Minden ott folytatódik, ahol tavaly abbamaradt. Ma délelőtt jelentette be a svéd Sabaton, hogy átütemezik a teljes európai koncertsorozatukat. Pedig a márciusi arénakoncertjüket, melyre a finn Lordival és a mongol The HU-val fogtak össze, sokan várták már idehaza is.

Sabaton

Már a láthatáron volt a Sabaton, a The HU és a Lordi közös turnéja, de a világjárvány miatt elhalasztják a korábban márciusra és áprilisra tervezett bulikat, így a március 13-ra meghirdetett budapesti fellépést is. A zenekar a következőket üzeni a rajongóinak: „A jelenleg több országban fennálló, élő koncertekre és utazásokra vonatkozó korlátozások miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani a 2022 márciusára és áprilisára tervezett európai turnénkat. Az új időpontokat már lefoglaltuk, amint az összes részlet a helyére kerül, bejelentjük azokaat. Addig is maradjatok velünk, a jegyeitek érvényesek lesznek a koncertre!”

A hazai bulit szervező Live Nation Magyarország és a H-Music az alábbi közleményt adta ki: „A megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek az új dátumra, amely hamarosan bejelentésre kerül. Amennyiben nem szeretnéd megvárni a tervezett budapesti koncert új időpontjának bejelentését, a jegy árának visszatérítésére is van lehetőség. Ha élni kívánsz ezzel a lehetőséggel, kérjük jelezd azt a refund@funcode.hu e-mail címen, ahol igényed beérkezte után kollegáink felveszik veled a kapcsolatot. A ROCK1 online felületén vásárolt belépőjegyek visszaváltási igényét kérjük, a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva jelezzétek felénk! Amint további információval rendelkezünk a koncerttel kapcsolatban, azonnal jelezni fogjuk. Köszönjük a megértést és türelmet!”

Korábban a Bullet For My Valentine és a Haken ez év elejére tervezett koncertjeit is elhalasztották.

Megosztás