Tankcsapda

A 2020-as év után még a miniszterelnök is lemondta évértékelő beszédét. Mi a Tankcsapda zenészeit kértük fel, tartsák meg expozéjukat… Nem, nem így történt. Egy kötetlen beszélgetés keretében, sok csúnya szó és még több nevetés kíséretében mondták el, milyen volt számukra a tavalyi, korántsem átlagos év.

Hard Rock Magazin: A 2019-es jubileumi évben sok különleges dolgot vittetek végbe (könyvmegjelenés, vadiúj lemez, amerikai turné, születésnapi – online is közvetített – koncert Los Angelesből, stb.), a tavalyi évre a publikus tervek picit nyugisabb évet ígértek (tavaszi Európa-turné és 11 magyar koncert). Ehhez képest… Mikor derült ki, hogy nem tudjátok befejezni még az európai turnét sem?

Sidlovics Gábor: Amikor elkezdtük a turnét, már volt előszele ennek a dolognak, azt hiszem, két vagy három osztrák koncertet csináltunk meg. A helyi szervekkel tartottuk a kapcsolatot, de még annyira gyerekcipőben járt minden, hogy mindenki csak találgatott. De ahogy teltek a napok, és sorra dőltek be a különböző helyek, mint a dominó, láttuk, ahogy bedől az egész tavasz, aztán a nyár és végül az egész év.

Fejes Tamás: Az igaz, hogy csak az Európa-turné és a 11 koncert lett meghirdetve, de az őszre is nagyon nagy terveink voltak. Magyarországon csak 11 buli volt betervezve, de nem a COVID miatt, hanem mert ezek nagyon nagy költségvetésű, monumentális koncertek lettek volna, és abból se az ország, se mi nem bírtunk volna el többet.

HRM: Nem megszokott dolog, hogy egy zenekar repülővel viszi a rajongókat a koncertre. Az európai kör pár állomására így tettetek volna, ha azok nem maradnak el. Honnan jött az ötlet? És a pótláskor is így lesz?

Lukács László: Természetesen a válaszunk igen, de jelen pillanatban semmi konkrétumot nem tudok mondani. Bár ne ezt kéne mondanom! Szívesebben mondanám azt, hogy igen, természetesen márciusban már meg lesz tartva ez a koncert, ahová repülővel ki lehet menni.

F.T.: Ahogy lehet, megyünk. Szerencsére abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy az elszántság nemcsak bennünk, hanem a partnereinkben is megvan, és ez nagyon nagy dolog, hogy egy ilyen sz.r szituációban minden partnerünk ugyanúgy helytáll és ugyanúgy mellettünk van, mintha ezerrel pörögne a dolog.

Tankcsapda

HRM: Térjünk át inkább az online világba! Laci, milyen érzés, ha a számok után semmilyen reakció sem érkezik, illetve lehet-e egyáltalán élvezni így a koncertet? Gondolok itt a stream koncertre a Debrecen TV-ből és a Raktárkoncertre.

L.L.: Amikor mi ezt az online koncertet csináltuk tavasszal, azt gondolom, hogy a Tankcsapda szintjén nagyon profi körülmények között, nagyon profi minőségben csináltuk meg. Normális hanggal és több kamerával. Mert azt is lehet online koncertnek nevezni, hogy kirakok egy telefont és a Facebook-csatornán élőzök, miközben zenélek. De ha mi csinálunk ilyesmit, akkor megadjuk a módját.
Szerintem viszont már az is fura, hogy online koncertnek nevezzük. Az a koncert, ahol valaki valakinek eljátszik valamit. Érted? Itt nem látsz senkit, csak kamerákat és tudod, hogy a kamerák mögött valahol a kábelek végén, a monitorok előtt emberek vannak. De hogy azok sokan vannak vagy kevesen, fiúk, lányok, öregek, fiatalok, sírnak vagy nevetnek, maximum csak elképzelheted. Nem látod, nem hallod. Amikor vége egy dalnak, nincs reakció. Ez egy zenés előadás. Éppen ezért én ezt nem tekintem koncertnek, de maradjunk ennél a kifejezésnél!
Visszatérve a kérdésedre, sz.r volt játszani nekünk is. Idő kellett, mire belerázódtam, hogy egyébként valóban embereknek játszunk, tudtuk azt is, hogy több tízezer ember követte élőben, és ha csak az emberek számát tekintjük, akkor két telt házas arénakoncertnyi ember nézte a közvetítést. Mivel ez egy szokatlan dolog volt számunkra – és remélem, nem is kell megszoknunk –, ezért aztán próbáltuk élvezni. Mert ugye minden rosszban van valami jó, ennek a rossznak is volt jó oldala: olyasmit csináltunk, amit magunktól nem csináltunk volna. De én személy szerint párszáz embernek sokkal jobban szeretek játszani akár egy büdös kis klubban, mint húszezer embernek, akikből semmit nem látok. Mintha egy uborkás üveggel a fejemen kéne koncertezni. Hogy mennyire jó egy online koncert? Erre a legjobb válasz az volt, amikor augusztus közepétől csináltunk egy 22 buliból álló turnét, élő hús-vér emberek előtt és k.rva jó hangulat volt annak ellenére, hogy nem 5 000 vagy 25 000 embernek zenéltünk, csak 500-nak. Jól éreztük magunkat, az emberek örültek, mi is. Ez egyértelműen megmutatta, hogy egyedül az élő koncertnek van értelme abban a műfajban, amit csinálunk.

HRM: Kanyarodjunk vissza egy picit a reptéri koncerthez! A rosszak közül ez volt a jobbik verzió az online koncerttel szemben, mert itt azért volt valamilyen reakció a közönségtől, nem?

L.L.: Az autós koncertek ilyen szempontból azért voltak jobbak, mint az online koncert vagy az előre rögzített raktárkoncert, mert ha nem is álltak emberek az első sorban csápolva, de azért csak láttad őket. Tudtak kommunikálni veled, még ha nem is a szokásos módon, hanem mondjuk a reflektorok villogtatásával, az indexszel, vagy voltak, akik ablaktörlővel, dudával. Természetesen az lenne a jó, ha nem lenne ilyen vírus és megcsináltuk volna azt a tervet, amit a tavalyi évre terveztünk, de hogy ilyet csináltunk helyette, ez például unikális dolog volt. Belénk égett!

F.T.: Én azért továbbmennék, ha egy sima koncertturnén odajön valaki azzal, hogy csináljunk egy autós koncertet, azt mondtam volna, hogy próbáljuk ki. Egyértelmű, hogy nem helyettesíthet egy hagyományos koncertet, de mivel ilyet még nem csináltunk – és hozzáteszem, a 31 év alatt van egy csomó olyan koncert, amire konkrétan nem emlékszem, és nemcsak azért, mert k.rva sokat ittam, vagy mert már olyan öreg vagyok, de egy ponton túl már monotóniába megy át –, az biztos, hogy erre a halálos ágyamon is emlékezni fogok. Ilyen addig se volt, meg ezután se nagyon lesz. Ha nem lett volna a pandémia, ezt akkor is érdemes lett volna megcsinálni, mert egy jó balhénak ígérkezett. Ezért becsülöm k.rvára a Metallicát, mert azok is már mindent megcsináltak. Mindig keresnek valami új dolgot, amivel elő tudnak hozakodni. Elmennek az Antarktiszra, meg bemennek a börtönbe játszani. Ezeket meg kell élni. Természetesen nem fog ez semmilyen szinten kiváltani vagy helyettesíteni dolgokat, nem is tud, de ezek nem is erről szólnak. Ha valaki az autós koncertet egy sima fesztiválkoncerttel, mint zenei élménnyel hasonlítja össze, az szerintem hülye.

L.L.: A kérdésed lényegi részére válaszolva, igen, sokkal élvezetesebb volt ezt a két koncertet a színpadról előadóként megélni, mint akár egy felvételre készült raktárkoncertet vagy egy online koncertet. Hiszen itt volt a közönség és a zenekar között – régi magyar szóval mondva – interakció. Olyan, amilyen lehetett, de volt és nem is kicsi. Őszintén szólva úgy jöttünk le a színpadról, hogy b.szd meg, nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lesz!

F.T.: Aznap este két dolgot csináltunk, amit korábban még soha: egy ilyen autós koncertet és azt, hogy nulla forintért eladtuk magunkat. Az is egy történelmi esemény, hogy valaki úgy adja el magát és fekszik le a hatalomnak – a sajtó szerint ezt tettük –, hogy nem kap érte egy fillért se. Azért az is nagy dolog, hogy mi ezt is meg tudjuk csinálni! (nevet)

S.G.: Három dolog volt, amit aznap először csináltunk, mert egy nemzetközi repülőtér utasforgalmi váróterme volt az öltözőnk, a backstage, minden. Ott készültünk fel a koncertre. Nézni kell a dolgok jó oldalát is! Akármennyire is szétb.szott mindent ez az egész, én próbálom rózsaszín szemüvegen át nézni a dolgokat. Ha a debreceni körszínpados autós koncertet nézzük, az szerintem mérföldkő a magyar zenetörténetben, olyan egyedülálló dolgot csináltunk, ami nem történt volna meg, ha nincs ez a járvány. A rajongók is, és mi is gazdagabbak lettünk egy ilyen élménnyel.

F.T.: Ne mondd azt, hogy gazdagabbak lettünk, mert már azt is olvastuk, hogy 100 milliós állami támogatást kaptunk ezért a koncertért! Ez is nevetséges, mert nulla forintot kaptunk. Itt alapjában véve arról szólt az egész történet, hogy próbáltunk adni az embereknek. Volt egy k.rva sz.r szituáció, amiben a partnereink szerencsére mellettünk álltak, a szponzori pénzekből kifizettük a technikát, meg a technikai személyzetet, a saját gázsinkról meg lemondtunk. És az embereknek rohadtul tetszett a koncert. A sajtó meg rögtön letámadott azzal, hogy nekünk mindent szabad, hogy törvényt hoztak miattunk. Ez egy büdös nagy hazugság, mert a mai napig lehet autós koncerteket tartani. De senki se tartott azóta se.

S.G.: Előadhatnánk a kőkemény rocker csávót, aki szöget reggelizik, hogy ez lepereg rólunk és minket nem visel meg. Hazudnánk, mert ez megviselte a zenekart valamilyen szinten. Ez is megmutatta, hogy 2020-ban hol tart a közösségi média, meg a média, hogyan lehet tömegeket behülyíteni. Az autós koncert nagyon jó dolog volt, a rajongók visszajelzéseiből az derült ki, hogy ők is élvezték a bulit, viszont sikerült elérni azt, hogy amikor bejelentették a raktárkoncerteket, a zenekarok egyből felajánlották a gázsijukat, nehogy őket is bármiféle negatív kritika érje.

Tankcsapda

HRM: Engem az lepett meg, hogy a közönség mennyire szófogadó volt és betartotta az előírásokat.

F.T.: Az minket is!

S.G.: Ezúton is szeretnénk megköszönni a közönségnek, hogy milyen k.rva jófejek voltak és milyen rendesen betartották az összes előírást!

L.L.: Bármilyen furán hangzik, de úgy volt k.rva jó hangulatú ez a két buli, hogy az emberek – bármilyen sz.rul is hangzik – fegyelmezetten szórakoztak. K.rva jól szórakoztak, énekeltek, tomboltak, és az biztos, hogy a sofőrök kivételével folyt a pia, mert azt lehet látni az akkor készült fotókon és videókon, hogy milyen hangulat uralkodott a koncerteken. Viszont ezzel együtt k.rva fegyelmezett volt mindenki és azt csinálta, amit kell.

HRM: Szerintem a debreceni repülőtér koncerthelyszín gyanánt telitalálat volt!

F.T.: Baromi jó hely volt!

HRM: A sikeren felbuzdulva terveztek még ezen a helyszínen újabb koncertet?

L.L.: Debrecen repülőtere jó ideje egy nemzetközi besorolású közforgalmi repülőtér. Azért tudtunk most ott játszani, mert itt volt a járvány és a repülőtér kényszerűségből leállt.

S.G.: De az, hogy szabadtéren, fedett körszínpaddal, az abszolút nem elképzelhetetlen.

L.L.: Fene tudja, hogy valaha fogunk-e még a debreceni repülőtéren játszani. Egy éve éppen a 30 éves jubileumi turnénkat zártuk szintén körszínpaddal a Főnix csarnokban és akkor sem gondoltuk, hogy egy év múlva arról fogunk veled beszélni, hogy milyen volt a repülőtéren koncertezni. Ez egy kis repülőtér, de annál nagyobb forgalmú, hogy csak úgy lezárják egy koncert miatt.

HRM: A korábban említett 22 állomásos turné azért volt annyira feszített, hogy minél több embernek tudjatok játszani, mert nem tudtátok, hogy mikor kell újra leállni? Ha jól emlékszem, volt olyan hét nap, ami alatt öt koncert volt.

L.L.: Ez nyár végén, ősz elején volt, és a járvánnyal terhelt időszak közepén tisztában voltunk vele, ha beüt a második hullám, nem tudunk menni. Ha akarunk egy turnét csinálni, csak abban a kis COVID-mentes lyukban sikerülhet. Az utolsó koncerteken már érezni lehetett, ha elővételben el is fogyott minden jegy, volt 20-30 ember, aki már nem jött el a koncertre. Szerencsések vagyunk, hogy a lehető legjobbkor sikerült megcsinálni ezt a turnét és azért volt ennyire sűrű, mert így hozta az élet.

HRM: Én magam is két koncerten voltam ezen a turnén, az esztergomin kívül a gyömrőin is, és az utóbbin, ami már a turné vége felé volt, érezni lehetett, annak ellenére, hogy minden jegyet eladtatok, nincs telt ház, az emberek otthon maradtak a fenyegetettség miatt.

L.L.: Tegyük össze a kezünket, nagyon nagy szerencsénk volt! Amennyire tudjuk és látjuk, gyakorlatilag vírusmentesen rendeztük meg az egész turnét. Nem volt egyetlen olyan koncert se, ahol két hét múlva tömegesen jelentkezett volna a fertőzés.

S.G.: Életem egyik legjobb élménye volt ez a turné, egy majdnem féléves bezártság után megint úton lenni, hangszerek, erősítők, közönség… A hosszú szünet után ez olyan volt, mint amikor egy fiatal zenekar hirtelen befut és elkezd turnézni. Tininek éreztük magunkat, teljesen meg voltunk hülyülve. A másik dolog a közönség. Nem tudtuk, mire számítsunk. Egy méterre álldogálnak majd egymástól az emberek? Még jobban meg voltak őrülve, mint egyébként, ők is nagyon ki voltak éhezve, COVID ide vagy oda, ez a turné egy lélekmentő dolog volt.

F.T.:  Magyarország egy nagyon specifikus piac. A lélekszám és a pénz is kicsi. Sok kortárs zenésztársunk – aki nem feltétlenül rockban utazik – azt csinálja, hogy miután befut, próbálja tartani azt a szintet, amit elért. Ha megcsinál egy stadion- vagy sportcsarnokos koncertet, akkor utána már csak egy dupla stadion- vagy tripla arénakoncertben tud gondolkodni. És inkább egész évben nem koncertezik, ha ez nem jöhet össze. Mi ezzel nem foglalkozunk, mi mindig is azt csináltuk, hogy egy durva arénakoncert után elmentünk egy „B” oldal turnéra kis klubokba, kevésbé ismert számokat játszva. Tök jó impulzust ad ez a dolog, hogy újra és újra meg tudjuk élni, milyen az, amikor alulról elkezdesz felfelé építkezni és a kicsiből beérkezel a nagyba.
Csomó 40 és 50 év közötti, vagy afölötti zenészen érzem a vágyódást a klubbulik iránt, de amikor megkérdezem, hogy akkor miért nem csinálod, igazából nincs is semmi konkrét válaszuk. Szerintem nem merik. Vagy méltánytalannak érzik, szerintük az visszalépés az emberek szemében. Ha nekünk jól esik klubokban játszani, akkor klubturnézunk. Erről szól az európai turné is, ahol kis klubokban játszunk, hiszen Európában semmi esély nincs arra, hogy stadionokat töltsünk meg. Egyedül London, München és New York kivétel, ott 1 000 fő felett tudunk játszani, de még az sem stadion méretű. A nyugat-európai turné arról szól, hogy megéljük ezt az egész dolgot. A stábbal esszük a mikrózható hamburgert, meg melegíthető készételeket vásárolunk a boltban és azokat kajáljuk. Ez tök jó, ettől tud az ember infantilis maradni, feltöltődni.

Tankcsapda

HRM: Még Esztergomban mondtad, hogy úgy érzitek magatokat, mint az a búvár, aki hosszú idő után feljön a felszínre és friss levegőhöz jut. A beszámolómban írtam is, hogy a közönség sokkal aktívabb volt, mint azt megszoktam.

L.L.: Ezt a fociban úgy mondják, hogy nem nézők voltak a nézőtéren, hanem szurkolók. Nem 20 ember tapsolt egy szép cselnél, a többiek pedig karban tett kézzel ültek és szotyiztak, hanem az egész stadion őrjöngött és tapsolt. Ilyen szempontból is érdekes volt ez a nyári turné, túl azon, hogy végre-valahára színpadra tudtunk lépni a szó szoros értelmében, de a legtöbb koncerten azt láttuk, hogy az emberek túlnyomó többsége nem pusztán néző volt, hanem kimondottan rajongó, és ennek megfelelően is viselkedtek. Az utolsó nóta utolsó versszakát is ugyanúgy teli torokból együtt énekelték velünk, ahogy az első nóta első versszakát.

HRM: Korábban nagy port kavartak a próbatermetekkel kapcsolatos hírek. Úgy tudom, tavasszal költöztetek, de nem oda. Mi ezzel most a helyzet?

F.T.: Az, hogy kaptunk egy próbatermet, az nem hír, de az egyik médium azt írta, hogy az adófizetők pénzén próbálunk, és a kettő között óriási különbség van! Ráadásul az se igaz, hogy kaptunk egy próbahelyet, és egy percet sem próbáltunk az adófizetők pénzén soha a büdös életben. Egyébként ezt nem is tudom, hogy lehet kivitelezni, hogy az adófizetők pénzén próbál egy zenekar.

L.L.: Ha valaki tudja ezt, írja már meg nekünk Facebookon! Mert ha azért is kapnánk központi lóvét, hogy próbálunk, akkor mi akár napi szinten kétszer is gyakorolnánk! (nevet)

F.T.: Tegyük tisztába a dolgot! Arról van szó, már régóta próbahelyet keresünk. Mert a mi próbatermünket patkányok rágták, a mennyezet ránk szakadt, pedig nagyon értékes dolgaink vannak bent, és volt, hogy akár próba közben is patkányok rohangáltak közöttünk.

L.L.: Azért azt tegyük hozzá, hogy nagyon aranyos patkányok voltak. (nevet)

F.T.: A lényeg, hogy ezen változtatni akarunk a mai napig is. Az önkormányzat mondta, hogy a Böszörményi úton van egy elhanyagolt orosz laktanya, ami felújításra szorul. És annak a hűtőkamráját odaadják nekünk úgy, hogy cserébe az egészet fel kell újítani. Tehát nem ingyen, hanem konkrétan amennyit ráköltünk, azt lelakhatjuk. Megnéztük a helyiséget és árajánlatokat kértünk. Azon kívül, hogy csillagászati összegbe került volna, a generálkivitelező azt mondta, egyébként meg 0 hónap garanciát ad rá, mert annyira romos kívülről az épület, hogy hiába csinálják meg belülről, nem garantálják, hogy pár héten belül kívül nem kezd el megint újra repedni a fal. Magyarán szólva az egész k.rva nagy csarnokot kellett volna rendbe tenni, hogy ezt az oroszok által otthagyott, hűtőkamrának használt helyiséget komfortosan meg tudjuk csinálni. Ezt a lehetőséget nagy köszönettel, de visszautasítottuk. De közben az egyik hírportál megírta, hogy mi az adófizetők pénzén próbálunk. Ezúton is üdvözöljük őket! Most nincs próbahelyünk, mindig a debreceni Wyrfarkas zenekar próbatermébe kéredzkedünk be. De talán nyárra megoldódik ez a probléma, ha minden jól megy.

HRM: Úgy hallottam, hogy az árajánlat, amit kaptatok, olyan volt, hogy abból a nulláról fel lehetett volna húzni egy szép házat.

F.T.: De az a probléma, hogy sose lett volna jó. Mert ha egy k.rva drága, de k.rva jó, hosszú távú megoldás lett volna, akkor még elgondolkodtunk volna rajta. Egyébként az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen kritériumai vannak egy normális próbateremnek. A hangszigetelés ugyan fontos, de ugyanilyen fontos a klimatizálás, hogy ne legyél rosszul egy másfél-kétórás próba után, hogy ne menjen ki a hang, de a levegő bejöjjön. Ez nem egy egyszerű történet. Illetve vagyunk már annyira öreg zenekar, hogy szeretnénk normális, kulturált körülmények között próbálni végre, és egy 31 éve működő zenekar megérdemelné, hogy legyen egy bázisa. Ami a próbaterem, a találkozási pont, a zenekar központja, ahonnan indulunk és ahová érkezünk. Az is fontos, hogy biztonságos, lehetőleg őrzött területen legyen, mert féltjük a cuccainkat. Szerintem ez nem luxus, hanem alapvető dolog a működéshez.

HRM: Beszéljünk az új dalaitokról, amik lemezen nem jelentek, nem is jelenhettek meg, mert már a ‘Liliput Hollywood’ megjelenése után születtek! Először nézzük a korábbi szerzeményt, ami az újrakezdésről szól! Kaptatok bármiféle visszajelzést, hogy az embereknek mit jelentett ez a dal?

F.T.: A visszajelzések pozitívak voltak! A Szüless meg újra klipjében számunkra hiteles emberek szerepelnek, akik letettek valamit az asztalra, valós eredmények vannak mögöttük, valós teljesítmények és ráadásul szeretik a Tankcsapdát. Nem véletlenül szerepelnek ezek az emberek, ők is ugyanúgy bajba kerültek a pandémia alatt, nekik is újra kellett kezdeni a karrierjüket, ahogy nekünk is.

HRM: Térjünk át a második klipetekre, a rajzolt videóra…

F.T.: Amit a nagyszerű, tehetséges és pótolhatatlan Sidi rajzolt. (nevet)

HRM: Eddig nem készült rajzos klipetek…

L.L.: És amilyet Sidi csinált, ezek után nem is fog! (nevet) Nem, nem, egyébként f.sza lett!

HRM: Szerintem pont az a jó ebben a Plasztik József-klipben, hogy az egyszerűbben megrajzolt videó nem vonja el a figyelmet a dal mondanivalójáról.

S.G.: Persze, az a klip – csúfolhatjuk klipnek – is úgy készült, hogy csináltam egy négy-öt másodperces kis darabot, amit elküldtem a többieknek. Csak a figura mozgott benne zene nélkül, hogy én ezt a szintet tudom hozni. Hívhatjuk mentegetőzésnek, hogy ha több idő lett volna, akkor egy k.rva jó animációs klip lett volna, de nem erről szólt a történet. Volt rá kb. másfél hónapom. Ráadásul a munkafolyamat közepén egy koncepcióváltás is történt.

F.T.: Azt el kell mondani, hogy csináltunk egy tervet, amiben az volt, hogy azok az újságírók jelentek meg benne, akiktől nekünk fáj a f.szunk. Felismerhető arcokkal meg lettek rajzolva a karakterek, csak megmondom őszintén, annyira durván sikerült, hogy nem akartunk bíróságra járni miatta. Sidi jó sokat dolgozott vele, mi meg jókat röhögtünk rajta. De aztán kivettük a karaktereket.

S.G.: De akkor már be volt jelentve, hogy lesz egy nóta és egy klip. És akkor hirtelen történt egy ilyen koncepcióváltás. Ennyi idő alatt szakmailag – mert lelkes amatőr vagyok – ezt sikerült kihozni belőle.

F.T.: Nem baj, Sidi, nekem tetszik!

S.G.: Valakinek leesik a dal mondanivalója, valakinek meg fogalma sincs, hogy miről szól. Nem is vártunk mást egyébként.

HRM: És azoknak az embereknek, akikről szól a dal, leesett szerintetek?

S.G.: Szerintem kevés embernek esett le.

F.T.: Egyébként meg lesz.rjuk, nem foglalkoztat minket, hogy ők egyébként mit gondolnak rólunk. Ez egy jó fricska lett volna, de túl erősre sikerült és emiatt nem akartunk bohóccá válni.

L.L.: Igazából az sem esett le sok embernek a mai napig, hogy az Élet a legjobb méreg refrénje miről szól. Természetesen az a jó, hogyha megérti az, akinek mondod. De ha nem érti meg, attól még k.rva jó érzés, hogy te elmondtad. Csináltunk egy feldolgozáslemezt 2016-ban és azon rajta van a kedvenc dalomnak a kedvenc sora, a legjobb, ami valaha a magyar rockzenében készült: „Kérdezni akkor is fontos, ha senki nem felel.” [P.Box – Soha nem elég] Azt gondolom, beszélni is fontos, akkor is, ha egyébként akinek mondod, azt mondja, hogy lesz.rom. Szerintem van egy csomó ember, aki felállva üvöltözi A legjobb mérget, és egyébként fogalma sincs arról, hogy miről szól. Az sem baj, ha nem ugyanazt gondolja mindenki a Tankcsapda-dalokról. Egy dalszöveg nem jelentheti ugyanazt egy 5 éves gyereknek, az apjának, aki 35 éves, meg a nagyapjának, aki 65.

S.G.: Nagyon jó példa erre, amikor a TankTV különkiadásában kiöntöttük magunkból, ami bennünk volt. Elmondtuk, amit gondoltunk, utána persze mindenki azt kezdett vele, amit akart. Amikor lejön nálatok ez az interjú, már most tudom, hogy ott lesznek alatta a kommentek, hogy már megint magyarázkodik a zenekar, meg hogy régebben jobb volt.

HRM: Én is emlékszem, amikor ez a rész kikerült a netre, akkor a médiában az jött le, hogy magyarázkodik a zenekar, kifogásokat keres és csúnyán beszél.

F.T.: Itt az a lényeg, hogy bármibe belekössenek. Karaktergyilkosságról van szó, mindenképpen köpködnek ránk. Nagyon egyszerű a történet, az a probléma, hogy mi k.rva jól elkerültük a politikát 26 éven keresztül, bár minden oldalról kerülgetnek minket az újságírók, hogy mondjuk el, milyen beállítottságúak vagyunk. 15 évvel ezelőtt például balliberális zenekar voltunk, amikor még Demszky Gábor volt a főpolgármester és négy éven keresztül csak a Tankcsapda léphetett fel magyarként a Sziget nagyszínpadán. Ebből kiindulva a jobboldali médiumok meg is írták, hogy mi balliberális zsidó f.sszopó köcsögök vagyunk, akik balliberális eszmékkel mossák a fesztiválozók agyát. Meg hogy többen látták azt, hogy a Sziget backstage-ben Demszkyvel beszélgetünk, miközben életünkben nem találkoztunk. Egy szélsőjobbos portálon megjelent, hogy mi a vörös csillag jelképet égetjük az emberek agyába. Mi mindig elmondjuk, hogy nem politizálunk, Laci ezt elég kardinálisan meg is írja a szövegeiben, hogy „ami gusztustalan, az a politika”, „jobb vagy bal,… ugyanolyan sz.r”. Én magam is úgy gondolom, mint Joli néni a Friderikusz-show-ban régen, hogy amiben a politika benne van, ott mindig csak a vér folyik. K.rvára nem szeretem a politikát, utálom az egészet, de sajnos nyomon követem, mert nyomon kell követni. De amilyen gusztustalankodás megy a politika környékén bármilyen oldalról, az tragédia. Ezért is volt az, hogy a Tankcsapda mindkét oldal hírportáljához, vagy televíziójába elment – és el is fog menni ezentúl is –, mindig elmondtuk a véleményünket, de sose álltunk egy párt mellé se. Ha akartuk volna, már eladtuk volna magunkat. Annyira ismernek minket az emberek, hogy van olyan f.szunk, ha akarunk, akkor oda is állunk és fel is vállaljuk a politikai hovatartozásunkat. Nem amiatt nem vállaljuk, mert fosunk, hanem mert nem politizálunk aktívan és sz.runk bele ebbe az egész témába.

S.G.: Sőt! Szavadba vágva elárulok egy titkot, még zenekaron belül se egyezik a politikai nézőpontunk. De ettől függetlenül nem esünk egymásnak kapával meg csákánnyal, hanem megvitatjuk.

L.L.: Csak mi vagyunk annyira öreg, old school, vén, sz.rf.szú parasztok, hogy meghallgatjuk egymást, tudunk egymásnak érvelni, tudunk egymással beszélni, nem veszekedni, hanem vitatkozni. Meg tudjuk egymást győzni a saját igazunkról, vagy el tudjuk fogadni a másik igazságát. Ha ezt valaki kívülről nem érti vagy szándékosan nem is akarja érteni, azt én pont lesz.rom.

F.T.: Most éppen a baloldaliak találták ki, hogy mi jobboldaliak vagyunk azért, mert egy dedikáláson Kósa Lajos fotót kért Lukács Lacitól. A másik oldal politikusai is kértek tőlünk fotót, csak úgy megjegyzem. Mi lokálpatrióták vagyunk, de megint arról szóltak a hírek, hogy mi a pandémia alatt kétmillió forintot adtunk a fideszes városvezetésnek. Kinek adjuk oda, ha nem a városnak? Ahol jelen pillanatban a városvezetés fideszes. Nem azt írták, ami a lényeg, hogy a károsultak megsegítésére ajánlottunk fel kétmillió forintot, hanem azt, hogy a városnak!

L.L.: Debrecen városának van egy segélyezési alapja, a rászorulókat segélyező alapítvány. Egyébként nemcsak mi, nagyon sok debreceni vállalkozó és magánszemély segített. Közel három hét alatt összegyűlt több mint 120 millió forint. Mi ehhez járultunk hozzá 2 millió forinttal.

F.T.: Mi lokálpatrióták vagyunk, és ha oda kell állni egy ilyen ügy mellé, akkor mi ezentúl is oda fogunk állni, akár a Fidesz, akár az MSZP, akár más áll a város élén. Csak az a baj, hogy Magyarországon a politika most már mindent átsző. Onnantól kezdve, hogy Ákos nyíltan Fidesz-közeli, a baloldali médiában nem fogsz olyat olvasni, hogy Ákos koncertje k.rva jó volt, hanem alapból k.rva sz.r. Na, innentől kezdve hiteltelen az egész és ez nem Ákosnak a hibája! A kultúrát, az eredményeket nem lehet a politikai színekkel összekeverni.

S.G.: Majd ha kikerül ez az interjú, akkor lesznek olyanok, akik azt fogják írni, hogy bezzeg a milliókat eltenni jó volt a kormánytól.

L.L.: Amikor beszéltem az előbb arról, hogy Debrecen városának van ez a segélyezési alapja és az első COVID-hullám során tényleg nagyon gyorsan, példaértékűen összejött ez a nagy összeg, természetesen a város adta hozzá a legtöbb pénzt, közel 30 millió forintot. De a maradék 100 millió forintot magánemberek, cégek és többek között a Tankcsapda zenekar adta össze. Ebből következik, hogy a Tankcsapda zenekar keresett 130 millió forintot! Érted ezt?

HRM: Ráadásul, ha jól tudom, a tavaszi online koncertet eredetileg a Roncsbárból közvetítettétek volna, de az az ember vétózta meg ezt a lehetőséget, akivel az előző napokban fotózkodtatok.

L.L.: Tomi mondott ezzel a témakörrel kapcsolatban egyszer egy kulcsmondatot, hogy méltósággal kell elviselnünk ezt az egész kialakult helyzetet. Ebben a méltósággal viselésben egyébként még az a videó is benne van, amiről beszéltünk az előbb, hogy kiöntöttük magunkból a sz.rt, és ha valaki szerint nem kellően punk egy ilyen dolog, akkor nem tudom, mi a punkabb annál, amikor elküldesz valakit a jó büdös francba, csak cifrábban. Ha ez nem punk, akkor mi?

Tankcsapda

HRM: Áldás vagy átok „A” Tankcsapdának lenni? Gondolok itt arra, hogy akár pozitív, akár negatív értelemben is mindig veletek példálóznak.

S.G.: Ahogy mondod, áldás és átok is egyben, ahogy már Monk is megmondta [a ’Monk, a flúgos nyomozó’ sorozatban hangzik ez el a főhős szájából].

F.T.: 2020-ban volt egy felmérés, és minden zenekart figyelembe véve a Tankcsapda volt a legismertebb, amit ezúton is nagyon köszönünk a rajongóknak! Ez egy hatalmas elismerés, hogy a dolgok pozitív oldalát is nézzük, ne csak mindig a sírás-rívás menjen! Magyarországon az irigység népbetegség és ez nem csak minket érint. De mi ezt méltósággal tűrjük, mert itt tart a világ. Mi ezt a fajta népszerűséget 80 százalékban élvezzük, az utcán jövünk-megyünk, mindent hallunk, találkozunk az emberekkel. Minket mindenhol szívesen fogadnak, nem fogadnak el pénzt a kajáért… (nevet)

L.L.: Inkább 95 százalékban!

F.T.: Ez alapjában véve a közösségi média hozománya, mindenki kitombolhatja magát, mindenki trollkodik, akinek valamilyen frusztrációja van az életében, vagy a házasságában, vagy a családjában, vagy pici a f.sza, és ott ki tudja magát élni, amivel a lelki egyensúlya a helyére kerül. A közösségi média egy olyan pingpongasztallá vált, ahol sosem tudod, ki fogja lecsapni a labdát. Nem is a beszólogatós szerencsétlenekre haragszom. A kommentjeik a mi életünket semmilyen szinten nem befolyásolják. Én inkább az újságírók felelősségével foglalkoznék, mert rajtuk múlik, hogy a hangulatot milyen irányba és milyen mértékben befolyásolják. Hosszú távon mindenképpen káros nemcsak a Tankcsapda zenekarra, de egy fesztiválra, a sportra, színészekre, mindenre. Az a fajta bálványépítés, ami a ’70-es, ’80-as években indult és rock- illetve popikonokat, Michael Jacksonokat, Ozzy Osbourne-okat, vagy sportolókat, Hosszú Katinkákat, Egerszegi Krisztinákat termelt ki, és emiatt k.rva sok ember elment mondjuk úszni vagy zenélni, még hasznos is volt.
De most már ott tartunk, hogy ezeket a bálványokat olcsó lájkokra, olvasottságra cserélték és karaktergyilkosságokat követnek el, miközben eltűnnek a bálványok és összeomlik az egész. Megírják, hogy hova tűntek a stadionzenekarok, miközben az írásaikkal ők maguk teszik tönkre a stadionzenekarokat. Az a vicces, hogy nem veszik észre, hogy ennek hosszú távon milyen hatása van a következő generációra és milyen nagy problémákat, károkat okoz. Igenis az újságíróknak ebben fajsúlyos felelősségük van. Csak az a baj, hogy bár az egész szubkultúrára k.rva kártékony hatással van ez a fajta stílus és mentalitás, még sincsenek felelősségre vonva ezzel kapcsolatban. Nekünk egy dolgunk van: írjuk a számokat, megyünk turnézni és hál’ istennek elővételben telt házzal megyünk mindenhol. Ezt a fajta stílust, mentalitást meg el kell tudnunk viselni. Ez nem Tankcsapda-specifikus, egyszerűen ez a divat. Sajnos ez világszinten is így működik, az angol nyelvű zenekaroknál is ez az uralkodó tendencia.

HRM: És ez ellen nem tudsz mit tenni, mert akkor úgy néz ki, hogy magyarázkodsz.

F.T.: Így van. Amit leír az újság, azt az emberek tényként kezelik, még ha álnév alatt is írják.

S.G.: És újabban már ezek a trollkodások sem arcnélküli dolgok, már bátran vállalják az arcukat, mert nagyon jól tudják, hogy úgysincs semmilyen következménye.

F.T.: Az a jó az egészben, hogy nekünk 3D-ben csak pozitív visszajelzésünk van. Mindenhol szeretnek, néha zavarban is érezzük magunkat. De 2D-ben jelenleg ez a tendencia. Sajnos voltak már ennek áldozatai a világban, nagyon sok sztár depressziós vagy öngyilkos lett, volt, akit a halálba kergettek.

S.G.: Szerintem az esszenciája ennek a dolognak az volt, amikor pár évvel ezelőtt az AWS volt az előzenekarunk a turnén és pont akkor ment ez ’A dal’-verseny, amit megnyertek és kikerültek az Eurovíziós Dalfesztiválra. Nyilván azon a héten igazoltan voltak távol a turnétól, de egy hétre rá megint jöttek, és mondták, hogy miket kaptak a Facebookon, mennyi fikát, mennyi negatív kommentet, és kérdezték tőlünk, hogy ez meddig fog tartani. Mondtuk nekik, ha jól csináljátok, akkor valószínűleg örökké. Ha abbamarad ez a fajta kritika, akkor valamit elk.rtatok. Ez egy ilyen egyszerű játék. Ha fönt vagy, akkor nemcsak szeretnek, hanem rugdosnak is, ez a kettő együtt jár.

Tankcsapda

HRM: Az ősz folyamán Till Attila rendezésében elkészült egy klip Debrecenről. Tilla konkrét tervekkel jött le hozzátok vagy ti tanácsoltátok, hogy mit mutasson meg a városból?

L.L.: Ha az a kérdés, hogy Tilla mennyire ismeri Debrecent, akkor a válasz, hogy közel sem annyira, mint mi. (nevet) Amikor az ötlet abba a stádiumba ért, hogy debreceni helyszíneket felvonultató, Debrecent bemutató klip készül, akkor természetesen első körben mi javasoltunk helyszíneket, hogy Debrecenből mit érdemes látni. Aztán a forgatókönyv finomodása során a stáb is körbejárta az összes helyszínt, néha velünk együtt, és végül kialakult az a koncepció, ami alapján a klip készült.

S.G.: Nagyon jó volt Tillával dolgozni, mert igazi fanatikus. Ha valamit csinál, akkor teljes egészében csak azzal foglalkozik. Szeretjük az ilyen jó értelemben vett hülyéket. Megkockáztatom, hogy kivitelezésében az egyik – ha nem a legjobb – Tankcsapda-klip lett.

L.L.: Azért is szerettünk volna vele dolgozni, mert el akartunk rugaszkodni attól a bevett, kicsit kommersz, kicsit elkoptatott, kicsit frázisokba menő témától, hogy a zenekar játszik egy gyártelepen és közben bevágnak jeleneteket és a végén a pasi és a lány egymás ölébe omlanak. Meg lehet csinálni ezt is szépen, meg kevésbé szépen. Több pénzből igényesebben, kevesebb pénzből talán picit igénytelenebbül. Mindenképpen szerettünk volna elrugaszkodni ettől, szerettük volna a filmes látásmódot ráhúzni erre a videóklipre. És én is azt mondom, amit Sidi, hogy a zenekar valaha készült klipjei közül ez az egyik legigényesebb.

S.G.: És még erről is azt olvastam, hogy milliókat tettünk zsebre érte. Lassan kiderül, hogy ebben a pandémiás 2020-as évben meggazdagodtunk. Papíron már milliárdosok vagyunk.

HRM: Nekem nagyon tetszett a megvalósítás és végül is bemutatta Debrecen éjszakai életét is, amit a turisták nappal nem látnak.

F.T.: Azért egy kicsit felturbózva, mert nem minden éjszaka gyújtogatnak kukákat. (nevet) Azért elmondanám neked, hogy Debrecen éjszakai élete elég aktív mostanában. Persze a COVID miatt most értelemszerűen nem, de egy ébredő városról van szó. Ezért is k.rvára imádom a mostani városvezetést, fiatalokból áll, akik tolják az éjszakát. Mert amelyik városnak van éjszakája, annak van jövője, akármennyire hülyén is hangzik. Azok a városok, amelyeknek a belvárosát kifingatják a lakók meg a zajrendelet miatt, azok a városok általában meg is döglenek. Nagyon jól fejlődik Debrecennek az éjszakai élete, egy pici városközpontban történik minden, de speciális hangulata van. Tilla is megjegyezte, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire nyüzsgő és ennyire aktív a város.

L.L.: Ennek a ’Road Movie’ projektnek az volt a célja, hogy a zenekarok bemutassák egy dalon keresztül a saját városaikat, a saját környezetüket, egyfajta magyarországi útifilm, csak egészen más köntösbe bújtatva. Mi vagyunk az egyetlen zenekar, aki nem írt ehhez egy külön dalt, mert mi ezt már évekkel ezelőtt megírtuk az Alföldi gyerekkel. És azt mondtuk, hogy nagyon jó ötlet ez a Debrecenről készült videóklip, de nem akarnék írni egy Alföldi gyerek 2-t vagy egy „De szép ez a város, úgy hívják, hogy Debrecen”-t, ez így elég sz.r lett volna. (nevet)

F.T.: Nekem tetszik, és le is tudnám dobolni. (nevet)

L.L.: Viszont azt mondtuk, hogy ez a dal, az Ülj le mellém egy igényes videóklippel simán beleillik ebbe a fajta ’Road Movie’-nak nevezett projektbe.

HRM: Sokszor segítetek a rászorulókon és sok dolgot támogattok. Jó érzés azt tudni, hogy ha bármi mellé odaálltok, akár egy őrültnek tűnő ötlet mellé is, akkor is szinte kivétel nélkül el tudjátok érni a célt?

L.L.: Ez így van, ahogy elmondtad! A legjobb és legékesebb bizonyíték arra, hogy lehet minket támadni, lehet minket fikázni, de az emberek döntő többsége még mindig tudja rólunk, hogy amit csinálunk, az valóban jó. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy igen, nagyon jó érzés, hogy egy csomó ember áll mellettünk és nem csak a közvetlen rajongóink. Rengeteg olyan ember is ismer minket, aki egyébként nem feltétlenül rocker. Lehet idős, fiatal, és azt gondolom, hogyha jól kommunikáljuk az ilyen karitatív dolgainkat, akkor olyan emberek is mellénk – illetve rajtunk keresztül az ügy mellé – állnak, adott esetben akár anyagi támogatással, akik egyébként nem feltétlenül járnak Iron Maiden- vagy Ossian-pólóban.

F.T.: Nagyon fontos, amit mindig elmondunk, ez a zenekar nem hazudik, nem játssza meg magát, nem akar senkinek megfelelni. Az összes őrült ötlet, ahogy fogalmaztál, vagy csak simán egy új dal, egy új klip, az mindig nekünk szól. Elhatároztuk, hogy nem akarunk senkinek megfelelni, itt három embernek, max négy embernek, Bakó Csabival [a Tankcsapda sajtósa, vagy ahogy egymás közt hívják, a zenekar negyedik tagja] együtt, mert mindenféleképpen kell egy külső szem. Négyünknek kell, hogy megfeleljen ez az egész dolog, és ettől működik, ettől őszinte. Szeretünk turnézni, szeretünk színpadon állni, szeretünk számokat írni, szeretünk próbálni, bírjuk egymás társaságát. Én azt gondolom, hogy ez nem nagy bűn! Ez egy zenekar! Csináljuk a dolgunkat, ha sokan kíváncsiak ránk, akkor örülünk, ha kevesen, akkor kevésbé örülünk. De ha nekünk tetszik, akkor nekünk már jó, mi jól érezzük magunkat a bőrünkben.

L.L.: Miért nem lehet elképzelni azt, hogy egy zenekar akár bő három évtized után is azért szereti ezt csinálni, amiért egykor elkezdett zenélni? Miért nehéz elképzelni azt, hogy Lars Ulrich és James Hetfield szeretnek jammelni, vagy hogy a Guns N’ Roses nemcsak azért játszik három és fél órát esténként, amikor turnén vannak, mert ritkán jutnak el egy városba, hanem azért, mert szeretnek zenélni még ennyi idősen is? Ez volt az életük, ezt akarták csinálni. Én is ezt akartam csinálni kölyökkorom óta, amióta lefogtam az első gitárakkordokat. Pontosan tudtam, hogy nekem ettől áll fel a f.szom és ezt akarom csinálni, amíg ki nem esik a gitár a kezemből.

F.T.: Én gondolkodtam pornókarrierben is egy fél évig, de eltanácsoltak. (nevet)

S.G.: Tudod, van az a gyorstüzelő kisgyerek, meg a haverja, a bébirépa. (nevet)

F.T.: Amikor a harmadik kosztümös filmbe udvari törpének hívtak be, akkor azt mondtam, hogy inkább hagyjuk a f.szba! (nevet)

Tankcsapda

HRM: Szerintetek a nagy táborral rendelkező, vagy a kisebb, de kreatívabb bandáknak van nagyobb túlélési esélyük ebben a helyzetben?

F.T.: Azt látom, hogy Magyarországon a zenekaroknál általában a legnagyobb probléma, hogy az emberek nem kreatívak. Ötlettelenek, mindenki a bevált séma szerint megy és csinálja, mókuskerékké válik az egész. Hozzáteszem, a kreativitás hiánya mellett nagyon sok ember problémája az, hogy gyáva. Inkább rámennek a tutira, a biztosra.

L.L.: Azok a zenekarok fogják túlélni ezt a dolgot, akik elég kreatívak ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adjanak a különböző kihívásokra. Ha most a COVID jelenti a kihívást, akkor erre kell jó választ adni.

S.G.: Nagyon érdekes jelenséget dobott fel például az 500 fős koncertlehetőség. Azt láttuk, hogy milyen szinten passzív és ötlettelen a zenekarok nagy része. És pont azért, mert a kilencven százalékuk bele van kényelmesedve abba a helyzetbe, hogy falunapok, városi napok, fesztiválok biztos fellépői. Megpróbálják felsrófolni az árukat, de a produktum ugyanaz. És most volt egy olyan helyzet, hogy azt mondták, oké, most el lehet indulni és újra lehet menni. És ott álltak, hogy hogyan fogják tudni megcsinálni, honnan fogják tudni az emberek a koncerteket, mi az a plakátolás, mi az, hogy promóció? Ja, hogy ezeket nekem kellene megcsinálni? És amennyien jegyet vesznek, annyi a bevételem? Hogy ez így megy? És itt meg is állt a tudomány a legtöbb zenekarnál.

F.T.: Még azok a zenekarok, akiknek megvolt az engedélyük az autós koncertre, azok sem tartottak autós koncertet, illetve 500 fős turnéra sem mertek elindulni.

S.G.: Ez nagyon tanulságos lehet a szervezőknek. Elég megnézni, hogy azok, akikkel éppen alkudoznak, hogy mennyi pénzért jönnének el egy fesztiválra, azokról kiderül, hogy valójában 200 embert sem tudnak megmozgatni önállóan.

L.L.: Egyébként meg nem akarok rosszmájú lenni és nem azt mondom, hogy minden zenekar, aki nem indult el, ezért nem indult el. De csomó zenekar azért maradt otthon, mert rájöttek, hogy k.rvára megégnének. Az ötszázas limit nem azt jelentené, hogy hányan maradnak kint, hanem hogy kiderülne, 126-an kíváncsiak rájuk mondjuk Törökszentmiklóson augusztus 28-án.

F.T.: Inkább kivárnak és jövőre másfél millióért eladják magukat, mint hogy kiderüljön, csak 100 ember kíváncsi rájuk. Nagyon sok zenekar a pandémiára fogta, de konkrétan azért nem mentek, mert nem fogytak (volna) a jegyek.

L.L.: Erre könnyű volt ráfogni! Hát igen, a pandémia miatt nem koncertezünk, meg nem kockáztatjuk az egészségünket. És ezt mind el is lehet fogadni kétségtelenül, de az is igaz, hogy a Tankcsapda ebben az időszakban csinált egy sikeres 22 állomásos turnét.

F.T.: Amivel nem pénzt mentünk keresni. Szépen kiszámoltuk a költségeket, mennyit lehet 500-nál csinálni, ha 500 alá mentünk, akkor buktunk.

Tankcsapda

HRM: Egy interjúban hallottam is, amikor mondtad, hogy kb. 750 fő kell a nullához.

F.T.: Olyannyira, hogy az 500 fős koncerteknél itthon kellett hagyni embereket, mert nem tudtuk volna kitermelni. Csináltunk egy normális minőségű, normális körülmények között bonyolított turnét, kollégiumban lakni 2000 forintért már nem akarok. Hál’ istennek azért ebben mindig is segítenek nekünk, nagyon sok szállodatulajdonos, panziótulajdonos adta fél áron a szobát nekünk. Mindenki mellénk állt ebben a sztoriban. Erre azt írták, hogy milyen g.ci pénzéhesek vagyunk, hogy 5000 forint a jegy és az mennyire drága. Nem kell nagy fejszámolónak lenni ahhoz, hogy ez két és fél millió forint, ebből kell kifizetni a hangosítást, a terembérletet, a biztonságiakat, az Artisjust, a technikusokat, reklámot, mindent. És akkor ebben nincs benne a kaja, a pia, a stáb, a szállás, utazás stb.

L.L.: Vagyis könnyű kiszámolni, hogy ha koncertenként 2,5 millió a bevétel, akkor 10 koncerten 25 milliót kerestünk. Azt elosztjuk háromfelé, akkor 10 koncerten 8 milliót kerestünk fejenként.

F.T.: Kiszámolták, hogy több tízmillió forintot kerestünk ezen a turnén. De azon kívül, hogy nekünk egy lelki fröccs volt ez az egész, mert nagyon jól éreztük rajta magunkat és tényleg felejthetetlen volt, és megint mennénk, az egész arról szólt, hogy a stáb tagjai ne lelki fröccsöt kapjanak, hanem tőkeinjekciót. Mert nekik meg március óta nincs bevételük.

L.L.: És a brigádot úgy vittük el, annak ellenére, hogy nem 5000 embernek játszottunk, hanem csak 500-nak, hogy ők akkor is ugyanannyi gázsit kaptak, mintha 5000 embernek játszottunk volna. Nem ők kaptak kevesebbet, mi nem tettünk el lóvét.

F.T.: Csak mondtuk nekik este, hogyha nem hívsz meg egy sörre, akkor ki vagy rúgva! (nevet)

L.L.: Azért azt is hozzá kell tenni, hogy azért tudtuk ezt ilyen szinten megcsinálni, mert vannak támogatóink, akikre mi büszkék vagyunk. Tök jó dolog, hogy vannak olyan támogatóink, akiknek a segítségével ezt megcsinálhatjuk és el tudjuk vinni a rock and rollt olyan helyekre, akár egy várba [pl. Csókakő várába], ahová esélytelen lenne, hogy eljusson egy koncert. Ráadásul úgy, hogy az 500 fős beengedéses limit mellett is tudtunk tartani egy olyan minőségi színvonalat hangban, fényben, a közönség kiszolgálását illetően, ami azért legyünk őszinték, egy Tankcsapda szintű zenekarnál – főleg, ha 5000 forintért veszel jegyet – elvárás is a közönség részéről.

S.G.: Megtehettük volna azt, hogy csak simán kilógatunk egy Tankcsapda-molinót és ennyi a színpadkép. De azt mondtuk, egy Tankcsapda-koncert legyen Tankcsapda-koncert! Nézzen ki jól, szóljon jól, legyen kiszolgálva a közönség, legyen a büfében Tankcsapda-pohár, amibe csapolják a helyi sört.

F.T.: Hozzáteszem, hogy az állam még az áfát se engedte el a jegyek árából, pedig korábban arról is volt szó, hogy ebben az időszakban nem teszik rá a jegyekre az áfát, hogy a bevétel teljes egészében a zenekaroknál maradjon. De nem így történt. Magyarul, nagyon szűkített költségvetésről volt szó.

HRM: A tavalyi évet figyelembe véve idénre hányféle tervet kell készítenetek, vagy már készítettetek?

L.L.: Már megvannak a tervek, több különböző terv van itthonra és külföldre is, de az a baj, hogy most még semmi sem biztos, és annak az ellenkezője se. Annyit elmondhatunk, hogy igenis készülünk különböző opciókkal, de hogy ebből mi fog megvalósulni és milyen mértékben, az nem csak rajtunk múlik. Ami elmaradt, azt bepótoljuk, ez biztos!

F.T.: Nagyon lojálisak velünk az emberek, a telt házas Európa-turné jegyárait sem kérték vissza. Ez a pénz egyébként nem nálunk van, és nem mi használjuk, hanem egy függő számlán van és csak a buli után utalják ki nekünk. Szóval, aki nem váltja vissza a jegyét, annak megígértük, hogy ugyanazon az áron láthat minket, illetve a szponzorainkkal azon dolgozunk, hogy ezek a jegytulajdonosok valamilyen meglepetésajándékot kapjanak a helyszínen.

HRM: Szerintetek, ha újra elindul az élet, a közönség fel tud majd venni egy ekkora áradatot?

F.T.: Amikor itt elindul minden egyszerre, akkor nagyon nagy egymásnak feszülés és k.rvaanyázás lesz. Amikor azt mondják, hogy zöld a lámpa, és aki kapja, marja, olyan boksz lesz, mint az állat! Mindenki elkezd kapkodni és igaz lesz, hogy a „Lét a tét!” Mindenki összevissza fogja tologatni az árakat, ezt ki is fogják használni a koncertszervezők. Vannak olyan szervező irodák, akik összegyűjtenek egyszerre akár 40 zenekart és csomagban árulják.
Mi függetlenek vagyunk, ami azt jelenti, hogy ha kevesebb fix koncertünk van, akkor inkább elindulunk egy 2-3 éves turnéra saját szervezéssel, mind Magyarországon, mind külföldön. Mint ahogy csináltuk ezt a 22 állomásos turnét is. Mi ebbe az egymásnak feszülésbe, ebbe a fesztiválszínpadokért folyó harcba nem megyünk bele. Inkább kevesebb koncertet csinálunk, de nem fogunk belemenni ebbe az árháborúba.

Tankcsapda

HRM: Zárásként egy utolsó kérdés. Mi volt számotokra pozitívum a tavalyi évben?

F.T.: Szerintem mindenkinek más, engem nagyon sok mindenre megtanított ez az év. Mindenki tudja, és én fel is vállalom, hogy a nulláról jöttem és elég jól fel tudtam magam üzletileg építeni a Tankcsapda mellett, illetve a Tankcsapda egy egész jól üzemelő biznisz mindamellett, hogy imádjuk ezt csinálni. A számításaim az elmúlt húsz évben mindig be is jöttek, de megtanított arra az élet, hogy mindig számolni kell egy bizonytalansági faktorral. És ez a COVID vírus ebben a pillanatban. Nekem egy nagyon nagy arculcsapás volt a február-március, nem csak zenekari szinten, egyéb szinten is. Nagyon el voltam keseredve, de egy hónap után felálltam ebből, mert azt gondolom, hogy még egyszer ugyanilyen hibát nem fogok elkövetni. Ez az egyik! A másik, hogy teljesen más értékrenddel rendelkezem most, mint tavaly januárban. Másképpen látom a világot, másképpen látom a zenekart, a társadalomban való elhelyezkedésemet és helyemet.  De azt gondolom, ez a dolog hosszú távon jót tett nekem, még akkor is, hogyha nagyon keserű volt ez a lecke, és nagyon jó lenne, ha ennek vége is lenne, mert nem szeretném, ha ez két-három évig még így menne.

L.L.: Nekem a legnagyobb pozitívum ebben az évben az volt, hogy azzal együtt, hogy az összes tervünket gyakorlatilag lefejezte a COVID és az ezzel járó bezártság, egy csomó olyan k.rva jó dolgot tudtunk csinálni, amire a lefejezés pillanatában és az azt követő pár napban nem számítottunk. Persze nyilván csomó mindenféle sz.rság volt, de hál’ istennek, minket a tragédiák is elkerültek, biztos, hogyha nekem lenne most olyan közeli hozzátartozóm, aki meghalt volna ebben a vírusban, akkor egész más érzelmekkel állnék hozzá ehhez az évhez.

S.G.: Ami pozitívum volt, az rímel arra, amit a srácok mondtak. Rengeteg erőt ad az, hogy bár a sors lehúzza a WC-n, amit éppen csinálsz, ez a három pali – illetve Csabival együtt négyen, plusz a stáb – milyen hamar tudott megismételhetetlen és felejthetetlen dolgokat kihozni ebből a szituációból is. Magánemberként nekem például a legpozitívabb hozadéka volt az egésznek, hogy a gyerekeimmel nagyon sokat tudtam együtt lenni, és még több minőségi időt tudtam együtt tölteni velük. Ha jövőre visszaáll minden, és minden másnap koncertek lesznek, ezek már akkor is megtörténtek, és ez már akkor is a miénk! Ez kellett, nagyon! És igen, amikor ezt mondom, magamra gondolok. Egyébként főleg az év második felében, miután vége lett az 500-as turnénak és megjött ez a bezártság, spirituális és szellemi szinten csináltam – és még most is csinálok – egy komoly rebootot. De ez nem történt volna meg, ha nincs ez a szituáció.

HRM: Köszi az interjút, srácok!

(A cikkben Kandert Szabolcs, Derencsényi István
és Szabados Tibor képei szerepelnek a Tankcsapda jóváhagyásával.)


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás