Imádom a Myrath zenéjét, és ezen nem változtat az sem, hogy Zaher Zorgati énekes mintha egyre jobban rátelepedne a produkcióra. Ötödször láttam őket, és most is lenyűgözött az orientális muzsika és a progresszív metál fúziója. Dudás Ivett és a Roses Of Thieves pedig előzenekarként a legjobb választás volt. Ha nem is nyomták le a főbandát, de az jutott eszembe, mennyire élveztem életem első Gotthard-koncertjét, amikor a Tony Martin Band előtt léptek fel.
Megmondom őszintén, amikor a Myrath 2011-ben először járt Magyarországon, még nem is hallottam róluk. Így nem is mentem el az Orphaned Landdel közös koncertjükre a Club 202-be. Amikor viszont 2016-ban berobbantak a nemzetközi köztudatba a ‘Legacy’ lemezükkel, azt már rongyosra hallgattam, és 2018-ban Pozsonyig utaztam, hogy láthassam őket élőben, az a koncert felejthetetlen számomra. És ott vettem meg a zenekartól az addigra már beszerezhetetlen első 3 lemezüket.
2020-ban, épp a Covid előretörése előtt végre hazánkban is adtak egy teljes értékű műsort, plusz kétszer felléptek előzenekarként is, a Beast In Black és a Kamelot előtt. 2026-ban pedig harmadik headliner turnéjukat csíphettem el a Dürer Kertben. Korán érkeztem hát, mert ezúttal meg a 2 utolsó albumukra fájt a fogam. Nem is csalódtam bennük, roppant baráti áron árulták hanghordozóikat, míg Axel Rudi Pellnek még az előzenekara is 10 000 Ft-ért próbálta elsütni a CD-jét, a tunéziai csapatnak ennyiért akár a vinyljeit is meg lehetett venni, CD-ből pedig 2 is kijött ennyi pénzből.
Nagy dicsőségként a magyar Roses Of Thieves szerezte meg a lehetőséget, hogy a turnén felmelegítse a hangulatot. Lelövöm a poént: nagyon is sikerült nekik. Ez a hegedű, tangóharmonika, gitár kombó a Paddy And The Rats ír kocsmapunkját ötvözte az Alestorm folk metáljával.
Dudás Ivett a Tales Of Eveningből igazolt át tavaly, és már vele készült a zenekar második nagylemeze, a ‘Demons Ascend’, melyre műsoruk épült. Jó ez a zene, nem lehet rá nem bólogatni.
Mondjuk a Sabrina-feldolgozás („Boys, Boys, Boys”) meredek volt, de bejött. Bár Togyeriska Imre dobosnak a korábbiakhoz képest kicsit poposabbra kellett vennie a ritmust, de legfeljebb bekúszott egy kis Beast In Black feeling, és a közönséget is megénekeltették rendesen.
Sütöri Patrik basszusgitáros is lelkesen játszott, dobogóra fel, le, át a színpadon, egyik végéből a másikba, de egyszerűen képtelen voltam rá koncentrálni, mikor a másik oldalon ott állt Kovács Miklós gitáros. Póló nélküli kertésznadrágjában olyan eredeti redneck fazon volt, hogy már csak egy láncfűrész alakú gitár hiányzott a kezéből.
A Not Your Fate szólója alatt a vele incselkedő Ivett hanyatt lökte, de fekve is gitározott tovább.
Bárdos Tamás elektromos hegedűje és Hristov-Todorov Dominik tangóharmonikája erősítette a zene folk jellegét, jó volt látni, milyen örömzene ez számukra is, örömük pedig hamar átragadt a közönségre.
Dudás Ivett pedig nemcsak énekelt, de remekül mozgott, táncolt is, az embernek kedve támadt táncra perdülni velük. Tényleg rég volt ilyen élményem, hogy egy első alkalommal hallott előzenekar produkciója ennyire lekössön.
Három dalt beválasztottak az első lemezükről, a ‘Gateway To Utopia’-ról is, de jórészt az Ivett-tel készült anyagból mazsoláztak. 40 perces műsoruk olyan gyorsan elrepült, hogy magam is meglepődtem. A Myrath-CD-k és az előzenekar: duplán megérte korán érkezni.
Fend Off The Dark / Be The Captain / Synonym For Blasphemy / White Wolf / Boys (Summertime Love) / Keep The Night Inside / Can’t Look Back / Once Upon A Time / Taste Of Freedom / Hymn Of Hell / Not Your Fate
Az átszerelés alatt megkívántam a Myrath fehér pólóját is, míg az új album, a ‘Wilderness Of Mirrors’ borítójával díszített fekete pólót kommersznek éreztem, a fehéren ugyanennek a grafikának egy rézkarc változata volt. A csajoknak meg 3000-ért szórták ki az előző turnékról megmaradt pólókat. Marketingből jeles.
A 21:15-ös kezdés előtt 5 perccel beindult a füstgép, és az ezeregyéjszaka egyik helyszínére repülhettünk – még ha most nem is volt levitáció, mint 2020-ban – a színpadot díszítő molinóknak köszönhetően.
Morgan Berthet (a.k.a. Myror) lépett először színpadra az intró alatt, a klipekben és a lemezborítón is látható álarcban, és ebben is nyomta végig az estét. Nem tudom, mi értelme van ilyen titokzatosra venni a figurát a zenekar 7. lemezén, azon évekig lehetett izgulni, kik vannak a KISS maszkjai mögött, de Morgant már láttuk számtalanszor, most is felismertem teletetovált karjáról.
Kevin Codfert producer, aki Elyes Bouchoucha billentyűs helyét is átvette a bandában, a szokásos fekete Crow-ruhájában virított. Bár sok samplerrel dolgoztak, azért mégis üdvözítő volt, hogy legalább a vezérdallamokat élőben nyomta, így nem kellett a felvételről szóló szóló alatt riffelni a gitárosoknak, mint sok koncerten. Az is érdekes, hogy amennyit egyszerűsödött a zene, annyit egyszerűsödött a billentyűpark is Elyes egykori felszereléséhez képest.
A The Funeral nagyon erős kezdés volt, az új anyag egyik gyöngyszeme, Malek Ben Arbia héthúros gitárja kicsit alul volt keverve (nemcsak itt, az egész koncerten), nem tudom, szándékosan-e, vagy hangmérnöki hibából, így sajnos Symphony X-et idéző riffjeiből nem sokat hallottam, csak a tekeréseknél kapott extra hangerőt.
Anis Jouini basszer is szokásos öthúrosát bűvölte (egy haverom mondta nemrég, hogy egy tisztességes basszusgitáros ezt négy húron is el tudja játszani, persze ez csak poén volt), sokat mozgott, a Tales Of The Sandsben pedig annyira főszereplők voltak futamai, hogy ott mutatta be őt az énekes. Malekkal egyencsizmában léptek fel, ez akkor szúrt szemet, amikor mindketten feltették lábukat a kontroll ládára.
Zaher Zorgati pedig, kihasználva hangi adottságait (nem spórolta el a magasakat), maximális színpadi jelenléttel vitte a hátán a koncertet. Rögtön az első számban kiintegetett egy első sorban álló kisfiúnak (aki aztán a koncert végén Morgan Berthet dobverőjét is megkapta), és végig jól kommunikált a közönséggel (a „jó estét, Buda” bakitól eltekintve).
Az Until The Endben Dudás Ivett volt Elyze Ryd, duettjük Zaherrel feldobta a műsort, bárcsak több ilyen együttműködést látnék a fellépők között (ahogy a Visions Of Atlantis is megtette a Warkingsszel).
Ahogy 2020-ban a ‘Shehili’-t, most a vadonatúj ‘Wilderness Of Mirrors’-t mutatták be alaposan, a 10-ből 8 dal elhangzott élőben, bánatomra egyik nagy kedvencem, az Edge Of The Night pont kimaradt.
Mellette a ‘Shehili’ és a ‘Legacy’ szerepelt 3-3 dallal, a ‘Tales Of The Sands’ 2-vel, a szerintem is kevésbé sikerült ‘Karma’ csak 1 lehetőséget kapott. Az első 2 albumot most is hanyagolták.
Ahogy a bevezetőben említettem, Zaher Zorgati kicsit rátelepedett a produkcióra, bár lehet, ezt csak az alulkevert gitár miatt éreztem így. A The Clownról az énekes elmesélte, hogy ez egy nagyon személyes, nagyon introspektív dal, Morgan annyira meghatódott, hogy egy doboz papírzsebkendőt is behozott neki, amivel az első sorokat is megkínálta.
Hasonló belső líra volt a Soul Of My Soul is, úgy éreztem, ez a műsor egyre inkább az énekesről soul. Ezt a dalt simán becseréltem volna az Edge Of The Nightra.
És közben többször feltűnt a korábban a merchpultban látott lány, mint hastáncosnő, hol napkirálynőnek öltözve, hol a fején szablyát egyensúlyozva.
A ráadásra nem kellett sokat várni. Utoljára Lord-koncerten térdeltem le a Vándor kezdő hangjaira, most újra megtettem, mert Zaher Zorgati lejött a közönség közé, és épp mellettem állt meg, hogy leültesse a közönséget (ehhez már öreg vagyok, de a térdre ereszkedéssel is egy szintben voltam a többiekkel), és közöttük elhelyezkedve kezdett bele a Les Enfants Du Soleil lassú bevezetőjébe.
Aztán, ahogy beindult a dal, ő is visszaindult a színpadra, ahol a többiek már ezerrel nyomták a tempós részeket. Az új lemez másik gyöngyszeme, ha lehet azt mondani.
Szokás szerint a Jasmin (Morgan Berthet dobszólójával) vezette fel a legnagyobb slágert, a Believert, melyben sikerült kettéválasztani, ha nem is a tengert, de a közönséget, hogy két szólamban énekelhessük a refrént.
Mielőtt elbúcsúztak, még bejelentették, hogy jövőre is visszatérnek, immár egy még újabb albummal. Csak szólna erősebben az a gitár, hogy ne érezzem desszertmetálnak azt a desert metalt!
The Funeral / Born To Survive / Dance / Until The End / Into The Light / The Clown / Through The Seasons / Tales Of The Sands / Still The Dawn Will Come / Beyond The Stars / Breathing Near The Roar / Endure The Silence / No Holding Back / Soul Of My Soul // Les Enfants Du Soleil / Jasmin (dobszóló) / Believer
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Savafan
Köszönet a Concerto Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások