Az idén 33 éves Tankcsapda fennállásának első igazi zenekari bázisába költözött, majd bejelentették, hogy idén nem turnéznak Magyarországon.

Tankcsapda

Krisztusi korba lépett hazánk legnépszerűbb rockzenekara, és eljött a pillanat, amire két évet vártak. A rocktrió közel két évvel ezelőtt költözött el korábbi próbahelyéről, ahol már a puszta lét is veszélyeztette az egészségüket. Rágcsálók között, leomló vakolat alatt próbáltak, innen menniük kellett, de a Debrecen város által felajánlott épület rendbetétele rengeteg pénzbe került volna. Folyamatosan más zenekarok próbatermébe kellett bekéredzkedniük, erről a problémáról egy korábbi, évzáró interjúban mesélt a Tankcsapda magazinunknak, most viszont végre beköltözhettek új állomáshelyükre. Az új épületben a próbatermen kívül a színpadi technika is elfér, így igazi zenekari bázist alakíthattak ki. A beköltözésről készült videót most mi is megmutatjuk, klikk a lenti képre!

 

 

A nagy változáson kívül még egy fontos információt osztott meg a rajongóival a zenekar. A banda dobosa, Fejes Tamás volt az Alföld TV vendége, ahol az idei évre vonatkozó tervekbe engedett betekintést. Elmondta, hogy a 33 éves zenekar idén nem fog itthon önállóan turnézni, elsősorban nagy eseményeken fognak fellépni grandiózus látványvilággal. Fesztiválokon, városi rendezvényeken és nagyobb bulikon lesznek jelen, és már most a 35 éves jubileumi évre készülnek. A pandémia beköszöntekor félbehagyott Európa-turné néhány új dátuma is napvilágot látott már, ezek ősszel kerülnek megrendezésre, mindezen kívül már néhány fesztiválfellépés időpontja és helye is nyilvánosságra került, és két önálló nagykoncert is biztos. Október közepén a Budapest Parkban lép fel a zenekar, illetve a tavaly év végi látványos Főnix Aréna-koncert idén folytatódik, december végén ismét beveszik a debreceni helyszínt.

Tankcsapda – Megölni engem

Megosztás