Mennyi minden történt ezzel a koncerttel, mióta először bejelentették, hogy az új lemezzel is eljön hozzánk Svédország jelenlegi legerősebb zenei exportcikke, a Sabaton. Tolódott a dátum a már megszokott okok miatt, változtak az előzenekarok – utólag azt gondolom, előnyünkre – a helyszín is változott és 1-2 nappal a koncert előtt a teljes törlés vagy elnapolás is szóba került az időjárási előjelzéseknek köszönhetően. Mondjuk úgy, kalandos utat járt be ez az este, de azt gondolom, nagyon sajnáltuk volna, ha nem lettünk volna részesei. Az arénából került át a rendezvény és így a Barba Negra belsejét is át kellett alakítani „arénássá”, ami azt jelentette, hogy szinte minden mozdítható tárgyat kivittek a tánctérről, a keverőpult magasságában pedig lefelezték a nézőteret, hogy legyen kiemelt állóhely. A korábbi VIP teraszt is használhatták a kiemelt állójeggyel rendelkezők, sőt, külön kapun engedték be, akinek oda szólt a jegye.
Olyan se nagyon volt még itthon, hogy a kiírt kapunyitás előtt fél órával megnyitották volna a kapukat, így aki korán érkezett, olyat is láthatott, amit a közönség általában nem szokott. A Dynazty soundchekjének utolsó taktusaira már szépen megtelt a küzdőtér és a kiírt időpontban elkezdődött a svéd ünnep! Mert ez igazi ünnepe volt a rockzenének, ha már hazánk nemzeti ünnepének minden eseményét lemondták a várható vihar miatt, akkor legalább ezek a svéd srácok alaposan felköszöntötték a jónépet. Tőlünk is kaptak ajándékot, de ezt majd később.
Nem tudom eldönteni, hogy örüljek vagy sírjak a Dynazty koncertje miatt. Nagyon imádom Nils Molin énekes másik zenekarát, az Amaranthe-ot, de ezek a srácok is besz.rás, milyen jók! A tavaszi headliner turnéjukon is jó hangulat uralkodott a sátorban – ahol most a hatalmas merch pultot állították fel a szervezők –, de most sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk és ennek megfelelően a hangulat is jobb volt. Az tény, hogy a másik két banda motyójának köszönhetően a srácok nem tudtak annyit mozogni, mint korábban, de a dalok jók, Molin zseniális és Jonathan Olsson basszusgitáros nálam öles léptekkel halad felfelé a hangszeres kedvencek listáján. És ezért nem tudom eldönteni a korábban feltett kérdést. Nem tudom, tud-e elégszer elszabadulni az énekes a másik bandából, hogy megtorpanás nélkül tudjon előrehaladni a Dynazty, vagy mindkettőt megpróbálja teljes egészében vinni úgy, hogy ne forgácsolódjon szét a pali és ne menjen tropára a hangja. Nehéz kérdés.
De nekünk most itt voltak a srácok egy héttel az új lemez megjelenése előtt, és ennek megfelelően a tavaszi programot alaposan átalakították. Illetve csak elsőre tűnt úgy, a ’The Dark Delight’ album dalainak nagy részét kivették a repertoárból, az új korongból viszont bevettek még egyet, így amolyan előzetes lemezbemutatót tartottak.
A koncert ugyanúgy indult, mint tavasszal, és minimális változtatással a sorrend is megegyezett, az élvezeti faktor sem csappant. És itt látszott meg igazán a banda erőssége, hogy a kisebb helyen, rövidebb műsorral és apróbb technikai bakik ellenére is fergeteges hangulatot teremtettek. Csak most a The Black helyett már a The Grey alatt bemutatta a két gitáros, Love Magnusson és Mikael Lavér, hogy még mindig tudnak párban sört inni, miközben csak egy kézzel játszanak a hangszerükön.
Látványos, közönségőrjítő geg, de jól csinálják. Ha már a ’Firesign’ blokkal indítottak, akkor ezt követte az új lemez blokkja, amiben egymás után négy dalt is elnyomtak, amik között befigyelt egy basszusszóló, melynek végén megint a Hot For Teacher nótába mentek át.
Az új blokk előtt Georg Härnsten Egg dobos is bemutatót tartott tudásából. A dalok közben folyamatosan ment a headbangelés, amiben azért Jonathan vitte a prímet.
Vannak olyan bandák, amelyekben egy ember elviszi a hátán az egész produkciót – nem kell messzire menni, a FEZEN-es Nightwish-koncert ilyen volt – itt viszont Nils mellett is van mit nézni.
A korábbi lemezek tételei mellett az új albumról érkező nóták sem lógtak ki, ami azt jelenti, hogy vélhetően a minőséget továbbra is tartani tudják. A Waterfall és a Presence Of Mind tökéletes felvezetés volt a nagy kedvencemhez. A Heartless Madness nálam a top favorit, ahogy ezt korábban már Gábor megírta, és mivel a megjelenés óta ez a csengőhangom, naponta többször hallom a kezdő billentyűszólamot. Most is libabőr volt a dal, a beépített közönségénekeltetés alatt pedig a hazai közönség is szépen kieresztette a hangját.
Már a tavaszi fellépésen is úgy gondoltam, hogy a Dynazty-koncertek engem a régisulis bandákra emlékeztetnek mai köntösben. Ugyan rövid volt a program, de dobszóló, basszusgitárszóló, közönségénekeltetés is belefért a programba, amiket manapság az új bandák már hanyagolnak. Hogy mi lesz a zenekar sorsa a továbbiakban, az jó kérdés. Erősödnek, ez tiszta sor, szerintem az este folyamán is több rajongót szereztek, ismerősök is elismerően beszéltek a koncert után, pedig ők Dynazty-szűzek voltak, de kilóra megvették őket. Csak remélni tudjuk, hogy Nilsnek lesz elég ideje az Amaranthe mellett, hogy társai se heverjenek parlagon, kár lenne ezért a bandáért!
In The Arms Of A Devil / Firesign / The Grey / Power Of Will / Advent / Yours / Natural Born Killer / Dobszóló / Waterfall / Presence Of Mind / Heartless Madness / The Human Paradox
Nagyon beteg, de rém szórakoztató volt az Avatar előadása. Szörnycirkusz volt ez a javából! Bevonuláskor elsőként azt hittem, egy igazi sztárt igazoltak hazájukból, úgy tűnt, hogy a színpad elejére kitett mini dobcuccon „Cardinal Copia” (azaz Tobias Forge) játszik. John Alfredsson olyan rezzenéstelen arccal muzsikált, hogy biztos voltam benne, ő is maszkot visel.
A piros-fekete hacukában játszó zenekar belekezdett a Colossus nótába, és teljesen meg voltam győződve, hogy ez valami svéd Rammstein-kópia, annyira zakatoló volt a dal. Azt kell mondjam, talán nem is a dobos volt fazonra a legmeghökkentőbb, inkább az énekes frontember, Johannes Eckerström, arcfestéssel, sétapálcával, kalapban, nyakig húzott kantáros nadrágban.
Az első dalt nulla mozgással adták elő, mindenki egy helyben állt, semmi mozgás, csak pengetés – mint a KFT a Bábu vagy nótában –, miközben Johannes többféle stílusban hozta a dalt.
Ekkor volt utoljára, hogy a banda hangszeresei mozdulatlanul álltak, innentől kezdve szinte folyamatosan headbangeltek vagy propellereztek. Eckerström – azon kívül, hogy egész jól hozta eklektikus énekeit – grimaszaival, mozgásával újabb szintre emelte a koncertet.
Azt még nem is említettem, hogy életemben nem láttam vagy hallottam Avatar-dolgokat és itt földbe gyökerezett a lábam, ilyen performanszot is ritkán látni. A zenére szerintem az eklektikus jelző valamennyire jó találat, mert itt volt minden, néha a frontember hörgött, kiabált, dallamosan énekelt, hatalmas sikolyokat eresztett ki magából. És nem mellesleg egy benzines kannából iszogatott a buli alatt, ki látott már ilyet! Jó, a jelenlegi helyzetben itthon a benzines kanna hiánycikk és kurrens áru, de a hazai felhasználása nagyon messze van attól, amit az énekes bemutatott.
A program nem fókuszált egy albumra, egész nagyot merítettek a repertoárból. A Let It Burn kezdetén széles terpesz, derékban megdőlés és propellerezés, még a dobos is lófarokba fogott hajjal „pergetett”. A színpadképet nem bonyolították túl, a dobcucc mögött fejmagasságra leengedett, lámpákkal kirakott Avatar felirat elég látványosságot adott az estére. A koncert folyamán nagyon jól variálták a feliraton elhelyezett lámpákat.
A harmadikként érkező Silence In The Age Of Apes elején az extra dobcucc lekerült a színpadról és a dobos az őt megillető, megszokott helyre ült, majd folytatódott az eszement show.
Eckerström néha olyan volt, mint egy durcás kisgyerek, elnagyolt mozdulatai, darabos, már-már robotszerű mozgása egyrészt vicces volt, ugyanakkor szórakoztató is. És nem lehetett nem figyelni, mi következik a repertoárjában. Persze ehhez az kellett, hogy a már említett doboson kívül a másik három hangszeres is hiba nélkül adja az alapot Johannes alá.
Folyamatosan változtatták a helyüket, és persze közben folyamatosan tekerték méretes rőzséjüket. Számomra a legemlékezetesebb nóta egyértelműen a Puppet Show volt, dallama engem az Operaház fantomjának alapjaira emlékeztetett, de közben volt benne valami, ami régi cirkuszi zenére hajazott. És a dal közepén jött a slusszpoén, Eckerström egy harsonával tért vissza, amivel a verze alapjait fújta el. Kész őrület!
Végül is emlékezetes produkciót kaptunk, engem teljes mértékben lekötött az egész előadás, mert ez nem csak sima koncert volt. A zene elég széles skálán mozgott, a zenekar nem normális tagokból áll, és ezt a legjobb értelemben mondom. Mindenképpen fogok adni még esélyt a bandának, ha hazánkban járnak, vagy ha egy külföldi fesztiválon találkozunk, mert vevő vagyok az ilyen őrült bulikra.
Colossus / Let It Burn / Silence In The Age Of Apes / Paint Me Red / Bloody Angel / The Eagle Has Landed / For The Swarm / Puppet Show / A Statue Of The King / Smells Like A Freakshow / Hail The Apocalypse
A teljes lezárás előtti utolsó nagy koncertek egyike volt az arénás Sabaton, és ez is oda volt tervezve. Aztán a Barba Negrába került át, és az este főszereplőinek színpadra lépésére teljesen megtelt a hely. Az érkezőknek folyamatosan nyitották meg a máskor lezárt területeket, így a VIP-emelvény is roskadásig volt tele. Az este előzetes nagy kérdése a program összeállítása, illetve a színpadkép milyensége volt számomra. Ugyanis az idén megjelent lemezt bemutató turné még nem ez volt, illetve nálunk még sikerült bemutatni az előző lemezt, így egyfajta best of műsorra tippeltem, persze az új lemez dalaival megpakolva.
A színpadkép most már évek óta grandiózus, sőt, talán egyre grandiózusabb. Ezt a monumentális látványt végül is apróbb módosításokkal sikerült beszuszakolni a Barba Negra színpadára. Pár elem maradt csak le, illetve pár tételen történt kisebb alakítás.
A fotósárokba érkezés előtt a biztonságiak figyelmeztettek minket, hogy az első szám elején egy nagy robbanás lesz, figyeljünk és vigyázzunk. A már megszokott Ghost Division tényleg akkora robbanással kezdődött, hogy az árokban (nem a lövészben, bár végül is mi is lőttünk rájuk) majd összecsináltuk magunkat. Majd a nótában még további hatalmas robbanásokkal indították útnak az estét, amit megspékeltek egy kis tűzijátékkal (ha már az állami elmaradt), majd még pár hanggránáttal és egy Joakimtól érkező „köszönöm Budapest”-tel.
Az egyik refrén előtt egyszer csak elsötétült a színpad, azt hittem, valami technikai baki, miközben a közönség énekelte a refrént, majd persze egyből visszatértek és folytatódott a nóta, melynek végén Joakim ellőtte a korábbi koncerten csak később elővett páncélöklöt, és a dal lezárásaként betámadta Hannes tankját.
Pár napja a neten olvastam egy cikket, amiben tanácsokat és ötleteket adtak egy koncert setlistjének összeállítására. Ott úgy indult a cikk, hogy a műsort érdemes egy ütős tétellel kezdeni. Itt a látvány is hatalmas durranás volt, nemcsak a dal. És ez a hangulat végig kitartott, de ezt már megszokhattuk a 18 magyar fellépés alkalmával. A hangszeres szekció itt is folyamatosan headbangelt, Joakim jellegzetes pózban ütötte a combját, ezt várjuk el a svédektől. A színpad hátsó kivetítőjét is bevette a zenekar a látványba, az élőképet folyamatosan keverték az előre kitalált videókkal, így is közelebb hozva a zenekart a hátul állóknak.
Ami szintén állandó eleme a Sabaton magyarországi fellépéseinek, a pálinkaivásra való felbujtás a közönség részéről. De – ezt Joakim már többször említette – ha elkezdene pálinkázni, annak rossz vége lenne. Egy új lemezes nóta után egyből ellőtték a ’The Great War’ album kettősét, igen impozáns pirotechnikai arzenál bemutatása mellett. A színpad elejére kitett lángvetők mellett a tank elejéből is lángcsóvák csaptak a zenekar feje fölé.
Apropó tank, ezen a kisebb színpadon Hannes dobogója még monumentálisabbnak tűnt, bevallom, hasonló méretaránynak egy nagyobb színpadon is örülnék. A lemez címadó tétele elején Joakim és Pär felmászott a tank tetejére és szinte a lábuk alól lőttek ki a méretes lángcsóvák.
Ha The Red Baron, akkor a duplafedeles, szintetizátorral egybeépített repülő sem maradhat ki a látványból, most elég szűkösen tudták bepréselni Tommy Johansson mögé, vigyázniuk is kellett, hogy a forgó propellereket elkerüljék.
Gázálarcban már láttuk Jokaimot énekelni, hátán egy palackkal, most is jött a The Attack Of The Dead Men, ami alatt most elmaradt a palack, csak a gázálarcos éneklés maradt meg az előző turnéról.
Szerencsémre a programban bőven akadtak nagy kedvencek, a kislemezes Steel Commander után nem sokkal érkezett egyik nagy kedvencem, a Night Witches, azt már megszoktam, hogy annak elején pont olyan a kezdés, hogy alkalom van egy jó kis pirotechnikai armada bevetésére, most sem csalódtunk. Még a sampler alatt kis tüzek gyúltak, majd a tankból csaptak fel a lángok, és mikor beindult a dal, jött az újabb hanggránát. Ezt vártam!
Chris Rörland nyomta a dal szóló részét, ami után Joakim picit besegített a gitározásba, Chris bal kezét kiváltva. Egyébként a Tommy-Chris páros nagyon szépen megosztozott a szólókon és ennek megfelelően a színpad elejére kihelyezett dobogókat is éppen az vette birtokba, akire a fény vetült.
A műsor közepén egy kicsit nyugisabb tételek érkeztek, majd nagy meglepetés érte a zenekart. A The Last Stand dal után Joakim már leült a zongorájához és éppen kitöltötte magának és Chrisnek a vörösbort, hogy belekezdjen a legszebb dalukba, amikor is Pär megszakította a bulit és leállította Joakimot. Ugyanis a bandából, csak ő tudott arról, ami következett. Színpadra jött Hartmann Kristóf, a H-Music vezetője és elmondta, hogy nagyon hosszú idő után a Sabaton új lemeze az első nemzetközi aranylemez Magyarországon. Ezek után a színpadra szólították a tagokat és a közönség hatalmas éljenzése mellett mindenki átvehette a névre szóló aranylemezét. Ehhez egyrészt kellett a speciális magyar kiadás, a magyar kiadó hatalmas munkája, mi rajongók, és persze a zenekar, akik már évek óta hazajárnak és méretes rajongótáborra tettek szert. A zenekarnak ezúton is GRATULÁLUNK az aranylemezhez!
És akkor jött az új lemez – nálam – legnagyobb kedvence, szerintem a Christmas Truce az egyik legjobb nótája a bandának, valahogy ezt nagyon elkapták. A dal alatt a közönség bekapcsolta a telefonok ledfényét, „havas” tájjá változtatva a nézőteret. Arra, hogy egy karácsonyi dal ennyire működjön – akár a nyár kellős közepén –, csak egy zseniálisan megkomponált szerzemény képes.
Rövid pihenőre vonult a zenekar, visszatértük után pedig egyfajta bulizós partihangulat kerekedett a koncertből. Robbanások, futótüzek vezették fel a ráadást, majd a tank első lámpái a szívverésre villogtak, és a mikrofonból is szívdobbanás hallatszott, amikor Joakim – még a színpadon kívül – bemondta, hogy „Through the gates of hell”, majd elhallgatott. A közönség pedig egy emberként folytatta, hogy „As we make our way to heaven, Through the Nazi lines, Primo victoria”, és egy hatalmas robbanással újra a színpadon termett a banda, a közönség pedig felszólítás nélkül kezdett el ugrálni.
Hogy a magyar közönség mégis megkapta a maga pálinkadalát, az Tommynak köszönhető. Amikor a Swedish Pagans ikonikus riffjére jött a közönség válasza „óóóóóó”-zás formájában, Tommy megkérdezte: „Jöhet egy Palinka Pagans?” Joakim persze nem bírta ki röhögés nélkül, de alkalmazkodva a helyzethez, a refrént már a következő szöveggel énekelte: „First to the battle, first to the feast, palinka waiting, no retreat, retreat”. Miután Joakim és Tommy egy haveri „fuck you” bemutatással honorálta egymásnak a poént, a három hangszeres az első dobogón termett, a közönség legnagyobb örömére. A dal végén Joakim kérdőre vonta Tommyt, hogy ez mi volt, mire Chris kontrázott, hogy az ő setlistjén is Palinka Pagans van írva.
És ha még ez nem lett volna elég Joakimnak, a srácok Tommy énekével lenyomtak egy részletet az AC/DC Highway To Hell dalából. A közönség hangos tetszésnyilvánítását megszakítva Joakim csöndre intett minket, hogy meghalljuk a koncert zárótételének kezdő billentyűfutamát. Mindenki tudta, hogy a To Hell And Back érkezik és vélhetően ezzel búcsúzik a zenekar. Így is történt, a lángok és robbanások erdejében zárta le újabb pesti koncertjét a svéd csatametálos alakulat!
Ghost Division / Stormtroopers / Great War / The Red Baron / Bismarck / The Attack Of The Dead Men / Soldier Of Heaven / Steel Commanders / Carolus Rex / Night Witches / Resist And Bite / Dreadnought / The Last Stand / Christmas Truce // Primo Victoria / Swedish (Palinka) Pagans / To Hell And Back
A Sabaton jött, látott és megint egy remek koncertet adott. A szűkebb hely ellenére nem engedtek a látványból, a pirotechnikai arzenálból és mindent megtettek, hogy a miniturné többi állomásán látott látványvilágot kapjuk meg mi is. Ennek köszönhetően egy igazán látványos és grandiózus produkciót tettek le elénk, a már megszokott magas színvonalon. Ennek a sokéves kapcsolatnak köszönhetően nem véletlen, hogy éppen a Sabaton az a külföldi zenekar, akik hosszú idő után aranylemezt kaptak Magyarországon. Ha egy pici negatívumot kéne említenem: sajnos nem fért bele a műsorba a The Unkillable Soldier, ami az egyik kedvencem az új anyagról. Bízom benne, hogy a friss korongot bemutató turné valamelyik körében újra szorítanak egy kis helyet nekünk is!
Úgy indult a nap, hogy ez az ország nemzeti ünnepe lesz, ám az ünnepség szinte teljes egészében elmaradt. De jöttek a svédek és megmentették az estét, igazi népünnepélyt varázsolva a Duna-partra. Várható volt, hogy az este főbandája teltházat fog vonzani, de ez a közel 4500-5000 ember 3 minőségi bandát láthatott. Hogy ebből az embertömegből a Dynazty vagy az Avatar tud majd nagyobb bázist kiépíteni hazánkban, az a jövő kérdése, de az első lépést megtették. Mindkét bandának más az erőssége, de mindketten olyan produkciót tettek le az asztalra, ami okot ad a reményre. Köszönjük a svédeknek, hogy megünnepeltek minket!
Szöveg és fotó: Savafan
Köszönet a H-Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások