Legfrissebb a Hard Rockon
Graham Bonnet Band – Bruce Dickinsonnal közös dal
A Graham Bonnet Band új, márciusban megjelenő lemezén nemcsak Bruce Dickinson, de Kai Hansen és Roger Glover is szerepel vendégként. Az első klipes dalban viszont a két énekeslegenda, Bonnet és Dickinson alakít káprázatosat.
Roger Waters öröksége: Pink Floyd-klasszikusok a fiának tolmácsolásában
Az apa öröksége. A fiú zenekara. Egy generációt meghatározó zene. A Pink Floyd 1971–1979 közötti aranykorának megidézése a Budapest Arénában 2027 júniusában.
Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre
A Uriah Heep több éve zajló búcsúturnéja, a ’The Magician’s Farewell’ október 28-án ér a Barba Negrába, ahol a skót Heavy Pettin’ is fellép előttük. Mick Box személyesen is üzent a magyar rajongóknak.
Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól
Szeptember 21-én a londoni Hammersmith Apollo színpadán először lépett színpadra a Judas Priest pályafutása során Ian Hill nélkül. Úgy tűnik, a jövőben ehhez is hozzá kell szoknunk, mert most bejelentette végleges visszavonulását a koncertezéstől. Dave Rimmer a banda új basszere.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia
Ma reggel érkezett a hír, amely egy pillanat alatt megállította a hazai rockvilágot: 77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues legkarakteresebb hangját nemcsak tisztelték, hanem szerették is – zenésztársak, pályatársak és rajongók generációi. Szeptember 17-én a közmédia több csatornája koncertfelvételekkel, portréműsorokkal és archív anyagokkal tiszteleg Bill kapitány emléke előtt.
Elment Bill, a legfeketébb hangú fehér énekes
Elnémult a mikrofon. Elment Bill, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is óriás volt a színpadon.
Lamb Of God – Az új lemezzel térnek vissza Budapestre
A Lamb Of God az elmúlt évtizedek során bizonyította, hogy helyük van a metálóriások között és ez a magabiztosság sugárzik az ’Into Oblivion’ című anyagukból is, amelyet január 31-én a magyar közönségnek is bemutatnak a Barba Negrában.
Új lemez a láthatáron – érkezik a Thy Catafalque Sárga erdője
Két évvel az előző nagylemez után új albummal jelentkezik a Thy Catafalque: november 20-án, a Season Of Mist gondozásában érkezik a zenekar 13. stúdióanyaga, a ‘XIII: Sárga erdő’. Ráadásul addig sem maradunk Thy Catafalque nélkül: szeptember 30-án a Budapest Parkban el is lehet csípni őket.
Neal Morse Band – Üzenet a ’L. I. F. T.’-ből
Mike Portnoy a Dream Theater jubileumi turnéjának szünetében elugrott egy kis örömzenélésre régi zenésztársaihoz, így elkészült a Neal Morse Band új albuma ’L. I. F. T.’ címmel. A februárban érkező új anyag első dalát már meg is hallgathatjuk.
Alapi István – Már online is elérhető a világsztárokkal készített új lemez
Eddig csak CD-n lehetett beszerezni Alapi István ’Road Junction’ című új albumát, de mától a streaming szolgáltatóknál is elérhető az újdonság.
Papa Roach – Kilencedszer Magyarországon
A Papa Roach az idei Sziget Fesztiválos koncertje után jövő nyáron egész estés műsorával is eljön hozzánk, június 9-én lépnek fel a Budapest Parkban, az előzenekar a Trivium lesz.
Guns N’ Roses – Dupla dalpremier
A Guns N’ Roses hivatalosan bejelentette a 2026-os világ körüli turnéját, ezzel egy időben közzétett két „új” dalt.
Skillet – A tizenegyedikre várni kell
A Skillet júniusban nagy sikerű koncertet adott a Budapest Parkban, ez volt a tizedik magyarországi fellépésük. Már megvannak a 2026-os európai turné dátumai, a listából most sajnos kimaradtunk.
Tarja – Budapesten dolgozott az új lemezén
Az ex-Nightwish-énekesnő Tarja Turunen jövőre új lemezzel jelentkezik, az album munkálatai már el is kezdődtek az elmúlt napokban Budapesten.
Tankcsapda – Új dal Tátrai Tibusszal és Lukács Petával
Kér a nép címmel mutatta be legújabb szerzeményét a Tankcsapda, amelyben Lukács Laci és Fejes Tamás mellett Tátrai Tibor és Lukács Peta gitározik.
Metál az ész: az ELTE Bölcsészkarán megrendezték az I. Interdiszciplináris metálkonferenciát
Dippold Ádám remek cikkét a Qubittől vettük át utánközlésre.
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
Rövid lefolyású, súlyos betegséggel szemben, 55 évesen vesztette el harcát Kálloy Molnár Péter, aki sokoldalú művészként maradandó érdemeket szerzett, mint színész, rendező, író, műfordító, zenész és énekes egyaránt.
Judas Priest – 2026-ban kimaradunk?
A Judas Priest 2026-ban sem áll le. A ‘Faithkeepers European Tour’ elnevezés talán egy új lemezt is sejtet, de 13 turnédátumot biztosan jelent. A közép-európai V4-ek közül 3 országot is érint a koncertsorozat, de úgy látszik, mi kimaradtunk.
Sinner – Mat Sinner szólóbandája újra nagy nevekkel erősít
Erik Mårtensson, Ricky Warwick, Michael Sadler, Ronnie Romero és Sascha Krebs az első bejelentett vendégek a Sinner új albumára.
Black Friday a H-Musicnál
A H-Music webshopjában több mint száz hazai előadó több száz hang- és képhordozója, ruházati terméke és kiegészítője vásárolható meg vasárnap estig, akár 75% engedménnyel.
Dream Theater: Quarantième: Live À Paris
Sok évet vártam egy ilyen minőségű koncertfilmre a Dream Theatertől. Egyszerűen hátradőltem és minden percét élveztem annak, amit láthattam és hallhattam.
Various Artists: Twilight (Original Soundtrack)
A Muse-, a Linkin Park- vagy a Paramore-rajongóknak kötelező beszerezni ezt a lemezt, a gyűjtemények ékes darabja lehet még akkor is, ha csak egy-egy sávot koptat a lemezjátszó tűje.
Sex Action: Sex Action (1991/2025)
A Sex Action sikerét robbanásként indító album teljesen felújítva – a már kapható CD mellett – 3 vinylváltozatban jelenik meg december 5-én.
VeszprémFest 2026 – Beth Hart, Kraftwerk, Pink Martini és Juanes
A VeszprémFest bejelentette 2026-os nagyszínpados fellépőit. Július 15. és 18. között Beth Hart, a Kraftwerk, a Pink Martini és Juanes produkcióját láthatjuk a História Kertben.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Kékkői Zalán – Különleges instrumentális est az Analogban
November 29-én Kékkői Zalán két meghatározó instrumentális albumának világa kel életre Borlai Gergő, Kaszás Péter, Dandó Zolika, Takács Roland és Zombori Atus segítségével az Analog Music Hallban.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Bob Dylan – Van Morrison-dalt adott elő Belfastban
Bob Dylan az északír legenda Van Morrison egyik ritkán játszott dalát adta elő csütörtökön Észak-Írország fővárosában, Belfastban.
Depresszió: El kell mondani
A Depresszió új lemezének egyetlen negatívuma a 35 perces hossza, november 21-én (holnap) nagyszabású koncerten mutatják be az anyagot a Barba Negrában a Phrenia felvezetésével.
Faust – Új klipes dal a Vajdaságból
A 35 éve alapított Faust zenekar energiája kifogyhatatlan, a Miniszter úr című dal az új magyar nyelvű nagylemezük egyik legütősebb dala.
Electric Callboy – Új dallal köszönnek be az MVM Dome-ba
Már egy hét sincs az Electric Callboy budapesti koncertjéig, a turné elején új dalt mutattak be, mely a turné névadójául is szolgált. Az MVM Dome-ba magukkal hozzák a nyáron már nálunk járt Bury Tomorrow-t és a Wargasmot, akik viszont először lépnek itt föl.
A Deep Purple és Lenny Kravitz is visszatér Budapestre
Rég volt olyan, hogy a Live Nation egyetlen napon két ekkora rockikon visszatérését jelentse be, mint Lenny Kravitz és a Deep Purple. Előbbi 2026. augusztus 2-án, utóbbi 2 hónapra rá, október 2-án veszi be a Budapest Arénát.
Alapi István – Nemzetközi sztárzenészekkel készítette új albumát
Alapi István ’Road Junction’ című szólóalbumán a hétszeres Grammy-díjas amerikai trombitás, Randy Brecker, az ugyancsak Grammy-díjas gitáros, Frank Gambale, valamint Derek Sherinian és Gary Husband is közreműködik. Havancsák Gyula ezúttal nemcsak a borítót készítette el, de basszusgitáron is beszállt.
Crowhill Tales – Pénteken érkezik a zenekar második nagylemeze
A kisvárdai Crowhill Tales húsz éve építi saját zenei univerzumát. A 2018-as ’If I Were A Crow’ óta megélt út, a csendesebb időszakok és az újraindulás energiája mind benne vannak a most megjelenő anyagban.
F.O. System – 40 éves jubileumi koncert az Akváriumban
Jövőre lesz 40 éve annak, hogy az F.O. System először állt ki dalaival a nagyérdemű elé. A kerek évfordulót koncerttel ünnepli a zenekar, 2026. november 13-án, az Akvárium Klubban felcsendül az összes daluk és meglepetésekkel is készülnek.
Megadeth – Metallica-dal zárja a kört
Megérkezett a második előzetes a januárban megjelenő új Megadeth-albumról, amelyen most már biztos, hogy bónuszként egy régi Metallica-dal is helyet kap.
Magukat adták, megbocsáthatatlanul: Halestorm, Bloodywood – Barba Negra, 2025. 11. 06.
A Halestorm „csak” egy rohadt jó koncertet adott, talán kevésbé volt ugrálós, de azt megtették helyettük Bloodywoodék, miközben zenéjükben hozták az energikus kaotikát.
Polytrip – Dalpremier: Szorít a cipő
A Polytrip új dala a folytatása annak a zenei és lelki hullámvasútnak, amit a Semmi térrel kezdtek el. Ezúttal a szöveg is a végletekig őszinte, Lugosi Dani sorai nyersen, minden szépítés nélkül mondják ki azt, amit a legtöbben magunkban tartunk.
Big Big Train – Zenei kaland egy Narnia-szerű világban
Története során először készített konceptalbumot a Big Big Train, amely ugyan csak február 6-án jelenik meg, de az első klipes kislemezdalt már közzétették felvezetésként.
The Rasmus – Két 11-est is rúgnak a Barba Negra Stadionban
A Rasmus a 11. stúdióalbumával érkezik a Barba Negrába a 11. magyarországi koncertjére szombaton, a színpadot és a közönséget a Funeral Portrait és a Block Of Flats melegíti be.
Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!
Az ausztrál hard rock legenda, a Rose Tattoo búcsúturnéján végre Magyarországra látogat. Angry Anderson és bandája jövő augusztusban lép fel a Barba Negrában.
Dream Theater – A Grammy-jelölt dal élőben
A hónap végén érkezik a Dream Theater új koncertfilmje, amelyet már a harmadik előzetessel népszerűsítenek. A benne látható Night Terror nemrég megkapta a Recording Academy jelölését a „best metal performance” kategóriában.
Tom Odell – Vasárnap a Budapest Arénában
Tom Odell szeptemberben megjelent új albuma dalaival érkezik a Budapest Arénába november 16-án, az este vendége David Kushner és Molly Payton.
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.
Újra megjelentek az EAST legendás albumai
Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Legfrissebb a Hard Rockon
Siklósi Örs ma lenne 35 éves – Dalokba írta mindazt, amit érzett
Siklósi Örs ma lenne 35 éves. Az AWS egykori frontembere 1991. szeptember 4-én született, és bár 2021-ben tragikusan fiatalon távozott, valami nagyon erősen megmaradt utána: az az őszinteség, amellyel újra és újra megpróbálta dalokba önteni mindazt, ami benne zajlott.
Europe – Joey Tempest csúcsformában, John Norum gitárja pedig mindent visz
Megérkezett a Europe új dala és videóklipje, amely a szeptember 25-én megjelenő ‘Come This Madness’ album harmadik előfutára – és a zenekar saját bevallása szerint az egyik kedvencük az új lemezről.
Akik megőrizték a heavy metal hagyományait: Judas Priest – Budapest Sportaréna, 2026. 09. 01.
Az észak-amerikai őslakos törzseknél a faithkeeper egyfajta hagyományőrző, és ez igaz a Judas Priestre is. Őrzik a heavy metal hagyományait, és a tagcserék ellenére is rettenthetetlen formában vannak.
Hollywood Vampires – Egy hét múlva Budapesten
Már augusztus közepe óta úton van, és szeptember 8-án végre a Budapest Arénába érkezik a Hollywood Vampires, Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekara. Előttük az Ivan & The Parazol is fellép a magyar fővárosban.
Ozzy utolsó vallomása – Végre magyarul is olvasható az ‘Utolsó kenet’
Erre a könyvre sok hazai rock- és metalrajongó várt: a Helikon Kiadó gondozásában végre magyarul is megjelent Ozzy Osbourne utolsó önéletrajzi kötete, az ‘Utolsó kenet’, Bus András fordításában.
Csak így tovább: Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2026. 08. 23.
Azt hittem, elsősorban Patlansky gitárjátéka marad majd meg bennem, végül mégsem valamelyik őrült szólót vittem haza magammal, hanem azt a néhány percnyi csendet a Movin’ On alatt és egy egyszerű üzenetet: bármi van, menni kell tovább!
20 év AWS – Novemberben jön a jubileumi Budapest Aréna-koncert
Viszlát nyár, mi már most az ősz végét várjuk! November 14-én az AWS a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A zenekar eddigi legnagyobb önálló koncertjére készül, méghozzá egy kifejezetten erre az estére felépített műsorral.
80 éves korában elhunyt Dolly Parton
80 éves korában elhunyt Dolly Parton, az amerikai zene egyik legismertebb és legszerethetőbb alakja. Bár elsősorban a country királynőjeként emlegették, hatása a rockzenében is érezhető volt, 2022-ben pedig bekerült a Rock And Roll Hall Of Fame-be.
Éljen soká Vivian Campbell!
Ma ünnepli 64. születésnapját Vivian Campbell, a Def Leppard északír gitárosa, aki több mint négy évtizede a hard rock egyik legismertebb alakja.
Rob Halford 75 éves
Rob Halfordnak ma van a 75. születésnapja, aki életének nagyobbik felében a Judas Priest frontembereként formálta a heavy metal világának arculatát.
Isten éltesse sokáig!
Haken: in a fever dream (EP)
A megújuló Haken zenéje meggyőző, a lemezen ott van minden, ami miatt ezt a zenekart egykor megszerettem. Kíváncsian várom, hogy ez a négyes milyen teljesítményt nyújt élőben szeptember 29-én a Dürer Kertben.
Van Halen: Live In New Haven 1986
Bár a Van Halen ‘Live In New Haven 1986’ koncertlemeze sokak számára ismerős lehet a VHS-korszakból ‘Live Without A Net’ címmel, a 2026-os újrakiadás mégis mérföldkőnek számít a zenekar diszkográfiájában, mert az audioanyag hivatalos, feljavított hangzású fizikai kiadása eddig hiányzott a rajongók gyűjteményéből.
C.A.F.B. – 8 év után új album
Új lemezzel jelentkezett a 90-es évek ikonikus magyar punkzenekara, a C.A.F.B., az anyag a streamingszolgáltatóknál már meghallgatható, márciusban pedig vinylen is kiadják.
Balázs Fecó és a Korál: Kőfalak… Aranyalbum (Jubileumi újrakiadás)
A ’Kőfalak…’ válogatásalbum 12 szerzeménye csak kis része annak az életműnek, amit Balázs Fecó és a Korál együttes 1978–86 közötti karrierje során ránk hagyott, mégis pontos képet fest egy értékekkel teli korról. A kiváló minőségűre nyomott vinyl dinamikus hangzása hűen őrzi az eredeti hangzásvilágot.
Sex Pistols – 50 éves punkok a Budapest Parkban
A punk mozgalom születésének 50 éves évfordulóját július 20-án a Budapest Parkban is megünnepli a Frank Carterrel kiegészült Sex Pistols, előttük a korszak másik „nagy öregének” számító The Damned lép fel.
P.Mobil – 48 év zenei anyaga egy dupla CD-s kiadványon
A P.Mobil rajongói egy nem mindennapi kiadványt vehetnek kézbe, hiszen a tegnap megjelent album kizárólag angol nyelvű dalokat tartalmaz. A ’Do You Speak P.Mobil?’ első lemezén a jelenlegi felállás új dalait hallhatjuk, a másodikon pedig az 1978-as klasszikusok angol nyelvű demóit.
FEZEN 2026 – Kezdődik…
Megérkeztek az első nevek a jövő évi FEZEN Fesztiválhoz. A minket érdeklő vonalon a Sonata Arctica, a Destruction és a Drowning Pool érkezik külföldről, a hazai felhozatalban nem nagyon volt meglepetés: Totális Metál, Road, Ossian, Lord, Fish!.
Pink Floyd: Wish You Were Here (50th Anniversary)
A Pink Floyd ‘Wish You Were Here’ albuma 50 éve jelent meg, de zeneisége örök, és a modern technikának köszönhetően Dolby Atmos hangzásban új élet költözik belé. Amikor körülölel a zene, olyan, mintha egy koncerten lennél, ugyanakkor egy stúdióalbum cseng így a füledbe, ami igazán ritka kincs még manapság is. Főleg manapság, a digitális letöltések korában.
Iron Maiden-kiállítás a Rockmúzeumban
December végéig látogatható Polgár Péter Iron Maiden-magángyűjteményének kiállítása, amely a XIII. kerületi RaM-ArT Színházban megtalálható Rockmúzeumban tekinthető meg.
Mike Portnoy – Az Octavariumot a legnehezebb előadni
A Drumeo legfrissebb videójában Mike Portnoy mesél a Dream Theater 24 perces epikus tételéről, annak ritmikai komplexitásáról, hogy élőben milyen megoldásokat kíván meg tőle.
Moby Dick – 45 év leglátványosabb koncertje érkezik
Pénteken 45 éves jubileumi koncertjét adja hazánk legismertebb thrash bandája, a Moby Dick, akik sztárvendégekkel megspékelt monstre bulit csapnak a Barba Negrában. A bemelegítésről a Flout és a Masterpiece gondoskodik.
BEAT – King Crimsont játszik Steve Vai Budapesten
Nemrég érkezett a bejelentés, hogy július 15-én a Barba Negrában láthatjuk a BEAT formációt, azaz Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey előadásában hallhatjuk a King Crimson dalait élőben.
Scorpions – Mintha hazajárnának Budapestre
A Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, jövőre 12. alkalommal lépnek fel Budapesten – és akkor még nem beszéltünk arról, amikor az Omega vendégeként jártak itt –, szinte hazajárnak már a magyar fővárosba, mégsem ezért ‘Coming Home’ a turné címe.
Polytrip – Új videóklip Tiszai Viviennel
A Polytrip bemutatta a Testi mese című dalához készített videóját, amelynek Tiszai Vivien, a legismertebb magyar női rockdobos a főszereplője.
Axel Rudi Pell – Szellemvárossá változtatják a Dürert
Jövőre új lemezével, a ‘Ghost Town Tour’ keretében jön a Dürer Kertbe Axel Rudi Pell és csapata.
The Gathering – A 30 éves ’Mandylion’-nal és Annekével érkeznek Budapestre
Az eredeti felállásával, Anneke van Giersbergennel együtt érkezik Budapestre a The Gathering, akik a ’Mandylion’ lemezt adják elő június 27-én a Barba Negrában.
Vörös István – Új lemezzel és nagykoncerttel búcsúztatja az évet
A nyerő szám a 27-es. Vörös István kilencedik sorlemezén, a kétlemezes ‘Kavargó’-n 27 új dal szerepel, a 70 éves (január 27-én született) „örökifjú” stílusosan az egykori Újpesti Ifjúsági Házban (ma Újpesti Kulturális Központ) zárja az esztendőt december 27-én.
Akár egy mese címe is lehetne: Bill 77 – Budapest Sportaréna, 2025. 11. 15.
Ha Deák Bill Gyula életét nézzük, azt mondhatnánk, meseszerű történet. Olyan igazi „keleti blokk” mese. Egy biztos, a „legfeketébb hangú” magyar bluesénekesünk 77. születésnapja alkalmából elvarázsolt minket. Nekünk kellett volna megajándékozni őt, de ehelyett ő adott ajándékot, mégpedig a legjobb ajándékot, zenei élményt nekünk.
Neal Morse Band – Üzenet a ’L. I. F. T.’-ből
Mike Portnoy a Dream Theater jubileumi turnéjának szünetében elugrott egy kis örömzenélésre régi zenésztársaihoz, így elkészült a Neal Morse Band új albuma ’L. I. F. T.’ címmel. A februárban érkező új anyag első dalát már meg is hallgathatjuk.
Alapi István – Már online is elérhető a világsztárokkal készített új lemez
Eddig csak CD-n lehetett beszerezni Alapi István ’Road Junction’ című új albumát, de mától a streaming szolgáltatóknál is elérhető az újdonság.
Papa Roach – Kilencedszer Magyarországon
A Papa Roach az idei Sziget Fesztiválos koncertje után jövő nyáron egész estés műsorával is eljön hozzánk, június 9-én lépnek fel a Budapest Parkban, az előzenekar a Trivium lesz.
Guns N’ Roses – Dupla dalpremier
A Guns N’ Roses hivatalosan bejelentette a 2026-os világ körüli turnéját, ezzel egy időben közzétett két „új” dalt.
Skillet – A tizenegyedikre várni kell
A Skillet júniusban nagy sikerű koncertet adott a Budapest Parkban, ez volt a tizedik magyarországi fellépésük. Már megvannak a 2026-os európai turné dátumai, a listából most sajnos kimaradtunk.
Tarja – Budapesten dolgozott az új lemezén
Az ex-Nightwish-énekesnő Tarja Turunen jövőre új lemezzel jelentkezik, az album munkálatai már el is kezdődtek az elmúlt napokban Budapesten.
Tankcsapda – Új dal Tátrai Tibusszal és Lukács Petával
Kér a nép címmel mutatta be legújabb szerzeményét a Tankcsapda, amelyben Lukács Laci és Fejes Tamás mellett Tátrai Tibor és Lukács Peta gitározik.
Metál az ész: az ELTE Bölcsészkarán megrendezték az I. Interdiszciplináris metálkonferenciát
Dippold Ádám remek cikkét a Qubittől vettük át utánközlésre.
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
Rövid lefolyású, súlyos betegséggel szemben, 55 évesen vesztette el harcát Kálloy Molnár Péter, aki sokoldalú művészként maradandó érdemeket szerzett, mint színész, rendező, író, műfordító, zenész és énekes egyaránt.
Judas Priest – 2026-ban kimaradunk?
A Judas Priest 2026-ban sem áll le. A ‘Faithkeepers European Tour’ elnevezés talán egy új lemezt is sejtet, de 13 turnédátumot biztosan jelent. A közép-európai V4-ek közül 3 országot is érint a koncertsorozat, de úgy látszik, mi kimaradtunk.
Sinner – Mat Sinner szólóbandája újra nagy nevekkel erősít
Erik Mårtensson, Ricky Warwick, Michael Sadler, Ronnie Romero és Sascha Krebs az első bejelentett vendégek a Sinner új albumára.
Black Friday a H-Musicnál
A H-Music webshopjában több mint száz hazai előadó több száz hang- és képhordozója, ruházati terméke és kiegészítője vásárolható meg vasárnap estig, akár 75% engedménnyel.
Dream Theater: Quarantième: Live À Paris
Sok évet vártam egy ilyen minőségű koncertfilmre a Dream Theatertől. Egyszerűen hátradőltem és minden percét élveztem annak, amit láthattam és hallhattam.
Various Artists: Twilight (Original Soundtrack)
A Muse-, a Linkin Park- vagy a Paramore-rajongóknak kötelező beszerezni ezt a lemezt, a gyűjtemények ékes darabja lehet még akkor is, ha csak egy-egy sávot koptat a lemezjátszó tűje.
Sex Action: Sex Action (1991/2025)
A Sex Action sikerét robbanásként indító album teljesen felújítva – a már kapható CD mellett – 3 vinylváltozatban jelenik meg december 5-én.
VeszprémFest 2026 – Beth Hart, Kraftwerk, Pink Martini és Juanes
A VeszprémFest bejelentette 2026-os nagyszínpados fellépőit. Július 15. és 18. között Beth Hart, a Kraftwerk, a Pink Martini és Juanes produkcióját láthatjuk a História Kertben.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Kékkői Zalán – Különleges instrumentális est az Analogban
November 29-én Kékkői Zalán két meghatározó instrumentális albumának világa kel életre Borlai Gergő, Kaszás Péter, Dandó Zolika, Takács Roland és Zombori Atus segítségével az Analog Music Hallban.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Bob Dylan – Van Morrison-dalt adott elő Belfastban
Bob Dylan az északír legenda Van Morrison egyik ritkán játszott dalát adta elő csütörtökön Észak-Írország fővárosában, Belfastban.
Depresszió: El kell mondani
A Depresszió új lemezének egyetlen negatívuma a 35 perces hossza, november 21-én (holnap) nagyszabású koncerten mutatják be az anyagot a Barba Negrában a Phrenia felvezetésével.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Arjen Anthony Lucassen: Songs No One Will Hear
Bár zenei értelemben nem sok meglepetést tartogatott a ’Songs No One Will Hear’, de az Ayreon-rockoperák szerzője, Arjen Lucassen ismét kimagasló ötletekkel és gondolati csavarokkal szőtte át új anyagát. Az elképzelt aszteroidakatasztrófa érzelmekkel teli albumot eredményezett.
Szekeres András: A kedvenc 10
A Junkies-énekes Szekeres András ‘A kedvenc 10’ című – egy szál zongorára hangszerelt – merész szólóanyaga különleges zenei pillanatokat örökített meg egy szűkebb közönség örömére.
Isn’t: 5th
A melodeathben utazó német-magyar Isn’t első teljes hosszúságú lemeze simán megállja a helyét a műfaj más kiadványai mellett. Kerek egészet alkotó, remek témák, fogós dallamok, már csak egy kiadót kellene találni az építkezés folytatásához.
Linkin Park: From Zero
Elindult a Linkin Park új korszaka. Új stúdióalbum, új fronthölgy, új dobos. Olyan zenei anyag került ki a csapat kezéből, ami méltó arra, hogy a gyűjtemény végén helyet kapjon.
Alapi István: Grandfather’s Tale
Alapi István nem hangszerekben, nem stílusokban gondolkodik, a jazz-rock, fusion vagy a dallamos rock után a csendesebb, elgondolkodtató ’Grandfather’s Tale’ simán megállja helyét a személyes zenei palettáján.
Interjúk

Karanténinterjúk: Lőrincz Károly (Asphalt Horsemen)
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Az Asphalt Horsemennek azért sikerült megkerülni az akadályokat: az A38-on közönség nélkül adtak koncertet. Erről, a készülő új lemezről és egy meglepetéskiadványról is beszélgettünk Lőrincz Karesszel.

„Szeretnénk egy hiányzó láncszem lenni a modernebb megszólalású zenekarok és a hammondos hard rock között”: Interjú a Stula Rock zenészeivel
Áprilisban jelent meg a Stula Rock második albuma ‘Örökifjú’ címmel. Ennek kapcsán faggattam ki őket a zenekar múltjáról, jelenéről és jövőképéről. Szerencsére nem fukarkodtak a szavakkal, így egy tartalmas interjú kerekedett az egészből, melyből megismerhetjük ezt a szimpatikus, jó kedélyű, örökijfú csapatot. Söröket bekészíteni, hosszú lesz!

Karanténinterjúk: Nagy András (Sear Bliss)
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Nagy András, a szombathelyi Sear Bliss basszusgitáros-énekese szabadidejében digitalizálja a régi családi és zenekari fényképeket, esténként pedig ABC-sorrendben hallgatja a lemezgyűjteményét. És van még egy furcsa hobbija is.

