Legfrissebb a Hard Rockon
„Azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni” – Interjú Roine Stolttal, a Flower Kings kreatív motorjával
Januárban jelent meg a Flower Kings ’Live In Stockholm 2025’ című kiadványa CD-n, amely pár napja már vinylen is kapható. Roine Stolttal egy hirtelen adódott lehetőséget kihasználva beszélhettünk.
Freedom Call – Közös dal, közös turné az Ensiferummal
Az Ensiferum ‘Winter Storm Over Europe 2026’ turnéja ma startol el a Freedom Call és a Dragony részvételével. A Freedom Call ennek apropóján ki is hozott egy közös számot Petri Lindroos (Ensiferum) közreműködésével. Úgy tűnik, a happy metalból Heavy Metal Happycore lett, de ez csak a látszat.
Ian Anderson célkeresztjében a mesterséges intelligencia térnyerése
A Jethro Tull élén augusztusban ismét Magyarországon koncertező Ian Anderson alattomosnak, gyerekesnek és tisztességtelennek nevezi az AI-generált tartalmak fokozódó jelenlétét.
Warkings – „Levelet kaptam, life…”
Új himnuszt alkotott a Warkings, akik az osztrák Opus 80-as évekbeli slágerét formálták a saját képükre.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legfrissebb a Hard Rockon
Richie Sambora – „Ha Jon Bon Jovi hangja rendbejön, újra együtt játszunk”
Richie Sambora nyitott a Bon Joviba való visszatérésre, ha Jon egészsége lehetővé teszi, hogy újra turnézzon.
Dirkschneider – Budapesten a 40 éves ‘Balls To The Wall’
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.
Rómeó Vérzik – Megjelent a #1
Fennállásának 30 éves jubileumához közeledve új dallal jelentkezett a Rómeó Vérzik, a Felvidék legnépszerűbb rockzenekara.
David Gilmour – Csak Rómában és Londonban
A Pink Floyd-legenda David Gilmour szeptember 6-án megjelenő albumának promóciós turnéja Európában mindössze 2 állomásos lesz. Igaz, hogy ez 12 fellépést jelent, 6 koncertet ad a római Circus Maximusban, további 6-ot a londoni Royal Albert Hallban.
DarWin – A műfajok eredete
Az izlandi DarWin Mohini Dey, Simon Phillips, Derek Sherinian és Greg Howe közreműködésével készítette el új albumának harmadik kislemezdalát.
Az Epica és az Ayreon világa egyesül Simone Simons első szólólemezén
Az Epica-énekesnő Simone Simons két évtizedes zenei karrierrel a háta mögött elkészítette első szólóalbumát, amelynek zeneszerzője Arjen Lucassen (Ayreon), az első videóklipes kislemezdal már tesztelhető.
Mr. Big – Búcsúturné után búcsúalbum
A nemrég hazánkban koncertező Mr. Big még tartogat meglepetést a rajongóinak, az Eric Martin-Billy Sheehan-Paul Gilbert-Nick D’Virgilio kooperáció nem merül ki a ‘The Big Finish’ turnéban, július 12-én új lemezük jelenik meg.
Michael Schenker Group – Színház helyett sportolunk
A Győri Nemzeti Színház helyett végül az Olimpiai Sportparkba került át a Michael Schenker Group júliusi koncertje, a nagyobb helyszínre újra megkezdték a jegyértékesítést. A Scorpions- és UFO-gitáros csapata utoljára 1986-ban lépett fel hazánkban, majdnem ugyanebben a felállásban.
Induction – Japánban debütál a görög szörnyalak
Új kislemezzel jelentkezett az Induction, a Medusa Japánban szólal meg először élőben, ahol a csapat a Gamma Ray vendégeként turnézik.
Wacken Metal Battle Hungary – Döntő
Auraleak, Bloody Holly And The RicketZ, Evolette, Mhorai, Nest Of Plagues, Pennhurst, PLASTICOCEAN, Skybeast, Tre Lunatic és Türböwitch. Május 26-án ez a 10 zenekar csap össze a Barba Negrában a Wacken Metal Battle Hungary döntőjében a Wacken Open Air fellépési lehetőségért és a Rockmaraton exkluzív vendégszereplésért.
Transatlantic: The Absolute Whirlwind
A ’The Absolute Whirlwind’-del a Transatlantic 25 éves működésének a legjobb formáját dokumentálta. Két est, két konceptalbum, egyedi megközelítésben. Engem teljesen elvarázsolt. Ez a tökéletes MorseFest-élmény!
Live Nation – Kedvezményes jegyárak 30 koncertre
A nyári koncertszezon kezdetén a Live Nation meghirdette szokásos promócióját, május 8. és 15. között van “nulladik napos extra”, “24 óra / 24%” és “1 + 1” ajánlatuk is.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

CYD – A leghosszabb esztergomi hazaút
Az esztergomi hardcore / crossover brigád a megalakulásának tízéves jubileumához időzítve adta ki legújabb ötszámos EP-jét, a címadó dalhoz nemrég készítettek videóklipet.

Különleges folk metal est várható novemberben a Barba Negrában
Finnország egyik legismertebb folk metal zenekara, a Korpiklaani kevesebb mint két hónap múlva látogat el hazánkba, november 28-án a Barba Negrában játszanak a Dalriada társaságában. Mindkét zenekar teljes hosszúságú koncertprogrammal készül.

Jövő júniusban a Puskás Arénában a Red Hot Chili Peppers
A Live Nation Magyarország nemrég jelentette be, hogy Budapest egyike annak a 13 európai városnak, ahol a Red Hot Chili Peppers 2022 nyarán koncertet ad világkörüli stadionturnéja keretében!

Koppány – Édes élet a vadkeletről
A Rómeó Vérzik örökmozgó frontembere, Kovács Koppány elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítse első szólólemezét, amit egy klipes dallal vezet elő.

New Friend Request – Elstartolt a ’Nem Felejtek Turné’
Ezzel a jeligével kezdte meg az elmaradt 2020-as turnéjának pótlását a modernmetálos New Friend Request, legközelebb pénteken lépnek színpadra Székesfehérváron.




















