fbpx

Joey DeMaio optimistán nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus ideje alatt miként indultak meg a munkálatok az egy évvel ezelőtt kiadott ’The Final Battle’ EP folytatásán, és egy grandiózus koncertfelvételen. Optimizmusa olyannyira epikus méreteket öltött, hogy még egy 50. évfordulós ünneplést sem tart kizártnak 2030-ban…

Manowar

A Manowar fővezére a spanyol The Metal Circusnek adott interjút, amelyben azt ecsetelte, hogy a pandémia okozta leállás alatt többféle projekten dolgoztak. „Jelenleg egy Blu-ray/DVD-kiadáson munkálkodunk, mely az első mexikói koncertünket hivatott bemutatni lenyűgöző 8K-s videófelvétellel! Emellett a stúdióban vagyunk, hogy felvegyük a következő ’The Final Battle’ EP-t, a trilógia második részét. Mindeközben pedig már egy masszív produkcióval készülünk a 40. évfordulós turnénkhoz, amely 2021 tavaszán indul.

A Manowar egy egyedülálló banda; nem játszunk minden országban évente, mert nem vagyunk a Heavy Metal McDonald’sa! Amikor koncertet adunk, az egy olyan esemény, mely a világ minden tájáról a legerősebb és legjobb rajongókat hozza arra a helyre, ahol épp fellépünk. Mi vagyunk az a zenekar, akik elindították a Rock Fest Barcelonát, és ez most az egyetlen fellépésünk Spanyolországban. A programban szereplő dalok között egyaránt lesznek közönségkedvencek és olyanok is, melyeket a rajongók szavaznak meg az interneten. A Rock Fest Barcelona az egyik legfontosabb fesztivál, nemcsak Spanyolországban, hanem az egész világon. Hatalmas színpadi díszleteket fogunk hozni, amely egy átfogó koncepció része: nagy felbontású videós kivetítők komplex animációkkal, viking gárdával, hogy csak néhány elemet említsek.”

Joey elárulta azt is, hogy egy könyvsorozaton is dolgozik, mely a zenekar történetét meséli el rengeteg archív felvétellel, ritka fotókkal, dokumentumokkal, és az első résznek már a címe is megvan: ’The Blood Of The Kings Vol. I’ Mindez szép és jó, ám ne feledjük, hogy négy évvel ezelőtt még a Manowar egy búcsúturnét jelentett be, amely tulajdonképpen a zenekar végét is előrevetítette, ám DeMaio ezúttal is rákontrázott az akkori állításokra azzal, hogy megjegyezte, nem zárja ki az 50. évfordulójuk megünneplését sem 2030-ban: „Ha a Judas Priestnek és a Scorpionsnak is sikerült… Senki sem tudja megmondani, hogy mit hoz a jövő, csak azt tudom, hogy most itt vagyunk, és készen állunk arra, hogy amikor a következő turné megkezdődik, ismét szétrúgjuk mindenki seggét az egész világon.”

A 2019 márciusában kiadott ’The Final Battle I’ EP-ről akkoriban magam is írtam két verzióban, egyet a DeMaio-féle nagyotmondásokra reflektálva (nem, dehogy, az csak egy bolondok napi szemétkedés volt), egy gyöngybetűs kritikát pedig azért, hogy helyreállítsam a renomémat, nehogy száműzzék miattam magazinunkat a Nagy Metal Testvériség Szent Páholyából.

(lead fotó: Sebastian Konopka (c) Magic Circle Entertainment)

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás