Black Stone Cherry - The Human Condition

Két év, tizenhárom dal. Igen, jól sejted, itt az új Black Stone Cherry-album! Már lassan tíz éve követem a kentuckyi banda karrierjét, és talán most először nem voltam annyira besózva az új lemez híre miatt, ugyanis a legutóbbi ’Family Tree’ egyáltalán nem nyűgözött le. Persze értem annak az anyagnak is a koncepcióját, de a soulos, bluesos vonal kicsit távol tőlem, így nem különösebben ugrottan fel örömömben, amikor Chris Robertsonék bejelentették a ’The Human Condition’ érkezését. Az előbb említett okok miatt nem voltam elvakult rajongója a tavaly megjelent kettes ’Black To Blues’ lemeznek, titkon azért reménykedtem abban, hogy megerőlteti magát a banda és kicsit más irányba evez az új albummal.

Szerencsére az első kislemezes dal, az Again eloszlatta minden kételyem, mert kegyetlenül arcbamászó hangzással operál, pontosan úgy, mint személyes kedvencem, a ’Kentucky’ dalai. Az albumot a basszer, Jon Lawhon saját stúdiójában rögzítette a banda, ezúttal azonban más módszerekkel, nem élőben, ennek (is) köszönhető a vaskos hangzás, ami pompás aláfestő zenéje lehetne a világban tomboló eseményeknek. A nyitódal, a Ringin’ In My Head ráadásul mintha erre reflektálna szövegével, ami egészen pontosan így szól: „People, people, your attention please, I need to tell you about a new disease”. A srácok elmondták, hogy a dal a ’Kentucky’ megírása után született, azonban az előző lemezre nem fért fel, a mostani koncepcióhoz viszont tökéletesen passzolt. A dalszöveg amúgy elképesztően apokaliptikus, pedig az sem most íródott…

Az első három tétel, az előbb említett Ringin’ In My Head, az Again és a Push Down & Turn megadja az alaphangot, olyan, mint egy kegyetlen balegyenes, ami után keresi az ember a kapaszkodót, hogy minél hamarabb kitisztuljon az elméje. Persze ezt is megoldja a csapat az ezt követő When Angels Learn To Fly-jal, ami annak ellenére, hogy lírai hangvételű, egészen kellemes, olyan utazós dal, a poros országutakon robogva hasonló dalokat hallgatnék.

Ezúttal mintha minden kívánságomat teljesítené a gárda, mivel kicsit lecsippentettek a dalok hosszából (legutóbb a túlnyújtott számok miatt ekéztem őket) és nem cifrázzák túl a dolgokat, hanem adrenalintól fűtve szállítják a jobbnál jobb dalokat, melyek közé simán befér egy-egy rádiórockos sláger is, mint például az In Love With The Pain, az If My Heart Had Wings, vagy az Electric Light Orcestra Don’t Bring Me Downjának feldolgozása, ami az érces gitárokkal egészen új megvilágításba kerül.

Az album végére jobban felolvad a southern rock emlőin nevelkedettek számára már-már fagyos, metálos hangulat és kvázi southernnel színezett arénarockba fordulunk a Some Stories, a Devil In Your Eyes és a Keep On Keepin’ On hármassal, mely daloknak biztos nagy keletje lesz a koncerteken – már ha lesznek egyhamar. Összességében jobban tetszik a Black Stone Cherry új lemeze az ezt megelőző ’Family Tree’-nél, úgyhogy egy szavam sem lehetne, bár azért el tudtam volna viselni egy újabb ’Kentucky’-t sokkal több, vagy kizárólag csak súlyos dalokkal.

Összegzés:

A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma, Chris Robertsonék azonban bebizonyították, hogy még mindig képesek tökös zenét csinálni.

Pontszám: 8,5

Megjelenés: 2020
Kiadó: Mascot Label Group
Stílus: hard / southern rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Zenészek:

Chris Robertson – ének, gitár
Ben Wells – gitár, vokál
Jon Lawhon – basszusgitár, vokál
John Fred Young – dob, ütőhangszerek, vokál

Dalcímek:

01. Ringin’ In My Head
02. Again
03. Push Down & Turn
04. When Angels Learn To Fly
05. Live This Way
06. In Love With The Pain
07. The Chain
08. Ride
09. If My Heart Had Wings
10. Don’t Bring Me Down
11. Some Stories
12. Devil In Your Eyes
13. Keep On Keepin’ On

 

Megosztás