Legfrissebb a Hard Rockon
Jótékonysági koncert az Alcohol zenekar énekesének életéért
Ha baj van, akkor a hazai rockzenészek összefognak, most pedig nagy a baj, az Alcohol zenekar énekesének, „Csövi”-nek életmentő műtétre van szüksége, ezért egy fesztivállal segítenek a zenésznek.
Évtizedes várakozás után varázslat a KisHallban: Eric Johnson – Akvárium, 2026. 07. 13.
Eric Johnson első magyarországi fellépésére hosszú éveket kellett várni, de megérte. Az Akvárium telt házas koncertjén betöltötte a teret a „musica ficta” varázslata.
A világ végéről is jönnek a Szigetre – 112 ország látogatóit fogadja a fesztivál
Izlandtól Új-Zélandig, Kanadától Japánig szinte az egész világ készült a Szigetre. Az idei nemzetközi lista egészen elképesztő képet mutat: 112 ország szerepel rajta, vagyis Magyarország mellett 111 külföldi országból vásároltak jegyet a fesztiválra.
Europe – Joey Tempest csúcsformában, John Norum gitárja pedig mindent visz
Megérkezett a Europe új dala és videóklipje, amely a szeptember 25-én megjelenő ‘Come This Madness’ album harmadik előfutára – és a zenekar saját bevallása szerint az egyik kedvencük az új lemezről.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát
A Judas Priest énekese is vendégszerepel az Accept legendás Balls To The Wall című számának új feldolgozásában. Mindkét zenekarral találkozhatunk idén, a Judas Priest szeptemberben lép fel Budapesten, az Accept pedig decemberben.
Meghalt Szolnoki Péter, a Bon-Bon énekese
Nemrég volt a Bon-Bon együttes 30 éves jubileumi koncertje. Akkor még nem tudtuk, hogy az utolsó is egyben. Szolnoki Péter, a zenekar énekese súlyos betegség után, életének 57. évében elhunyt. Peti, köszönjük, hogy voltál nekünk.
The Rolling Stones – Legördült a 25. kő
Tegnap megjelent a Rolling Stones 64 éves pályafutásának 25. stúdióalbuma, és erre nem kellett 18 évet várni, mint az előzőre. Határozottan szerethető, friss hangzású anyag született, azonnal felismerhető Stones-jegyekkel, öreguras nosztalgiavonatozásnak semmi nyoma!
Morrissey – Vasárnap a Barba Negrában
Morrissey, a The Smiths egykori frontembere 11 év után, harmadszor ad koncertet Budapesten, július 12-én a Barba Negra színpadán lép fel vadonatúj lemezének dalaival és megkerülhetetlen sikerszámaival.
Simon Phillips üzenete a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napjának apropóján leközöljük Simon Phillips üzenetét, amelyet a JazzFest Budapestnek címzett, de fontosnak tartjuk megosztani a mi olvasóinkkal is.
Dream Theater – Itt a harmadik előzetes
A mai napig kellett várni, hogy az új Dream Theater-album harmadik kislemezdala is elérhető legyen, a hozzá készült klip segítségével visszaemlékezhetünk a 40 éves jubileumi turnéra.
Coldplay – Ma 11 órakor jön az új album filmváltozata
A Coldplay az októberben megjelent ’Moon Music’ című lemezéhez teljes hosszúságú animációs videót készített, amelyet ma 11 órakor tesznek közzé a YouTube-on, illetve 360°-os vetítési módban megtekinthető London, Manchester és Szöul egy-egy helyszínén.
The Ferrymen – Hamarosan itt a szupertrió új albuma
Január 24-én jelenik meg a Magnus Karlsson, Ronnie Romero és Mike Terrana alkotta, The Ferrymen trió legújabb albuma, amelyről már a második előzetes érkezett meg.
Marko Hietala – Tarja oldalán, új lemezzel a tarsolyában érkezik hozzánk
Február elején új albummal jelentkezik Marko Hietala, a Nightwish korábbi basszusgitárosa, aki márciusban Tarja Turunen társaságában hazánkba is ellátogat.
Elhunyt John Sykes
Hosszan tartó, súlyos betegség után távozott a földi színpadról John Sykes, a Thin Lizzy, a Whitesnake, a Tygers Of Pan Tang és a Blue Murder egykori karizmatikus gitárosa.
Hardline – 5 év után térnek vissza Budapestre
Dallamos hard rock ünnep lesz február első napján, amikor a Johnny Gioeli vezette Hardline teszi tiszteletét az Analog Music Hallban.
Dream Theater – MAHASZ-listán az ‘Awake’
Kisebbfajta meglepetés, hogy a Dream Theater 1994-ben megjelent 3. stúdiólemezének vinyl újrakiadása a MAHASZ top 40 albumlistájának új belépője. A chartra sikerült úgy felkerülni, hogy az anyag gyakorlatilag nem kapható nálunk.
Turmion Kätilöt – A legújabb lemezüket is elhozzák Budapestre
Az indusztriális metáldiszkóban alkotó Turmion Kätilöt már nem először jár nálunk, január 28-án az új lemezükkel érkeznek az Analogba a King Satan társaságában.
Dirkschneider – Joakim Brodén és a Balls To The Wall
Az Accept ikonikus albumát az eredeti énekes és basszusgitáros zenekara, az U.D.O. – igaz, Dirkschneider logó alatt – bő 40 év után vette fel újra, a csavar pedig az a történetben, hogy minden dalt mással duettel Udo Dirkschneider, a címadót például a Sabaton frontemberével.
Avantasia – Zenélni „széllel szemben” is lehet!
Kijött az új Avantasia-album 2. kislemeze, az Against The Wind, melyben Tobias Sammet duettpartnere Kenny Leckremo a H.E.A.T-ből, és közben egy híján már a többi vendégénekes személyére is fény derült.
Elhunyt David Lynch
David Lynch életének 79. évében felállt a rendezői székből.
A filmtörténelem nagy alakja távozott el, akit hazánkban a Twin Peaks sorozatok – és azok kiváló zenéi – révén ismert leginkább a közönség.
Dream Theater – Hamarosan új dal és kaland Taylor Swifttel
22 nap van hátra a 16. Dream Theater-album megjelenésig, amelyről hamarosan megérkezik a Midnight Messiah című újabb előzetes, a Drumeo csatornán pedig már látható az a videó, amelyben Mike Portnoy Taylor Swift népszerű dalára írhatott saját dobtémát.
Pantera – Hamarosan indul az Európa-turné
A Pantera újra fellép Budapesten, az eredeti tagok, Phil Anselmo (ének) és Rex Brown (basszusgitár) mellett ismét Zakk Wylde (gitár) és Charlie Benante (dob) játékát élvezhetjük. Előzenekar a Power Trip és a Child Bite.
Jethro Tull – Új lemez a budapesti koncert előtt
A Jethro Tull rajongói örülhetnek, hiszen Ian Anderson csapatának Erkel Színház-fellépése előtt egy kilenc dalt tartalmazó friss albumot ad ki a zenekar, amelynek címadó dalát már meghallgathatjuk.
Dynazty – Megérkezett az új album nyitódala
Egy hónap múlva jelenik meg a Dynazty új albuma, amelyről már a harmadik dal is meghallgatható.
Michael Schenker 70 éves
Michael Schenker, a rockzene meghatározó gitárosa ma ünnepli 70. születésnapját. Isten éltessen, MAESTRO!
Grandiózus koncerttel tért haza a Tankcsapda: Tankcsapda, Black-Out, Záróra – Főnix Aréna, 2024. 12. 30.
A Záróra mindent megtett a jó kezdésért, a Black-Out műsorában hosszú évek kihagyása után is beugrottak a dalok, a Tankcsapda pedig nemzetközi mércével is nagyon nagyot szólt a Főnix Arénában.
Riverside – Barát vagy ellenség?
Január végén jelenik meg a Riverside következő koncertkiadványa, a ’Live ID.’ A hazai pályán rögzített film tartalmából mától a Friend Or Foe? élő előadását is megnézhetjük.
Mandoki Soulmates – Gáladíj az újévi gálakoncerten
Mága Zoltán újévi gálakoncertjén vette át Leslie Mandoki az idei Nemzetközi Kulturális Gáladíjat. A két különböző stílusban tevékenykedő zenészt a 2022-ben elhunyt Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész mutatta be anno egymásnak.
MENNYDÖRGÉS – Traumák és emlékek az új dalban
A MENNYDÖRGÉS zenekar töretlenül menetel a 2022-es megalakulás óta: album, videóklipek, klubturnék, közrádiós szereplés, fellépés az A38-on, a Dürer Kertben és még sorolhatnánk. Most egy kisfilmes új dallal dobták be a kavicsot az újévi állóvízbe.
Karácsonyi csoda: Tarja – MOMkult, 2024. 12. 21.
Tarja koncertjére menet tartottam az estétől, mert nagyon szerettem volna ha újra pozitív élménnyel gazdagodom, de a turnéhoz kapcsolódó lemeze annyira nem ragadott magával. Minden aggodalmam hamar szertefoszlott, mert a csodálatos hang, a varázslatos kisugárzás és a nagyon is szerethető attitűd egy sokáig emlékezetes karácsonyi csodát eredményezett.
Ha úgy érzed, hogy otthon már nem bírod így tovább: Pokolgép, Radar, Lady Macbeth – Barba Negra, 2024. 12. 30.
Ha év vége, akkor karácsony, ha karácsony, akkor metálkarácsony, ha metálkarácsony, akkor Pokolgép, idén is a Radar és a Lady Macbeth vendégszereplésével.
Fygura – Lehet, hogy lemez van készülőben?
A Fygura projekt újabb dallal jelentkezett, amelyet eredetileg a karácsonyfa díszítéséhez javasoltak háttérzenének, de mi egy kicsit inkább kivártunk vele.
All-in az arénában: Road – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 12. 28.
Mindent beleadott a 20 éves Road zenekar a szombati születésnapi koncertjébe a Budapest Arénában, zenés képriportunk magáért beszél. A sokezer rajongó szemtanúja lehetett egy aranylemez-átadásnak is, a december 6-án megjelent ‘Az utolsó rapszódia’ album bearanyozódott.
Újra összeállt a Savatage, 2025-ben Európába érkezik a csapat!
2025-ben a Savatage zenekar új lemez kiadását tervezi, de az is biztos, hogy néhány előadásra újra összeáll a legendás csapat és az európai fesztiválfellépések mellett önálló koncerteket is adnak.
Plini – 4 földrész, 63 koncert
A Strandberg gitárok ausztrál varázslójának ez a 2024-es mérlege. Az A38-on – a Night Verses felvezetésével – adott telt házas koncertjének képeiről majdnem megfeledkeztünk, van két zenés szetlistánk is hozzá.
Egy szív, egy lélek: Evergrey, Klogr, Inner Vitriol – Barba Negra, 2024. 12. 06.
Azt hiszem, ez volt életem legjobb Evergrey-koncertje, és az év koncertje is egyben. A Klogr indusztriális hatásokkal tűzdelt alter-punk muzsikája nem az én világom, a bolognai származású, magát dark progresszív metálnak aposztrofáló Inner Vitriol viszont kellemes meglepetést okozott.
Daddies Cool – 3 zorall, 1 bálna, 1 ricsés meg egy 1 kalapácsos ember
Igazi szupergroup a Daddies Cool, a 2 Zorall-énekes, Kori és Szasza biztosíték a sikerre, ahogy a tagok múltjából feldolgozott dalok is. Februárban élőben is bemutatkoznak.
Dan Patlansky idei albuma bronzérmes
A Blues Rock Review hibrid szavazásán Dan Patlansky Movin’ On című lemeze a tekintélyes 3. helyet szerezte meg, gratulálunk!
Rockmaraton – A Bullet For My Valentine az újabb headliner
Újabb nagyágyú érkezését jelentették be a Rockmaraton szervezői, a walesi Bullet For My Valentine érkezik nyáron Dunaújvárosba.
Rockmaraton – Érkezik a Behemoth-frontember Nergal is
Folyamatosan jelentik be a Rockmaraton szervezői az új fellépőket, a karácsonyfa alá most 4 újabb banda neve került, Dunaújvárosba érkezik a Me And That Man, az Unto Others, a Filth és a Tetrarch.
Dust to dust, thrashes to thrashes: Anthrax, Testament, Kreator – Barba Negra, 2024. 12. 10.
A Bay Area thrash hatosfogatából a Testament, a Big Fourból az Anthrax, a teuton Big Fourból a Kreator. Ritka együttállás, amikor egy helyen találkozik három ilyen legenda, olyan élményt adtak, amit igazán kár lett volna kihagyni.
Mobilmánia – 11 régi és 2 új dal Tóth Attila hangján
Megjelent a Mobilmánia új nagylemeze, melyen először hallhatjuk a jelenlegi felállást, nemcsak Tóth Attila énekes, de Szijártó Zsolt gitáros és Hornyák Péter dobos is hozzátette a magáét a végeredményhez.
Pokolgép-Radar-Lady Macbeth – 1 színpad, 3 zenekar, 5 lemez
Az év utolsó nagy metálkongresszusán nemcsak a Pokolgép és Kuko legutóbbi lemeze kerül élő adásba, hanem pluszban a Radar friss albuma, és talán a Lady Macbeth is bedob valamit a közösbe a régóta ígért új anyagáról.
Széles mosoly és sok-sok pozitív energia: Blues Pills – Barba Negra, 2024. 11. 29.
Megérte kivárni, hogy élőben láthassam a Blues Pillst, ritkán távozom koncertteremből ilyen széles mosollyal, csurig töltve pozitív energiával. Bármeddig elhallgattam volna őket, teljesen megfertőztek.
Alestorm – Bevált recept alapján készül az új lemez
Újra egy budapesti stúdióba vetette be magát az Alestorm legénysége, hogy egy minden eddiginél jobb lemezzel rukkoljanak elő 2025 nyarán.
Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett, Alan Walker – Koncertjegyek 20% kedvezménnyel!
Ma 10 órakor indul a Live Nation Magyarország karácsonyi ajándékjegy-akciója, amelyben a Pantera, Lionel Richie, Cyndi Lauper, David Garrett és Alan Walker jövő évi nagykoncertjeire lehet kedvezményes belépőket váltani.
Brainstorm – Új kiadó, új lemez, új tag, zajlik az élet
Hosszú idő után újra hallat magáról a német Brainstorm zenekar, akik februárban új kiadójuk első lemezével jelentkeznek. Az indiai ihletésű album első előzetese a sasfejű, embertestű lényről, Garudáról szól.
Dirkschneider – Vendégénekesekkel vették fel újra az ikonikus albumot
Sabaton, Saxon, Helloween, Kreator, Amaranthe, Twisted Sister, KK’s Priest. Mi a közös ezekben a nevekben? Hogy az énekeseik közreműködnek az Udo Dirkschneider zenekara által újra felvett, ‘Balls To The Wall Reloaded’ című lemezen. Az Accept-album 40 éves jubileumát ünnepli – némileg megkésve – jövő évi turnéjával is az együttes.
Legfrissebb a Hard Rockon
Ayreon: 30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time
A második „best of” Ayreon-koncertfilm látványban rá tudott verni a korábbiakra, de a filmet látva nem múlt el bennem az érzés, hogy ez most egy jól kimért, biztonsági játék volt. A zenészek és az énekesek hozták a korábbi megszokott formát, kevés meglepetést tartogatva. Kíváncsian várom, hogy az elkottyantott 2027-es folytatásban mi lesz.
A Perfect Circle – Először Magyarországon
A Tool álláshalmozó énekesének van két másik bandája is, de se az A Perfect Circle-lel, se a Pusciferrel nem járt még nálunk. Az előbbi hamarosan változni fog, június 15-én a Budapest Parkban lép fel az A Perfect Circle, múlt héten elstartolt az Európa-turné.
Utolsó jegyek a jövő heti Scorpions-koncertre!
Aki még nem vette meg jegyét a Scorpions 60. jubileumi koncertjére június 20-ra, az csipkedje magát, mert úgy tűnik, hogy sikerült az MVM Dome-ot is megtölteniük.
Megjelent a Kollektív Alternatív Zeneműhely harmadik nagylemeze
A 2008 óta Budaörsön működő Kollektív Alternatív Zeneműhely – amely egy zeneiskola és egy zenekar közötti képzeletbeli tér közepére pozicionálja önmagát – kiadta harmadik albumát.
Eletcric Callboy – Itt a nyár himnusza az Offspring társaságában
Az augusztusban érkező új Electric Callboy albumról egy újabb dallal ismerkedhetünk, amiben az Offspring-frontember Dexter Holland vendégeskedik.
Metallica – A hazai rajongók is életet menthetnek
A Metallica összefogott a Magyar Vöröskereszttel, hogy feltöltsék a kórházak vérkészleteit. A budapesti véradásra rekordgyorsan beteltek a helyek, bizonyítva, hogy az élőzene nemcsak arra képes, hogy összehozza az embereket, hanem arra is, hogy rávegye őket a segítségnyújtásra.
Deep Purple – Ördögi új nótát mutatott be a zenekar
A Deep Purple ma bemutatott Diablo című új kislemezén a Grammy-díjas gitáros-énekes, Keith Urban folytat gitárpárbajt Simon McBride-dal. A vasárnap esti klippremierig egy rövid beszélgetést hallhatnak a rajongók a zenekarral, a premier alatt pedig Roger Glover válaszol a kérdésekre. Koncert októberben.
Sabaton – Budapesten is felvonultatják a legendákat
Öt év után újra Budapesten lép fel a Sabaton, a 2025-ös ‘Legends’ albumuk bemutatójának második körével az MVM Dome-ba is eljutnak 2027. május 1-jén.
„I can hear it screaming through the air”: Anthrax, Decapitated – Barba Negra, 2026. 06. 01.
Az Anthrax és a Decapitated is bebizonyította, hogy a sok évtizedes pályafutás ellenére is olyan energiával és magabiztossággal játszanak, amely miatt fellépéseik ma is kihagyhatatlanok!
A megújuló Haken Budapesten koncertezik
A Haken legutóbb 2023-ban járt nálunk, akkor telt házas koncertet adtak. Szeptember 29-én a Dürer Kertben lépnek fel, ahová megújult felállásban érkeznek.
„Azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni” – Interjú Roine Stolttal, a Flower Kings kreatív motorjával
Januárban jelent meg a Flower Kings ’Live In Stockholm 2025’ című kiadványa CD-n, amely pár napja már vinylen is kapható. Roine Stolttal egy hirtelen adódott lehetőséget kihasználva beszélhettünk.
Devin Townsend – Megjelent a tíz éven át készült album
Pénteken megjelent Devin Townsend új albuma, a ‘The Moth’ bővített verziója nemcsak a lemezboltokba érkezett meg, hanem végighallhatható a streaming szolgáltatóknál is.
„Pantera-koncertre ne menjél be sörrel!”
A Linkin Thomas Records YouTube-csatornáján tegnap este jelent meg a múlt hétfői Pantera-koncert videós beszámolója, amelyben a magazinunk is „felbukkan”. Megkapóan őszinte és spontán tudósítás, érdemes rászánni a félórát.
HOBO 80 – Nagyon fogynak a jegyek!
Hobónak csütörtökön lesz a 80. születésnapja, de az igazi ünneplésre szombaton kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában, a „HOBO 80” nagykoncerten.
Vanden Plas – 2000 óta várunk rájuk
A dallamos progresszív metál kedvelőinek nagy örömére 25 év után újra Budapesten üdvözölhetjük a német Vanden Plas együttest. Szeptemberben lépnek fel az Analog Music Hallban.
Jethro Tull – Kitörés a szegénységből
Négy hét múlva jelenik meg a legendás Jethro Tull új albuma, amelynek új előzetesét Ian Anderson a felemelkedés dalaként emlegeti.
Arch Enemy – Elszabadult a papírtigris
Bár csak március végén jelenik meg az Arch Enemy új albuma, de bemutattak róla egy újabb zajos előzetest, amelynek témája a lélek harca az ördögi erőkkel.
Ellis Mano Band – A klip vicces, de a zene nagyon is komoly
A március első napján Budapestre látogató Ellis Mano Band legújabb klipjében a virtuális szerelemről fantáziálnak. A Nanowar Of Steelt megszégyenítően vicces videóhoz azonban egészen különleges rockmuzsika társul. És ha már szerelem, a nehezen beskatulyázható bandát leginkább a Deep Purple és Henrik Freischlader szerelemgyerekeként tudnánk elképzelni.
Dream Theater – Tegnap megjelent az új album
A pénteki megjelenések sztárja a Dream Theater 16. stúdiólemeze, Mike Portnoy a közösségi médiában posztolt az újdonsággal kapcsolatban.
Simon McBride – Még ebben is nagyot durran
Simon McBride, a Deep Purple gitárosa március 14-én adja ki ‘Recordings: 2020-2025’ című albumát, amelyről elsőként egy Duran Duran-feldolgozásban mutatja be a blues és hard rock keverékeként létrejött, egyedülálló gitárstílusát. Állakat kitámasztani!
Dirkschneider – Lovas szánon Doróval
A Dirkschneider második kislemezdala a ‘Balls To The Wall Reloaded’ albumról a lemezt záró ballada, a Winter Dreams, melyet Udo Dirkschneider és Doro Pesch duettje tesz felejthetetlenné, miközben egy olaszországi kastélyt és annak erdeit is bejárhatjuk a klipben.
Paganfest – Minden idők legnagyobb Paganfestje közeleg
Két nap múlva Budapestre érkezik a Paganfest történetének legerősebb felhozatala, és nagy esély van rá, hogy Budapest legyen a leglátogatottabb helyszín a fesztivál történetében.
Ahol minden show-nak súlya van: Pantera, Power Trip, Child Bite – Papp László Budapest Sportaréna, 2025. 02. 03.
A Pantera légkalapácsa másfél órás esszenciát döngölt a képünkbe az elképesztő életműből, előttük a Power Trip és a Child Bite mázsás súlyokkal melegítette be a közönséget a nagy menethez.
43 perc egy évtized: Republic 35, 4S Street – MVM Dome, 2025. 02. 01.
