La Danse Sauvage: Gojira, Omega Diatribe – Barba Negra Track, 2017. 07. 05.

írta Hard Rock Magazin | 2017.07.11.

Szabadtéri koncertre gyönyörű időben érkezni mindig ajándék, ilyenkor nem probléma, ha egy kilométerre sikerül parkolóhelyet találni, szerda este pedig pont így történt, és a kilométer megmagyarázta, hogy miért voltak annyira bezsongva a szervezők: már a felvezető Omega Diatribe kezdésére szépen megtelt a Track. A rengeteg Gojira-póló a nézőtéren azt azért valószínűsítette, hogy az este nem róluk fog elsősorban szólni.

Ennek ellenére tökösen odavágott az extrém groove metalt játszó banda. Nem rutintalan kezdőkről van szó, hiszen a csapat csíráiban már 2008 óta létezik, azóta begyűjtöttek egy HangSúly 2. díjat a bemutatkozó album kategóriában, kiadtak két maxit és egy EP-t is, francia és amerikai terjesztői szerződéssel rendelkeznek, így külföldön sem ismeretlenek.

A fülétől a farkáig kivarrt frontember, Komáromi Gergely – aki civilben „testmódosító” – bizarr látványt nyújtott testékszereivel és ijesztő, „tetovált” szemeivel, de tökéletesen illett ehhez a kiálláshoz a kőkemény darálás, amolyan Meshuggah-módra.

Pontosabban csak ahhoz hasonlóan, mert – míg a Meshuggah nem nélkülöz bizonyos dallamosságot, szólókat – itt nyoma sincs kompromisszumnak, csak csecsemőpucoló hörgés, mélyre hangolt húrzúzás, tört ritmusok. Ja, ritmusok: a dobos Kiss Tommy játéka kifejezetten színesnek tűnt ebben a zord zenei környezetben. Súlyos falat az ilyesmi vacsorára, ráadásul kilencfogásos, amit az eddig kiadott szakácskönyveikből válogattak össze, illetve új dalként elhangzott a Replace Your Fear is. Mindezt kb. félóra alatt be kellett tolni, ezalatt volt egy kamu levonulás, ami közben a sampler riffelgetett egy kis mulatósat, majd visszatért a banda még egyet aprítani, és végül – alighanem ugyanarra a samplerezésre – tényleg elköszöntek. Nem mondom, hogy ezután ilyesmit fogok hallgatni éjjel-nappal, de a produkció őszinte volt és hiteles, és nem ijedtek meg a Gojira árnyékától.

Pedig lett volna okuk rá, mert a kontraszt akkor vált nyilvánvalóvá, mikor a rövid átszerelés után Mario Duplantier odavert egy sorozatot a dobcájgnak és irgalmatlan energiával kezdett neki a csapat az Only Painnek a ’Magmá’-ról. Beindultak a színpad előtti füstvetők, a LED-falon szférák, hegyek és Danny Carey-re hajazó, túlon Tool "túlos" képi világ – nagyon passzolt minden a zenéhez.

A zenéhez, amit érdekes módon sok helyen extrém metalnak hívnak, de miért lenne extrém? Szerintem szimplán modern metal, amire persze hatással voltak extrém elődök és az eredő egy 2017-ben korszerűen megszólaló, egyedi hangzású, kiváló stílus lett, ami a tavaly megjelent ’Magmá’-ra tisztult le. Ezen az albumon váltak teljesen nyilvánvalóvá és láthatóvá a zenekar vad muzsikája mögött megbújó masszív művészi értékek. Bőven merítettek is a műsorba erről a lemezről, ami nem véletlen, hiszen nagyon komoly sikereket értek el vele. Az első két lemezről viszont csak a ’Terra Incognita’ azonos című instrumentális hidden trackje hangzott el, ami viszont a koncert leghangulatosabb perceit hozta el. Azt hiszem, hogy az ilyesmire mondják, hogy atmoszférikus.

