Legfrissebb a Hard Rockon
Uriah Heep – A varázsló elköszön
A Uriah Heep a több éve zajló búcsúturnéja keretében végre Budapestre is ellátogat, várhatóan utoljára láthatja őket a magyar közönség a színpadon: október 28-án a Barba Negrában lépnek fel.
Alcohol – “Itt csak a zene szólhat, nem a fegyverek…”
Újabb dallal ismerkedhetünk meg az Alcohol zenekar hamarosan megjelenő új albumáról, november 16-án ez is elhangzik a Barba Negrában a lemezbemutató koncerten, vendég a Dos Diavolos.
Polytrip – Dal a szabadságról, félelemről és önazonosságról
A Hard Rock Magazinban debütál a Polytrip új dala, amely a zenekar közelgő EP-jének előfutára, üzenete a szabadság legmélyebb rétegét érinti: „Miért nem félhetek úgy, ahogy akarok?”
Hollywood Vampires – Kettes csapó
2023-ban botrányos körülmények között, az utolsó utáni pillanatban mondta le budapesti fellépését a Hollywood Vampires, Johnny Depp, Alice Cooper és az Aerosmith-gitáros Joe Perry zenekara, miközben a rajongók már ott álltak a Budapest Sportaréna előtt a kapunyitásra várva. 3 év elteltével talán sikerül a rajongóktól bocsánatot kérni egy remekbe szabott előadással.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Evergrey – Mikulás-napi koncert a Barba Negrában
Új dobossal indult útnak a svéd progresszívmetál-csapat, az Evergrey. A Barba Negra kék színpadán már Simen Sandnest láthatjuk a bőrök mögött, az ’Emptiness Over Europe’ turnén a főbandát a Klogr és az Inner Vitriol vezeti fel.
Radar – 20 évnyi radarozás 1 DVD-be sűrítve
A 20 éves Radar zenekar nemcsak új lemezzel jelentkezett idén, de hamarosan megjelenik a tavaly decemberi Barba Negra-koncertet rögzítő jubileumi DVD-jük is, miközben a non-stop koncertezéssel járó folytonos utazás hangulatát az Oda-vissza című daluk videóklipjében örökítették meg.
Ez még csak az első lépés: Dream Theater – Budapest Sportaréna, 2024. 11. 01.
A Dream Theater 2010 után ismét Mike Portnoyjal lépett fel Magyarországon. Ütős műsor, ütős előadás, és – nem vicc – még Toto is felbukkant a színpadon, részletek a cikkben.
Godsmack – Március végén érkeznek Budapestre
A Godsmack jövőre világ körüli turnéra indul a P.O.D. és a Drowning Pool társaságában, és mindjárt a koncertkörút elején tiszteletüket teszik a Barba Negra nagy sátrában.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
Hazatértek a Zártosztályról
A Gyere őrült című EDDA-szám ihlette zenekarnévvel főként a ‘80-as évekbeli EDDA-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup, a Zártosztály is eljutott arra a pontra, amikor saját számokat tartalmazó albummal jelentkeztek. A ‘Hazatérek’ című lemez nótái közül néhány már klipként vagy szöveges videóként a YouTube-on is elérhető.
David Gilmour – 2024-ben új albumra számíthatunk
David Gilmour, a Pink Floyd gitároslegendája a stúdióban egyengeti új albumának dalait, ezt felesége és szerzőtársa, Polly Samson is megerősítette.
Nanowar Of Steel – Talán most láthatod őket utoljára
Szinte napra pontosan egy évvel az idei fergeteges pesti bulijuk után újra Magyarországra látogat a Nanowar Of Steel. És amilyen tempóban öregszenek, talán ez a „We Are Getting Old Don’t Miss This Tour” lesz az utolsó turnéjuk.
Gotus – Ronnie Romero a CoreLeoni után ismét Gotthardot énekel
Ha nem is Gotthard-dalokat, de valami hasonlót hallhatunk a Mandy Meyer (Krokus, ex-Gotthard) által összeverbuvált csapattól, nem véletlen a gitáros két jelentős svájci zenekarának nevéből összevont Gotus név.
Gary Moore-Emlékest 2024 – A Sabaton gitárosa is jön!
A jövő évi, sorrendben 11. Gary Moore-Emlékest igazán nagyszabásúnak ígérkezik, többek közt először vesz részt rajta Tommy Johansson, a Sabaton és a Majestica gitárosa, aki nagy tisztelője ír elődje hard rock munkásságának.
Nirvana Tribute – Év végi dupla koncert az Instantban
A Lugosi Dani és Takács Vilkó nevével fémjelzett Nirvana Tribute zenekar dupla koncertet ad Budapest belvárosában. December 27-én és 28-án a Nirvana egy-egy kivételes fontosságú kiadványáról emlékeznek meg az Instant színpadán.
From The Sky – Új dallal zárják az óévet
A Barba Negra Blue Stage-en ad pénteken évzáró koncertet a From The Sky a Beneath The Void és az Omega Diatribe társaságában.
Anneke van Giersbergen – Kemény zenék lágyan
Különleges új műsorával látogat Budapestre Anneke van Giersbergen. Május 19-én a MOMkult színpadán Metallica-, Iron Maiden-, Scorpions- vagy akár Black Sabbath-dalokat hallhatunk tőle vonósnégyesre, zongorára és énekhangra átírva.
Lordi – 2-3 évente visszatérnek ijesztgetni
Finnország Eurovízió-győztes szörnymetál bandája, a KISS által motiválódott, maszkokban fellépő Lordi 2009 óta rendszeresen, 2-3 évente visszatér hazánkba. Legközelebb jövő év március 23-án árasztják el zombikkal és slágerekkel Budapestet.
A tiszteletreméltó 80 éves Keith Richards
A Rolling Stones-gitáros Keith Richardsnak mindenféle emberi számítás szerint már rég a túlvilágon kellene lennie, de túlélt mindent, heroint, alkoholt, koponyasérülést.
All For Metal – Megérkezett a nyári futás végeredménye
Az ősszel hazánkban is megfordult All For Metal alakulat új videóval jelentkezett, amelynek a képi anyagát a nyári fesztiválszezon felvételeiből ollózták össze.
Myrath – További csúszás a lemezmegjelenés körül
Logisztikai és produkciós okokra hivatkozva március 8-ra halasztották az új Myrath-album, a ’Karma’ megjelenését. Cserébe addig minden hónapban bemutatnak egy-egy dalt róla, így akár a lemez több mint felét megismerhetjük, mire a polcunkra kerül. Aki ott volt az áprilisi koncerten, annak a Let It Go már a negyedik, és van még 3 hónapunk!
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Deftones – Csak jövőre, de jönnek Budapestre
Megvan a budapesti Deftones-koncert dátuma, úgyhogy ha szeretnéd megnézni a sacramentói srácok buliját, akkor repülj rá a folytatásra!

P.Mobil – Holnap érkezik a ‘Honfoglalás – Határok nélkül’ DVD
A ‘Honfoglalás’ határtalan és időtlen! 1978 óta sokszor hangzott már fel, ezek közül háromnak a videófelvételét rejti ez a DVD.

Pólus Mozi – Koncertfilm-vetítések a ‘Grand Opening’ keretében
Jelentjük, túléltük a karantént, vagyis újra nyit a Pólus Mozi! Kezdésnek néhány klasszikus koncertfilmmel, zenés mozival!

Jethro Tull – Budapesten is felelevenítik a progos éveket
2021 tavaszán Budapestre látogat Ian Anderson, aki zenekarával a Jethro Tull progresszív korszakából szemezget a rajongók nagy örömére.

Karthago – Már előrendelhető az Aréna koncert DVD
Döntened kell, megrendeled most, vagy kivársz a megjelenésig! Addig is nézd meg, hogy játszották a Döntened kell című dalt az Arénában!




















