Evanescence – Sanctuary: Menedék a bennünk dúló viharban

Öt év után új albummal tért vissza az Evanescence. Amy Lee ezúttal is a félelmeit, kétségeit, veszteségeit és a gyógyulás kérdéseit énekli ki magából, miközben a zenekar klasszikus, sötét-drámai világát modern elektronikával és súlyosabb hangzással frissítették fel. És bár több mint húsz év telt el a ‘Fallen’ óta, hamar kiderült: az alapvető kérdések nem tűntek el – csak Amy Lee lett idősebb. Ahogy mi is.

A hazai súlyos zene rég kinőtte a kis klubokat: Thy Catafalque, Lazarvs, The Southern Oracle – Budapest Park, 2026. 09. 30.

A Thy Catafalque, a Lazarvs és a The Southern Oracle más-más irányt képvisel, ezért érdekes párosításnak – pontosabban hármasnak – ígérkezett a Budapest Park programja. A három zenekarban van annyi közös vonás, hogy egyazon estén fellépve nem kioltották, hanem felerősítették egymást. És ahogy telt az idő, az őszi délutánból este lett, a három zenekarral együtt a hangulat is szépen átalakult.

Már rendelhetők jegyek Henrik Freischlader tavaszi koncertjére

Henrik Freischlader megújult zenekarral és friss műsorral tér vissza Budapestre: jövő május 22-én az Analog Music Hall koncerttermében játszik a zseniális blues-rock gitáros. De beszámolónk még az idei fellépéséről szól.

Legfrissebb a Hard Rockon

Dead Daisies – Kelly Hansen az új énekesük

Dead Daisies – Kelly Hansen az új énekesük

A Dead Daisies az ex-Foreigner-énekest, Kelly Hansent igazolta le, miután John Corabi másodszor is távozott a bandából. Egy új klippel meg is pecsételték az együttműködést, tavasszal pedig Európában turnéznak az új felállással.

bővebben

Legutóbbi kommentek

FullJovi – Bon Jovi-show az A38 Hajón!

FullJovi – Bon Jovi-show az A38 Hajón!

A Bon Jovi dalai iránti rajongás volt, ami összehozta a FullJovi zenekar tagjait. Szeptember 19-én, az A38 Hajón az egyetlen magyarországi Bon Jovi tribute banda igazi Bon Jovi-show-t varázsol a színpadra, megmutatja, hogy milyen az, mikor eredeti hangnemben szólalnak meg a legendás zenekar legnagyobb slágerei.

bővebben
AWS – Pillanatom: megérkezett a zenekar legújabb dala

AWS – Pillanatom: megérkezett a zenekar legújabb dala

Néhány órája debütált az AWS új dala, amelyben a zenekar ezúttal is kemény társadalmi és személyes kérdéseket sűrít néhány percbe, miközben Stefán Tamás vokális teljesítménye mellett nehéz szó nélkül elmenni. A dalhoz készült videó pedig technikailag is az egyik legizgalmasabb AWS-klip lett.

bővebben
Subscription Form (#3)
Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

A The Police egykori frontemberének, Stingnek ‘Sting 3.0’ turnéja tulajdonképpen visszatérés a Police trió felállásához, az MVM Dome-ban 2026 júniusában ebben a köntösben szólalnak meg szólópályafutásának dalai is, a turné során Magyarországon immár másodszor.

bővebben
Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX a beatboxing, a loopolás és az utcaművészet ausztrál nagymestere már nagyon sokszor fellépett hazánkban, a következő előadása az Akváriumban csíphető el október 2-án (csütörtökön).

bővebben
Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!

bővebben
Judas Priest – War Pigs Ozzyval

Judas Priest – War Pigs Ozzyval

A Judas Priest nem tudott ott lenni a ‘Back To The Beginning’ koncerten, kárpótlásul a most megjelent War Pigs-feldolgozásban Ozzy Osbourne énekel duettet Rob Halforddal.

bővebben
Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

A magyar black metal színtér veteránja, a Frost a Supersonic Blue Hellben mutatja be új albumát október 25-én, az este folyamán a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum is fellép. Az ’Age Of Fading And Doom’ már meghallgatható online is a Black Metal Promotion csatornáján.

bővebben
Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek

Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek

Neal Morse szerzői albumáról két hosszabb lélegzetű szerzeményt is megismerhetünk, míg az ugyanakkor megjelenő MorseFest 2024-filmből egy Spock’s Beard-klasszikust és a ‘Joseph’ rockopera egy részletét mutatták be.

bővebben
Stryper – Karácsonyi metál

Stryper – Karácsonyi metál

November 21-én jelenik meg a Stryper rég várt karácsonyi albuma, a ‘The Greatest Gift Of All’. Hallgasd meg, hogy játsszák a keresztény metálosok a Winter Wonderlandet!

bővebben
Gary Hoey – Lita Forddal közösen

Gary Hoey – Lita Forddal közösen

Gary Hoey, az amerikaiak kedvenc karácsonyi gitárosa (legsikeresebb albumai a ‘Ho! Ho! Hoey’ lemezek) Lita Forddal közös dalát mutatja be. Gary Moore-hoz hasonlóan rockkorszaka után ő is a bluesgitározás felé fordult, ám az új lemez visszatérés a rockosabb vonal felé.

bővebben
Hooligans – 30 év esszenciája

Hooligans – 30 év esszenciája

A Hooligans a 30 éves jubileuma küszöbén újraértelmezte egyik legikonikusabb szerzeményét, A vér nem vált vízzé most vadonatúj verzióban, modern hangzással és különleges klippel érkezik.
Ma este 8-tól exkluzív interjú az Abaházi Presszóban, ahol mesélnek a zenekar tagjai a friss megjelenésről és a 30 éves jubileum kulisszatitkairól.

bővebben
Nick Mason szólólemezeinek újrakiadásai

Nick Mason szólólemezeinek újrakiadásai

A Pink Floyd-dobos Nick Mason három nagylemeze három külön világ. Egyik sem ígér könnyed szórakozást. A közös pont, hogy mindegyik igazi zenei desszert, melyeket a progresszív muzsikák kedvelőinek, akik nem ragaszkodnak egy stílushoz, csak a minőséget keresik, érdemes ismét megkóstolniuk.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Meghalt a ZZ Top dobosa

Meghalt a ZZ Top dobosa

A hír sajnos igaz, Billy Gibbons egyedül maradt a nagy csapatból. Dusty Hill basszusgitáros 2021-es halálát követően mostantól a dobos, Frank Beard is az égi felállást erősíti.

bővebben
Asia – Mintha indigóval készült volna

Asia – Mintha indigóval készült volna

Bár az Asia eredeti felállásából már csak Geoff Downes billentyűs játszik a csapatban, de a hangzás olyan, mintha indigóval másolták volna a korai lemezekről. November 6-án jön az ‘Indigo’, melyről 2 dalt már bemutattak. Egy-egy tételben Steve Howe és Mike Portnoy játéka is felcsendül.

bővebben
Beast In Black – Jövőre veletek ugyanitt

Beast In Black – Jövőre veletek ugyanitt

A Beast In Black bő egy hét múlva a Helloween 40 éves jubileumi turnéjához kapcsolódóan ünnepli 10. évfordulóját, de már bejelentették, hogy jövőre headlinerként térnek vissza addigra elkészülő 4. nagylemezükkel. A fenevad erejét (Power Of The Beast) élőben is szemléltetik az idei Summer Breeze koncertfelvételével.

bővebben
Lemezbörze helyett

Lemezbörze helyett

A ma megjelenő albumok közül kiválasztottuk az Eagles-alapító Bernie Leadon, a Testament és John 5 új stúdióanyagát.

bővebben
Újra turnézik a Rush!

Újra turnézik a Rush!

A Rush két, még élő tagja, Geddy Lee és Alex Lifeson Neil Peart emlékének szentelik a 2026-os turnét, melyen egy fiatal dobos, Anika Nilles csatlakozik hozzájuk.

bővebben
Eric Clapton – 20 év után újra fellép Budapesten

Eric Clapton – 20 év után újra fellép Budapesten

Eric Clapton, a többszörös Grammy-díjas gitáros-énekes hatvanéves pályafutása során eddig egyetlenegyszer játszott Budapesten. Most azonban a legendás “lassúkezű” művész, minden idők egyik legnagyobb hatású zenésze 20 év után visszatér Budapestre, május 2-án, az MVM Dome-ban lép fel.

bővebben
Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?

A The Police egykori frontemberének, Stingnek ‘Sting 3.0’ turnéja tulajdonképpen visszatérés a Police trió felállásához, az MVM Dome-ban 2026 júniusában ebben a köntösben szólalnak meg szólópályafutásának dalai is, a turné során Magyarországon immár másodszor.

bővebben
Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban

Dub FX a beatboxing, a loopolás és az utcaművészet ausztrál nagymestere már nagyon sokszor fellépett hazánkban, a következő előadása az Akváriumban csíphető el október 2-án (csütörtökön).

bővebben
Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters: This Is Not A Drill – Live From Prague – The Movie

Roger Waters búcsúturnéjának tökéletes lenyomata a ‘This Is Not A Drill’ koncertfilm. Prágában 2 telt házas előadáson vették fel, így a legkisebb hibalehetőséget is kizárták. Akinek van hozzá megfelelő eszköze, annak javaslom a DVD-nél csak pár száz forintttal drágább Blu-ray beszerzését, már csak a Dolby Atmos hangzás miatt is. Az az igazán tízpontos!

bővebben
Judas Priest – War Pigs Ozzyval

Judas Priest – War Pigs Ozzyval

A Judas Priest nem tudott ott lenni a ‘Back To The Beginning’ koncerten, kárpótlásul a most megjelent War Pigs-feldolgozásban Ozzy Osbourne énekel duettet Rob Halforddal.

bővebben
Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

Frost – A Black Metal Promotion támogatásával

A magyar black metal színtér veteránja, a Frost a Supersonic Blue Hellben mutatja be új albumát október 25-én, az este folyamán a Blizzard, a DVVAD és a Feretrum is fellép. Az ’Age Of Fading And Doom’ már meghallgatható online is a Black Metal Promotion csatornáján.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Wall Of Sleep: The Kingdom

Wall Of Sleep: The Kingdom

A Wall Of Sleep új anyaga nem egyszerűen egy doom album, hanem utazás a stílus határain túlra, ahol az egyes dalok szabadon szövik egybe a különféle hatásokat. Ez a kimagasló alkotás mindazoknak szól, akik a korai kilencvenes évek nyitottságával hallgatnak metálzenéket.

bővebben
Billy Idol: Dream Into It

Billy Idol: Dream Into It

Billy Idol a megszelídült lázadó, aki azonban közel 70 évesen is nyomja azt a pop-punkot, amivel 1982 óta megőrjíti közönségét. Bár a mellét még mindig borotválja, és a haját szőkíti, de a dalszövegeiből már csak a régi lázadás emléke köszön vissza. És ez így van jól. Egy 70 éves ember már ne akarja megváltani a világot, csak ha politikus. A zenéje viszont még mindig üt.

bővebben
Dark Tranquillity: Endtime Signals

Dark Tranquillity: Endtime Signals

A Dark Tranquillity nem okozott csalódást remek új albumával, amelyet a Barba Negra színpadán is bemutat november 20-án a Moonspell, a Wolfheart és a Hiraes műsora után.

bővebben
At Night I Fly: collision/fusion/division

At Night I Fly: collision/fusion/division

Az At Night I Fly új albuma nem egyszerű hallgatnivaló, időt és teret kell hagyni, hogy a zene és a mondanivaló is célt érjen. A lemez ékes példája annak, amikor a tudás és a kreativitás találkozik, ezek a srácok nemzetközi sikert érdemelnének.

bővebben

Interjúk

Karanténinterjúk: Gidófalvy Attila (Karthago)

Karanténinterjúk: Gidófalvy Attila (Karthago)

Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Gidófalvy Attila, a Karthago együttes billentyűs-gitárosa bizakodó. Ahogy mondja: „Mi egy túlélő nép vagyunk, ezt kell figyelembe venni, ezt kell szem előtt tartani!”

bővebben
Karanténinterjúk: Scholtz Attila (Cry Free)

Karanténinterjúk: Scholtz Attila (Cry Free)

Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Scholtz Attila (Atka), a magyar Deep Purple tribute csapat, a Cry Free frontembere elmeséli, hogy otthon is lehet bulizni, sportolni.

bővebben

Koncertbeszámolók

Joe Bonamassa a VeszprémFesten

Joe Bonamassa a VeszprémFesten

Képriport Joe Bonamassa tegnapi VeszprémFest-koncertjéről, amely az időjárás miatt a História Kert helyett a Veszprém Arénában került megrendezésre. Az est vendége volt Jumping Matt And His Combo, azaz Pribojszki Mátyás és zenekara.

bővebben
Egyszerűen megunhatatlan: Tom Jones – MVM Dome, 2025. 06. 28.

Egyszerűen megunhatatlan: Tom Jones – MVM Dome, 2025. 06. 28.

85 év ide vagy oda, Sir Tom Jones jellegzetes csibészes mosolyával az arcán olyan természetességgel csinálta végig a koncertet, mintha a színpad lenne az otthona és csak úgy szeretetből énekelne kicsit a családjának. Két szám között sokszor sztorizott, mintha egy kedves nagypapa mesélne az unokáinak. Nagyon szerethető koncert volt, köszönjük a fantasztikus élményt!

bővebben

Ajánló

Morrissey – Vasárnap a Barba Negrában

Morrissey – Vasárnap a Barba Negrában

Morrissey, a The Smiths egykori frontembere 11 év után, harmadszor ad koncertet Budapesten, július 12-én a Barba Negra színpadán lép fel vadonatúj lemezének dalaival és megkerülhetetlen sikerszámaival.

bővebben
Ellopták az Accept legendás gitárját – segíts megtalálni!

Ellopták az Accept legendás gitárját – segíts megtalálni!

Wolf Hoffmann, az Accept legendás gitárosának tulajdona egy Rise Of Chaos (WH-1 Chaos) gitár, egy teljesen egyedi, egyetlen példányban készült Framus Warwick modell, amelyet a zenekar Barcelona Rock Festen adott koncertje után loptak el, amikor a turnéfelszerelést és hangszereket szállító kamiont kirabolták. A gitár az Accept ‘The Rise of Chaos’ albumának vizuális világát idéző különleges festést kapott, így rendkívül könnyen felismerhető.

bővebben
Deep Purple – Apokalipszis helyett metamorfózis az új albumon

Deep Purple – Apokalipszis helyett metamorfózis az új albumon

A Deep Purple pénteken megjelent új albumán nyoma sincs egy nosztalgiázó haknibanda biztonsági játékának, pályafutásuk újkori szakaszának egyik legnyersebb anyagát szabadították rá a világra. A lemezt promótáló 86 állomásos turné magyarországi megállója október 2-án lesz a Budapest Arénában.

bővebben