Az énekes-gitáros-producer zseni a napokban megjelent friss albuma kapcsán adott egy igen őszinte és velős interjút. Ebből szemezgettünk.

Steven Wilson

Január 29-én napvilágot látott a néhai Porcupine Tree-főnök új lemeze, a ‘The Future Bites’. Wilson hosszú évek óta masszív sikereket halmoz szólóelőadóként, és teszi ezt úgy, hogy minden lemeze teljesen egyedülálló hangzásvilágot képvisel. Ahogy az előzetesen közzétett dalok alapján sejthettük, ez most sem lesz másképp. Wilson pár napja adott egy nagylélegzetű interjút egy magazinnak, amiből sok mindenre fény derült.

🎤 A legutóbbi lemezed megjelenése óta nagyot fordult veled a világ. Megnősültél és lett két nevelt lányod is. Ez egyrészről meglepő, hisz többször egyértelművé tetted még régebbi interjúkban: nem érzed, hogy fel tudnád áldozni egy családért a karriered. Másrészről viszont logikus, mert aki egy kicsit ismeri a személyiséged, tudja, hogy sosem futamodsz meg attól, hogy új dolgokat próbálj ki, így ettől a tapasztalástól sem zárkóztál el. Hogyan hatott ki a családos élet a kreativitásodra?

🎸 Igen, el tudom képzelni, hogy sokan azt mondják: aha, most már boldog, családja is van, azért ment el a pop irányába. A helyzet az, hogy sosem voltam az a morózus, depresszív ember, amilyennek esetleg az eddigi zenéim láttattak. Sokkal életvidámabb vagyok annál, és ez most sem változott, csak annyi a különbség, hogy most többen vannak már körülöttem. Hogy ez kihatott-e a kreativitásomra? Az biztos, hogy kevesebb a szabadidőm. Egyáltalán nem véletlen, hogy eddigi pályám során most telt el a legtöbb idő két lemezem között. Ha belegondolsz, a ’To The Bone’ 2017 augusztusában jött ki, az új lemez pedig végül 2021 januárjában. Jogosan merülhet fel a gyanú, hogy az új életmódom kissé lelassította az alkotói folyamatokat. Kreatív szempontból viszont nem vagyok benne biztos, hogy bármilyen hatással lett volna rám. Az új lemezen hallható zene a következő logikus lépés volt számomra.

🎤 Mivel ütötted el az időt a tavalyi leállás alatt?

🎸 A legfőbb két dolog, amit más helyzetben valószínűleg nem tudtam volna megcsinálni, az a közös podcastünk Tim Bowness-szel, valamint egy még ennél is nagyobb projekt, a könyvírás. Belevágtam egy könyvbe, amiben a zenével kapcsolatos gondolataimat írom le. Van olyan fejezet, ami a rajongókkal és a közösségi médiával kapcsolatos gondolataimról szól. Van olyan, ami arról, hogy szerintem hogyan kéne zenét hallgatni. Sok szó esik a zeneírási filozófiámról is. Rengeteg érdekes, számomra fontos témát érintek majd a könyvben és nagyon büszke vagyok arra, ahogy lassan életre kel az egész.

🎤 Újabban nagyon érdekes és meglehetősen tág szakadékokat találunk a különböző generációk között. Az idősebbek sokkal inkább a felhalmozás és az aktív fogyasztás képviselői, míg például a millennial generáció jellemzően nem akar birtokolni, felhalmozni semmit. Sokkal inkább költenék a pénzüket élményekre. Te hogyan látod ezeket a trendeket? Mit árul el ez az átalakulóban lévő kultúránkról? És mit jelent mindez a zeneipar szempontjából, ami még nem egészen 20 évvel ezelőtt is a fizikai példányok eladásáról szólt?

🎸 A legtöbb fiatal a ’felhőben’ éli már az életét. A zenéik, a képeik, a filmjeik és az emlékeik mind ott vannak már eltárolva.  Én régen is – és most is – imádtam azt, amikor más házában jártam és alaposan szemügyre tudtam venni a polcaikat vagy a képeket, amiket a falaikra aggattak. Körülnézel egy másik ember házában és ezerféle dolgot megtudsz róla azokból a tárgyakból, amikkel körülveszi magát. Most lassan már ott tartunk, hogy ezt nem fogod tudni megtenni, mert nem lesznek tárgyak, amik alapján megtudnál a másik emberről bármit. Engem ez egy kicsit elszomorít. Nem tudom, hogy ez generációs sajátosság-e, de annyit el tudok mondani, hogy az egyik lányom úgy gyűjti a könyveket, mint tárgyakat, amik már mennek ki a divatból.  Úgyhogy nem tudom, hogy ez a létállapot jellemzi-e a teljes generációt vagy sem, de szerintem sokkal inkább arról van szó, hogy a technológia elénk tár egy szép új jövőt, és a fiatalokat ez beszippantja… egy időre. És máris ellent kell mondanom neked, hiszen azt látjuk, hogy újabban megint virágzik a bakelitlemezek piaca és ez főleg a fiataloknak köszönhető. Úgyhogy én abban bízom, hogy a fiatalok ki fognak végül találni az alagútból, ahol most vannak, és rájönnek majd, hogy igazából milyen jó dolog számunkra kedves tárgyakat gyűjteni. Legyen az akár egy családi fotó, egy film, egy könyv vagy egy lemez.

🎤 Rád jellemző módon mertél nagyot álmodni és a lemez megjelenését megtámogattad egy fiktív cég alapításával is, így született meg a The Future Bites Corporation. Mesélj egy kicsit erről az ördögi tervről, hogy lenyomod Jeff Bezost! Mik ezek az igazi vagy áltermékek, amiket kínálsz a cégen keresztül, és milyen élménnyel gazdagodhatnak ezen keresztül a rajongók?

🎸 Elsősorban ez csak egy vicc. Arról szól, hogy a hallgatót bevonjuk a lemez világába. Azt szeretném, ha az emberek azt éreznék, hogy ők is a vicc résztvevői, nem pedig rajtuk gúnyolódunk. Két irányba szól ez a fricska. Az első a Jeff Bezos-féle Amazon-sztori, ahol egy cég hozzájuk hasonlóan hatalmasra tud nőni. Az ötlet az, hogy a Future Bites egy a fentihez hasonló vállalat, ami akkorára nő, olyan pénzügyi hatalomra tesz szert, hogy a súlya alatt összedől a civilizáció. A másik célpont pedig a designer termékek, az olyanok, mint például a Supreme, akik megvesznek egy 1 dollár értékű pólót, rányomják a saját logójukat és aztán 500-ért árulják. És az emberek megveszik! De fontos az a gondolat is, hogy ez már tulajdonképpen nem a dolgok használati értékéről szól, csak szimplán arról, hogy birtokoljunk dolgokat. Azt hiszem, ez az oka annak, hogy olyan sokan vásárolnak például box seteket. Van egy példám is, egy King Crimson-kiadvány, amiben közreműködtem én is, a ’The Complete 1969 Recordings’ 28 lemezből áll! Minden egyes hang rajta van, amit 1969-ben lejátszottak. És éppen ez az, amiről beszélek: már nem a dolgok használati, élvezeti értékéről szól az egész, hanem csak a listák pipálgatásáról: oké, ez is megvan. Az is. Amaz is. Ó, itt egy ritka 7 inches kiadás, ami csak Izlandon volt elérhető egy hétig. Vagy egy ritka bootleg felvétel, amit a zenekar az XY-fesztiválon készített a színpad mögötti mosdóban. Megvan. Pipa, pipa, pipa. Szerintem az emberek nem is élvezik ezek hallgatását, csak azt élvezik, hogy megvan nekik. Számomra ez egy szemléletes mikrokozmosza a konzumerizmusnak, ami áthatja az életünket. És ez természetesen vonatkozik a luxusmárkákra is, amiket úgy vesz meg az ember, hogy nagyon jól tudja: nem érnek annyit.

🎤 Jópofának tartottam ezeket az áltermékeket, amiket árulsz, főleg a vödör festéket. Most viszont azon tanakodom, mi a helyzet az Eminent Sleaze-ből ismerős 100 elektromos fogkefével. A forgatás után eltetted őket valahol otthon? A turné során árulsz majd ilyen relikviákat?

🎸 Természetesen azért készítettük el ezeket, hogy használjuk majd a klipekben. A következő héten a 12 Things I Forgot dalomhoz forgatunk klipet, ehhez csináltattunk egyedi ágyneműhuzatokat, zuhanyfüggönyöket és egy rakás egyéb sz.rságot. Elég egyszerű rendelésre elkészíttetni ezeket a dolgokat. Azt hiszem, a lemez koncepciója igen hasznosnak fog bizonyulni az élő előadások során, igen. Rengeteg lehetőségünk van, hogy hogyan állítsuk össze a merch pultot. Talán a rajongók viszontláthatnak majd egy-két tárgyat.

🎤 Nem lövünk mellé, ha kijelentjük: az utóbbi években a gitárral kapcsolatban kissé  hanyatlott a lelkesedésed. Éppúgy, mint ahogy a mainstream nyugati zene is egyre mostohábban kezeli a hangszert. Tavaly a Rolling Stone magazinban is megjelent egy cikk ’A gitárszóló halott?’ címmel. Az új lemezeden is inkább háttérbe húzódó, szimplán dúsító szerepük van a gitároknak. Mindenesetre azért eleresztesz szólókat, például az Eminent Sleaze-ben is. Mondanál egy-két szót a jelenlegi non-tradicionális hozzáállásodról a hangszerhez?

🎸 Jelenleg kicsit unom a gitárt. De azt hiszem, ez nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy egy elektronikus világban élünk. Minden hang, ami körülvesz minket a hétköznapokban, elektronikus. A gyerekeim nem hallanak gitárszót, csak akkor, ha kifejezetten és célzottan olyan dalt tesznek fel. Mekkora a basszusgitár, a gitár, a dob szerepe egy ilyen világban? Egyre kevesebb. Nekem tetszik az elképzelés, hogy a zene folyamatosan fejlődik és folyamatosan kiveri a biztosítékot a magamfajta öregebb embereknél azzal, hogy számunkra ismeretlen hanghatásokkal operál. Úgy gondolom, hogy a rockzene aranykora 50 évig tartott, az 1950-es évektől egészen a 20. század végéig. Ez a stílus uralta mainstream stílusként a század második felét. Azt hiszem, a 21. század mainstream irányzatai az urbánus jellegű, elektronikus és R&B zenék lesznek… vagy legalábbis olyan zenék, amikben található egy nagyon erőteljes elektronikus vonulat. Egyre inkább úgy éreztem, hogy untat a gitár, hogy ezen a hangszeren tőlem telhetően kimerítettem a lehetőségeket. És amikor manapság az egyik legjobb banda, amit a rockzene új generációja fel tud mutatni, a Greta Van Fleet, akkor tudod, hogy a rock halott. És ezt úgy mondom, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy rengeteg fantasztikus gitárközpontú zene van jelenleg is, az állításom pusztán annyi, hogy a stílus már nem mainstream.

A cikk az Under The Radar magazin riportjának felhasználásával készült.
Szerző: Stephen Humphries


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás