Lacrimosa (Tears Fall Down) címmel már a negyedik dal is meghallgatható a Tari Szabolcshoz (ex-Miserium) köthető From The Sky bemutatkozó albumáról, ami szeptemberben jelenik meg. A zenekar augusztusban a Barba Negrában is fellép.

From The Sky

A szeptemberi HammerWorld Magazin mellékleteként jelenik meg az ex-Miserium énekes, multihangszeres, dalszerző Tari Szabolcs új formációjának, a From The Skynak a debütalbuma ’REX’ címmel, erről már a negyedik kislemezdal, a Lacrimosa (Tears Fall Down), valamint az album teaser videója is meghallgatható. A zenekar augusztus 5-én a Tales Of Evening és a Dalriada társaságában lép fel a Barba Negrában.

„A ’REX’ zenei világának két arcából most újra a líraibb került elő. A Lacrimosa (Tears Fall Down) a már korábban bemutatott zongorás mű, a Libra párja, bár hangszerelése kicsit tágabb, illetve ez az egyetlen angol nyelvű dal a lemezen. Korábbi munkáim során soha nem írtam magyarul, valahogy az általam képviselt zenei világról mindig is úgy vélekedtem, hogy az angol nyelv illik hozzá a leginkább. Ennél a dalnál még nem tudtam, hogy képes leszek-e annyira összeszedni magam, hogy egy új projektbe kezdjek, ezért az évek során megszokott munkamódszerem domborodott ki, és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek. Amikor már láttam körvonalazódni a teljes anyagot, tettem rá egy kísérletet, hogy kicseréljem a szövegét, de annyira a szívemhez nőtt, hogy végül hagytam a maga egyszerű őszinteségében úgy, ahogy elsőre megírtam, angolul. Érdekesség, hogy ez volt a legelső videó, amit rögzítettünk, de a kreatív csapattal közösen később úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a videósorozatunk legvégére.”

„Az utolsó fény kihunyásakor született, és vált írmagjává minden sötétségnek a szívemben. Amiért évek óta csak hálni jár belém a lélek, az itt megtestesül, és azóta is belülről pusztít, még ha a mértéke le is lassult már. Bár úgy tartják, hogy a legszomorúbb történeteket nem kell elmesélni, mégis azt hiszem, hogy jobb kimondani a szavakat, mintsem teljesen megsemmisülni a súlyuk alatt. A Lacrimosa (síró, sirató) a Requiem (gyászmise) Dies Irae (harag napja) szakaszának egyik kiegészítő tétele. A spanyol La Crimosa kifejezés fogott meg leginkább, aminek megközelítőleg a jelentése az, amikor a lélek sír. Ezzel pedig fel is ült szépen a királyságom trónjára, és hosszú ideig terápiás jelleggel ürítette belőlem a fájdalmat, hogy megkezdődhessen szívem befagyasztása a sarkvidéki szelekben. De ez már egy másik történet…”

A H-Music Hungary jóvoltából a Lacrimosa (Tears Fall Down) megtalálható minden nagyobb streaming szolgáltatónál. Kattints a linkre!  A linkekre kattintva a korábban bemutatott Finisterra, valamint Libera Me című dalokat is meghallgathatod.

A keverés és masztering a szolnoki Denevér Stúdióban zajlott Cserfalvi ’Töfi’ Zoltán és Boros Béla vezényletével. A borító Kóródi Tamás (@deadlife_art) munkáját dicséri. A videó elkészítéséért pedig Bánáti Tamás és Bánhegyi Tamás feleltek a Toma Picturestől, ahol a művészeti vezető Martin Wanda volt, a stylist pedig Hegedűs Dóra (@dusk_budapest). A fotókat Martin Wanda készítette.

A zenekar első ízben augusztus 5-én lép színpadra a Barba Negrában, méghozzá a Tales Of Evening és a Dalriada vendégeként.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/129924599219320
Jegylink: https://jegy.rock1.hu/dalriada_tales-of-evening_from-the-sky_20210805

A debütlemez felállása:

Tari Szabolcs (ex-Miserium) – ének / hangszerek
Süle Tamás (Slowmesh) – dobok és vokál (Finisterra & Sanguis)
Iványi Álmos (ex-Miserium) – vokál (Pactum Diabolicum & Sanguis)
Haraszti Dávid (ex-Tűzmadár, Anxius) – dobok
Suha Tamás (Symphoniacs, Leander Kills live) – hegedű (Lacrimosa, Libra & Arbor Vitae)

A koncertfelállás:

Tari Szabolcs – ének
Kertész Márton (ex-Special Providence, Rivers Ablaze) – gitár
Gilián Péter (Dreamgrave, DVVAD, Hegyhengergetők) – basszusgitár
Kiss László (gitárművész) – gitár
Haraszti Dávid – dob
Juhász Tamás (zongoraművész) – billentyűk
Suha Tamás – hegedű

Megosztás