A Republic két és fél órás műsorral ünnepelte meg három és fél évtizedes fennállását az MVM Dome-ban, számomra az este csúcspontja az volt, amikor Tátrai Tibusszal repült a bálna, és hogy a 3D mapping segítségével rövid időre még Cipő is megjelent a színpadon. A főműsor előtt a 4S Street fiatalos, modern muzsikájával hangolódhattak a korán érkezők.
Heep Freedom – “Classic Uriah Heep Cover Band Live At Muzikum”
Február 7-én, pénteken tartja a Heep Freedom – Magyarország Uriah Heep tribute zenekara – a 12. születésnapi koncertjét a Muzikumban.
Dream Theater: Parasomnia
A Dream Theater új albumát pénteken adják ki, 20 év után végre újra egy olyan lemez jelenik meg 49 óra múlva, amely az első perctől az utolsóig szerethető.
Epica – Rejtélyes szobor ihlette lemezzel jelentkeznek
Áprilisban új albumot ad ki az Epica, amelynek címét egy világhírű lengyel szobrászművész alkotása inspirálta, az anyagról legördült egy újabb nóta.
Az AC/DC idén is elkerül bennünket
Az AC/DC bejelentette idei európai turnédátumait, Budapest most is kimarad, de még Bécs is, legközelebb Prágában lehet őket elcsípni. A jegyértékesítés az összes helyszínre pénteken 10-kor indul.
A Barba Negra Red Stage-re költözik a The Halo Effect-Pain koncert
A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők a Barba Negra Red Stage-re tették át a február 7-i The Halo Effect-Pain-Bloodred Hourglass koncertet.
Funkot sütött nagyanyánk… Volt öröm!: The Moon City Masters, The Juice – BackStage Pub, 2025. 01. 26.
Frenetikus hangulatú funk-rock ünnep a brooklyni The Moon City Masters és a budapesti The Juice részvételével a BackStage Pubban. Autentikus múltidézés két olyan csapattól, amelynek a tagjai meg se születtek még, amikor a stílus a virágkorát élte.
Tommy Johansson – Új Majestica-dal után Scooter-feldolgozás
Már csak öt nap, és megjelenik a Majestica legújabb albuma, amelyről nemrég egy újabb dallal ismerkedhetünk meg, Tommy Johansson gitáros addig is folytatja videós coversorozatát, ezúttal a Scootert alázta porig.
Temperance – Ma még early bird áron veheted meg a jegyed
Március közepén koncertlemezzel jelentkezik az olasz Temperance, akik a lemez megjelenése előtt pár nappal abban a Barba Negrában lépnek fel, ahol legújabb koncertvideójukat is rögzítették. Magukkal hozzák az Ignea és Induction zenekarokat is.
W.E.T. – Márciusban jön az ötödik W.E.T.-és
Amikor 2009-ben a dallamos rock szupergroup, a W.E.T. kiadta debütáló albumát, még Robert Säll (Work Of Art), Erik Mårtensson (Eclipse) és Jeff Scott Soto (Talisman) sem számított arra, hogy 15 év múlva is folytatják a lemezkészítést. Pedig a Believer és a Where Are The Heroes Now már az 5. nagylemezük előfutárai.
The Halo Effect & Pain – Csurig a Blue Stage
Február 7-én a Barba Negrában lép fel a The Halo Effect és a Pain a Bloodred Hourglass felvezetésével, a koncertre már minden jegy elfogyott.
The Night Flight Orchestra – Februárban a Dürerben landol az éjszakai diszkójárat
Végre újra Budapesten lép fel a The Night Flight Orchestra! A kemény metálbandák – mint a Soilwork és az Arch Enemy – zenészei által alapított csapat hihetetlenül meggyőző módon képes megidézni a ’80-as évek AOR zenekarainak világát, úgyhogy február 13-án igazi retró hangulat, diszkógömbök és kozmikus dallamok várnak minket a Dürer Kertben. Előzenekarként a hazánkban még sosem járt Metalite-ot nézhetjük meg.
Isn’t: 5th
A melodeathben utazó német-magyar Isn’t első teljes hosszúságú lemeze simán megállja a helyét a műfaj más kiadványai mellett. Kerek egészet alkotó, remek témák, fogós dallamok, már csak egy kiadót kellene találni az építkezés folytatásához.
Wall Of Sleep – Egy fiktív birodalom bukásáról szól az új dal
Közel hét évvel a legutóbbi ’The Road Through The Never’ album után, új lemezzel jelentkezik a Wall Of Sleep, amiről legördült az első nóta.
Paganfest – Szemesnek áll a világ
Február elején Budapestre érkezik a Paganfest 2025-ös kiadása, ahol a turné zenekaraihoz egy magyar csapat, a Dalriada is csatlakozik, a szemfülesek ingyen nézhetik meg a koncerteket, sőt, még ajándékokra is lelhetnek.
