A cethal gyomrában: Gojira - A38, 2013.08.31.

Egy újabb nyár véget ért, egy újabb kör bezárult – akár a dátumot, akár a koncertkörutakat és fesztiválokat tekintjük. Véget ért a francia Gojira európai turnéja is, ami július végén kezdődött a balatonszemesi Rock Beach Fesztiválon, és most záródott az A38 hajó koncerttermében. Ritka dolog, ha egy külföldi zenekar ilyen rövid időn belül kétszer is tiszteletét teszi nálunk, de egyre növekvő népszerűségük és teljesítményük teljesen indokolttá tette újbóli magyarországi megjelenésüket. Előbb a „magyar tenger”, majd most a Duna partját hódították meg, a mélybe rántva minden jelenlévőt.

A PlanetNoir Industries és a 10 éves Yuk közös munkájának gyümölcseképpen idén augusztus utolsó napján másodjára élvezhettük a francia extrém metal egyetlen igazi kincsének fénylését. Maga a zenekar azt gondolom semmiféle bemutatásra nem szorul a 2005-ös ’From Mars to Sirius’ albumuk megjelenése óta, de aki esetleg elkerülte volna őket, az a tavalyi ’L’Enfant Sauvage’ lemezükkel biztosan összefutott. A turnézáró hangulat már a megérkezés előtt eluralkodott, hiszen hivatalosan este 8-kor már a színpadra kellett volna lépniük a fiúknak, 7 előtt nem sokkal volt csak kapunyitás, illetve jelen volt kb. 20 percben egy kifejezetten obskúrus előzenekar. Előzetes információk szerint a Leander Rising lett volna a felvezető csapat, amit Vörös Attila feltűnése is sejtetett, de végül mégsem őket láthattuk.

A végeredményt tekintve senkit nem láttunk a bemelegítésből, hiszen egy, a teljes színpadot beborító fehér vásznat feszítettek ki a közönség és a zenészek közé, ami miatt csak sejteni lehetett, kik is állnak velünk szemben. Annyi bizonyos, hogy az énekesi posztot Tóth Balázs töltötte be, a többiekről nem tudok sajnos nyilatkozni. A vászon miatt meglehetősen performance-osra sikerült fellépés 3 vagy 4 számból állt, erős underground death/black ízekkel fűszerezve, ami a főfellépőt nézve kissé indokolatlan volt, bár mégis izgalmas. A hangosítással nem volt túl sok baj, remekül elkülönültek egymástól az egyes hangszerek, és bár a közönség értetlenül fogadta, az előadást mégis sikerült megalapozniuk az este hangulatát.

A szervezők kérésének megfelelően pontosan 8-ra megérkezett a teljes közönség – vagyis a hajó belseje olyannyira dugig megtelt, hogy még a pohár kézben tartása is csak az artisták ügyességével rendelkezők számára sikerült. Maga az átszerelés jó 40 percre nyúlt, így végül a 8-as kezdés helyett csak fél 9-kor csaptak a húrok közé a fiúk, ami jelen esetben valóban igazi csapást jelent, ugyanis az első hangtól az utolsóig olyan rendületlen erővel öntötték ránk a bennük rejlő zenei erőt, mintha csak beengedték volna a Duna vizét a hajóba. A rettentő súlyú riffekkel együtt pedig lemerültünk mi is a víz alá, ahol a Gojira által is pártolt bálnák világa elevenedett meg. A díszlet tulajdonképpen a nullával volt egyenlő, se egy vászon a zenekar nevével, vagy valamelyik borítójával, se semmi más, csak a négy fickó és a hangszereik.

A setlistet tekintve az utolsó három albumra koncentráltak, amelyekről a legnagyobb slágerek kerültek elő, de egy-két régebbi nótával is megfűszerezték a fellépést. A szinte másodpercre pontosan 65 perces műsor egyetlen pillanatnyi pihenőt sem engedett meg sem a közönség, sem a zenészek számára, ami egy tulajdonképpen fesztiválturné végén nem is csoda. Azt mondják, hogy a jó könyv-film-album stb. nem arról ismerhető fel, hogy nem lehet hozzátenni, hanem arról, hogy nem lehet elvenni belőle, a Gojira pedig ezen az estén tökéletesen követte ezt az elvet. A hangzás az ő esetükben is remek volt, a dobok mindegyike jól hallatszott, a gitárok nem nyomták el az éneket, sem pedig fordítva. Az arányos megszólalásra pedig nagy szükségünk volt, ugyanis számomra a legközpontibb elvárás az volt, hogy hallhassam, képes-e Joseph élőben is előadni azokat az énektémákat, amikkel a lemezeken borzolja a kedélyeket, amely kérdésre a válaszom egy nagy igen. Nem csak, hogy sikerült hoznia őket, de olyan meggyőző erővel volt képes tolmácsolni üzenetüket, hogy szinte már gyengének tűnik a stúdióban nyújtott teljesítménye. Testvérére, Mariora sem lehetett egyetlen rossz szavunk sem, kíméletlenül és pontosan hozta a ritmusokat, amik a közönség közös ugrálásával együtt még a hajót is jól érezhetően megremegtették, s ezt csak tetézték a Christian ritmusgitáros és Jean-Michel basszusgitáros által hozzáadott energiák.

A morcos zenéhez képest kifejezetten barátságos és vidám hangulatú zenekar tagjain végig látható és érezhető volt a lelkesedés és a jókedv, amit a közönség látványa csak erősített bennük és viszont a jelenlévőkben is. A néhány rövid szünetben Joseph kiváló frontemberi kvalitásokat mutatva kommunikált a közönséggel, egy keveset átadva élet- és világszemléletükből is, kitérve „gyakori” látogatásaikra is hazánkban, ami számukra is az új otthon érzését kölcsönözte. Egy ilyen kaliberű zenekartól hasonlót hallani mindig jó érzés, ráadásul esetükben biztosak is lehettünk abban, hogy nem csak udvariasságról van szó, hanem komolyan is gondolták, amit mondtak. A hihetetlenül gyorsan elröppenő alig több mint egy órás műsor végén, ugyanolyan elégedetten távoztak, akik látták őket a Balaton mellett, mint azok, akik most látták őket először. Reméljük ezentúl hasonlóan gyakori vendégeink lesznek a hazai koncerttermekben!

Setlist:

Explosia / The Axe / Flying Whales / Backbone / Love / The Heaviest Matter of The Universe / Tron / Wisdom Comes / Oroborus / L’Enfant Sauvage / Toxic Garbage Island /// Vacuity / The Gift of Guilt

Szerző: Fejes János

Köszönet a PlanetNoir Industries-nak!

A képek a Gojira 2013. március 18-ai, sheffieldi koncertjén készültek. Fotós: Mark Latham.