A banda harmadszor lépett fel Magyarországon, és már az első két alkalommal is komoly rajongótáboruk volt nálunk, de a Barba Negra Track közönsége olyan ovációval fogadta őket, ami láthatóan átragadt rájuk is. Jean-Michel Labadie basszer Flea módjára ugrált a színpadon, a frontember Joe Duplantier pedig levezényelt egy circle pitet és vidáman jegyezte meg a Rákóczi hídon állókra mutatva, hogy ingyen is meg lehet nézni a koncertet. Persze a hangja a lényeg, ez a befogadhatóan hörgő-üvöltő-éneklő hang, amire ezen az estén nem lehetett panasz. Igaz, hogy nem kevés mikrofoneffekt is besegített a végeredménybe, de kit érdekel?

A két testvér még dobot és gitárt is cserélt az Oroborus idejére, nem mondom, jópofa dolog volt, de azért nem ezek voltak a legemelkedettebb művészi pillanatok. Ezzel szemben a koncert egyik legátütőbb 8 perce – nem meglepő módon – a Flying Whales volt, ami a fentebb említett circle pitet eredményezte. Aki ismeri a dalt, az tudja, mekkora tömegű szerzemény, aki nem ismeri, tartson egy kis szünetet az olvasásban, és hallgassa meg!

Kritikaként elmondható, hogy sajnos kevés volt a kommunikáció a közönséggel, de kis idő elteltével világossá vált, hogy ez a koncepció része: „hadd beszéljen inkább a zenénk helyettünk!” És a banda zenéje van olyan jó, hogy egymagában is elvigyen egy estét a hátán. A dalok listáján is látható, hogy igazi ínyenc módon lett összeállítva a program, így egyáltalán nem voltunk híján a szó szoros értelmében vett libabőrös pillanatoknak. Nem ejtettünk még szót a hangzásról, de talán ez a legnagyobb dicséret. Ugyanis nagyon rendben dörrent meg a francia alakulat, csak úgy csöpögött az energia a hangszórókból. Ez a profizmus köszönt vissza a világítás terén is, amely gyönyörű és sokkoló eleganciával követte és hizlalta a zenét.

A kötelező 22 órai befejezés miatt 80 perc után levonult a zenekar, hogy kötelezően visszatérjen a ráadásra, amit Mario nyitott egy – a szokásos dobszólóknál messze cizelláltabb – ütőhangszeres igényességű szólóval, majd a koncert a Sepultura Territoryjával fejeződött be. Ekkorra már tetőfokára hágott a hangulattal együtt a Kopaszi-gát irányából egy tűzijáték is, tökéletes időzítés, tökéletes befejezése egy hiteles, nyers erőtől szétrobbanó együttes letaglózó koncertjének. Őszinte hálálkodás a színpadról, dobverő- és gitárpengetőszórás a népnek, aztán irány a backstage. (Külön szimpatikus volt, hogy a tagok egyenként odasétáltak a mikrofonhoz szólni néhány jó szót.)

A Duplantier testvéreket szokássá vált kiemelni a zenekarral kapcsolatban, ami részben jogos, hiszen egy technikás dobosról van szó és egy elsőrangú frontemberről, valamint a dalszerzésben is nagy szerep jut nekik, viszont a másik két tag is a 21 éve változatlan felállás tagja, és ezen az estén is bőven jutott szerep mindenkinek, lehengerlő és emlékezetes koncert volt! Nagy szeretettel várjuk őket vissza. Sokszor.

Gojira: Only Pain / The Heaviest Matter Of The Universe / Silvera / Stranded / Flying Whales / The Cell / Backbone+Rememberance Outro / Terra Incognita / L'Enfant Sauvage / The Shooting Star / Toxic Garbage Island / Oroborus / Vacuity /// Dobszóló / Territory

Omega Diatribe: Molecular Torsion / Extrinsic / Hydrozoan Periods / Abstract Ritual / Contrist / Replace Your Fear / Unshadowed Days / Three Mystic Apes / The Quantum

Szöveg: Dzsó, Wardrum
Képek: Török Hajni
Köszönet a CONCERTO Musicnak!
További képek ITT