Egy lemez után lecserélte énekesét a svéd-amerikai NorthTale, az új felállással már stúdióba vonultak és dolgoznak a második albumon.

NorthTale 2021

Miután a Trans-Siberian Orchestra nem tudott turnézni a járvány miatt, a zenészek a saját projektjeikre több időt tudtak szánni. Chris Caffery elveszett daláról már korábban olvashattatok, Jeff Plate saját zenekart gründolt Alta Reign néven, Joel Hoekstra új szólóalbuma pedig februárban jelenik meg. 2015 óta stabil tagja a TSO formációnak Bill Hudson gitáros, aki NorthTale néven alapított zenekart svéd zenésztársakkal, és 2019-ben megjelent az első lemezük, ami egészen jó fogadtatásra talált. Miután évközben megváltak Christian Eriksson énekestől, bejelentették, hogy a posztot Guilherme Hirose veszi át, aki Brazíliából érkezett.

 

 

Bill így nyilatkozott a váltásról: „Hosszú és fárasztó meghallgatásokon vagyok túl, de most már bejelenthetjük az új énekesünket! Közel 40-en vettek rész a válogatáson a világ minden pontjáról, nagy nevek és újoncok egyaránt. Több jelöltem is volt, de döntést kellett hoznom, és örömmel jelentem be, hogy Guilherme Hirose az új énekesünk. Guilherme a meghallgatáson lerobbantotta a fejemet, és úgy adta elő az első lemez dalait, mintha azokat az ő hangjára írtuk volna, de az új nótáinkban is sziporkázott. Amikor elküldte nekem az első felvételeit, már tudtam, hogy ő lesz a mi emberünk, nem voltak kétségeim efelől. Amikor megmutattam a többieknek, hogy kikérjem a véleményüket, egyhangúlag őrá szavaztak, végre újra teljes a zenekar! Jelenleg Brazíliában rögzítjük a vokálokat Rodrigo Oliveira hangmérnökkel, és Dennis Warddal, aki ezúttal producerként közreműködik.”

Guilherme Hirose hozzátette: „Elképesztő, hogy ilyen világszínvonalú zenészekkel egy zenekarban játszhatok. Június óta napirenden volt a dolog, végül augusztusban kaptam a hívást Billtől, hogy engem választottak. Minden remekül alakul azóta, az új dalok fantasztikusan szólnak, tudom, hogy ez közhelyes, de így érzem. Nagyon várom, hogy mihamarabb útra keljünk, és nagy bulikat játszhassunk szerte a világban!”

Guilherme a 2019-es ’ Welcome To Paradise’ album Shape Your Reality című dalával mutatkozott be a rajongóknak.

Megosztás