A korábban tavaszra ígért megjelenés helyett a februári HammerWorld magazin mellékleteként érkezik a From The Sky második albuma, a csapatot legközelebb élőben március 19-én lehet elcsípni a Barba Negra Blue-ban, ahol az ’Operation: Mindcrime’ kiadásának 35. évfordulóját ünneplő Geoff Tate vendégeként lépnek fel.

A H-Music gondozásában jelenik meg február 10-én a From The Sky második albuma, az ’Antarktika’, a lemezt a februári HammerWorld magazin mellékleteként is kiadják, amiről a zenekar frontembere, Tari Szabolcs a következőket mondta: „Az ’Antarktika’ az első lemezünkön, a ’Rex’-en megkezdett zenei és lelki utazás folytatása, egyben azok lezárása is. A 2022-es év során megjelent öt kislemezdal és videóklip hűen megmutatta, hogy ezúttal is szélsőséges hangulatok fogják uralni a lemezt, ezek összessége mégis egységes képet rajzol ki, ugyanis a hideg, télies atmoszféra remekül egyben tartja a dalok stíluskavalkádját. Szövegeik ezúttal is személyes hangvételűek, és egy-egy önálló történetet mesélnek el, de egymás után hallgatva egy nagyobb szabású sztori részeseivé válhat a hallgató.”

Eddig öt dalt ismerhettünk meg a korongról, ma reggel pedig egy alapos albumelőzetest tett közzé a kiadó.
Március 19-én az egykori Queensrÿche-frontember Geoff Tate előtt melegíti be a színpadot a zenekar, a koncertre jegyet a Rock1 rendszerében lehet váltani, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás