fbpx

Újjáalakult a TOTO! A zenekar azt tervezi, hogy egyetlen estén, egy live stream-koncerten színpadra lépve mutatkoznak be a világ nyilvánossága előtt az új felállással november 21-én.

Toto Lukather Williams

Steve Lukather és Joseph Williams életre szóló barátok gyerekkoruk óta és zenésztársak hosszú ideje, szakmailag virágzó közös múlttal rendelkeznek. Ma a duó bejelentette, hogy új együttest hoznak létre világszínvonalú zenészekből. Továbbra is TOTO zenakarként turnéznak, és mozgásba lendítik a ‘Dogz Of Oz’ világkörüli turnét. Koncertterveik közt szerepel Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Ausztrália és Új-Zéland, valamint a világ egyéb más tájai is, ahol az együttes slágereiből, ritkaságokból, valamint Lukather és Williams szólólemezeiből is szemezgetnek.

Történelmük következő fejezetéhez csatlakozott John Pierce basszusgitáros (Huey Lewis and The News), Robert „Sput” Searight dobos (Ghost-Note / Snarky Puppy) és Steve Maggiora billentyűs / háttérvokalista (Elvis, Moms Mabely). Az utolsó felállásból Dominique „Xavier” Taplin billentyűs (Prince, Ghost-Note) és Warren Ham multiinstrumentalista / énekes (Ringo Starr) folytatják az együttes tagjaként Lukather és Williams mellett. Ez lesz a TOTO tizenötödik felállása a tagcseréket tekintve.

Luke ezt osztotta meg az újjáalakulásról: „Megbékéltünk ezzel a lépéssel. Van bennünk egy üdítő, optimista lelkesedés, hogy a jövőbe lépjünk. Ebben a pillanatban a zenekar régi tagjai közül egyedül Joe és én vagyunk, akik szeretnének továbbra is turnézni, hogy elhozzuk a zenénket több generációt felölelő rajongói bázisunkhoz. Majdnem négy és fél évtizedet töltöttem az életemből a TOTO tagjaként, mint az egyetlen eredeti tag, aki soha nem hagyott ki egyetlen koncertet vagy lemezt sem, amely ezt az örökséget táplálta. Ezt soha nem fogom abbahagyni és a ‘Dogz Of Oz’ turné ritka lehetőséget kínál, hogy újragondoljuk a személyes jövőnket, miközben megőrizzük a mély kapcsolatot, mely a közönség és közöttünk létezik. Reményeink szerint tovább folytatjuk ezt a 2021 nyarára tervezett turnén, mely visszavisz minket rajongóinkhoz szerte a világon.”

Williams további részletekkel szolgált: „Luke és én sok mindenen mentünk keresztül együtt. Olyan, mintha a testvérem lenne. Kreatív partnerségi kapcsolatunk mindig is gazdagította az életünket. Ahogy előre tekintünk a közös jövőbe, nincs semmi más, csak a várakozás, hogy mindent, ami a fejünkben van, életre keltsünk. Nincs még egy ember a Földön, akivel szívesebben indítanám a következő fejezetet, mint ezzel az életre szóló hűséges és tehetséges baráttal és zenésztárssal. Mi vagyunk az utolsó állva maradottak… Óz kutyái!”

Luke még hozzátette: „Joe és én 17 éves korom óta barátok vagyunk, Joe akkor 14 volt. A világjárvány alatt újraértékeltük pályafutásunkat, és hogy miképp lépjünk tovább. A többiek vagy nincsenek már velünk, vagy visszavonultak. Mi meg még mindig úgy érezzük magunkat, mint a gyerekek, akik a lehető leghamarabb újra úton akarnak lenni. Ott élünk igazán. Joe fejlődése producerként, dalszerzőként, hangmérnökként, énekesként és előadóként inspiráló. E lépés időzítése tökéletes, mert Joe csúcsformában van, és nap mint nap elképeszt engem. Élvezzük ezt az együttműködést, és nem is lehetne nagyobb a lelkesedésünk a jövőt illetően.”

November 21-én szombaton az új felállás bemutatkozik a világ nyilvánossága előtt. A zenekar tervei szerint egyetlen koncerten lépnek fel idén, amelyet főműsoridőben sugároznak három földrajzi régióban, extra kiszolgálást nyújtva a rajongóknak Ázsiában és Ausztráliában / Új-Zélandon; Európában és Észak-Amerikában. További információért, jegyekért és az elérhető csomagokért kattints a szolgáltató linkjére!

2021-ben Steve Lukather és Joseph Williams is készít szólóalbumot, és mindketten szerepelnek egymás lemezein néhány dalban. Az elkövetkező anyagokat a Mascot Label Grouppal együttműködésben adják ki.

Toto Dogz Of Oz

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás