Köszöntsd a hajnalt címmel már a harmadik dal is meghallgatható a Thy Catafalque új lemezéről. Ahogy azt Kátai Tamás korábban ígérte, ezúttal Horváth Martina nagyobb szerepet kap.

Thy Catafalque

A Season Of Mistnél jelenik meg június 25-én a Thy Catafalque új albuma ‘Vadak’ címmel. A lemez alig több, mint egy évvel követi a tavaly kiadott ‘Naiv’-ot, Kátai Tamás a következőket mondta róla: „A ‘Vadak’ a Thy Catafalque tizedik albuma. A világ jelenlegi állapota mindannyiunkra hatással van, az én esetemben ez több eszképizmust jelent. A többi élőlényhez hasonlóan mi is olyanok vagyunk, mint az erdei állatok, akiket üldöz a halál, ezért több dal is a menekülésről, az elrejtőzésről és a múltba vagy az ismeretlenbe való futásról szól. A lemez nagyon színes és több vendég szerepel rajta, mint bármikor korábban, ugyanakkor néha elég sötét és súlyos.”

A lemezről a Piros-sárga és a Szarvas után most a Horváth Martinával készült Köszöntsd a hajnalt hallgatható meg.

Megosztás