Rég nem írtunk a szintén új énekessel felálló Serious Blackről, pedig az Urban breedet váltó Nikola Mijić nem várt új lendületet adott a zenekarnak. Az Out Of The Ashes már a negyedik bemutatott dal a februárban érkező ‘Vengeance Is Mine’-ról.

Serious Black

Urban breed váratlan távozása után szó szerint úgy támadt fel hamvaiból a Serious Black, mint egy főnix, mely még magasabban szárnyal, mint valaha. A február 25-én megjelenő ‘Vengeance Is Mine’ egyrészt a zenekart alapító basszusgitáros, Mario Lochert köré tömörülő nemzetközi power metal alakulat eddigi pályafutásának talán legerősebb és legötletesebb műve rengeteg remek gitárriffel, groove-os ritmusokkal és himnikus dallamokkal, másrészt az album dalszövegei eddig feltérképezetlen területekre merészkednek.
„Ezúttal minden eddiginél több betekintést engedtem az érzelmi világomba és a magánéletembe, vagyis abba, hogyan gondolkodom, hogyan érzek, milyen vagyok, és hogy milyen nehéz lehet egy zenekart fenntartani, ha te magad sem vagy teljesen jól. A ‘Vengeance Is Mine’ szövegei az elmúlt négy-öt évet tükrözik, és ez természetesen hatással volt a dalszerzésre is, ami még intenzívebb és érzelemgazdagabb lett” – mesélte Lochert, aki az új dal kapcsán pedig az alábbi bejegyzést tette a banda Facebook-oldalán: „Egy nagyszerű videó, egy csodálatos dal és egy szomorú történet, ami mögötte áll. Azt mondani, mint általában, hogy »örülünk, hogy megjelentethetjük ezt a videót«, hiba lenne! De ezeket a dalokat az élet írta, és a dolgok sohasem történnek ok nélkül. Ezen események nélkül ezek a dalok, ezek az ötletek és a ‘Vengeance is Mine’ album sem létezne! De pontosan emiatt a zenekar jobban összeforrt, mint valaha!
Ezen a ponton én, azaz mi, szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk a háttércsapatunknak a hihetetlen támogatásért és munkáért, mindazoknak, akik részt vettek és vesznek ebben az albumban (produkciós videók, grafika, promóció és mindenkinek, akit elfelejtettem), nélkületek mindez nem lett volna lehetséges! Nagyon köszönjük, büszkévé és boldoggá teszi a Serious Blacket, hogy egy ilyen kivételes csapat áll mellettünk!”

 

 

A lemezt tovább erősíti még Bob Katsionis gitáros-billentyűs visszatérése a bandához, valamint Nikola Mijić, az erőteljes hangú szerb énekes, akit az Eden’s Curse éléről ismerhetünk. A most bemutatott Out Of The Ashesen kívül megismerhettük már korábban a Senso Della Vitát, a lemezt nyitó Rock With Us Tonightot és a lírai The Storyt. Szerintünk várós anyag, az eddigiek alapján a legutóbbi ‘Suite 226’-nál mindenképp jobbnak ígérkezik!

Megosztás