Legfrissebb a Hard Rockon
A varázsló búcsúzott, de talán mégsem végleg: Uriah Heep, Heavy Pettin – Barba Negra, 2026. 10. 28.
Az előjáték a Heavy Pettin volt a varázsló búcsújához – soha rosszabb előzenekart –, a Uriah Heep pedig szépen köszönt el, olyan intenzív búcsúkoncertet adva, ami meghagyta a reményt, hogy talán egyszer még – ha csak egy fesztiválturnén is – viszontláthatjuk őket.
Találkozás egy élő gitárlegendával: Joe Bonamassa 2027 nyarán a Budapest Parkban lép fel
A blues-rock egyik legelismertebb gitárosa, Joe Bonamassa 2027. július 20-án a Budapest Parkban ad koncertet. A többszörös Grammy-jelölt amerikai zenész évtizedek óta a műfaj meghatározó alakja, aki virtuóz gitárjátékával, sikeres albumaival és változatos zenei projektjeivel egyaránt kivívta a közönség és a szakma elismerését.
Beast In Black – Igyekeznie kell annak, aki hallani akarja Pesten az új dalt
Új dallal jelentkezett a Beast In Black, akik pár nap múlva headliner turnéra indulnak. A ’Fear The Beast’ címmel megjelenő friss albumhoz kapcsolódó kör eléri Budapestet is, november első napján a Sonata Arctica és a Frozen Crown melegít be a Fenevad előtt.
Carlos Santana – Új dallal és európai turnéval jelentkezik
Carlos Santana új dallal jelentkezett: a Hermano című szerzeményt Natalia Lafourcade mexikói énekesnővel közösen készítette el, a gitároslegenda emellett 2027-es európai turnéját is bejelentette. Bár magyarországi koncert egyelőre nem szerepel a programban, július 22-én Brno közelében, Budapesttől nagyjából háromórányi autóútra lép fel, mindössze két nappal Joe Bonamassa budapesti fellépése után. Igazi ünnepnapok várnak tehát a gitárzene szerelmeseire!
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Nickelback – 10 év után újra Budapesten
A Nickelback ma jelentette be 2027-es ‘Everything Under The Sun Tour’ nevű koncertsorozatát, a turnén különleges vendége a Don Broco lesz. Jó hír a magyar rajongóknak, a zenekar 10 év után Budapestre is visszatér: június 29-én a Budapest Arénában játszanak.
Idén 20 éves a Depresszió negyedik stúdióalbuma
Október 9-én kerül a lemezboltokba a Depresszió ’Az ébredés útján’ albumának 20 éves jubileumi díszkiadása CD-n, és először LP-n. A jubileumi koncertsorozat november 6-án indul Szegeden, és Budapesten ér véget december 19-én.
Deen Castronovo kórházban
A Journey dobosát, Deen Castronovót tegnap este, tulsai fellépésükön a második szám után le kellett segíteni a színpadról.
Szakács Gergő Müpa-koncertjére már csak néhány jegy kapható
A Follow The Flow-énekes Szakács Gergőnek hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezik a pályafutása. Telt házas koncerten, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében mutatja be új dalait digitális rétegek nélkül, nyers és közvetlen formában.
Tankcsapda – Új dal Tátrai Tibusszal és Lukács Petával
Kér a nép címmel mutatta be legújabb szerzeményét a Tankcsapda, amelyben Lukács Laci és Fejes Tamás mellett Tátrai Tibor és Lukács Peta gitározik.
Metál az ész: az ELTE Bölcsészkarán megrendezték az I. Interdiszciplináris metálkonferenciát
Dippold Ádám remek cikkét a Qubittől vettük át utánközlésre.
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
Rövid lefolyású, súlyos betegséggel szemben, 55 évesen vesztette el harcát Kálloy Molnár Péter, aki sokoldalú művészként maradandó érdemeket szerzett, mint színész, rendező, író, műfordító, zenész és énekes egyaránt.
Judas Priest – 2026-ban kimaradunk?
A Judas Priest 2026-ban sem áll le. A ‘Faithkeepers European Tour’ elnevezés talán egy új lemezt is sejtet, de 13 turnédátumot biztosan jelent. A közép-európai V4-ek közül 3 országot is érint a koncertsorozat, de úgy látszik, mi kimaradtunk.
Sinner – Mat Sinner szólóbandája újra nagy nevekkel erősít
Erik Mårtensson, Ricky Warwick, Michael Sadler, Ronnie Romero és Sascha Krebs az első bejelentett vendégek a Sinner új albumára.
Black Friday a H-Musicnál
A H-Music webshopjában több mint száz hazai előadó több száz hang- és képhordozója, ruházati terméke és kiegészítője vásárolható meg vasárnap estig, akár 75% engedménnyel.
Dream Theater: Quarantième: Live À Paris
Sok évet vártam egy ilyen minőségű koncertfilmre a Dream Theatertől. Egyszerűen hátradőltem és minden percét élveztem annak, amit láthattam és hallhattam.
Various Artists: Twilight (Original Soundtrack)
A Muse-, a Linkin Park- vagy a Paramore-rajongóknak kötelező beszerezni ezt a lemezt, a gyűjtemények ékes darabja lehet még akkor is, ha csak egy-egy sávot koptat a lemezjátszó tűje.
Sex Action: Sex Action (1991/2025)
A Sex Action sikerét robbanásként indító album teljesen felújítva – a már kapható CD mellett – 3 vinylváltozatban jelenik meg december 5-én.
VeszprémFest 2026 – Beth Hart, Kraftwerk, Pink Martini és Juanes
A VeszprémFest bejelentette 2026-os nagyszínpados fellépőit. Július 15. és 18. között Beth Hart, a Kraftwerk, a Pink Martini és Juanes produkcióját láthatjuk a História Kertben.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Kékkői Zalán – Különleges instrumentális est az Analogban
November 29-én Kékkői Zalán két meghatározó instrumentális albumának világa kel életre Borlai Gergő, Kaszás Péter, Dandó Zolika, Takács Roland és Zombori Atus segítségével az Analog Music Hallban.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Bob Dylan – Van Morrison-dalt adott elő Belfastban
Bob Dylan az északír legenda Van Morrison egyik ritkán játszott dalát adta elő csütörtökön Észak-Írország fővárosában, Belfastban.
Depresszió: El kell mondani
A Depresszió új lemezének egyetlen negatívuma a 35 perces hossza, november 21-én (holnap) nagyszabású koncerten mutatják be az anyagot a Barba Negrában a Phrenia felvezetésével.
Faust – Új klipes dal a Vajdaságból
A 35 éve alapított Faust zenekar energiája kifogyhatatlan, a Miniszter úr című dal az új magyar nyelvű nagylemezük egyik legütősebb dala.
Electric Callboy – Új dallal köszönnek be az MVM Dome-ba
Már egy hét sincs az Electric Callboy budapesti koncertjéig, a turné elején új dalt mutattak be, mely a turné névadójául is szolgált. Az MVM Dome-ba magukkal hozzák a nyáron már nálunk járt Bury Tomorrow-t és a Wargasmot, akik viszont először lépnek itt föl.
A Deep Purple és Lenny Kravitz is visszatér Budapestre
Rég volt olyan, hogy a Live Nation egyetlen napon két ekkora rockikon visszatérését jelentse be, mint Lenny Kravitz és a Deep Purple. Előbbi 2026. augusztus 2-án, utóbbi 2 hónapra rá, október 2-án veszi be a Budapest Arénát.
Alapi István – Nemzetközi sztárzenészekkel készítette új albumát
Alapi István ’Road Junction’ című szólóalbumán a hétszeres Grammy-díjas amerikai trombitás, Randy Brecker, az ugyancsak Grammy-díjas gitáros, Frank Gambale, valamint Derek Sherinian és Gary Husband is közreműködik. Havancsák Gyula ezúttal nemcsak a borítót készítette el, de basszusgitáron is beszállt.
Crowhill Tales – Pénteken érkezik a zenekar második nagylemeze
A kisvárdai Crowhill Tales húsz éve építi saját zenei univerzumát. A 2018-as ’If I Were A Crow’ óta megélt út, a csendesebb időszakok és az újraindulás energiája mind benne vannak a most megjelenő anyagban.
F.O. System – 40 éves jubileumi koncert az Akváriumban
Jövőre lesz 40 éve annak, hogy az F.O. System először állt ki dalaival a nagyérdemű elé. A kerek évfordulót koncerttel ünnepli a zenekar, 2026. november 13-án, az Akvárium Klubban felcsendül az összes daluk és meglepetésekkel is készülnek.
Megadeth – Metallica-dal zárja a kört
Megérkezett a második előzetes a januárban megjelenő új Megadeth-albumról, amelyen most már biztos, hogy bónuszként egy régi Metallica-dal is helyet kap.
Magukat adták, megbocsáthatatlanul: Halestorm, Bloodywood – Barba Negra, 2025. 11. 06.
A Halestorm „csak” egy rohadt jó koncertet adott, talán kevésbé volt ugrálós, de azt megtették helyettük Bloodywoodék, miközben zenéjükben hozták az energikus kaotikát.
Polytrip – Dalpremier: Szorít a cipő
A Polytrip új dala a folytatása annak a zenei és lelki hullámvasútnak, amit a Semmi térrel kezdtek el. Ezúttal a szöveg is a végletekig őszinte, Lugosi Dani sorai nyersen, minden szépítés nélkül mondják ki azt, amit a legtöbben magunkban tartunk.
Big Big Train – Zenei kaland egy Narnia-szerű világban
Története során először készített konceptalbumot a Big Big Train, amely ugyan csak február 6-án jelenik meg, de az első klipes kislemezdalt már közzétették felvezetésként.
The Rasmus – Két 11-est is rúgnak a Barba Negra Stadionban
A Rasmus a 11. stúdióalbumával érkezik a Barba Negrába a 11. magyarországi koncertjére szombaton, a színpadot és a közönséget a Funeral Portrait és a Block Of Flats melegíti be.
Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!
Az ausztrál hard rock legenda, a Rose Tattoo búcsúturnéján végre Magyarországra látogat. Angry Anderson és bandája jövő augusztusban lép fel a Barba Negrában.
Dream Theater – A Grammy-jelölt dal élőben
A hónap végén érkezik a Dream Theater új koncertfilmje, amelyet már a harmadik előzetessel népszerűsítenek. A benne látható Night Terror nemrég megkapta a Recording Academy jelölését a „best metal performance” kategóriában.
Tom Odell – Vasárnap a Budapest Arénában
Tom Odell szeptemberben megjelent új albuma dalaival érkezik a Budapest Arénába november 16-án, az este vendége David Kushner és Molly Payton.
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.
Újra megjelentek az EAST legendás albumai
Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Ember a blues mögött: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2025. 10. 25.
Zenei csemegéért mentem Sari Schorr koncertjére, de ezen felül különleges emberek figyelmét, közvetlenségét, nyitottságát kaptam. Ez több volt, mint egy koncert. Remélem, hamarosan új lemezzel tér vissza Budapestre!
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Török Ádám kanadai koncertfelvételének ősbemutatója
Novemberben érkezik a ’Török Ádám 75’ sorozat harmadik része, az ’Esőcseppek’ és a ’Keszthelyen ma lenni jó’ után a ’Vissza Vancouverbe’ CD jelenik meg, melynek nyilvános bemutatójára 2025. november 6-án várják az érdeklődőket.
Stula Rock – Halottak napján egy ideillő dal
Kényszerfelszállás címmel jelent meg a Stula Rock vadiúj klipje, melyet hallgatva mindenki saját halottaira emlékezhet. A videóban a felhívásra jelentkezett rajongók szerepelnek.
Hét Jel – Koncertfilm a világhálón
A Hét Jel áprilisban rögzítette az Akvárium Clubban a koncertfilmjét, amely a csütörtöki mozipremier után már elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is.
Twisters: The Album
A ‘Twisters’ 29 szerzeménye a kortárs countrymuzsika esszenciája, a tradíciókat tisztelve, mégis aktuális hangzással, élvezetes módon tárja elénk az egykori vadnyugat zenei örökségét. Szórakoztató kitekintés a rockzene világából.
Legfrissebb a Hard Rockon
Devin Townsend – A moly élőben is szárnyal
Májusban jelent meg Devin Townsend legutóbbi lemeze, a ’The Moth’, a 2025-ös hollandiai előadást megörökítő koncertfelvétel, mely eddig csak az artbook változat részeként jelent meg, november elején CD + Blu-ray lemezes kiadványként önállóan is kapható lesz..
Rod Stewart – Búcsúzik a magyar közönségtől
Rod Stewart bejelentette ’The Final Encore’ című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol június 18-án lép fel.
Új Gitáros 2026 – 117 nevezőből tízen jutottak a jövő keddi döntőbe
Ötödik alkalommal rendezik meg az Új Gitáros tehetségkutatót, amely 2010 óta keresi és mutatja be a hazai gitáros közösség új tehetségeit. Az idei kiírásra 117 pályamunka érkezett, a szakmai zsűri pedig már kiválasztotta azt a 10 gitárost, aki szeptember 29-én az A38 Hajón élőben is bizonyíthat.
Tankcsapda – Rádióhallgatók döntenek a debreceni előzenekarról
Különleges módon választ előzenekart a Tankcsapda a szokásos év végi debreceni koncertjére, amin elnyomják a teljes ’A legjobb méreg’ albumot. Hétfőn derül ki, hogy a Z!ENEMi, a Hűvös, a GMaster, az End Of Paradise vagy a RockMilady léphet fel előttük.
Dragonforce – Új frontemberrel mutatkoznak be
Marc Hudson énekes fülzúgással kapcsolatos tartós problémái miatt átmenetileg visszavonul a Dragonforce éléről, a helyettese is megvan már, a csapat régi tagja. Az új felállás áprilisban jön Budapestre a Visions Of Atlantis és a Wings Of Steel társaságában.
Mint paraszt bácsi a viccben: Thunderdome, FullJovi – A38 Hajó, 2026. 09. 19.
Arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.
Amanda Somerville – Rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála
Az énekesnő férje hozta nyilvánosságra, hogy Amanda Somerville-nél agresszív, rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak.
Til The End – megjelent az első nagylemez, szeptember 25-én Budapesten mutatják be
Szeptember 25-én a Dürer Kertben mutatja be első nagylemezét a nemzetközi felállású melodic death metal csapat, a Til The End. A zenekar nevével azonos című, tízdalos debütáló album szeptember 11-én jelent meg a Lifeforce Records gondozásában.
mainSCream – Friss vér a hazai rockszíntéren, mézédesen
Hatalmas kihívás és egyben komoly lehetőség egy zenekar életében, ha élő adásban kell fellépnie egy országos rádióban. Ezt a lehetőséget kapta hazánk egyik új rockformációja, a mainSCream, akik ‘Mézédes vér’ című albumukkal mutatkoztak be a közönségnek. Szeptember 28-án a Petőfi Rádió élő adásában nemcsak mesélnek magukról és a lemezről, hanem a húrok közé is csapnak.
Új hang, régi gépezet – Roboticist címmel érkezett a Fear Factory új dala
Pár nap múlva Budapestre érkezik a Fear Factory, a turné elé betoltak egy friss dalt a jelenlegi felállással. Az este folyamán a bandán kívül láthatjuk még a Crystal Lake-et, a Hate-et és a The Nocturnal Affairt.
Tankcsapda – Új felállás, új dal: Amit az élet elém tesz
Legyen mindig péntek! Pláne, ha ilyen jó dalok jelennek meg, mint a Tankcsapda új száma. Az Amit az élet elém tesz az első friss szerzemény, amelyet a Lukács László–Fejes Tamás–Vörös Attila felállás jegyez, így most már zeneileg is kezdetét vette a csapat új korszaka.
U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying
Udo Dirkschneider tripla jubileumának egyik harmada az U.D.O. 20. nagylemeze, melynek most hozták nyilvánosságra a részleteit, és első kislemezdalát.
FEZEN 2026 – Kezdődik…
Megérkeztek az első nevek a jövő évi FEZEN Fesztiválhoz. A minket érdeklő vonalon a Sonata Arctica, a Destruction és a Drowning Pool érkezik külföldről, a hazai felhozatalban nem nagyon volt meglepetés: Totális Metál, Road, Ossian, Lord, Fish!.
Pink Floyd: Wish You Were Here (50th Anniversary)
A Pink Floyd ‘Wish You Were Here’ albuma 50 éve jelent meg, de zeneisége örök, és a modern technikának köszönhetően Dolby Atmos hangzásban új élet költözik belé. Amikor körülölel a zene, olyan, mintha egy koncerten lennél, ugyanakkor egy stúdióalbum cseng így a füledbe, ami igazán ritka kincs még manapság is. Főleg manapság, a digitális letöltések korában.
Iron Maiden-kiállítás a Rockmúzeumban
December végéig látogatható Polgár Péter Iron Maiden-magángyűjteményének kiállítása, amely a XIII. kerületi RaM-ArT Színházban megtalálható Rockmúzeumban tekinthető meg.
Mike Portnoy – Az Octavariumot a legnehezebb előadni
A Drumeo legfrissebb videójában Mike Portnoy mesél a Dream Theater 24 perces epikus tételéről, annak ritmikai komplexitásáról, hogy élőben milyen megoldásokat kíván meg tőle.
Moby Dick – 45 év leglátványosabb koncertje érkezik
Pénteken 45 éves jubileumi koncertjét adja hazánk legismertebb thrash bandája, a Moby Dick, akik sztárvendégekkel megspékelt monstre bulit csapnak a Barba Negrában. A bemelegítésről a Flout és a Masterpiece gondoskodik.
BEAT – King Crimsont játszik Steve Vai Budapesten
Nemrég érkezett a bejelentés, hogy július 15-én a Barba Negrában láthatjuk a BEAT formációt, azaz Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey előadásában hallhatjuk a King Crimson dalait élőben.
Scorpions – Mintha hazajárnának Budapestre
A Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, jövőre 12. alkalommal lépnek fel Budapesten – és akkor még nem beszéltünk arról, amikor az Omega vendégeként jártak itt –, szinte hazajárnak már a magyar fővárosba, mégsem ezért ‘Coming Home’ a turné címe.
Polytrip – Új videóklip Tiszai Viviennel
A Polytrip bemutatta a Testi mese című dalához készített videóját, amelynek Tiszai Vivien, a legismertebb magyar női rockdobos a főszereplője.
Axel Rudi Pell – Szellemvárossá változtatják a Dürert
Jövőre új lemezével, a ‘Ghost Town Tour’ keretében jön a Dürer Kertbe Axel Rudi Pell és csapata.
The Gathering – A 30 éves ’Mandylion’-nal és Annekével érkeznek Budapestre
Az eredeti felállásával, Anneke van Giersbergennel együtt érkezik Budapestre a The Gathering, akik a ’Mandylion’ lemezt adják elő június 27-én a Barba Negrában.
Vörös István – Új lemezzel és nagykoncerttel búcsúztatja az évet
A nyerő szám a 27-es. Vörös István kilencedik sorlemezén, a kétlemezes ‘Kavargó’-n 27 új dal szerepel, a 70 éves (január 27-én született) „örökifjú” stílusosan az egykori Újpesti Ifjúsági Házban (ma Újpesti Kulturális Központ) zárja az esztendőt december 27-én.
Akár egy mese címe is lehetne: Bill 77 – Budapest Sportaréna, 2025. 11. 15.
Ha Deák Bill Gyula életét nézzük, azt mondhatnánk, meseszerű történet. Olyan igazi „keleti blokk” mese. Egy biztos, a „legfeketébb hangú” magyar bluesénekesünk 77. születésnapja alkalmából elvarázsolt minket. Nekünk kellett volna megajándékozni őt, de ehelyett ő adott ajándékot, mégpedig a legjobb ajándékot, zenei élményt nekünk.
Neal Morse Band – Üzenet a ’L. I. F. T.’-ből
Mike Portnoy a Dream Theater jubileumi turnéjának szünetében elugrott egy kis örömzenélésre régi zenésztársaihoz, így elkészült a Neal Morse Band új albuma ’L. I. F. T.’ címmel. A februárban érkező új anyag első dalát már meg is hallgathatjuk.
Alapi István – Már online is elérhető a világsztárokkal készített új lemez
Eddig csak CD-n lehetett beszerezni Alapi István ’Road Junction’ című új albumát, de mától a streaming szolgáltatóknál is elérhető az újdonság.
Papa Roach – Kilencedszer Magyarországon
A Papa Roach az idei Sziget Fesztiválos koncertje után jövő nyáron egész estés műsorával is eljön hozzánk, június 9-én lépnek fel a Budapest Parkban, az előzenekar a Trivium lesz.
Guns N’ Roses – Dupla dalpremier
A Guns N’ Roses hivatalosan bejelentette a 2026-os világ körüli turnéját, ezzel egy időben közzétett két „új” dalt.
Skillet – A tizenegyedikre várni kell
A Skillet júniusban nagy sikerű koncertet adott a Budapest Parkban, ez volt a tizedik magyarországi fellépésük. Már megvannak a 2026-os európai turné dátumai, a listából most sajnos kimaradtunk.
Tarja – Budapesten dolgozott az új lemezén
Az ex-Nightwish-énekesnő Tarja Turunen jövőre új lemezzel jelentkezik, az album munkálatai már el is kezdődtek az elmúlt napokban Budapesten.
Tankcsapda – Új dal Tátrai Tibusszal és Lukács Petával
Kér a nép címmel mutatta be legújabb szerzeményét a Tankcsapda, amelyben Lukács Laci és Fejes Tamás mellett Tátrai Tibor és Lukács Peta gitározik.
Metál az ész: az ELTE Bölcsészkarán megrendezték az I. Interdiszciplináris metálkonferenciát
Dippold Ádám remek cikkét a Qubittől vettük át utánközlésre.
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
Rövid lefolyású, súlyos betegséggel szemben, 55 évesen vesztette el harcát Kálloy Molnár Péter, aki sokoldalú művészként maradandó érdemeket szerzett, mint színész, rendező, író, műfordító, zenész és énekes egyaránt.
Judas Priest – 2026-ban kimaradunk?
A Judas Priest 2026-ban sem áll le. A ‘Faithkeepers European Tour’ elnevezés talán egy új lemezt is sejtet, de 13 turnédátumot biztosan jelent. A közép-európai V4-ek közül 3 országot is érint a koncertsorozat, de úgy látszik, mi kimaradtunk.
Sinner – Mat Sinner szólóbandája újra nagy nevekkel erősít
Erik Mårtensson, Ricky Warwick, Michael Sadler, Ronnie Romero és Sascha Krebs az első bejelentett vendégek a Sinner új albumára.
Black Friday a H-Musicnál
A H-Music webshopjában több mint száz hazai előadó több száz hang- és képhordozója, ruházati terméke és kiegészítője vásárolható meg vasárnap estig, akár 75% engedménnyel.
Dream Theater: Quarantième: Live À Paris
Sok évet vártam egy ilyen minőségű koncertfilmre a Dream Theatertől. Egyszerűen hátradőltem és minden percét élveztem annak, amit láthattam és hallhattam.
Various Artists: Twilight (Original Soundtrack)
A Muse-, a Linkin Park- vagy a Paramore-rajongóknak kötelező beszerezni ezt a lemezt, a gyűjtemények ékes darabja lehet még akkor is, ha csak egy-egy sávot koptat a lemezjátszó tűje.
Sex Action: Sex Action (1991/2025)
A Sex Action sikerét robbanásként indító album teljesen felújítva – a már kapható CD mellett – 3 vinylváltozatban jelenik meg december 5-én.
VeszprémFest 2026 – Beth Hart, Kraftwerk, Pink Martini és Juanes
A VeszprémFest bejelentette 2026-os nagyszínpados fellépőit. Július 15. és 18. között Beth Hart, a Kraftwerk, a Pink Martini és Juanes produkcióját láthatjuk a História Kertben.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Kékkői Zalán – Különleges instrumentális est az Analogban
November 29-én Kékkői Zalán két meghatározó instrumentális albumának világa kel életre Borlai Gergő, Kaszás Péter, Dandó Zolika, Takács Roland és Zombori Atus segítségével az Analog Music Hallban.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Bob Dylan – Van Morrison-dalt adott elő Belfastban
Bob Dylan az északír legenda Van Morrison egyik ritkán játszott dalát adta elő csütörtökön Észak-Írország fővárosában, Belfastban.
Depresszió: El kell mondani
A Depresszió új lemezének egyetlen negatívuma a 35 perces hossza, november 21-én (holnap) nagyszabású koncerten mutatják be az anyagot a Barba Negrában a Phrenia felvezetésével.
Faust – Új klipes dal a Vajdaságból
A 35 éve alapított Faust zenekar energiája kifogyhatatlan, a Miniszter úr című dal az új magyar nyelvű nagylemezük egyik legütősebb dala.
Electric Callboy – Új dallal köszönnek be az MVM Dome-ba
Már egy hét sincs az Electric Callboy budapesti koncertjéig, a turné elején új dalt mutattak be, mely a turné névadójául is szolgált. Az MVM Dome-ba magukkal hozzák a nyáron már nálunk járt Bury Tomorrow-t és a Wargasmot, akik viszont először lépnek itt föl.
A Deep Purple és Lenny Kravitz is visszatér Budapestre
Rég volt olyan, hogy a Live Nation egyetlen napon két ekkora rockikon visszatérését jelentse be, mint Lenny Kravitz és a Deep Purple. Előbbi 2026. augusztus 2-án, utóbbi 2 hónapra rá, október 2-án veszi be a Budapest Arénát.
Alapi István – Nemzetközi sztárzenészekkel készítette új albumát
Alapi István ’Road Junction’ című szólóalbumán a hétszeres Grammy-díjas amerikai trombitás, Randy Brecker, az ugyancsak Grammy-díjas gitáros, Frank Gambale, valamint Derek Sherinian és Gary Husband is közreműködik. Havancsák Gyula ezúttal nemcsak a borítót készítette el, de basszusgitáron is beszállt.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie
Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!
Arjen Anthony Lucassen: Songs No One Will Hear
Bár zenei értelemben nem sok meglepetést tartogatott a ’Songs No One Will Hear’, de az Ayreon-rockoperák szerzője, Arjen Lucassen ismét kimagasló ötletekkel és gondolati csavarokkal szőtte át új anyagát. Az elképzelt aszteroidakatasztrófa érzelmekkel teli albumot eredményezett.
Isn’t: 5th
A melodeathben utazó német-magyar Isn’t első teljes hosszúságú lemeze simán megállja a helyét a műfaj más kiadványai mellett. Kerek egészet alkotó, remek témák, fogós dallamok, már csak egy kiadót kellene találni az építkezés folytatásához.
Linkin Park: From Zero
Elindult a Linkin Park új korszaka. Új stúdióalbum, új fronthölgy, új dobos. Olyan zenei anyag került ki a csapat kezéből, ami méltó arra, hogy a gyűjtemény végén helyet kapjon.
Alapi István: Grandfather’s Tale
Alapi István nem hangszerekben, nem stílusokban gondolkodik, a jazz-rock, fusion vagy a dallamos rock után a csendesebb, elgondolkodtató ’Grandfather’s Tale’ simán megállja helyét a személyes zenei palettáján.
Interjúk

Karanténinterjúk: Koroknai Árpád
Koroknai Árpi szerint „az embereknek a kultúrára marad kevesebb pénzük. A mozijegyekre, a színházra, a koncertre és bármilyen hanghordozóra – amiért esetleg próbálnak fizetni – nem marad pénzük, így az egész műfaj megint meg fogja szívni.”

Karanténinterjúk: Égerházi Attila (Djabe)
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Égerházi Attilát, a Djabe vezetőjét a mélypontról zenésztársai egy kedves gesztussal segítették ki.

Karanténinterjúk: Szűcs „Tüdő” Attila (Judas Best, Bad Joke)
Tovább folytatjuk hazánk rockzenészeivel, szervezőivel az interjúsorozatot. Szűcs Tüdő Attila azt vallja, nem ártana egy kis szolidaritás a rockszakmában.

Karanténinterjúk: Vörös András (Ørdøg)
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Vörös András, az Ørdøg jelenlegi és a Superbutt egykori frontembere úgy véli, ha végre elindulhat, hamar magára fog találni a koncertpiac. Elmeséli azt is, miért van nagyobb kedve az anyanyelvén énekelni, mint külföld felé figyelni.

Karanténinterjúk: Vatai Levente (Jack)
Fontosnak tartjuk, hogy interjúsorozatunkban megszólaltassunk eltérő műfajt képviselő, s kevésbé ismert előadókat is. A hazai punk-grindcore szcéna egyik legjelesebb képviselője a Jack, melynek frontembere, Vatai Levente nem kímélte a profitorientált zenebiznisz szereplőit: „A megélhetési zenészek picsogása szánalmas!”

Karanténinterjúk: Nagy Gábor „NG”
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. NG őszintén mesélt a 2,5 éves kihagyásról, amit a hangproblémái okoztak, és arról is, hogyan jutott túl a fájdalmon és az elkeseredésen.
Koncertbeszámolók

Anamnézis >>> diagnózis >>> terápia: Disturbed, Megadeth – Papp László Budapest Sportaréna, 2025. 10. 06.
Az egyértelműen érett felnőtt korban lévő Megadeth hagyta a kistestvér Disturbedöt érvényesülni, míg ő promotálta a már bejelentett ‘26-os búcsúturnét. Két nagy formában lévő, nagypályás zenekar nagy estéje volt, mindkét rajongótábor nagy örömére.

Űrséta az arénában: Robbie Williams, The Lottery Winners – MVM Dome, 2025. 09. 12.
Robbie Williams 7. magyarországi koncertjén húszezer ember világított a telefonjával és tiszta szívből, torkaszakadtából énekelt, de ehhez előtte alaposan odatette magát a The Lottery Winners.

Egy családias este: Alanis Morissette – Budapest Park, 2025. 07. 21.
Ritkán jön hazánkba a magát büszkén félig magyarnak valló Alanis Morissette, óriási hiba lett volna kihagyni a koncertjét a Budapest Parkban. Ez a show tovább növelte bennem a zenéje iránti tiszteletet, az albumait ismét gyakran hallgatom. Jó lenne nem éveket várni a következő fellépésére.

Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.
Ez az este nem pusztán múltidézés volt. Inkább egy afféle híd a ’90-es évek nyers, ipari metáljának nosztalgikus emléke és a jelenkor polírozott profizmusa között. A Fear Factory és a Machine Head is megmutatta, hogy lehet méltósággal, mégis duzzadó erővel élni a saját legendájukkal. Talán másképp, mint régen, de semmiképp sem gyengébben.

Reméljük, komoly volt a végén a „see you soon”: Avenged Sevenfold, Palaye Royale – Budapest Park, 2025. 06. 19.
Moccani is alig lehetett az Avenged Sevenfold első önálló magyarországi koncertjén, a srácok bebizonyították, hogy nemcsak jó dalokat írnak, hanem kiváló zenészek is. A Palaye Royale viszont már jól tudja, hogyan kell feltüzelni a budapesti közönséget, sikerült is nekik!
Ajánló

Hollywood Vampires – Igazi rockcsemegére számíthatunk tőlük
A londoni O2 Arenában elstartolt múlt héten a Hollywood Vampires turnéja. Johnny Depp Jeff Beck iránti rajongásának köszönhetően egészen különleges dalok is a műsorba kerültek.

Dan Patlansky – Kilencedik alkalommal lép fel nálunk
Augusztus 23-án ismét Budapestre érkezik Dan Patlansky, a modern blues-rock egyik legizgalmasabb gitárosa. A dél-afrikai zenész kilencedik alkalommal lép fel nálunk, ezúttal is az Analog Music Hallban.

Ghost – Nézd meg itthon a zenekar koncertjét!
A 2025-ös mexikóvárosi dupla telt házas koncertjét rögzítette a Ghost, a felvétel augusztus végén befut a magyar mozikba is.

Tábor fesztivál – Teljes a program, itt vannak az időpontok
Augusztus 26. és 29. között rendezik idén Alsóőrsön a Tábor Fesztivált, aminek a programja most már teljes, itt vannak a pontos kezdési időpontok.

Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét
Pár napja a Rose Tattoo lemondta fellépését a belgiumi Alcatraz metálfesztiválon Angry Anderson kórházba kerülése miatt. Ha abban bíztunk, csak egy-két koncert esik ki kisebb probléma miatt, csalódnunk kellett, az Európa-turné teljes hátralévő részét törölték.



















































































