Azt már megszoktuk, hogy mást jelent a Rock & Roll Hall Of Fame döntnökei számára a rock and roll, mint a rajongóknak, most is furcsa a 17 jelölt némelyikét összefüggésbe hozni ezzel a három szóval. A keményebb zenék világából negyedszer van versenyben a Rage Against The Machine és harmadszor a Judas Priest, lehet rájuk szavazni!

A Rock & Roll Hall Of Fame 2022-es évfolyamának jelöltjei a következők: Eminem, Dolly Parton, Lionel Richie, Duran Duran, Beck, Pat Benatar, Carly Simon, A Tribe Called Quest, Kate Bush, Devo, Judas Priest, Eurythmics, Fela Kuti, MC5, New York Dolls, Rage Against The Machine és Dionne Warwick. A legtöbb szavazatot kapó előadókat májusban jelentik be, és ősszel iktatják be a halhatatlanok közé.
“Az idei jelöltek hihetetlenül sokszínű társaságot alkotnak, akik mindegyike nagy hatást gyakorolt az ifjúság zenei kultúrájára – mondta John Sykes, a Rock And Roll Hall Of Fame Foundation elnöke. – Zenéjük nemcsak generációkat mozgatott meg, hanem számtalan utánuk következő előadó művészetét is befolyásolta.”

Az idei szavazáson való részvételhez minden jelölt első lemezének 1996-ban vagy korábban kellett megjelennie, az utóbbi években 5-7 előadót választottak ki közülük a szavazatok alapján. Többször is vitát váltott ki, hogy a zenekarok melyik felállását jelölik, a Judas Priestnél például Les Binks dobosra, K.K. Downing gitárosra, Rob Halford énekesre, Ian Hill basszusgitárosra, Dave Holland dobosra, Glenn Tipton gitárosra és Scott Travis dobosra esett a választás. A beiktatási ceremónia gyakran válik olyan hellyé, ahol az egymástól elhidegült egykori bandatagok újra összejönnek egy estére, így például lehetőség nyílik arra is, hogy a Judas Priest az egykori gitáros K.K. Downinggal és a ’70-es évekbeli dobos Les Binksszel lépjen fel.

A több mint 1000 művészből, zenetörténészből, újságíróból és zeneipari szaktekintélyből álló testület szavaz az új halhatatlanokról, de a rajongóknak is lehetőségük van részt venni a folyamatban, 5 előadót választhatnak ki online voksolással vagy a RNRHOF clevelandi múzeumában felállított interaktív szavazóponton személyesen. A rajongók választása egyetlen szavazócédulának számít majd, amelyet a többiekével összesítenek, az aktuális állás megtekinthető az előző linken a „SEE CURRENT STANDINGS” menüpontban, a 13 órai helyzet az alsó képen látható.
Greg Harris RNRHOF-főnök üzenete – amely tartalmazza a jelöltek felvezetését is – megtekinthető az alábbi videón. Azt még nem lehet tudni, hogy a 2022-es beiktatási ünnepségre hol kerül sor.

Megosztás