“Az év felvilágosítója 2022” díjjal tüntették ki a svéd rockzenekart az albumaikon megjelenő történelmi szituációk hiteles, szakértők által alátámasztott bemutatásáért.

Sabaton 2023

A Svéd Szkeptikusok Szövetsége (Vetenskap och Folkbildning) a Sabatont “Az év felvilágosítója 2022” (Årets Folkbildare 2022) díjjal tüntette ki, így ők az első rockzenekar, amely megkapta ezt a rangos elismerést. A díj egy 1987-ben alapított éves cím, hagyományosan olyan tudósoknak, szerzőknek, újságíróknak és médiumoknak ítélik oda, akik az elvártnál többet tesznek az emberek felvilágosítása érdekében.

“A Sabaton egyedülálló módon ötvözi művészi munkáját a közfelvilágosítással. Egy olyan világban, ahol elárasztanak bennünket az álhírek és az összeesküvés-elméletek, a tényekkel ellenőrzött információk onnan érkeznek, ahonnan sokan a legkevésbé várnánk – egy heavy metal zenekartól” – jelentette ki Pontus Böckman, a Svéd Szkeptikusok Szövetségének elnöke. Az egyesület közleménye megjegyzi: “Azzal, hogy világossá teszik, hogy ők maguk nem történészek, hanem szakértőkre támaszkodnak, olyan éleslátásról tesznek tanúbizonyságot, amely még az akadémikusokból is hiányzik néha, nevezetesen, hogy tisztában vannak azzal, hol vannak saját tudásuk határai.”

Pär Sundström, a banda basszusgitárosa izgatottan nyilatkozott a hír hallatán: “A lehető legjobban kezdtük az évet. Imádunk zenét csinálni, és már eddig is jelentős mennyiségű elismerést kaptunk a kiadványainkért, de hogy egy ilyen díjjal ismerjék el a kemény munkát és erőfeszítést, ami a dalaink témáiban rejlik, az egészen más dolog. Rengeteg energiát fektetünk minden egyes dalba, amit írunk, és kéz a kézben dolgozunk történészekkel és tudósokkal, hogy biztosítsuk, hogy amit a világ elé tárunk, az pontos és tényszerű legyen. Ez olyasvalami, ami mellett kiállunk, és mindent megteszünk azért, hogy ugyanígy folytassuk.”

Megosztás