A Metal God szeret öltözködni a karanténidőszak alatt is, de nem a hagyományos megjelenést helyezi előtérbe.

Rob Halford

Nemrég egy olyan bőrnadrágban pózolt, aminek hiányzott az ülepe, most pedig a képen látható öltönyt párosította egy extrém tűsarkú lábbelivel. Még az előző megjelenésekor Richie Faulkner kommentárt fűzött az egyik képhez: „Hé, cimbi, a turnén azért szolidabban!” Mire Rob Halford így replikázott: „Haver, hetven leszek az idén, k.rva kevés van hátra!”

Rob Halford 1998-ban nyilvánosan felvállalta másságát, és ezzel a Judas Priest bőrruhás megjelenése sokak számára más megvilágításba került. Sok rajongónak nem kis meglepetést vagy sokkot okozott Halford bejelentése.

A Queenről szóló ’Long Live Queen: Rock Royalty Discuss Freddie, Brian, John & Roger’ könyvben megszólal K.K. Downing is, akit arról kérdeztek, kinek állt jobban a motoros bőrszerkó, Freddie Mercurynak vagy Rob Halfordnak: „Egyértelműen Robnak. Mindketten melegek és ezért viselték ezt az öltözetet. Mégis azt gondolom, az alapvető különbség az, hogy Rob állandóan ebben volt, ez volt az első számú megjelenési formája, Freddie inkább csak poénból hordta. Rob ennek a megjelenésnek a lényegét ragadta meg, mint ahogy mi is, mert akkoriban bőrcuccokat hordtunk. Mi voltunk a metálbandák archetípusa.”

Downing eme állítását a tavaly megjelent ‘Éjjel-nappal Judas Priest’ című önéletrajzi könyvében is kifejtette.

Rob Halford

Rob Halford

Rob Halford

Megosztás