Maneskin

Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára olyan koncerten, ahol előzenekar nélküli este elé néztem, most az olasz Måneskin koncertjére igyekeztem. A buli eredetileg korábban lett volna és a Barba Negrában, de a turné elhalasztásának (is) köszönhetően annyira megnövekedett az érdeklődés irántuk, hogy az arénába tették át, amit szintén megtöltöttek. Még ha nem is az én stílusom, amit játszanak, azt elismerem, hogy jelenleg talán erre a csapatra van a legnagyobb igény. Szerintem rajtuk kívül senki nem mondhatja el magáról, hogy alig pár évvel azután, hogy utcazenészként tengették napjaikat, az Eurovíziós Dalfesztivált megnyerve a figyelem középpontjába kerültek és ügyes marketinggel ott is tudták tartani magukat. És ez nem csak az extravagáns kinézetnek és a botrányos viselkedésnek köszönhető. Idén a Måneskin volt a harmadik olyan estém, ahol az olasz metál képviselői szórakoztattak, voltam pár fős klubban, egy sírva röhögős koncerten egy picit nagyobb helyen, most pedig egy teli arénában.

Hogy mennyire más közönség igyekezett ebben az esős időben az aréna felé, mint amit megszoktam, arról mindent elmond, hogy a kocsi és a bejárat közötti szakaszon megannyi szelfiző és instagramra készült fotót készítő tinilányt láttam. A tömeg ellenére gyorsan bejutottunk és bent sem változott a véleményem, elsősorban a tinédzserek, azon belül is a lányok voltak elsöprő fölényben. Voltak olyan fanatikus rajongók, akik már napközben, a zuhogó esőben is az aréna előtt várták a kezdést. Fotós kollégától tudom, hogy a fiatalok egy részét természetesen a szülők kísérték el, akik a koncert alatt egy külön csoportban, karba tett kézzel ácsorogtak és várták a végét. Őskövületnek éreztem magam, de oda se neki, lássuk mi a menő manapság! Pici késéssel kezdtek, a mostanság nagyon menő függöny mögötti sziluetteket mutató kezdéssel, és amikor lehullt a lepel, felrobbant az aréna.

Maneskin

A színpadkép a metálkoncertekhez képest nagyon visszafogott volt, pár erősítő volt csak a dobcucchoz vezető, két oldalról berakott rámpa mellett. Ahogy az énekes Damiano David belekezdett a Don’t Wanna Sleep tételbe, az ülő részen helyet foglalók is felpattantak és az este végéig már le sem ültek.

Maneskin

Az elején még nem szólt jól a motyó, de nagyon hamar javítottak rajta, nem kellett számokat várni arra, hogy rendesen megdörrenjen a cucc. Én nem hallottam, hogy agyonnyomnák a dalokat samplerrel meg vokálokkal, az énekesen kívül a basszusgitáros lány, Victoria De Angelis egyetlen szavától eltekintve senki sem énekelt vagy vokálozott. Ha már Victoria szóba került, a felül csak egy átlátszó melltartót viselő csajszi tette rám a legjobb benyomást és nem, nem a szerelése miatt.

Maneskin

Olyan igazi „szomszédlány” érzésem volt, látva a mozdulatait, a mozgását és a viselkedését. De nagyon tudott nőként viselkedni és játszani. Ahogy a gitáros, Thomas Raggi, ő is felszántotta a színpadot, rengeteget pózolt hathúros társával együtt, és a több kamerával közvetített képeknek köszönhetően a mimikája is látszódott. Feelingesen is játszott, és a dobos Ethan Torchióval párt alkotva nagyon jó alapot adtak a virgázó gitárosnak és az énekesnek.

Maneskin

Ahogy a színpadkép nem volt túlvariálva, első blikkre a fények sem tűntek egetrengetőnek, rombusz formában álló fényhídak garmadája adta a hátteret a zenekarnak. Középről egy kábelen lógott le a mikrofon, ötletes megoldás volt és vicces, ahogy Damiano éneklés közben lökdöste.

Maneskin

Az első dal végén a mikrofont felhúzták a plafonra, és életre kelt a rombusz. Akkor derült ki, hogy minden egyes része külön mozgatható fényhíd volt, és ezt kihasználva bámulatosan ötletes fényeket hoztak össze az este folyamán. Amikor beindult a hidak tánca, bevallom, jóleső emlékek elevenedtek fel bennem, a régi nagyoknál láttam hasonlókat, illetve a Trans-Siberian Orchestra műsorának most is szerves részét képezik az ilyen, folyamatosan mozgó hidak.

Maneskin

A leglátványosabb talán az akusztikus blokk előtti Gasoline alatt volt, ahol még rápakoltak egyet a látványra, a dobos mögött függőleges lángoszlopok gyulladtak fel, ezzel egy időben az énekes – erre a számra megbuherált – mikrofonállványa is lángra kapott. Szóval, mikor a dobos mögötti lángokat eloltották, a teljes hídrendszert leengedték a dobos feje fölé. Olyan érzésem volt, hogy ha felemeli a dobverőjét, simán elérte volna a lámpákat.

Maneskin

Miután ezek a hidak életre keltek, számomra meglepetésként, harmadikként érkezett a zenekart igazából a térképre tevő dal, a Zitti E Buoni, ezt legalább már halottam ezelőtt. Próbáltam mindent elkerülni, ami a zenekarral kapcsolatos, hogy „szűzként” érkezzek a csarnokba, ennek köszönhetően tényleg kb. másfél dalt hallottam ezelőtt tőlük. Mondjuk a Beggin’-feldolgozás eredetijét ismertem, ahhoz már elég öreg vagyok.

Maneskin

Az év elején új lemezzel jelentkezett a csapat, a ’Rush!’ album dalai adták a műsor gerincét, 15 tételt is innen idéztek meg, a nemzetközi ismertség hatására az angol nyelvű dalok már a lemezen is előtérbe kerültek. Így volt ez a koncerten is, néhány angolul énekelt szám után jött egy olasz tétel, majd vissza a nemzetköziséghez. Ahogy a Nanowar Of Steel-koncerten, a közönség a fontos sorokat itt is teli torokból énekelte olaszul is. Körülöttem legalábbis így volt, folyamatosan táncoltak, ugráltak a fiatalok, de ugyanez vonatkozott szinte az egész publikumra.

Maneskin
(A fotó telefonnal készült, a fotósoknak a megszokott módon, a harmadik szám után le kellett adni gépüket megőrzésre.)

Az este folyamán kétszer is letérdeltette az arénát Damiano, aki amúgy végig visszafogott konferanszié volt, viszont a közönség az énekes minden rezdülését figyelte és lereagálta, azt tehetett a rajongókkal, amit csak akart. Elismerem, karizmatikus figura, aki a pörgős részek alatt szinte egy percre sem állt meg, csak az érzelmes betéteknél váltott mozdulatlan üzemmódba. Nem nagyon szakították meg a dalok folyamát átkötő szövegekkel, szinte teljes blokkokat (akár 3-4 számot) lenyomtak egyhuzamban, mielőtt tartottak egy-egy szusszanásnyi szünetet.

Maneskin

A kevés szövegből annyi azért elevenen megragadt az agyamban, hogy Damiano a világ 5 legjobb koncertgitárosa közé sorolta Thomast, ami azért eléggé teátrális túlzás volt.

Maneskin

A szoknyában rohangáló gitáros srác – aki a ráadásban visszatérve cigivel a szájában pengetett – azért nem az elit. Én amúgysem rajongok a színpadon cigizésért, az egyetlen, akinek talán jól áll, az Weiki, a Helloween gitárosa. A gitáros és társai a közönség szeretetét saját bőrükön is érezni akarták, mert először az énekes vetette bele magát a közönség közé egy crowd surfing erejéig, majd ugyanezt tette Victoria és Thomas is.

Maneskin

Nem láttam az első sorok összetételét, de ha Victoria ugyanezt a performanszot bemutatta volna egy „rendes” metálkoncerten, nem ússza meg ilyen jól. Fotós kollégától tudtam meg, hogy az első sorokban leginkább hiányos öltözetű hölgyek voltak, a zenekar stílusának megfelelően. Azt is tőle tudom, hogy rengeteg folyadékot táraztak be az első soroknak és külön felhívták a biztonságiak figyelmét – akik a megszokotthoz képest sokkal többen voltak -, hogy folyamatosan osztogassák azokat a rászorulóknak, hogy ne legyen semmi gond.

Maneskin

A már említett Gasoline nóta előtt a gitáros kedvenc dalát játszották, a For Your Love alatt egy igen ötletes látványelemet is bedobtak. A dal közepén, a gitárszóló résznél minden fényt lekapcsoltak és Damiano tűnt fel a színpad hátsó részén egy hordozható, három bivalyerős lámpából álló szerkezettel, amivel a szólót játszó Thomast világította meg, majd körbepásztázta az arénát és visszatért a gitároshoz. Jól nézett ki! A tüzes nóta után félhomályba borult a csarnok és kis szünet után a kiemelt álló és a sima álló közötti területen felállított mini színpad is szerepet kapott.

Maneskin

Csak Damiano és Thomas jelent meg a körülöttem állók hatalmas ovációja közepette, ezzel is közelebb kerülve a hátul állókhoz, hogy egy szál akusztikus gitárral belekezdjenek a Vent’Anni nótába. Ahogy ezt újabban már megszoktuk a koncerteken a balladáknál, telefonok ledlámpái világították be a termet, de itt most a csarnok különböző részein egyforma színű fények jelentek meg, állítólag átlátszó színes papírokat adtak az egyes szektorokban ülőknek, ezt tették a telefonjuk elé, így sikerülhetett a termet több részre felosztva, azonos színű ledfényeket kicsikarni a közönségből.

Maneskin

A kis színpadon eljátszott második szám után a figyelem Victoriára és Ethanra szegeződött a nagyszínpadon, megint ötletes fényekkel megspékelve egy „Dob meg basszus” szólót játszottak, amíg a két srác visszakecmergett a színpadra, hogy belekezdjenek az egyik legnagyobb slágerükbe. Az I Wanna Be Your Slave dal különlegessége az volt ezen az estén, hogy ugyanez a dal zárta le a teljes koncertet. Utoljára olyan, hogy kétszer ugyanazt a számot láttam egy este folyamán, valamikor nagyon régen volt a Sziget Fesztiválon, amikor Panjabi MC a „Knightrideres” dalát tolta el kétszer is.

Maneskin

Hogy még jobban feltüzelje a magyar közönséget, Damiano megvált „Crush” feliratú atlétájától, amire az aréna női szekciója – mondjuk a közönség 80%-a – óriási sikolyban tört ki. A csajok melltartókat dobáltak a színpadra, mint pár nappal korábban az Electric Callboy koncertjén, csak itt nem küldtek üzenetet vele az énekesnek, a melltartó maga volt az üzenet.

Maneskin

A Kool Kids dalnál az első sorokból csajokat hívtak fel a színpadra (fotós kolléga infója alapján tudjuk, hogy őket már az első számok alatt elkezdték válogatni, karszalagot adva, de személyit kérve és ellenőrizve), akik számomra meglepően a basszusgitáros lány körül táncoltak, aki a dal későbbi részében a színpadra ülve/fekve játszott a rajongók gyűrűjében. Természetesen a dal közben egy picit megszeretgették Damianót és Thomast is, mégiscsak lányrajongókról volt szó. Sőt, az jópofa volt, ahogy a gitáros elé térdelve, a ‘Wayne világa’ filmből ismert módon hajlongtak előtte.

Maneskin

Szinte percre pontosan két órányit töltöttek a színpadon, hogy aztán a magyar közönség üdvrivalgása közepette elbúcsúzzanak. Most nem volt szükség semmilyen polgárpukkasztó momentumra, csak a zenélésre fókuszáltak, amit szerintem nagyon jól tettek. Másnap, a beszámoló írása közben belehallgattam néhány nótájukba és élőben rockosabb volt a megszólalás, ami véleményem szerint határozottan jót tett a daloknak.

Don’t Wanna Sleep / Gossip / Zitti E Buoni / Own My Mind / Supermodel / Coraline / Baby Said / Bla Bla Bla / In Nome Del Padre / Beggin’ / Timezone / For Your Love / Gasoline / Vent’Anni / If Not For You / I Wanna Be Your Slave / La Fine / Feel / Mark Chapman / Mammamia / Kool Kids // The Loneliest / I Wanna Be Your Slave

Ha csak azt nézzük, hogy első lemezüket 5 évvel ezelőtt jelentették meg, a világ pedig alig két éve figyelt fel rájuk, akkor óriási kűrt futottak az elmúlt években. Ezen az estén is bebizonyosodott, hogy a Måneskin azon kevés bandák egyike, akik a hirtelen jött sikerrel tudtak mit kezdeni, ügyesen lovagolták meg a hírnévvel járó figyelmet, jelenleg az egyik legfelkapottabb fiatal zenekar, és elnézve a közönség összetételét, átlagéletkorát és a reakciókat, még vélhetően jó darabig a topon lesznek.

Szöveg: Savafan
Fotók: Török Tamás (TT)
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!

Megosztás

A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!