Pár órája a Wacken Open Air is hivatalosan bejelentette, hogy nem tartják meg az idei fesztivált. Erre én csak annyit tudtam mondani: Wárható wolt!

Wacken koronavírus

„Tegnap a német kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt 2020 augusztusáig, pontosabban augusztus 31-ig nem engedélyezi a tömegrendezvényeket. 30 évünk alatt nem néztünk még szembe ilyen, előre nem látott helyzettel: nehéz szívvel kell bejelentenünk, hogy ebben az évben nem lesz Wacken Open Air.

 

 

Az egész csapatunk intenzíven dolgozott a fesztiválon az elmúlt hónapokban, és annál keservesebben csalódtunk, hogy nem ünnepelhetjük veletek a Wacken Open Airt. Ez az adminisztratív intézkedés súlyosan érint bennünket, és némi időre lesz szükségünk a rossz hír feldolgozásához.

Ennek ellenére támogatjuk a német kormány döntését ebben az egész világ számára nehéz helyzetben. A ti egészségetek és biztonságotok volt és marad mindig is a legfontosabb prioritásunk. Nekünk, promótereknek még nagyobb felelősségünk kell, hogy legyen ebben, és követnünk kell a szakértők utasításait.

A 2021-es Wacken Open Airrel és a már megvásárolt jegyekkel kapcsolatban mindent megteszünk, de most egy kis türelmet kérünk, míg ezt feldolgozzuk. Köszönjük a bizalmatokat ezekben a mindannyiunk számára páratlan időkben.” – így szólt a WOA közleménye.

Megosztás