Republic – Szombaton jubileumi koncert az MVM Dome-ban
A Republic zenekar 35. születésnapját ünneplő nagykoncert február 1-én (szombaton) kerül megrendezésre az MVM Dome-ban Péter Szabó Szilva, a 4S Street és Gulyás Ferenc népzenész vendégszereplésével.
Jelusick – John Sykes szelleme az új dalokban
A Jelusick új nagylemezéről még csupán annyit tudni, hogy készül, de már a második dalt mutatták be róla. A Power To The People után itt a How Many Times.
Linkin Park: From Zero
Elindult a Linkin Park új korszaka. Új stúdióalbum, új fronthölgy, új dobos. Olyan zenei anyag került ki a csapat kezéből, ami méltó arra, hogy a gyűjtemény végén helyet kapjon.
Whiskey Roll – Amikor legszívesebben köddé válnál
Gőzerővel alkot az újjáalakult budapesti dirty rock csapat, a Whiskey Roll, fél éven belül két klipes dallal is előrukkolt a banda.
Electric Callboy – Isten hozott a liftkezelők világában
A Ratatata után újabb olyan dallal jelentkezett az Electric Callboy, amiben a liftkezelő az „isten”, a nóta vélhetően az MVM Dome-ban is nagyot fog szólni november végén.
Alapi István: Grandfather’s Tale
Alapi István nem hangszerekben, nem stílusokban gondolkodik, a jazz-rock, fusion vagy a dallamos rock után a csendesebb, elgondolkodtató ’Grandfather’s Tale’ simán megállja helyét a személyes zenei palettáján.
Mandoki Soulmates – Közzétették a tavalyi koncert felvételét
Tavaly nyáron ismét a Szent István téren lépett fel a Mandoki Soulmates. A TV2 rögzítette a koncertet, a felvételt közkinccsé tették.
Pantera: 1990-2000 The Complete Studio Albums
Stílust teremtett a Pantera a metál világában az öt stúdióalbumával, melyek a többi kiadványukkal együtt 40 millió példányban kerültek értékesítésre a világban az eltelt évek alatt. Az életművet összefoglaló ötlemezes box kiváló ár/érték aránya ellensúlyozza a fapados kivitelt, a bónuszdal pedig hab a tortán.
Riverside – Megjelent a ’Live ID.’
Ma jelent meg a Riverside koncertkiadványa, a ’Live ID.’ A Varsóban felvett bulit a Post-Truth előadása vezeti fel.
The Moon City Masters – Vasárnapi ikergitározás a ’70-es évek jegyében
A New York-i ikerpár funk-rock zenekara, a The Moon City Masters két év után turnézik újra Európában, a Backstage-ben mutatkoznak be a magyar közönségnek, a színpadot a hasonló zenei terepen mozgó budapesti The Juice melegíti be.
Simon Phillips üzenete a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napjának apropóján leközöljük Simon Phillips üzenetét, amelyet a JazzFest Budapestnek címzett, de fontosnak tartjuk megosztani a mi olvasóinkkal is.
Dream Theater – Itt a harmadik előzetes
A mai napig kellett várni, hogy az új Dream Theater-album harmadik kislemezdala is elérhető legyen, a hozzá készült klip segítségével visszaemlékezhetünk a 40 éves jubileumi turnéra.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Michael Schenker: My Years With UFO
Michael Schenker és a UFO-klasszikusok, ez a cím már önmagában eladna egy kiadói válogatáslemezt is, de itt messze nem erről van szó. Pontozni nem fogom, egyrészt azért, mert feldolgozáslemez, nem új számokról van szó, másrészt meg azért, mert a csillagos 10-esért úgyis elfogultsággal vádolnátok.
Dilemma: The Purpose Paradox
Az év egyik nagyszerű zenei élményét szállította le a Dilemma az új lemezével, amelynek a története is izgalmas. Ezen az albumon minden együtt van ahhoz, hogy a várva várt siker végre beköszönjön hozzájuk.
Grateful Dead: Wake Of The Flood – 50th Anniversary Deluxe Edition (1973/2023)
A Grateful Dead pályafutásában mérföldkő a ’Wake Of The Flood’ lemez, amelyet a zenekar saját cége adott ki három év stúdiószünet után, ez az első LP Ron „Pigpen” McKernan billentyűs nélkül.
Steven Wilson: The Harmony Codex
Steven Wilson érezhetően új útra tért, már nincsenek számára kötöttségek, nincsenek zenei értelemben vett határok. A ’The Harmony Codex’ nem a régi vágású proggereknek készült, a modern hatásokat kedvelőknek viszont izgalmas anyag lehet.
Robin Trower feat. Sari Schorr: Joyful Sky
Jót tett Robin Trowernek ez a szövetség, Sari Schorr élt, dögöt adott az egész produkciónak. Ugyanakkor az énekesnőnek sem rossz ajánlólevél, hogy egy ilyen kaliberű gitárhőssel készíthetett albumot, jövőre élőben is meggyőződhetünk tehetségéről.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

Ez még csak az első lépés: Dream Theater – Budapest Sportaréna, 2024. 11. 01.
A Dream Theater 2010 után ismét Mike Portnoyjal lépett fel Magyarországon. Ütős műsor, ütős előadás, és – nem vicc – még Toto is felbukkant a színpadon, részletek a cikkben.

A svéd acél még mindig nagyon penge: In Flames, Arch Enemy, Soilwork – Barba Negra, 2024. 10. 23.
Az In Flames megadta a magyar rajongóknak, amire tíz éve vártak, de előttük a Soilwork tüzelte fel a közönséget, hogy az Arch Enemynek az újabb érára támaszkodó és a jövőt belengető műsora csak tovább emelje a forró hangulatot.

A Rock Hangja egy genetikai csoda: Glenn Hughes – Richter Terem, Győr, 2024. 10. 30.
Tavaszi fergeteges koncertje után pontosan fél évvel Glenn Hughes egy egész más arcát mutatta meg a Deep Purple zenéjének. A Győri Filharmonikus Zenekar segítségével szimfonikus köntösbe öltöztette a klasszikusokat. Ahogy ez a vékonydongájú, 73 éves ember a legkisebb erőlködés nélkül hozta a dalokat eredeti hangnemben, és hozzá azokat a csak rá jellemző, éteri sikolyokat, azt nem tudom másképp jellemezni, mint hogy maga a genetikai csoda!

Duettek minden mennyiségben: Within Temptation, Annisokay, Blind8 – Barba Negra, 2024. 10. 18.
A Within Temptation egy látványban és hangzásban majdnem tökéletes koncertet adott, miután az Annisokay intenzív műsora már kellően felspannolt mindenkit, a turnéhoz most csatlakozó Blind8 szétesett produkcióját tudjuk be a stresszfaktornak!

Sokat akar a farkas: Powerwolf, HammerFall, Wind Rose – MVM Dome, 2024. 10. 22.
A tavalyi Barba Negra-koncertjük után ma már egy jóval nagyobb helyszín, az MVM Dome falait próbálta szétfeszíteni a Powerwolf. Nem is vallottak szégyent. Hazafele azért néha körülnéztem, hogy nem lapul-e valahol az árnyékban egy véremre szomjazó fenevad. Jobb félni, mint megijedni. Képriportunkban a HammerFall és a Wind Rose is megelevenedik.
Ajánló

Epica élő előzetes a pénteki koncert előtt
A múlt hónapban rögzítette az Epica az Eye Of The Storm koncertfelvételét, ez a dal is elhangzik az Amaranthe-tal és Charlotte Wesselsszel közös turné március 20-i fellépésén, a Barba Negrában.

A Polar Budapestre is elhozza új albumát
A Polar megújult felállással és hatodik stúdióalbumával érkezik Budapestre, március 23-án rászabadítja kaotikus, nyers energiáit a Dürer Kert közönségére.

Poppy – Pótolja az elmaradt budapesti fellépéseit
Poppy két halasztás és négy év várakozás után végre fellép Budapesten, március 22-én a Barba Negra színpadára érkezik a ’Constantly Nowhere’ turné, az estét az ausztrál Ocean Grove és a coloradói Fox Lake vezeti fel.

Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát
A Judas Priest közel 60 év után is fáradhatatlanul ostromolja a legnagyobb színpadokat. A legendás zenekar ezen a nyáron Faithkeepers elnevezésű turnéjával járja Európát, szeptember 1-én pedig Budapestre is begurul a banda turnébusza, hogy ismét megrengessék a Budapest Arénát metálhimnuszaikkal.

Péntek 13-án Ős-P. Box a Barba Negrában
Az Ős-P. Box megkésett születésnapi koncertet ad március 13-án, pénteken a Barba Negrában, vendég a B52.



































































































