A pénteki megjelenés tiszteletére az Alcatrazz készített még egy videóklipet a ‘Born Innocent’ lemez címadó dalához, majd az összes többit is feltöltötték YouTube-csatornájukra. Így akár az egész lemezt végighallgathatod itt!

Alcatrazz Graham Bonnet

Korábban bemutatták már a Joe Stump által feljátszott Steve Vai-szerzeményt, a Dirty Like The Cityt is, most egy másik gitáros bukkant fel Graham Bonnet énekes múltjából. Chris Impellitteri, akinek két lemezén is énekelt az idős dalnok, a kultikus ‘Stand In Line’ albumon nem sokkal az Alcatrazz vége után, 1988-ban, majd 14 évvel később a ‘System X’-en, mely jóval kevesebb fodrot kavart a rockzene vizein. Impellitteri írta és játszotta fel a ‘Born Innocent’ album címadóját, melyhez Bonnet írt mély mondanivalójú szöveget: „We are born innocent, then we grow to be human. – Ártatlannak születünk, aztán emberré válunk.”

Más zenészek is feltűnnek a lemezen, egy korábbi sajtóközleményben úgy írták le az albumot, hogy „Bonnet-Shred-Fest” néhány gitárossal az énekes múltjából. Így találkozhatunk a nemrég elhunyt Bob Kulick játékával, akivel a Blackthorne-ban zenélt együtt, vagy Dario Mollóval, akivel az EZoo nevű projektben futottak össze. De előkerülnek más zenészbarátok is, mint a japán gitárvirtuóz Nozomu Wakai, vagy D. Kendall Jones, aki Jimmy Waldóval játszott a Waterbone-ban, de ott volt a felvételeknél az Annihilator-gitáros Jeff Waters, a Riot V-basszer Don Van Stavern és Steve Mann gitáros-billentyűs is, aki a Michael Schenker Festben zenésztársa jelenleg is Bonnetnek.

Megosztás