Karanténinterjúk: Markó Ádám (Special Providence, USEME, Cloud 9+)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Markó Ádám számára fontos volt a bezártság ellenére is, hogy pozitív maradjon.

Karanténinterjúk: Móczán Péter (East)
Interjúsorozatunkban rockzenészek, koncertszervezők mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Móczán Péter nagyon elfoglalt, igaz nem rockerként, hanem filmesként, így ebben a beszélgetésben kevesebb szó esett a rockzenéről.

Karanténinterjúk: Koroknai Árpád
Koroknai Árpi szerint „az embereknek a kultúrára marad kevesebb pénzük. A mozijegyekre, a színházra, a koncertre és bármilyen hanghordozóra – amiért esetleg próbálnak fizetni – nem marad pénzük, így az egész műfaj megint meg fogja szívni.”
Koncertbeszámolók

Anamnézis >>> diagnózis >>> terápia: Disturbed, Megadeth – Papp László Budapest Sportaréna, 2025. 10. 06.
Az egyértelműen érett felnőtt korban lévő Megadeth hagyta a kistestvér Disturbedöt érvényesülni, míg ő promotálta a már bejelentett ‘26-os búcsúturnét. Két nagy formában lévő, nagypályás zenekar nagy estéje volt, mindkét rajongótábor nagy örömére.

Űrséta az arénában: Robbie Williams, The Lottery Winners – MVM Dome, 2025. 09. 12.
Robbie Williams 7. magyarországi koncertjén húszezer ember világított a telefonjával és tiszta szívből, torkaszakadtából énekelt, de ehhez előtte alaposan odatette magát a The Lottery Winners.

Egy családias este: Alanis Morissette – Budapest Park, 2025. 07. 21.
Ritkán jön hazánkba a magát büszkén félig magyarnak valló Alanis Morissette, óriási hiba lett volna kihagyni a koncertjét a Budapest Parkban. Ez a show tovább növelte bennem a zenéje iránti tiszteletet, az albumait ismét gyakran hallgatom. Jó lenne nem éveket várni a következő fellépésére.

Nosztalgia a jelenkor árnyékában: Fear Factory, Machine Head – Budapest, Barba Negra, 2025. 07. 24.
Ez az este nem pusztán múltidézés volt. Inkább egy afféle híd a ’90-es évek nyers, ipari metáljának nosztalgikus emléke és a jelenkor polírozott profizmusa között. A Fear Factory és a Machine Head is megmutatta, hogy lehet méltósággal, mégis duzzadó erővel élni a saját legendájukkal. Talán másképp, mint régen, de semmiképp sem gyengébben.

Reméljük, komoly volt a végén a „see you soon”: Avenged Sevenfold, Palaye Royale – Budapest Park, 2025. 06. 19.
Moccani is alig lehetett az Avenged Sevenfold első önálló magyarországi koncertjén, a srácok bebizonyították, hogy nemcsak jó dalokat írnak, hanem kiváló zenészek is. A Palaye Royale viszont már jól tudja, hogyan kell feltüzelni a budapesti közönséget, sikerült is nekik!
Ajánló

Nevermore – 15 év után tér ma vissza Budapestre a progresszív metal legenda
Új énekessel érkezik Budapestre a hamvaiból feltámadt Nevermore, akik a Barba Negrába magukkal hozzák a Wolf zenekart is.

Queen – A 40 éves budapesti koncert modern köntösben tér vissza
Hétfőn volt a 40 éves évfordulója Queen legendás Népstadion-koncertjének, ennek kapcsán a Sony Music bejelentette, hogy a feljavított ’Queen Budapest’ című koncertfilm szeptember 15-én debütál hazánkban, az októberi londoni premier előtt. Október 30-án pedig – most először – vinylen is hazavihetjük a koncert hanganyagát.

U.D.O. – Peter Baltes kórházban van
A Pyraser Classic Rock Nighton tegnap este, július 25-én Peter Baltes balesetet szenvedett a Dirkschneider-koncert közben, kórházba szállították, az előadást pedig félbeszakították.

Ma startol a Summer Hell 2026 – főszerepben az In Flames és a Biohazard!
Itt az idei nyár legnagyobb metal / hardcore eseménye – a már hagyományosnak tekinthető Summer Hell rendezvénysorozat idén minden eddiginél nagyobb erőket mozgósít: a megszokott egy nap helyett most egész hétvégés programot látogathatnak a rajongók, a kétnapos kombinált jegy mellett napijegyek is elérhetők.

Thy Catafalque – Ősszel újra a Budapest Parkban dübörög az avantgárd metal
Szeptember 30-án a Thy Catafalque és a Lazarvs nemzetközi turnéik után együtt veszik be a Budapest Park színpadát!

















































































