charlie Watts, Stevie Wonder, Elton John és Lady Gaga.
Mike Oldfield – ‘Tubular Bells’ akkor és most
1999-ben járt először és utoljára Magyarországon Mike Oldfield a ‘Live Then & Now’ turnéval. 25 év után, jövőre a zenéje visszatér a ‘Tubular Bells’ 50 éves jubileumi koncertsorozata részeként és mindjárt triplázik hazánkban. És mi ott leszünk, ahogy akkor, most is.
Band Of Friends – Rory Gallagher szelleme az Analogban
2019 után újra az Analog Music Hall színpadán lép fel a Band Of Friends, melyben Rory Gallagher egykori zenésztársai idézik meg az ír blues-rock gitáros szellemét Halloween estéjén.
Halestorm – Lzzy szeret kocsmákban hallgatózni
A Halestorm várhatóan a tavalyihoz hasonló programmal, a 2022-es ‘Back From The Dead’ lemezen alapuló műsorral tér vissza Budapestre a Black Veil Brides társaságában, ám Lzzy Hale szerint már készülnek az új album dalai. A gitáros-énekes azt is elárulta, honnan jönnek az új szövegötletek.
Másik helyre költözik a jövő heti In The Woods… – Saturnus koncert
HELYSZÍNVÁLTOZÁS! A jövő hétfői három zenekaros este, ahol az In The Woods…, a Saturnus és a The Foreshadowing lép fel, a Dürer Kertbe költözik.
The Winery Dogs – 10 nap múlva Budapestre érkezik a szupersztár trió
Az elmúlt évtized nagy durranása volt a Winery Dogs indulása. Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan együttese nagyszerű dalokkal, felszabadultsággal és több évtizedes színpadi rutinnal nyűgözte le a közönséget. Október 28-án harmadik nagylemezüket mutatják be a Barba Negrában, a hazai SFV zenekar fellépése után.
Alapi Power Band: No.1
A „Minden, ami Alapi” képzeletbeli üstjébe egy újabb elem került. Igen, hallhattunk már ilyen riffeket és témákat, ilyen szólókat Alapi Istvántól, hallhattuk őt énekelni is, de az Alapi Power Band mégis más, mint a korábbiak. Színes és változatos lemez lett a ’No.1’. És a cím optimizmusát magunkévá téve máris várjuk a másodikat.
Black Veil Brides – Egy közös dal Lzzyvel?
A Halestorm társaságában hamarosan hazánkba érkező Black Veil Brides most még Amerikában turnézik az ex-HIM-énekessel, Ville Valóval, akivel közös dalt is csináltak még a koncertkörút kezdete előtt. Talán a Halestormmal is kitalálnak valami hasonló produkciót!
A múlt és jelen csillagai egyszerre ragyogtak: The Flower Kings – A38 Hajó, 2023. 10. 11.
Kevés olyan zenekar van, mint a Flower Kings. Nemcsak a harmincéves karrier alatt született remek albumok mondatják ezt velem, hanem az a megtapasztalt alázat, amivel a színpadon zenéltek.
Slash visszatér, ezúttal a Guns N’ Roses nélkül
A Slash featuring Myles Kennedy & The Conspirators 2024 áprilisában lép fel Budapesten a Mammoth WVH társaságában. A jegyértékesítés pénteken indul.
Egy borúsra ítélt vasárnap este: Paradise Lost, Primordial, Omnium Gatherum, Harakiri For The Sky – Barba Negra, 2023. 10. 08.
Ez a szürke vasárnap délután jó táptalaja lett a ránk váró bánatáradatnak, amit a brit Paradise Lost és az ír Primordial hozott magával. A csomag tartalma volt még a Harakiri For The Sky és az Omnium Gatherum, akik próbálták színesíteni az estét és megteríteni a két főattrakciónak.
Henrik Freischlader – 13. alkalommal lép fel hazánkban
A tavaly őszi nagy sikerű lemezbemutató után a Henrik Freischlader Band újra Budapesten, ezúttal új műsorral! Napjaink egyik legjobb blues-rock gitárosa a jövő heti hosszú hétvége vasárnapján lép fel az Analog Music Hallban, a bemelegítésről Markuz Walach gondoskodik.
Sötétbe borul a Barba Negra az októberi hosszú hétvégén
A H-Music szervezésében október 23-án éri el Budapestet a norvég avantgárd progmetálos In The Woods… és a death doomban utazó dán Saturnus közös turnéja, amelynek különleges vendége az olasz gótikus doom metal formáció, a The Foreshadowing lesz.
Sonata Arctica – A dolgok túl gyorsan fejlődnek
Holnap startol Svédországban a Stratovarius és a Sonata Arctica közös turnéja, amelynek keretében november 1-én Budapestre is ellátogatnak. Tony Kakko és zenekara duplázza a nosztalgiafaktort, ugyanis egy régi időket idéző új power metal dallal jelentkeztek.
Megjelent a Jazztelen harmadik albuma
Utoljára Hobo Kopaszkutya-koncertjén láttuk színpadon a Jazztelen zenekart, akkor derült ki, hogy úton van a csapat harmadik nagylemeze, amely ma meg is jelent, a hivatalos albumbemutató koncert november 24-én lesz a Muzikumban.
SFV – A Winery Dogs előtt melegíthetnek
A The Winery Dogs hazai koncertjét szervező Livesound nemrég közölte, hogy Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy triója előtt egy hazai zenekar, az SFV fog fellépni.
Judas Priest és pánikroham
Itt van a nőnapi ajándékként érkező új Judas Priest-album odab@ßós első előzetese, ha a mintavétel reprezentatív, akkor nagyon jó idők jönnek a zenekar rajongótáborára.
Legutóbbi kommentek
- on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…” okt 21, 10:12
Kritikák
Roger Waters: The Dark Side Of The Moon Redux
Roger Waters egyes cselekedeteit az utóbbi időben nehéz értelmezni, ez a produkció is gyarapítja az érthetetlen húzásai halmazát. Pontszámot inkább nem adok rá, annál jobban tisztelem a Pink Floyd-életművet.
Marillion: Seasons End (1989/2023)
1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a Marillion ’Seasons End’-jét. Az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult, sötétebb hangulatú csomagolást kapott az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme, a belső grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság.
iLAND: A Sziget
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Evergrey: The Heartless Portrait (The Orphean Testament)
Amennyire féltem tőle, annyira meg tudtam szeretni a ’The Heartless Portrait’ dalait. Ez a dalcsokor is egy mély érzelmekkel teli hullámvasút, amely, ha nem is éri el a ’The Atlantic’ színvonalát, talán csak néhány hajszálnyival marad el tőle. A holnapi koncert előtt kötelező a meghallgatása!
Walter Trout: Ride
Több a dallamos szerzemény, a rockos futam, mégis a dalok gyökereiben ott a blues. Nagyszerű bizonyítvány, hogy a veterán muzsikus még mindig győzi invencióval. A megszólalás most is erőteljes, magával ragadja a hallgatót, és ez egy pillanatra sem lanyhul a lemez közel egy órája alatt.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

„Aztawhateveryousaid”: Ben Granfelt, Son Henry – Analog Music Hall, 2023. 09. 30.
A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.

Poets Of The Fall – Barba Negra, 2023. 09. 02.
A finn melodic rocker Poets Of The Fall idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból alaposan megturnéztatják életművüket Európa-szerte. A koncertkörút második állomása a Barba Negra volt, a show-t Kovács Levente dokumentálta képriportjával.

Architects, Sleep Token, Heriot – Budapest Park, 2023. 08. 02.
A hype nem tévedés. A pusztítás pedig várható volt, de az estén volt még egy kiemelkedő szereplő, a közönség. A Heriot abszurditása után örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem a Sleep Token első hazai fellépésének, és nagyra értékelem az Architects energiadús műsorát is. A nyár egyik kiemelkedő koncertjét láthattam.

Izzott a levegő az Analogban: Royal Hunt, Echonald – Analog Music Hall, 2023. 08. 30.
Habár 451 Fahrenheit nem volt az Analogban – ahogy a kétrészes ‘Dystopia’ albumon ígérték –, DC Cooper énekesnek háromszor kellett pólót cserélnie a Royal Hunt-koncert alatt. És a forró hangulat a közönségre is átragadt, amihez jó előkészítés volt az Echonald szimfonikus metálja.

Jubileumi fesztiválozás: Alestorm, Tankcsapda, Leander Kills, Lord, Sing Sing – Tábor Fesztivál, Alsóörs, 2023. 08. 24-25.
A jubileumi Tábor Fesztiválon igazi Balaton-parti hangulat uralkodott a két középső napon, ahol a Leander Kills egy peches, a Sing Sing egy meglepően jó, az Alestorm egy eszement nagy, a Lord megszokott minőségű, a Tankcsapda pedig egy igazán pörgős koncertet adott.
Ajánló

Paganfest – Szemesnek áll a világ
Február elején Budapestre érkezik a Paganfest 2025-ös kiadása, ahol a turné zenekaraihoz egy magyar csapat, a Dalriada is csatlakozik, a szemfülesek ingyen nézhetik meg a koncerteket, sőt, még ajándékokra is lelhetnek.

Republic – Szombaton jubileumi koncert az MVM Dome-ban
A Republic zenekar 35. születésnapját ünneplő nagykoncert február 1-én (szombaton) kerül megrendezésre az MVM Dome-ban Péter Szabó Szilva, a 4S Street és Gulyás Ferenc népzenész vendégszereplésével.

Electric Callboy – Isten hozott a liftkezelők világában
A Ratatata után újabb olyan dallal jelentkezett az Electric Callboy, amiben a liftkezelő az „isten”, a nóta vélhetően az MVM Dome-ban is nagyot fog szólni november végén.

The Moon City Masters – Vasárnapi ikergitározás a ’70-es évek jegyében
A New York-i ikerpár funk-rock zenekara, a The Moon City Masters két év után turnézik újra Európában, a Backstage-ben mutatkoznak be a magyar közönségnek, a színpadot a hasonló zenei terepen mozgó budapesti The Juice melegíti be.

Marko Hietala – Tarja oldalán, új lemezzel a tarsolyában érkezik hozzánk
Február elején új albummal jelentkezik Marko Hietala, a Nightwish korábbi basszusgitárosa, aki márciusban Tarja Turunen társaságában hazánkba is ellátogat.


































































































